Kenyeres bejegyzés

Mint mindenki, én is nekiálltam újra a kenyérsütésnek a tavalyi karantén kezdetekor (egy kis divatos spéttel, természetesen). Nem volt ismeretlen eddig sem a műfaj, volt már kovászom is (amit 10 éve kaptam, és sikeresen ki is nyírtam fél év alatt), de valahogy nem kaptam rá sosem (ettől függetlenül szerettem mindig is sütni, de inkább kalácsféléket és élesztővel). Persze az sem segített a dolgon, hogy mint a BBQ-ból (és úgy általában mindenből) vallást sikerült csinálni, beavatottakkal, eretnekségekkel, ortodoxiával – ha az embernek van egy kis esze, messze kerüli az összes valami köré szerveződő Facebook-csoportot.

Rengeteget próbálkoztam mindenféle tuti receptek begyűjtésével, el is kezdtem jó párat, de igazából valahogy semmi sem úgy ment, mint az le van írva, a fotókon látható eredményt meg aztán végképp sosem sikerült elérni – a közösségi média elég csúnyán leszerepelt ismét (hogy aztán én is oda posztoljam az eredményeimet).

Ez alatt az egy év alatt aztán nekem is kialakult egy eljárás, ami könyvekből, baráti javaslatokból a Pékember workshopjából és nagy adag hanyagságból/lustaságból állt össze – nem vagyok rá különösebben büszke, de többen is kérdezték, így leírom, hátha valakinek használható.

Fontos: nem a tökéletesre törekszem, ha már jó, akkor az nekem elég (így is van mit rajta mindig javítani – főleg odafigyeléssel). Éppen ezért (egyelőre) nem foglalkozom a különböző specialitásokkal, különleges kenyerekkel – bőven elegendő nekem és a családnak a finom kovászos fehér kenyér, így sem eszünk túl sokat. (Majd ha eljön az ideje, biztosan kipróbálok még ezt-azt, de jelenleg semmi ingert nem érzek a további kísérletezésre.)

Hozzávalók

Emberek

Szerencsére amennyire én nem vagyok elhivatott, annyira remek emberek vannak a környezetemben. Teljesen random sorrendben: Móni, aki Dublin népét örvendezteti meg (pék)süteményeivel, Gábor, akivel állandó tapasztalatcserében és egymás inspirálásában vagyunk, és Gyúrós Jani, akinek a Pékember nevű műhelyében tanultak nagyon jó alapot adnak bárkinek.

Könyvek

Mert persze könyvek nélkül könyvtáros nem kezd neki semminek. Fő forrásom a Csipet kiadó és Limara, akik remek szakirodalmat adnak ki, sőt. A Kovásziskola második kötete már csak rendkívül érdekes, de számomra már tökéletesen használhatatlan, annyira belemegy a biológiai-kémiai részekbe. Az alapmű a Kovásziskola első kötete, ami remek táblázatokkal, időbeosztással stb. segíti a fakezű kezdőket.

Eszközök

Alapvetően kütyümániás vagyok, így nem nehéz meggyőzni egy-egy eszköz szükségességéről. Ezért aztán szépen gyűlnek, és iszonyatosan szerencsés vagyok, hogy egy-egy minőségi cucchoz mélyen áron alul vagy akár ingyen jutok hozzá. Hálás vagyok érte minden jóakarómnak.

A gép

Tavaly még egy MOL-os pontgyűjtésben vásárolt Sencor robotgéppel vágtam neki a kenyérkészítésnek, ami azzal a lendülettel adta fel (és így derült fény arra, hogy miért is nem érdemes “filléres” kategóriában – 20 ezer forint körül – venni robotgépet).

Hosszas kérdezősködés után sikerült egy új fogaskereket gyártatnom, amivel kitűnően működött tovább a masina, de a bizalom már nem volt meg. Novemberben viszont a Facebook egy teljesen valószínűtlen hirdetést sodort elém, így fillérekért tulajdonosává válhattam egy Ankarsrum gépnek és a hozzá tartozó teljes szettnek, ami szerelem volt első látásra (de még a sokadikra is).

Teljesen más a működési elve, mint a KitchenAid-típusú gépeknek, így aztán relatíve kis teljesítménnyel is (800W) hatalmas mennyiségeket tud feldolgozni. És még nézni is jó móka.

Sütő

Nem nagyon hittem benne sokáig, de amióta van, nagyon jó ötletnek tűnik a gőzölős sütő. Nem kötelező, teljesen jól lehet kenyeret sütni anélkül is, viszont vele meg könnyebb. Nem ragozom.

Edény/lap (amiben vagy amin sütök)

Próbáltam jénaival (vaslábosom pár héttel ezelőttig nem volt – a fedeles edény ugye a gőz miatt jó, így tud szépen megemelkedni a kenyér, mielőtt megkeményedik a héja), próbáltam tepsin, pizzakövön, de a legkényelmesebb eddig a gőzölős sütő és a vaslap (amit lassan egy éve tesztelek folyamatosan, köszi, Móni). Én a vékonyabbat használom, de nyilván a vastagabb még jobb lenne (ha vége a tesztidőszaknak, valószínűleg az lesz véglegesnek). A pizzakő nagyon nem vált be, nem tud annyira felforrósodni és annyi hőt leadni, mint a vaslap.

Ha viszont nem gőzölős a sütő, akkor célszerű fedeles edényt (akár üveg, akár öntöttvas) használni, amiről a sütés második felében le kell venni a tetőt – így a kenyérben lévő nedvesség nem távozik idő előtt, és nem kell gőzt használni. Ha nincs ilyen edényünk, akkor egy tepsit célszerű rakni a sütő aljába, amit lobogó vízzel töltünk fel, aztán a sütés felénél nagyon óvatosan kiveszünk – nem egy életbiztosítás.

Fontos, hogy akármin vagy akármiben sütjük a kenyeret, a sütővel együtt forrósítsuk fel sütés előtt, és utána nagyon vigyázzunk az égési sérülésekkel.

Véka

Ezek ahogy esik, úgy puffan alapon gyűlnek: egy kicsit vettem még az Arán pékségből (fapépből), amikor nagyon nem volt ötletem, hogy mit és honnan lehetne, aztán kaptam egyet a Pékember workshopon (rétegelt lemezből), végül egy Moni által küldött ajándékcsomagban is volt egy (nádból) – ezekből aztán végül a két utóbbit szoktam használni.

Penge

A sütés előtti vágásnál próbálkoztam mindenféle éles(nek) gondolt késekkel, de igazából a teljesen alap borotvapenge vált be. Később ez úgy oldódott meg, hogy véka mellett aztán volt egy pengetartó nyél is, így azóta nem probléma a vágás. (Igazából egy botból össze lehet rakni egy ilyen nyelet, de így mégiscsak meg van adva a módja.)

Spatula

Nem nagy tétel, szerencsére egyrészt ez is volt a csomagban, másrészt az Ankarsrumhoz adtak kifejezetten annak formáihoz igazított eszközt (így az alkatrészek tisztítása viccesen egyszerű), harmadrészt örököltem egy fanyelű, fémpengés spaknit spatulát, így a tészta felosztása is sokkal egyszerűbb.

Alapanyagok

Liszt

Én sima kenyérlisztet használok (BL80). Próbálkoztam félbarna liszttel is, de nem hiányzik. Sajnos beszerzési forrás kevés van, elérhető közelségben (Bicske) Gyermelyi vagy Nagyi Titka lisztek vannak a boltokban. Ezekkel is lehet kenyeret sütni, voltak sikerélmények is, de az igazi győzelmek akkor kezdődtek, amikor szintén az Arán pékségből szereztem egy zacskó Garat Malom által készített kenyérlisztet. Ég és föld. Nem azt mondom, hogy átlag boltban kapható lisztekből nem lehet jó kenyeret sütni, de sokkal több hibát enged meg egy jobb liszt.

Ez pl. még egy korai próbálkozás Gyermelyiből:

Só, víz

Semmi extra, csapvíz és bolti kősó. Lehetne cifrázni, én nem teszem.

Kovász

Sokadik nekifutásra sikerült nevelnem egy egészen stabil anyakovászt (ez az alap, amiből csinálom sütés előtt az aktív kovászt – ez utóbbi megy a kenyérbe), aminek persze az etetése hol így, hol úgy sikerül. Nagy túlélő, na.

A készítése egyszerű: tiszta edénybe (pl. csatos üvegbe, miután levettem róla a gumit, hogy tudjon levegőzni) teszek 100-100 gramm (sima) lisztet és kézmeleg vizet, amit aztán naponta etetek: a felét (vagy annyit, hogy a maradék 100 gramm legyen) kidobom, a másik felébe beleteszem megint a 100-100 gramm lisztet és vizet. 5-7-10-15 nappal később már buborékos, savanykás, jó illatú kovászunk lesz, amit hetente érdemes frissíteni (mondjuk amikor kiveszünk belőle a sütéshez). Az a lényeg, hogy ne éhezzen, ne menjen át vizes, savanyú löttyünk, de persze abból is fel lehet támasztani. Emellett pedig a hűtőben tartom a már kész anyakovászt, ott lassabban eszi meg a gomba a lisztet.

Az aktív kovászhoz a kenyérkészítés előtti este kimérek 100-100 gramm kenyérlisztet és langyos vizet, beleteszek 50 gramm kovászt (hivatalosan 25 gramm is elég, de biztosra megyek), így kb 8-10 órával később használatra kész a kovászom.

És akkor az összeállítás

Előző este az anyakovászból kiveszek 50 grammot (25 gramm recept szerint), azt összekeverem alaposan 100 gramm kenyérliszttel és 100 gramm langyos vízzel (lehetne hőmérőzni, én kézmeleg vizet használok). Ezt lefedem egy tálkában, és a pulton hagyom éjszakára.

Másnap reggel (minél korábban ébredek ébresztenek a gyerekek, annál jobb) kimérek és átszitálok 1 kg BL 80-as kenyérlisztet (kilós kiszerelés esetén ezt már kávé előtt is meg lehet csinálni), majd belerakom a gépbe, lassan elkezdtem keverni, és hozzáöntök nagyjából 6-7 dl szintén kézmeleg vizet. A mennyiség nagyon függ a liszttől, annak korától, a tárolástól, a hőmérséklettől, így nincs rá pontos mennyiség. Elvileg minél több víz kerül bele, annál jobb lesz, de főleg az elején még elég a 6-6.5 dl víz, nehezebb elrontani a végén. (Sok receptben százalékra van megadva a mennyiség, azaz a liszt súlyának hány százalékát kitevő vizet adunk hozzá – így kb. 65-70%-os tésztát kapunk.) Számoljuk azt is bele, hogy a kovásszal még 1 dl víz fog belekerülni a folyamat során. Mikor úgy nagyjából összeállt, lefedem, és megiszom a második kávémat.

Fél órával később hozzáadom a kovászt (keverés mellett), és alaposan összegyúrom (2-3×10 percet szoktam gyúrni, egyre magasabb fokozaton, közöttük 5-10 perces szünetet tartva). Lefedem, otthagyom.

A kezdéstől számított 3 óra múlva adom hozzá a sót (20 gramm, de szemre szoktam két púpozott kanalacskával beletenni). Rászórom a tetejére, majd pár csepp vízzel lelocsolom, hogy feloldódjon, majd ismét gyúrom 10 percig (egyre magasabb fokozaton). Ha magasabb hidratációjú (gyk. vizesebb, lazább, bubisabb stb.) kenyeret szeretnék készíteni, akkor ez alatt a gyúrás alatt adagolok még hozzá kb. 1 dl vizet (apránként, mert különben nem veszi fel rendesen a tészta).

Ha ezzel megvagyok, elkezdem hajtogatni (eddig még mindig a keverőedényben van a tészta, felesleges pakolászni, hacsak nem kell közben másra a gép). Ehhez be szoktam vizezni a kezemet, hogy ne tapadjon rá a tészta (csak nedvesen is elég, alaposan lerázva róla a vizet), alányúlok, megfogom alulról a szélét, felhúzom, és ráhajtom a tetejére, majd fordítok 90 fokot a tálon, és újra hajtom. 1-2 kör elegendő, majd fél óra szünet után (letakarva) újra, aztán még egyszer, összesen háromszor, fél-fél óra szünetekkel.

Másfél óra után már a legtöbbször szép sima, gömbölyű, rugalmas (és olyan fluffy – nem tudok rá jó magyar szót, szégyen) tészta szokott lenni az eredmény, nagy buborékokkal. Ezt kiveszem enyhén vizes gyúródeszkára, kettészedem nagyjából két egyenlő részre, és a darabokat a Bertinet-féle hajtogatással feszesítem tovább (nem annyira csapkodósan, buborékokra vigyázunk, meg különben sem annyira ragacsos már).

Ha ezzel megvagyok, még tovább szoktam formázni, de ezt már elég egyedi technikával. A fém spatulával szoktam gyors mozdulatokkal körbe-körbe a szélét alul befele nyomkodni, így a formáját (kerek vagy hosszúkás) és a feszességét is szépen be tudom állítani. Ügyesebbek csinálhatják rendesen is, nekem kényelmesebb a saját módszerem (és valószínűleg még szebb lenne, ha én is a lenti eljárást követném).

A két kenyeret lefedem konyharuhával, és hagyom pihenni még fél órát. Ezután belisztezem a vékákat, és óvatosan beleteszem a kenyereket (ha nagyon elővigyázatos vagyok, akkor enyhén belisztezem azokat is, nagyon vacak érzés, amikor beleragad a tészta az edénybe a végén). Jobb helyeken (ahol kapni), rizslisztet szórnak alá, ami sokkal jobban felszívja a nedvességet, sajnos itt Bicskén nem csak a jó kenyérliszt a hiánycikk.

Ezután több lehetőség is van, de óvatosan kell, mert könnyen túl lehet keleszteni a tésztát, ahogy azt én is meg szoktam csinálni. A vekniket lefedem konyharuhával, és

  1. egy óra konyhában történő kelesztés után beteszem a hűtőbe másnap reggelig (4 fokra van állítva a hűtőm, és így nagyjából 15-18 órát kel a tészta, de legutoljára csak 8 órát volt bent, és így is szép lett), vagy
  2. kint hagyom a konyában estig, vagy
  3. menőzök a sütőm kelesztő funkciójával (40 fokon megy egy órát), és a tésztát ott kelesztem.

Ha minden jól megy, és nem nagyon szúrom el, ezek után sütésre kész a tészta. Beteszem a vaslapot a sütőbe, 230 fokra állítom, és felmelegedés után várok kb. fél órát, hogy a vaslap is átforrósodjon (lehet többet is várni, de én általában elfelejtem, hogy ez az idő is beleszámít a kelesztésbe, és már tenném befele).

Miután kész a sütő, átállítom gőzölősre (ha eleve úgy melegítettem fel a sütőt, akkor nagyon vigyázok, amikor kinyitom, mert durva a 200 fokos gőz), leveszem 180 fokra, és ráfordítom a vekniből a tésztát a forró vaslapra (nagyon-nagyon óvatosan, ezt nem győzöm hangsúlyozni). A pengével megvágom a tetejét (nem merőlegesen, hanem éles szögben tartom a tészta síkjára, hogy kissé alá vágjak, így szépen fog kinyílni). Tippek alant, köszi szintén Móninak érte:

Ezek után indul a mozi, mert szépen elkezd emelkedni a kenyér, de a lényeg, hogy fél óráig megy gőzzel, aztán kinyitom az ajtót, megvárom, míg kimegy a pára, átállítom alsó-felső sütésre, és még fél órát sütöm 180 fokon (azért nem légkeverésre, mert sokkal jobban kiszárítja). Miután megsült, óvatosan kiveszem kesztyűvel (nem ragad le, ha forró vaslapra tettük rá a nyers tésztát), rácsra helyezem, és várok legalább egy órát, mielőtt felvágom. És ennyi. Jó étvágyat!

Újrakezdés

Október elsején újra könyvtárban kezdtem el dolgozni. Az elmúlt 10 évben nagyon sok mindennel foglalkoztam, de ezek közül a könyvtár egyre inkább szorult a háttérbe, és vált egyre kevésbé hangsúlyossá, míg végül 2012 után szinte semmi érdemi kapcsolatom nem maradt a szakmámmal (kivéve természetesen a doktori képzés, amelyről – néhány nekifutás után – lepattantam, mert összeegyeztethetetlen volt a munkahelyi időbeosztásommal).

Az elmúlt években rendkívül sokat tanultam, tapasztaltam a közigazgatással, államigazgatással, informatikai fejlesztésekkel kapcsolatosan. Részese lehettem országos szintű ügyvédi közigazgatási és informatikai projektek előkészítésének, és ezekből párnak a megvalósításán is dolgozhattam. Mélyen megismerhettem az ügyvédi önkormányzat felépítését és működését, annak pénzügyi, szervezés, informatikai és szolgáltatási oldalait, sok-sok munkaórán keresztül álltam kamarai nyilvántartottak és alkalmazottak rendelkezésére mint helpdesk, akár hétköznapi informatikai, akár kamarai informatikai rendszerrel, eljárással vagy pénzügyi feladattal kapcsolatosan voltak problémáik.

Az elmúlt egy évben megpróbáltam kissé regenerálódni a 9 évnyi kamara után, és míg a korábbi tevékenységemet folytattam alacsonyabb fordulatszámon és vállalkozóként (további izgalmas szervezetekkel ismerkedve meg), elkezdtem egy barátommal egy négy éve űzött hobbiból kinőtt álom megvalósítását, a Smoke-ingereket csinálni, barbecue és grill témában.

Nyáron pedig jött a lehetőség, és most újra az ELTE-n, csak a jogi karon, a könyvtárban. Nagyon remélem, hogy az elmúlt években tanultak, tapasztaltak hasznomra lesznek. Mindenesetre valószínűleg itt is ismét kezdenek gyűlni a tartalmak (ez persze nem ígéret), és több szakmai fórumra fogok újra eljutni.

Kaland a MÁV-val

Csak hogy itt is meglegyen, ha valaki gúglizik.

Rendszeresen vonattal járok dolgozni (kényelmes, gyors, sokszor még tiszta és hűvös/meleg is), így értelemszerűen megveszem a havi bérletet, ami azért annyira nem kevés pénz, de még mindig jóval olcsóbb és egyszerűbb, mint kocsival járni Pestre (bár gyorsabbnak nem feltétlenül gyorsabb – sok függ a körülményektől, nyilván hajnali kettőkor padlógázzal nem kihívás a 140-nel döcögő vonatot lehagyni).

A probléma akkor kezdődött, amikor kimostam a bérletemet. (Az jogosnak tűnő, ámde a helyzetet nem segítő hőbörgésnek tűnhet, hogyha az ember éves szinten otthagy egy cégnél 300 ezer forint körüli összeget, akkor miért kell nyomorult papírfecnikre vigyáznia, ahelyett, hogy műanyag kártyája, ne adj Isten, elektronikus jegye legyen, sőt, miért kell egyáltalán szelvény, ha az úgyis csak valamilyen fényképes igazolvánnyal együtt érvényes.) Na de Európában vagyunk, gondolja az átlaghülye, nézzük, mit lehet tenni. Nyilván az az első gondolat, hogy ez csak egy sajtcetli, mibe kerül újat kérni.

Közjáték: Csodák csodája, Demszky bosszúja, a BKV (bocsánat BKK) elektronikus igényléssel, nulla utánajárással (jó, pár számot ki kellett sakkozni) úgy cseréli ki az elázott papírt, mint annak a rendje (a teljesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy a munkahelyem vásárolja, így az egészet el lehet intézni a Kiemelt Ügyfeleknek Járó Elektronikus Honlapon). Ja, és mosolygós, kedves arcok a Deák téren az ügyfélszolgálaton. Szóval bigup Vitézynek, nagyon remélem, hogy még sok ilyen munkát tud majd elvégezni, többek közt a MÁV-nál.

Na de a MÁV, ott kérem Üzletszabályzat van, ami pontosan arra jó, amit minden sóhivatal szeret: azért nem, mert csak. Nem vagyok jogász, de már töltöttem el annyi időt ügyvédek körében, hogy olyan könnyen ne adjam fel. És mi derül ki:

27. oldal, 6.4.1-es pont:
A menetjegy nem része a személyszállítási szerződésnek, hanem annak lényeges adatait jeleníti meg az utas és az ellenőrzést végző munkavállaló számára. A menetjegy tanúsítja, hogy az utas mikor vagy milyen időszakon belül, mennyi, milyen viszonylatú utazásra jogosult, és utazása során milyen szolgáltatásokra tarthat igényt.

Ez józan parasztészül és átlagpolgárul pontosan azt jelenti, hogy csilliárd pénzért vettem egy szolgáltatást, arról kaptam egy papírt igazolásul, de maga a szerződés bizony attól függetlenül létezik, hogy van-e róla papírom vagy nem.

Szóval most várom a választ, de azért a biztonság kedvéért ment a levél a Fogyasztóvédelmi Hivatalnak is.

Bringa Bicskén

Pont a hétvégén csodálkoztam rá arra, hogy Bicskén mennyi autó van: szombat-vasárnap vásárlós időpontokban (délelőtt) dugig van tömve a Kossuth tér minden oldala és a környéke (Spar, DM, kórház stb.). A másik nagy autós tömeg a hajnali vasútállomás környékén gyűlik össze. Persze nyilván van egy jelentős rész, aki a szomszéd településekről jár át, de kétlem, hogy minden autó az ő számlájukra írható.

Kossuth téri parkoló

Mea culpa: egyelőre én is inkább pattanok kocsiba, hogy az alig km-re lévő Tescoba vagy a vasútállomásra eljussak, pedig nem nagy városról van szó, simán ott lehet lenni bárhol gyalog fél óra alatt (ami Pesten pl. nem távolság). Biciklivel meg még inkább.

Erre tessék, pont ma reggel jön szembe a városi biciklizésről szóló írás a 444-en. És tényleg: napi 5 perc, az kb. az állomásra kijutni, vagy elmenni vásárolni bringával. És nem is a nagyvárosban, ahol a körúton kell egyensúlyozni a teherautók, buszok és autók közt, hanem egy jellemzően bődületes szélességű utakkal felosztott, viszonylag sík településen.

Szent István út

Mondjuk jó kezdés volt a rendőrség bicikliregisztrációs kampánya (BikeSafe), de nyilván még kéne egy-két további fontos fejlesztés, pl. jobban látható biciklis közlekedési útvonalak, több és jobb kerékpártároló, a vasútállomásokon akár őrzött is, összekötő bicikliutak a környező településekkel (Csabdi, Mány, Herceghalom, Biatorbágy – és tovább egészen Budapestig -, Felcsút stb.).

Kíváncsi vagyok, hogy az elkövetkezendő években mennyire fognak erre figyelni, mert ez nem aktuálpolitikai téma, sokkal inkább befektetés – és ugye az ilyesmit kevésbé szokták preferálni a döntéshozók (természetesen pártállástól függetlenül)…

Utálod a munkát?

Fordítsuk meg a szokásos mondást, amivel szokták kábítani magukat az autósok/drogdílerek/talált pénzt eltevők: “Ha én nem, megcsinálná más.” Ha úgy érzed, szar a munka, értelmetlen amit csinálsz, feleslegesen hajtod magad, akkor gondolj arra, hogy ha neked nem, másnak kéne megcsinálnia, így meg legalább van egy kis esélyed, hogy jobb irányba vidd a dolgokat. Sokszor gondoltam erre pl. még anno az MKE-s veszekedések közepette.

Altruisták, előre!

Aktuális dolgok

Bár azzal nem hagytam fel, hogy könyvtáros legyek, sőt, gyakorlatilag az életem ennek a részére jut a legkevesebb időm. Annyi minden történik, hogy legfeljebb csak egy-egy momentumot lehet kiemelni belőle:

  1. Már lassan egy éve nem dolgozom könyvtárosként, hanem informatikai fejlesztéseket, projekteket vezetek a munkahelyemen. Rengeteg sok mindenben hasonlít, illetve kapcsolódik a könyvtárossághoz, de mégis alapvetően más, teljesen más tapasztalatokat szerez az ember (ásom magamat bele a scrumba és a kontextusalapú tervezésbe, de egyre jobban érdekelnek a határterületek: az ergonómia, az adatbányászat stb.), már csak azért is, mert olyan környezetben lehet dolgozni (tanácsadók, fejlesztőcsapat), amilyen korábban álmomban sem jutott az eszembe. Jelenleg egy ügykezelő rendszer mondjuk gatyába rázása az egyik fő területem, ami teljesen olyan, mintha egy IKR-ről beszélnénk: userek, dokumentumok, folyamatok kezelése. Mellette folyamatosan megmaradt tervezgetős projektnek a jogi információs környezet felépítése könyvtárakból, adatbázisokból, de sajnos ez legfeljebb csak akkor játszik, ha már végeztem minden mással.
  2. A doktori képzést elég csúnyán benéztem – ettől függetlenül élvezem, és még hasznosnak/fontosnak is tartom -, a jelek szerint valaki vagy dolgozik, vagy doktorit szerez, de a kettő együtt a mélyen tisztelt főokosságoknak, akik kitalálták ezt a rendszert az ELTE Doktori és Tudományszervezési Hivatalában, nem jutott az eszébe. Kedvencem az ügyintéző hölgy reakciója volt az ilyen helyzet hivatalos megoldási lehetőségeire vonatkozó kérdésemre: “hát nem muszáj idejárni…” Láttam rajta, hogy ő is utálja a helyzetet, de már épp eleget kínoztam a Neptunnal, nem volt szívem még jobban belemenni az egész szituba. Mindenestre az ember fizetős hallgatóként nem ezt várná a pénzéért. Viszont kitűnő kurzusok és kollégák vannak, lehet foglalkozni a diákokkal, és bárcsak lenne erre az egészre kicsit több időm. Na de majd.
  3. Mióta nem a belvárosban élek, foglalkoztat a  “vissza a természetbe” valamilyen tompított, kevésbé sokkos megoldása. Most egyenesbe ért a dolog, és életemben először a lakcímem Budapest határán kívüli helyet fog megjelölni az ősztől, nevesítve költözünk Bicskére. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy az, ami működik a mondjuk nyugati társadalmakban, mint ingázás (nekem Béccsel és Sydney-vel kapcsolatban vannak ilyen irányú tapasztalataim), az hogyan néz ki itthon. Ahogy közeledik a ház átadási ideje, egyre inkább leszek fogékony az elővárosi-városi kapcsolatok problémáira (ld. M0 észak-nyugati része, HÉV-ek és metrók csatlakozása, meddig és hova megy ki a BKV, biciklis közlekedés megoldása lokálisan stb.). Plusz ami ilyenkor mindig felmerül: a ház körüli javítások, felújítások, szerelések megtanulása, otthoni intelligens rendszerek (pontosan nem tudom, mi a neve, de egészen elképesztő dolgok vannak már e téren, érdemes mondjuk a Conrad katalógusát böngészni) használata stb. Aztán ilyenkor kell észnél lenni, és kicsit visszavenni, merthát ha már  egyszer egyszerűsítünk, akkor az együtt jár egy bizonyos szintű lemondással és “megvilágosodással”, aminek az értékeléséhez nem is kell olyan sokat változtatni a gondolkodásmódon (olyan 180 fokot, nem sokat…). Ehhez viszont nagy segítséget nyújt pl. Adri blogját olvasgatni, vagy a Tapir által nemrég fácsén beajánlott Wetiko blog (nevesítve a “Gondolj bele, miért vágysz dolgokra?” című bejegyzés) – nagyon izgalmas kérdés, és nehéz is, mert nagyon kényelmes a lakás minden szögletében elérhető extra gyors wifi és a nagyképernyős TV-n nézett aktuális sorozat, de ugyanakkor legalább ennyire vonzó dolog a fával fűtendő sparhelt, a kertből frissen szedett zöldség, és a tuti finom tojás és csirke. És hát ha nem is zárja ki egymást a kettő, de nem is kifejezetten kompatibilis. Vagy ki tudja. Ki kell próbálni.
  4. Fölfedeztem a dél-afrikai zenét (Hip-Hopot) Áron jótékony közreműködésével, ami a kötelező Die Antwoord mellett jócskán tartalmaz csemegéket, kezdve a kattogós Driemenskaptól és Kanyitól kezdve az idióta sapkás Jack Parrow-on át a Bittereinderig vagy Jaakig. És akkor még nem is beszéltünk a Fekete-Afrika többi részéről, de ezt már meghagyom a reménybeli (dél-)afrikai zeneblognak. Addig meg kedvcsinálónak egy egészen friss:

Kép forrása

Születésnap

7 éve, egy novemberi szombaton kezdtem el írni a myownblog.wordpress.com címen a kezdetben l&l, majd élet és könyvtár című blogot. Azóta 834 bejegyzés és 1844 komment született, ami lehet, hogy számszerűleg nem sok, de nekem nagyon fontos egytől egyig. Sajnos látogatottsági statisztikáim nincsenek, azokat mindig elmosta valahogy az idő vihara…

7

Végül csak összejött. Köszönöm mindenkinek, aki segített és vitt előre. Tanulságos volt az egész meg hosszú út is, de megérte. Amiket kitaláltam magamnak gimnáziumba, hiánytalanul sikerültek (család, diploma, állás), most kíváncsi vagyok, hogy a következő etaphoz mennyi időre van szükség. Na de mi is volt, lássuk csak:

  • 2004: felvételi az egyetemre
  • 2005: az első cikk és az élet és könyvtár indítása
  • 2006: a klog indítása
  • 2007: MOME
  • 2008: FITT, iGlue
  • 2009: BÜK
  • 2010: szakmailag nulla, de volt egy esküvő, asszem, ez ér
  • 2011: diploma

Közben meg sok-sok utazgatás, előadások, tanfolyamok, vélemények.

Nemsokára felrakom a két dolgozatot is. Nem mintha annyira sikerültnek érezném bármelyiket is (erről Kelttől kaptam egy nagyon jó linket, de elhagytam valamelyik sarkán az internetnek), de kordokumentumnak jó lesz. Magyarból Enyedi György antitrinitárius püspök hát prédikációját, és rajtuk keresztül a korai unitárius krisztológiát igyekeztem kielemezni, könyvtárból pedig a BÜK Könyvtár stratégiai tervét szedtem össze. És most akkor kis pihi. De tényleg csak kicsit.

A nagy visszatérés

Hát úgy néz ki, sikerült végre rászánnom magamat a majdnem lehetetlenre, és mégis seggbe rúgtam magamat és a klogot. Egyelőre még messze vagyunk a tökéletestől, de továbbra is megvannak az irányok és a célok, így mind projekt biztos fennmarad a víz színén. Ugyanakkor nagyon szépen köszönöm a sok bíztatást és drukkolást, sokat segítettek tényleg.

Pár szóval, hogy mi történik és merre:

  1. Az abszolút győztes az események sorában, hogy leadtam a szakdolgozatomat. Mind a kettőt. Nincs mit hozzáfűzni, végre. Lesz bővebb beszámoló, de azzal várok, mert…
  2. Csütörtökön és jövő kedden lesznek a szakzáróvizsgák, az izgulósabbak drukkolhatnak, az mindig jól jön.
  3. Úgy néz ki, hogy talán összejön egy pótfelvételi a könyvtáros doktori képzésre (mert lekéstem a jelentkezési határidőt, de ezen gondolom már senki nem lepődik meg), ugyanakkor felvetették, hogy ugyan magyar irodalomból ha esetleg, de azért az durva lenne. Mindenesetre Enyedi Györggyel a továbbiakban is nagyon szívesen fogok foglalkozni.
  4. Megyünk Vándorgyűlésre, nekem rögtön két szempontból is fontos lett. A Jogi Szekcióban a jogtudomány és a könyvtárak kapcsolatáról (és remélem, még egy kicsit többről is) lesz szó, a FITT kocsmában pedig kitaláljuk a kiadók és a könyvtárak közös jövőjét. Mindkettő olyan lesz, hogy érdemes. (Személyes kudarc, hogy nem sikerült összehozni dr. Zlinszky János előadását, de azért a körülményekre elég nyugodt szívvel rá lehetne kenni – csak ez nem így megy. Viszont ezt ellensúlyozza a Bodó Balázzsal kötött megismerkedés, a nagyon szuper könyve ürügyén.)
  5. Van két világmegváltó magánprojekt is, de azokról csak akkor, ha lesz belőlük valami. Mindenesetre mindkettőből nagyon jól el lehetne élni, így megint egy fokkal nyugodtabban várom a könyvtári világvégét.
  6. Hamarosan kész a zsírúj gép, szép lesz nagyon. Majd lesz róla fotó is.
  7. Végül pedig rájöttem, mennyire jó dolog a tumbli.

Hát egyelőre ennyi. Folytköv.