Flash-mob katalogizálás

Van az, amikor sok ember egyszerre akar valamit csinálni. Nem biztos, hogy értelmes dolgot, lehet az csak egy párnacsata is – de azért történik valami. Ha pedig az a sok ember egyébként egy dolog körül forog szívesen, és az a dolog mondjuk a könyv, akkor azt fogják flashmob katalogizálásnak hívni. A LibraryThing körül tömörödő, nagyobbrészt könyvtár közeli ember (de van bőven programozó, sőt hétköznapi pórnép is) meglepetésszerűen szokott mostanában megszállni egy-egy könyvtárat, hogy katalogizáljanak több ezer kötetet egy hétvégi napon. Ezt hívják flash-mob katalogizálásnak.

…itt el tudom képzelni, milyen magasra futnak fel a kollégáim szemöldökei…

Az előnyt egyértelműen a New England-i könyvtárak élvezik, mert oda az önkénteseken kívül kivonul a LT csapata is, de végső sorban bárhol megvalósítható a dolog. A könyvek a LibraryThing rendszerébe kerülnek (ugye nem kell bemutatni a LibraryThing for Libraries szolgáltatást?),* a helyi osztályozási rendszernek megfelelő címkézéssel, és még egy rövid leírást is biggyesztenek a könyvekhez.

Eddig öt flash-mob katalogizálás volt, a legutóbbi pár napja Chicagoban, és a hétvégén is lesz egy.

További kommenteket nem írok, úgysincs értelme.

*Ha még nem mondtam volna, a legújabb, 3.2-es verziójú Koha már alapértelmezetten fogja támogatni az LT for Libraries-t is, így a katalógusban minden további nélkül meg lehet jeleníteni az ott nyilvántartott könyveket.

Gyerekkönyvtár, kicsit másképp

A szakdolgozati témámhoz is passzol némiképp, hiszen a most következő ötlet is kicsit más megvilágításba helyezné a könyvtárat mint olyat.

A háttértörténethez az tartozik, hogy a Műemléki Világnap alkalmával leutaztunk menyasszonyommal a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúrába, hogy ott okosodjunk az ICOMOS által rendezett konferencián és díjátadón (egyébként aztán tényleg nagyon érdekes dolgokat lehetet megtudni, volt szó iparművészet és építészet kapcsolatáról bőven, üveg-, fém- és kerámiaművészet ürügyén, de felírtam egy csomó későbbmindenképpenmegnézem-típusú webcímet, köztük a műemlékem.hu-t is, ahol a közösség erejével 11.000+ műemlék van lefényképezve, állapotleírva – mindezt csak azért, hogy mekkora a világ a könyvtárakon kívül). És ha már ott voltunk, akkor ott is maradtunk, ennek pedig az volt az eredménye, hogy rövid mászkálás után rá kellett bukkannunk a Brummogda nevű intézményre.

Brummogda, PécsAmikor másodszor mentünk el mellette, nem bírtuk ki, hogy ne nézzünk be, aztán elkeztünk beszélgetni az éppen ott macit varró nénivel. Elmesélte, hogy gyermekpszichológus, és mellette viszi ezt a műhely-szerűséget, ahol persze venni is lehet macit, de sokkal jobban jár az ember, ha leül, és megvarrja ő maga, mert egyrészt akkor tényleg az övé lesz, másrészt addig is tud beszélgetni vagy hallagatni minden gondjáról, bajáról. És állítólag nem csak gyerekek járnak, hanem elég sok felnőtt is (amit tökéletesen meg tudok érteni…).

Na szóval a hatalmas ötlet: kéne csinálni egy olyan gyerekkönyvtárat, ami egyben óvoda és ilyen fajta műhely is, ahol egyszerre dogoznak ovónők, gyermekpszichológusok és gyermekkönyvtárosok (vagy mindhárom egyszerre, szerintem nem lenne nehéz összerakni egy ilyen képzést). Ami kép előttem megjelent, az eléggé nyugatira sikerült (magyarán nyilván sokba kerülne), de ha már három az egyben szolgáltatást nyújt, akkor nyilván jobban megérné.

Nem tudom, hogy mennyi pszichológiát tanulnak az ovónők (nekem nem túl sok pozitív emlékem maradt, az egy Dadust kivéve, de ő már nagyon idős volt, ezért alig járt be) – azzal kb. tisztában vagyok, hogy a gyermekkönyvtárosok fantasztikusan empatikusak (bár, aki mondjuk az ELTE-ről megy gyermekkönyvtárba, az a gyerekek iránt vonzódásán és a tanárképzésen kívül nem támaszkodhat túl sok mindenre…) -, de abban teljesen biztos vagyok, hogy sem könyvtárosnak, sem ovónőnek nem árt meg egy rendes gyermekpszichológus képzés.

Sőt, akkor már simán lehetne integrálni egy olyan intézmény-komplexumba, aminek segítségével szerintem még a vidékbe is sikerülne kis életet lehelni (vagy legalábbis a felnövő generációnak lehetne perspektívát adni általa). Ez a komplexum olyasmi lehetne, mint a szent istváni Magyarországon a 10 falu, 1 templom, magyarán kisebb körzetekben létrehozni egy kultúrház-templom-szociális ellátó-sport-oktatási-közigazgatási stb. egységet, ami egyfajta szellemi és fizikai rekreációs helyként működhetne. Helyet kaphatna benne az óvóda, alapfokú (esetleg középfokú) iskola, egyház(ak) ima- és közösségi termei, uszoda, fürdő, sportpályák, könyvtár, információs pont, jegyző, vetítőterem, szórakozó hely (buli, koncert céljaira), szálloda stb., és ahova elég lenne két busz, ami reggel-délután a kölyköket viszi, este és hétvégén meg mindenkit fürödni, kulturálódni, és egy könyvtárbusz. Pénzbe sem kerülne annyiba, mintha minden falu, település külön kellene hogy létrehozza ezeket a (szerintem) létfontosságú helyeket (arról nem is beszélve, hogy így meg lehetne oldani pl. a könyvtáros-, tanár- és paphiányt is), vagy egy településen, de külön-külön építenék fel őket (egyébként nem ennyire komplex jelleggel, de pl. Káposztásmegyeren működik egy ilyen katolikus templom-kultúrház – sőt egy ideig a reformátusok is használták – a paneldzsungelben).

Ráadásul mekkora kihívás lehetne frissen végzett építészeknek, tájépítészeknek ezeket a helyeket rendesen megcsinálni, meg gondozott és szép környezetet, parkot tervezni hozzá.

(Marci most biztos tudna erre mondani dán példát, és ha van, akkor mondj is, mert csak engem igazolsz vele!)

Elég rendszeresen szoktam járni egy Tolna megyei kis faluban, Kalaznón. A második világháború előtti 1500 svábból ma maradt ott kb. 100 székely, felvidéki és cigány ember, szinte a teljes nyomorban. És nem csak az a baj, hogy nincs munka, mert az még egyszer-kétszer akad, sőt rendszeres is van néha, de egyszerűen motiváció nincs hozzá, főleg nem állandó jelleggel (tisztelet a kivételnek). És ha belegondolok, hogy nekem lenne-e egy olyan helyen, ahol legfeljebb a kocsmába találkozhatom valakivel, a legközelebbi település pedig 5 km-re van, de ott is csak a könyvtár nagyobb és több kocsma van, hát nem biztos, hogy bírnám idegekkel (még ha olyan jó képesítésekkel és háttérrel is rendelkezem, mint most). Viszont ha lenne egy olyan környezet, amilyen mondjuk most a Kopaszi gát vagy a Gödör (utóbbinál nem a szakadtság a szempont, hanem a pezsgő közösségi élet), akkor egyrészt nyugodt és jó körülmények közt lehetne feltöltődni, másrészt lenne egy olyan biztos szellemi-lelki háttér, ami tovább tudná “rugdosni” az embereket a hétköznapokon.

Ezzel pedig ünnepélyesen kihúzom kezemet a romantika bilijéből, és jó magyar módjára foglalkozom a saját kis individualista hülyeségeimmel a továbbiakban is. De a macivarrós-gyerekpszichológusos gyerekkönyvtárat tényleg meg kéne csinálni.

KI versus MKE

Úgy látom, megint darázsfészekbe nyúltam. Kaptam ugyanis jó pár levelet a címben jelzett témakörben, hogy mégis hogyan gondolom az előző bejegyzésben írtakat:

Meg kéne szűntetni a kismillió párhuzamosságot (hogy a legevidensebbet mondjam, a KI – MKE kettősséget kéne első körben robbantani, az utóbbi javára, de az első előnyeinek átemelésével…).

Egyszer leírtam, de aztán gondoltam egyszerűbb, ha ide is kiteszem, mert így ismét mindenki olvashatja (egyébként ott a hozzászólási lehetőség a bejegyzés alján, ajánlom mindenki szíves figyelmébe ;)

Szóval: KI az itt igen, a Könyvtári Intézet volt (az MKE meg a Magyar Könyvtárosok Egyesülete, de ezt azoknak írom, akik bár nem szakmabéliek, mégis olvasgatják, hogy mi történik itt).

Kezdem az elején egy alapvetéssel: én nem személyek ellen írtam. Tehát ha azt írom, hogy felesleges az MKE-KI kettősség, akkor nem a KI-nél dolgozó szakemberekre gondoltam, hanem az intézményre.

Megmondom őszintén, mit látok gyakorló könyvtárosként a KI-ből (most nem mint Takács Dani írok, hanem mint a MOME könyvtárosa). Ebben lesz szubjektív, de néhány olyan tény is, amit szerintem nehéz letagadni, még ha részigazságok is – és úgy vélem nem feltétlenül én tehetek róla, ha nincs elég infóm – azokat a csatornákat használom (Katalist, kollégák stb.), amikhez bármelyik másik könyvtáros (vagy szakmán kívüli!) is hozzáférne.

Egy olyan valamit, ami hetente küld egy levelet a Katalistre, amit igazából halvány lila gőzöm sincs, hogy mire használhatnék. Van egy portál, amiről legfeljebb a statisztikai adatokat szoktam leszedni, ha kell a sajátunké. És néha olvashatok olyan katasztrofális összeállításokat, mint múltkor volt az a webes irodalom-összeállítás (honlapszerkesztés, na). De nem többet. Tényleg.

Hiányolom többek közt a folyamatos kommunikációt (és most nem a portálról beszélek, mert az bőven nem elég, és a Katalistes leveleket is hagyhatjuk nyugodtan, mert az is nulla), az olyan fórumok szervezését, amit próbáltam csinálni az MKE FITT nevében – mert úgy érzem, az pl. kifejezetten a KI dolga lenne, nem az enyém -, problémafelvető és -megoldó találkozókat stb.

És mellette itt van az MKE, aminek most már legalább 10 rendezvényén vettem részt, tartottam előadást, hallottam érdekes dolgokat, találkoztam egy csomó emberrel, sőt, részese lehettem egy egyelőre elég erőtlen szerveződésnek is – ld. FITT. (Azzal a megszorítással természetesen, hogy itt is elviselhetetlen a bürokrácia – emiatt érzem erőtlennek a FITT-et, pont azt a rugalmasságát veszíti el általa, ami a legnagyobb előnye lehetne -, a kismillió elnök, titkár, jegyző, gyűlés, jegyzőkönyv – jó, tudom, ez valamennyire állami dolog is, de hatékony szervezéssel ezt ki lehetne valahogy küszöbölni, legalábbis van valami ötletfélém, ami vagy működik, vagy nem.)

Én egy minisztériumi nyúlványnak látom a KI-t, kihelyezve a legmerevebb intézménybe, az OSZK-ba, amit valaha is láttam (na jó, azért máshol is vannak szép dolgok, ld. korábbi csörtémet az ELTE EK-val). Az szép dolog, hogy vannak pénzek, de ezt az MKE is megszerezheti (főleg KI hatókörrel), nem?

Önmagában nagyon jó dolognak tartom, ha van egy ilyen szervezet, mint ahogy elismerem, hogy rendkívül jó szakemberek vannak ott (tényleg, ez nem nyalás, hanem őszinteség). Főleg, hogy most az Ádámmal együtt bekerültem az oktatási részbe is, ahol szintén nagyon rokonszenves és jó szakembert ismertem meg. Nem ezzel van a bajom, hanem hogy emellett van egy olyan szervezetünk, aminek a részei mi vagyunk, amit mi tudunk csinálni, és sokkal közelebbinek érzem magunkhoz. Egyszerűen MKE taggal minden sarkon találkozhatom – és én is az vagyok.

Azt elismerem (és erre utaltam is a bejegyzésben, de aztán nem fejtegettem), hogy nagyon sok előnye is van a KI-nek. Az pl. hatalmas, hogy önálló állásként funkcionál a vezetői tisztje. Hogy szava van a minisztériumban. De ez önmagában még mindig kevés, én úgy érzem.

Amit én el tudnék képzelni (és ez egy nagyon-nagyon-nagyon utopisztikus kép, úgyhogy ha nem tetszik valakinek, szó nélkül elfogadom): a szakállamtitkár mellett van egy olyan ember, akit úgy választanak, mint az MKE elnököt, saját állása van stb. És onnantól lefelé pedig mehetne a hagyományos, választós, megbízós modell, dolgozó könyvtárosokkal. Esetleg még egy testület lehetne az, aki szintén ezért kapja a fizetését. És kőkemény feltételekhez lenne kötve a szakemberi gárda kinevezése, többek közt a szakma támogatása is kellene hozzá. Évenkénti beszámoló (az egész szakmának!!!! ami után nyílt szavazással vagy nem tudom mivel lehetne váltani vagy erősíteni, akár két éves periódusban – ezt úgy értem, hogy egy év szavazása még nem elegendő a megdöntéshez, hanem ha az elsőn megbukik, akkor a második évben valóban repül, ha ismét megbukik – nem tudom, érthető-e, mindegy, ez csak egy hirtelen ötlet volt), folyamatos nyilvánosság stb. – ezek szerintem nem teljesíthetetlen kérések 2009-ben, még Magyarországon sem.

Szívesen folytatom a beszélgetést.

Ajánlás-terv

Ezerrel pörög az agyam a múlt hét pénteki rendezvényen, főleg, hogy egyre mélyebb betekintést nyerek ebbe a TÁMOP-nak nevezett moslékosvödörbe.

Néhány javaslat, kiindulási pontnak:

  • Legyen egy egységes, összefoglaló ajánlás, hogy milyen modulokat (és azok milyen funkciókat) tartalmazzon egy könyvtári rendszer, abból mi az, amit alapból kell tudnia (alapcsomag), és mi az opcionális.
  • A könyvtár honlapja legyen ugyanolyan modul, mint mondjuk a kölcsönzőmodul, és legyen teljesen összeépítve az OPAC-kal, nevezzük a kettőt együtt web-modulnak – ehhez pedig használjanak ingyenes és nyílt forráskódú CMS-t, amelyet a helyi könyvtáros, szakember már szabadon tud módosítani. Opcionálisan az OPAC is bátran lehetne nyílt forráskódú, erre az egész modellre gyönyörű példa a Scriblio – tökéletesen fölösleges ilyenek külön fejlesztésébe időt, energiát és pénzt ölni. Ráadásul ha teljesedik ez a feltétel, akkor a külső webes eszközök illesztése és felhasználása is sokkal egyszerűbbé válik.
  • API-ba nem folynék bele külön, Andris azzal sokkal régebb óta és sokkal magasabb szinten foglalkozik.
  • Legyen egységes jogi szabályozás fejlesztő és könyvtáros között. Legyen meghatározva a bibliográfiai adatok és a szofvterek tulajdonjoga, és ez szerződésben legyen rögzítve. Ehhez jó lenne két-háromféle szerződés-sablon kidolgozása.
  • Dolgozzunk ki sablonokat adatvédelemre és a felhaszálási feltételekhez. Utóbbi szinte mindenhol van, de csak az offline világra vonatkozóan, előbbinek viszont még nyoma sincs. Szerencsés lenne a webes jelenlét erősödésével a könyvtár-felhasználó-információ viszonyokat tisztázni.
  • Jó lenne folyamatosan szkennelni a webet új és hasznos alkalmazások felderítése céljából (pl. Twitter, Zotero stb.), illetve ennek a tevékenységnek egy kezelőfelületet kialakítani (delicious-féle központi címkézhető, véleményezhető gyűjtőoldalra gondolok). Az összegyűjtött alkalmazásokat pár szűrőn átengedni (néhányan végignéznék, véleményeznék), és az arra alkalmasakat lehetne ajánlani az integrált könyvtári rendeszerek fejlesztőinek, hogy építsék meg.
  • És végül én még valami dizájn-ajánlást is készítenék (példakódokkal), gondolva itt usability-re, CSS/XHTML alkalmazási módjaira stb., szintén inkább kollégáknak, mint a fejlesztőknek.

Valami olyasmi az egész, hogy a jövő a kezünkben van, csak észre kéne venni, és ki kéne nyitni a szánkat.

Mobil könyvtáros

barcelonai biciklikA Belvárosban, közelebbről a 7. kerületben lakom. Nem budapestieknek csak annyit, hogy bár nagyon jól hangzik, de úgy általában az emberi lét szempontjából egy kisebb pokol. Legjobb még vasárnap reggel 7-kor, amikor szó szerint nincs ember az utcán.

De sajnos nem csak vasárnap reggelek vannak (hú, pedig…), így olyankor is ki kell mozdulni, amikor rajtam kívül sok másik ember van még a szabadban. Suliba viszonylag egyszerűen, 5 perc alatt bentvagyok gyalog (ha nagyon ráérek), de a meló már érdekesebb. Ha sietek, akkor két, esetleg három busz, meg egy metró, de lehet kombinálni villamossal is. Időben olyan 50-70 perc, időjárástól, forgalomtól, buszvezetőtől függően (hú, de nem szeretem a 158-as sofőrjeit…).

Viszont az Úr adta vala nékünk Karl Drais-t, és általa a bicikli (bringa, kerékpár, drótszamár, bicaj, bicó, bicigli – OMG) ősét, és látta, hogy ez jó. És hát látom én is, munkába legfeljebb fél óra alatt fentvagyok a Zugligetben (eddig a rekord 21-22 perc volt azt hiszem) – sajna zuhany nincs, pedig az nem lenne rossz. (BTW van olyan könyvtár, ahol a kétkerekű kollégák egy gyors zuhannyal kezdhetik a napot?) A bökkenő az, hogy nekem épp nincs saját bringám (nem lett semmi a tervezgetésből), így általában testvéreim gépét nyúzom (aminek aztán meg is van az eredménye, 1-jén pl. valami aljas defektet kaptam az Árpád-hídnál, de az még rejtély, hogyan). Viszont minek venni, ha lehet bérelni, ugye? Nem nekem jut(na) először az eszembe, hogy a public transport fedőnevű izébe simán beleférhetne a bringa is (elég csak Ausztriáig kimenni, de valahol egész Nyugat-Európa erről szól) – most épp eszpee írt a Lyon-i rendszerről, és mit mondjak, elbűvölő. Én ilyet Barcelonában láttam (ld. illusztrációink) – ott bicing-nek hívják, már ott rácsorogtam, de ilyen részletes esetleírással most találkozom először.

bicing

Ő linkelte azt az indexes cikket is, ami elkerülte eddig a figyelmemet, de ennek alapján feladtam eddigi ellenérzéseimet MSZP-s polgármesterünk, Hunvald György iránt. Arról van szó ugyanis, hogy a Hajtás Pajtás kiharcolt magának 2, azaz kettő darab parkolóhelyet, ahol egy tárolót helyezett el 25, azaz huszönt darab bicikli számára. Miután félévig koptatták a hivatalokat (és a pénztárcájukat), a 7. kerületi vezetés úgy döntött, ez jó ötlet, és 54 helyet jelölt ki biciklitároláshoz (figyeldoda: 5 darab millásba került nekik – zsebpénz, ugye kedves miniszterelnök bácsi?), valamint szóltak a szomszédos kerületek (5., 6., 8.) vezetőinek is, hogy jó lenne ha. Meg úgy az egész városnak, hogy üdvözlendő lenne egy biciklikölcsönző-bérlő rendszer.

(Az meg a zárójeles rész, hogy az egész kerületet lefedő wifit akartak csinálni a lakosságnak, csak a háztetőre antennákat megtiltó törvény nem engedte nekik. Nohát, mik vannak. Bár azon vicces lenne elgondolkozni, hogy mi lett volna, hogyha ez is, meg az interNEtadó is megvalósul.)

És akkor nincs többet már-hajnalban-köcsög-vagyok BKV ellenőr, egyik kézzel szórólapot osztogató, másikkal cigit tarháló Moszkva téri csöves, nyomasztó tömeg, csak menetszéltől széles vigyor és csuromvizes póló. Na meg feszes fenék, állítólag már a férfiaknál is számít.

Ráadásul egy hétköznapi bölcsész könyvtárkör (OSZK, OIK, ELTE EK, ELTE BTK, FSZEK, kis FSZEK 1-2-3-4-…) is csupa vidámság és könnyed kacaj lenne, hiszen a bringa háztól házig visz, és még a könyveket is rá lehet rakni. (Vigyázat: az OSZK látogatásánál a mosoly enyhén torzulhat hegynek fölfelé, ami az arra járó olasz turistákat nevetésre és hangos “Bravo, bravo” kiabálásra késztetheti.)

őrnyúlÉs itt jön a kívánságlista: ha én könyvtárigazgató lennék, azonnal elkezdenék tárgyalni az önkormányzat(okk)al, hogy nekem kellene az a pár parkolóhely a bejárat előtt, és rakok oda bringtárolót. (Ami az FSZEK előtt van, az finoman szólva kevés, az OSZK-s sztorimat meg egyszer majdnem leírtam, a lényeg az, hogy bringatároló hiánya miatt egy önbíráskodó biztonsági leeresztette a kerekemet, majd hibásként el lettem küldve a sunyiba. Na. Ezt aztán nem raktam ki, de most megint felhúztam magamat.) Vannak gyönyörű dizájnosak is (nem reklámozni akarok, tényleg azok – nekem a nyuszis tetszik nagyon), szerintem csak elhatározás kérdése. Amilyen menő dolog, tutira van rá EU-s pályázat is.

Ezen kívül pedig valamilyen formában támogatnám, hogy a munkatársaim biciklit használjanak (ezt meg kinek-kinek a fantáziájára bízom). És a szexis könyvtároskisasszony ikonja kiegészül egy rózsaszín csilivili bicajjal, és a hozzá kapcsolódó erotikus képzetekkel.

Végül pedig ajánlónak egy (igaz női, na, nekem is lehetnek elhajlásaim) bringásblog Koppenhágából, a világ bicikli-fővárosából, gyönyörű gépekkel. És szeretnék utalni arra bizonyos japán filmhíradó-részletre, amitől még mindig szedem össze az államat a padlón (15 méter, atyaég…).

Aknamunka

Azaz, a háttérben szépen beindultak a dolgok. Úgy döntöttem, megérett a helyzet egy saját domainnév/tárhely elfoglalása (bevétele, hogy aztán csücsülhessek benne : )

A kiindulópont számomra az volt, hogy untam, hogy nem lehet szabadon gyúrni a WP-t, és hogy egybe akartam rakni a Monától kapott fríblogos könyvtárépítészet-et az ÉK-kel. Aztán kicsit megfutott a ló, és lőn a következő:

A koncepció egy underground, szabadszellemű virtuális központ létrehozása (WP, azaz blogalapú), amely helyet ad a különféle területekről összeverbuválódott jelenlegi és majdani szakembereknek, hogy saját blogjukban oszthassák meg nézeteinket a nagyvilággal, egymással, és természetesen a szakemberek közösségével (amely egyelőre nem látszik tudomásul venni ezeket az új lehetőségeket). Azért gondoltam saját tárhelyre és domainnévre, hogy ennek technikai korlátai se legyenek. Kapcsolataim (azok, akiket olvasok, és azok, akik olvasnak engem) között a jelek szerint lennének olyanok, akik ebben benne lennének. Hosszú távon gondolkozom egy saját wiki és bookmarkoló-rendszer létrehozásán is (plusz valami LII.org-szerű dolgon), amely szintén a könyvtáros-társadalom segítségére lenne hivatott.

Ehhez kérném a jelentkezőket, olyanokat, akik vállalnák egy ilyen blognak a beindítását, és a további együttműködést. Fontos hangsúlyozni, hogy semmiféle tematikus megkötöttség nincs, tehát ami valamilyen szinten kapcsolódik a könyvtárakhoz, könyvekhez, információtudományhoz, -áramláshoz, annak mind helye van. Amit tudok kínálni:

  1. sajátnév.domain.hu elérési útvonal,
  2. nagymértetű tárhely (saját fejlesztések közös kipróbálása, megosztása, javítása, bemutatása),
  3. folyamatos fejlesztés (legalábbis az ezen való igyekvés)
  4. stb.

De talán itt nem is ez jelenti majd a lényeget, hanem az, hogy egységesen lehet képviselni egy nagyon jó dolgot, aminek jövője van, és társadalmi szempontból is nagyon hasznos tud lenni. Kötelezettséget nem jelent, pusztán annyit, amennyit egy blog írása jelent. A szolgáltatást ingyenesnek gondoltam, de ha valaki tud bármiféle segítséget nyújtani (anyagi, szakmai, technikai), azt nagyon szívesen veszem, és igyekszem a jövendő közösség minél hatékonyabb fejlesztésére felhasználni.

Az egész beindítását kb. két hét múlvára tervezem (ill. akkor akarom beindítani a processzust, utána már csak a szolgáltatótól függ az időpont). Addig is tehát várok jelentkezőket a mail-címemre – daniel [pötty] takacs [akukac] gmail [pötty] com – (név, email, terv), ill. ötleteket kommentbe, hogy hogyan lehetne ezt a dolgot nevezni (magyarán mi legyen a domain-név). Eddig felmerült bennem a klog.hu (könyvtár-log), eksz.hu (elektronikus könyvtári szolgáltatások), de úgy istenigazából jó még nem jutott az eszembe (magyarszakos létemre…).

Az egész talán kicsit hasonlítana az ALA-komplexumhoz, de azért mégsem.

  1. Mert Magyarországon vagyunk, tehát mindenféle támogatás nélkül kell megoldani, a helyi viszonyokhoz alkalmazkodva, és
  2. Mert a magyarok eddig mindig jobbat csináltak : )

Nna. Kijött. : )

Központosított könyvtár-marketing

Már néhányszor megfordult ez az ötlet a fejemben, de csak ma reggel a 16-oson jutottam el egy publikálható szintig. Tehát:

Akármennyit utazok az országban, sehol sem érzem igazán a könyvtárak jelenlétét, maximum, ha mutogatni lehet a turistáknak. Ez biztos abból is fakad, hogy nem lakom az adott helyen, de ez önmagában még nem lenne indok, hiszen nem kell megerőltetnem magam, hogy fél percen belül megtudjam, hogy hol van a helyi pláza, telefonbolt, mittudoménmi. “Nyilván, ha valami kulturális esemény van, akkor azért kiderül, hogy van könyvtár is” – gondolhatja a kedves olvasó:), de ezt sem nagyon volt szerencsém észre venni (persze, biztos meg lehet ezt az állítást cáfolni…).

Valahogy hiányzanak azok a kellékek, amelyek egyértelművé tenné az emberek számára, hogy itt és itt van egy olyan intézmény, ahol a kérdéseidre választ kaphatsz, ha unatkozol, szórakozhatsz, ha kedved van, internetezhetsz, ha tanulni akarsz, tanulhatsz stb. Mindezek mellé szintén nem sok ütős mai szlogent láttam – könyvtárak falain kívül. Ötlet pedig van, ezt bizonyította a tavalyi múzeumok éjszakáján a Könyvtártudományi Szakkönyvtár is, de ezek valahogy bennrekednek az intézményekben, márpedig így nem lesz belőlük sok minden. Egy kicsit agresszívebben kéne tudatosulni az emberekben (de itt az agresszívet a jó értelmében használom…).

Oda lyukadtam ki, hogy a Könyvtári Intézetnek ki kéne írnia egy pályázatot “Könyvtárreklám”, vagy valami hasonló témával, címmel a megyei könyvtárak részére. A beérkezett ötleteket, pályázatokat aztán rangsorolva, átlagolva, összegyúrva, megkeverve megcsinálni plakátnak, reklámnak vagy akár bárminek is. Lényeges eleme szerintem a folyamatnak, hogy nem intézményileg, hanem egyénileg kelljen a pályázatokat beküldeni, így ugyanis ki lehet venni a folyamatból a munkahelyi konfliktusokat, és a beérkezett anyag mennyisége is valószínűleg sokkal nagyobb lesz. Az “utómunkálatokat” pedig csinálhatnák infobrókerek, de akár profi marketingesek is. Az első fázisból azért hagynám ki őket, mert a helyi körülményeket úgysem fogják megismerni, a könyvtárosok által beküldött munkákban benne lesz valamilyen formában (esetleg bújtatva) a könyvtár környezete, amit aztán ki lehet szűrni. A gyúrás folyamatán egy olyan koncepciót kéne elkészíteni, amit aztán rá lehet húzni a megyei könyvtárak összességére, de hagyni is kéne annyi mozgásteret, hogy az esetleges sajátos tulajdonságokhoz hozzá tudják igazítani az egyes könyvtárak.

És ha ez elkészült, már csak várni kell a jószerencsét és egy kicsit korrektebb és normálisabb országvezetést, amelyik támogatná ezt a folyamatot (óriásplakátok, tv- és rádióreklámok, Internetes hirdetőcsíkok stb.). Ha pedig egyszer ez elindul, akkor már ki lehetne ezt terjeszteni a városi könyvtárakra is (bár ez már nem feltétlenül szükséges, hiszen az átlagember nem sok különbséget tesz megyei és városi könyvtár között, ha könyvtárra támadt gusztusa, abba megy be, amelyik közelebb van).