-
7
Végül csak összejött. Köszönöm mindenkinek, aki segített és vitt előre. Tanulságos volt az egész meg hosszú út is, de megérte. Amiket kitaláltam magamnak gimnáziumba, hiánytalanul sikerültek (család, diploma, állás), most kíváncsi vagyok, hogy a következő etaphoz mennyi időre van szükség. Na de mi is volt, lássuk csak: 2004: felvételi az egyetemre 2005: az első cikk…
-
A nagy visszatérés
Hát úgy néz ki, sikerült végre rászánnom magamat a majdnem lehetetlenre, és mégis seggbe rúgtam magamat és a klogot. Egyelőre még messze vagyunk a tökéletestől, de továbbra is megvannak az irányok és a célok, így mind projekt biztos fennmarad a víz színén. Ugyanakkor nagyon szépen köszönöm a sok bíztatást és drukkolást, sokat segítettek tényleg. Pár…
-
A konferencia és az egyszeri egyetmista története
Kedvem lenne megint egy „Kedves…” kezdetű bejegyzést írnom, de nem teszem, abból úgysem lesz semmi. Tehát: a múlt héten fogalmazódott meg bennem a CEU-n, ahol a GESIS társadalomtudományi információkkal foglalkozó szervezet képviselője tartott előadást – kb. 5 embernek. Holott simán belefért volna akár a könyvtárszak tanulmányi menetébe is, én speciel minimum két évfolyamot hajottam volna…
-
Védett: Protected: Kitől idéztem? (szabadon)
Nincs kivonat, mert ez egy védett tartalmú bejegyzés.
-
Védett: Protected: Tomász Kún paradigmaelméletének alkalmazása, hej!
Nincs kivonat, mert ez egy védett tartalmú bejegyzés.
-
Védett: Protected: Nem, nem,
Nincs kivonat, mert ez egy védett tartalmú bejegyzés.
-
Elmarad
Elhalasztja tüntetését a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája Sajtóközlemény A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája 2006. július 25-én, a felsőoktatási törvény tandíjat bevezető módosításának zárószavazása után erősítette meg korábbi döntését, hogy demonstrációt szervez. A tüntetést a tandíj ellen, a valódi felsőoktatási reformért kívántuk megtartani, tiltakozva az ellen az eljárás ellen is, amelyet az Oktatási és Kulturális Minisztérium…