És találsz… felkerült pár jegyzet. Ennek kapcsán faxon küldök karton sört és/vagy túrórudit annak, aki megmondja, hogy pontosan mit is takarhat a „dialektikus szinkronizmus”.

A kedvencem a paradigmaelmélet bibliológiai alkalmazása lett (ha két héttel ezelőtt lett volna már a kedvencem, akkor most nem kéne vele foglalkoznom és félnem egy újabb buktától… : ( ), azon belül pedig az a megállapítás, hogy „ha egy társadalom fejlett gazdasági rendszerre épül, egyre messzebb kerül az origótól” (az origó itt az általános sötétséget jelenti, amit a cenzúra hoz létre). Hm, és Kínával mi van?

És hogy a közművelődés annál inkább csökken, mennél több könyvtárat zárnak be. Hát, szerintem nem kéne hinni, hogy mi visszük itt a fényt, és a többi le van… Nézzük pl. a múzemokat, galériákat. Sokkal nagyobb népzserűségnek örvendenek, sőt a privátszférában is elterjedtek. És miért? Mert divatot teremtettek. Mert tudták követni (a felszínen legalábbis) a társadalmi igényeket (hogy mi van a mélyben, arról inkább ne beszéljünk, mert ronda egy dolog…).

Ráadásul minden afelé tendál, hogy igenis, intézményket be lehet zárni. Be is kell, mert az előző rendszer túlterhelte az államaparátust a dicsőséges szociálizmus kellékeivel. Fel kéne kelteni a társadalom igényét, hogy önkormányzatok, közösségek tartsanak el könyvtárakat (mint pl. Angliában). És szerintem nem érdemes azzal érvelni, hogy nincs rá pénz (hát persze, hogy nincs), mert ez már lassan 20 éve el kellett volna, hogy kezdődjön. A másik feladat pedig az elektronikus tartalomszolgáltatás, akár önkényesen áthágva pár kerítést, szabályt. Ilyenkor jön a kifogás, hogy állásféltés. Igen, nagyon fontos a jövő, éppen ezért kéne koordinálni ezeket, és együttesen fellépni, és ugye sok embert / intézményt nem lehet elkapni, ahhoz túl nagy súlyt képviselnek. És ha jól sülne el a dolog, úgyis hozzáigazítanák a szabályokat, törvényeket.

[Hazudtam, nincs faxom.]