(El)lebegő könyvtárak


Májusban vetette fel Mikulás Gábor a KATALIST-en a lebegő könyvtár ötletét (ennek az ötletnek az alapjául szolgáló hír a KIT-ben jelent meg). Az ötlet lényege az, hogy a könyvtárközi kölcsönzésben résztvevő dokumentumok a használat után nem a küldő könyvtárba kerülnek vissza, hanem maradnának a fogadó félnél, és a következő kölcsönző intézmény a központi ODR-adatbázis [ODR – Országos Dokumentumellátó Rendszer, a hazai nyilvános könyvtárak közötti dokumentumcserét szolgáló rendszer] segítségével már a második könyvtártól kéri a könyvet, így egyrészt jelentős postaköltséget lehet megtakarítani, másrészt dokumentumból sem kéne annyi.

Azóta szinte csak záporoznak a jobbnál-jobb megmondások, az esetek 90%-ában azt taglalva, hogy miért nem lehet megcsinálni. Kifogás van bőven, ismerjük azt, hogy milyen ha 3-4 ember összedugja a fejét… Hát mégha egy egész levelezőlista. Ha ennyi energiát feccolnának az ötlet kidolgozásába, már régen működhetne a dolog.

Ötletek:

  1. Át kéne alakítani az ODR-tagság rendszerét. A jelenlegi tagok teljes jogkörrel rendelkezhetnének, míg azokat a könyvtárakat, amelyek csak a lebegő könyvtári rendszerben vesznek részt, egységes szabályok alapján, korlátozott jogkörrel bevehetnék a rendszerbe.
  2. Az ODR adatbázisa (állítólag) alkalmas a dokumentumok teljes követésére, így rendkívül szigorú szankciók mellett kötelezni kell a tagokat a pontos dokumentálásra (ez akár történhetne személyi felelősség alapján is, így nem lehet átkenni a hibákat).

Végül pedig befutottak azok az észrevételek is, amelyek az egészet elkívánták a búsba, mert a kormány éppen ki akarja pusztítani az egész társaságot. Nem mondom, a sorok, amiket olvastam, szívemből szóltam, és akár én is bevállaltam volna őket. De miért nem képes belátni az emberek többsége, ha ülünk saját sorsunkon keseregve, akkor nem lesz semmivel sem jobb, de ha megpróbálunk tenni valamit, és szarunk arra, hogy a fejünk fölött mit játszanak (jelzem, én sem tudom leszarni, de ez nem fogja sem agyurcsányt, sem ahillert meghatni), akkor legalább valami hasznosat is csináltunk.

Befejezésül egy felvetett kérdés, ami az egész helyben tipródást jellemzi:

„Ami szerintem a legnehezebb: van ebben a szakmában illetékes valaki,
akinek esetleg az lenne a dolga, hogy ezt a problémát valóbanmatematizáltassa és döntsön?”

Ehh, mindegy, elmegy a kedvem az egész töketlenkedéstől…

Ja, pozitív ellenpélda lilosnál. Tényleg csak egyénileg lehet itt valamit elérni?


2 hozzászólás a(z) “(El)lebegő könyvtárak” bejegyzéshez

  1. Felvetés: talán ha jelentős előrelépések és a jelenlegi rendszeren túlmutató változások/változtatni akarások, fejlesztések/fejleszteni akarások történnének/látszanának, a kormányzat is kétszer meggondolná, elvonja-e a pénzt valahonnan (azaz: félbeszakít-e egy már pályára állt könyvtári törekvést).
    Még egy ponttal tovább merészkedve: ha nem lennénk ilyen *?!%*, felismernénk

    1. a lehetőségeket
    2. a fejlesztések előnyeit
    3. a hosszú távú stratégiákat a burok alatt

    ahelyett, hogy

    1. a megvalósítás nehézségein sopánkodunk
    2. kifogásokat keresünk
    3. egymásra mutogatunk, hogy „ezt ő tudná jobban”…

    És persze a világnyelvek tanulása sem lenne utsó szempont.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .