esztétika vagy mi


érdekes gondolatok fordultak meg vizsgáról jövet a fejemben [hogy miért pont akkor, ezt nem tudnám megmondani]. szóval: elméletem szerint csak akkor tudunk rácsodálkozni egy dolog valamelyik tulajdonságára (forma, szín, összhatás, erő stb.), ha az kívül helyezkedik valamilyen módon a saját világunkon.

levezetés [lesz benne sok szóismétlés, de szegényes a szókincsem, sajnálat] (a kiindulópont a matematika volt):

az egyes feltalálók azért tudták meghaladni az addigi rendszereket, mert képesek voltak a világot más nézőpontból nézni. még csak belegondolni is nehéz, hogy mennyire determinálja a gondolkodásunkat egy-egy meghatározó agy által létrehozott struktúra, rendszer, amely alapján képet tudunk alkotni a minket körülvevő világról. ha megszakad is, egy átlagember akkor sem fog tudni kilépni a newtoni világképből [én is ilyen vagyok], de itt lehetne sorolni platóntól és mózestől kezdve einsteinig és II. jános pálig bárkit. az igazi zsenik azok, akik ezeket a – szinte belénkkódolt – (gondolkodás)módokat [itt nekem csak a ‘ways’ jut eszembe, kéne valami jó magyar szó erre is] levetkőzve, a maguk teljességében tudják szemlélni a dolgokat. így jönnek létre az új művészeti (zenei, irodalmi, építészeti stb.) és tudományos (kémiai, fizikai, matematikai, biológiai stb.) felfedezések, eredmények [a tudományok és művészetek besorolása itt önkényes, de véleményemet, úgy érzem, megfelelően tudnám indokolni, de most nem teszem]. és az új rendszerek nem csak új struktúrát jelentenek, hanem új oldalát is világítják meg a dolgoknak, új és új momentumokat tárnak fel, amelyek aztán lehetnek szépek, csúnyák vagy akármilyenek is.

ez a folyamat azonban nem csak tudatosan működik. mindenki folyamatosan építi, alakítja saját világát, azonban sosem fogja tudni a környzetét száz százalékosan lefedni a saját tudásával, tapsztalatával. így állandóan fog találkozni olyan hatással (tárggyal, érzéssel, viselkedési formával, spirituális tapasztalattal stb.), amely még nincs benne a világában, de valamilyen ok folytán számára egyértelműen fontos (ez lehet akár érdekből fakadó is), így foglalkoznia kell vele, figyelembe kell vennie. ez csak annyiban lényeges, hogy így kiemelődik a hatalmas környezeti hatás-dömpingből. ezek után az ember megpróbálja beilleszteni a saját világába, kategóriarendszerébe, de ez a cselekvés nem tudatos még, automatizált, hiszen ha nem az lenne, minden ember megismerése irgalmatlan erőfeszítésekkel folyna, több évszázadig is akár [bár sokszor úgy érzem, hogy ez azért nem ártana…] – és akkor nem is beszéltünk a nem-emberi létezőkről. és akkor jön a probléma, ha ez az automatikus skatulyázás hirtelen nem működik, mert kevésnek bizonyulnak az addigi kategóriák. [itt mondta ignotus adyról, hogy gyönyörű, de ha megdöglök, akkor sem értem – na jó, lehet, hogy nem egészen ilyen szavakkal:)] ezen a ponton tudatosulnak az adott létező tulajdonságai, és itt csodálkozik rá az ember a szépségére stb. azonban ez még nem egyenlő a megértéssel! [arról itt most nem lesz szó] ez azonban nem állítja le azt a folyamatot, amely értelmezi, beemeli a saját világba a dolgokat. így tudunk egy idő múlva ráunni bizonyos addig szépnek tartott tárgyakra, így tud egy pár évtizeddel korábban forradalminak tartott találmány vagy elmélet alapvetéssé válni – és minél nagyobb a „környezeti hatás-dömping”, annál inkább felgyorsulnak ezek a beemelések, ami a tudomány és technika világában nem feltétlenül hátrány, de valahol szerintem ugyanez az oka pl. a havonkénti telefoncserének is (még ha azt is mondjuk, hogy ez a menő, hiszen a „menő” az divatos, a divat pedig alapvetően – a pszichikai mellett – esztétikai motiváltságú… illetve mondjuk azt, hogy a tömeg pszichózisa határozza meg az esztétikát, az pedig a divatot), ami már közelebb áll mindennapi életünkhöz.

birka nép:) hát ennyi volt a mese, ez volt az első alkalom, hogy egy gondolatmenetemet le is tudtam írni (persze, szemináriumi dolgozatok, meg minden, de eddig nem sok gondolatmenet volt azokban:)

ja, és köszönet daninak a keltás beszélgetésért, katának meg hogy bemutatott minket egymásnak:)


2 hozzászólás a(z) “esztétika vagy mi” bejegyzéshez

  1. és milyen sikerélmény valamit ilyen out of the box thinking-gel megoldani. kár, hogy elég ritkán esik meg velem. : )

  2. hát ez az, szerintem amíg szépnek (különlegesnek) tudsz látni valamit, addig ilyen kívülről szemlélő vagy. (de ez csak egy vélemény…) azért csak nem látod olyan szürkén a világot? :)

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .