A hivatalosnál kicsit korábban, ezen a héten szervezzük meg az ELTE ÁJK-n a Banned Books Week rendezvényét – úgy tűnik, először Magyarországon (mikor az eseményt terveztük, akkor már tudtuk a Kutatók Éjszakájának időpontját, a Banned Books Week-ét viszont csak nagyjából, így alakult ki ez a hét). A téma előkerült már korábban is, a KIT Hírlevélben 2014-ben és 2023-ban is feltett kérdésekre válaszolva azonban úgy tűnik, a könyvtáros szakma nem igazán mérte fel a cenzúra valódi természetét és hatásait akár a mai magyar könyvpiacra és olvasási szokásokra is.

A Dr. Gosztonyi Gergellyel írt cikkeink alapján azonban egészen világossá vált számomra, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozni kell, és amikor tavaly elkezdtünk ötletelni, hogy mit tudunk kezdeni ezzel a témával, akkor adta magát a Banned Books Weekre való rácsatlakozás. A feladat igazából inkább az volt, hogy mit ne csináljunk, elsőre nem akartunk túl nagyot markolni, és bízunk benne, hogy a következő években is folytatni tudjuk ezt a sorozatot.

A program alapja egy egyhetes kiállítás, amely a Karon és a Könyvtárban látogatható, egy magyar vonatkozású történelmi áttekintésből, valamint ehhez kapcsolódóan betiltott szépirodalmi és a saját gyűjteményből származó szakirodalmi kötetek gyűjteményéből áll, ezen felül pedig az olvasók betiltott verseket találnak szerte az olvasóteremben.
A hét a Kutatók Éjszakájával zárul, ahol A tanú vetítésével (valamint Dr. Gosztonyi Gergely és Réz András záró beszélgetésével) és a Gondolatszabadság vagy cenzúra? című előadással készülünk.
