Egészen biztos vagyok benne, hogy sok könyvtáros nem fogja tudni, hogy ki volt Szedlák Ádám, pedig nagyon sokat köszönhetünk neki. Mindamellett, hogy vérbeli tech újságíró és geek volt, irodalmat olvasó és értő bölcsész is, és ugyanúgy értette a két világ találkozását a könyvtárakban, ahogy mi, a klog.hu és a FITT körül gyülekező pályakezdő könyvtárosok. Termékeny kérdéseivel, észrevételeivel, kapcsolati hálójával rengeteget segített személyesen nekem is (legutóbb pár hónapja, Bátorfy Attila bemutatásával), de rendszeresen felbukkant szakmai rendezvényeinken, sokszor kávé helyett is olvasta és kommentálta a Katalistet.

Markáns véleménye és rendíthetetlenül humanista álláspontja volt, ennek mentén pedig az elmúlt több mint másfél évtizedben aztán a könyvtárak mellett rengeteg mindent meg lehetett beszélni, a vallástól és az egyháztól kezdve az építészeten és a történelmen át a kisebbségek jogaiig. Néha csak egy linket küldve, néha fél napokat átívelő beszélgetésekben, olykor pedig csak a Meti Heteort hallgatva, Rakaszt olvasva, fejben vagy Messengeren vitatkozva vele.

Nagyon nagy az az űr, amit ő hagyott, és külön bánt, hogy szinte havonta volt róla szó, hogy most már tényleg megiszunk egy sört.

Az egyik kedvenc fotómmal búcsúzom, amit egy hosszú beszélgetős este után lőtt a Kis-Svábhegyről lefele jövet.

Nyugodj békében!

(Kelt nagyszerűségét az is mutatja, hogy a legtöbb visszaemlékezés kb. ugyanezt mondja el róla. Gondolkoztam, hogy én megírjam-e a sajátomat, de tartozik a könyvtáros szakma neki legalább ennyivel – szerintem.)