Elég keserves tanulság, de:
Hazudj az olvasódnak. Nem az a fontos, hogy milyen gyorsan és jól tudsz kiszolgálni, hanem az, hogy neked igazad legyen. Ennek érdekében nyugodtan ferdíts a tényeken, misztifikáld a munkádat, hallgass el tényeket, győzd meg magad arról, hogy enélkül nemcsak az ország, de a KULTÚRA (így, nagybetűvel) is összeomlik. Hazudj, hogy a körülmények azok olyanok, amilyenek, neked se hatalmadban, sem érdekedben nem áll rajtuk változtatni, az olvasó meg lesz szíves alkalmazkodni, hiszen nincs más választása, ha igazi kultúrát és tudományt akar. Hazudj neki, hogy az internet az megbízhatatlan vacak, azon csak szemét van, bezzeg a könyvtárak, azok tudják. Sőt, hazudj neki, hogy nem is a kultúra és a tudomány a fontos, hanem a könyvtár, hiszen könyvtár nélkül nincs egyik sem, de a könyvtár kitűnően megvan önmagában is, hiszen ez könyvtár, az meg nem.
Hazudj a fenntartódnak. Nem az a fontos, hogy hány embert milyen minőségben szolgálsz ki, hanem hogy fenntarts egy teljesen lehetetlen rendszert, ami még ráadásul drága is. Hazudj magadnak, hogy nem értesz az informatikához, nem is akarsz, és nyugodtan kiszúrhatják a szemedet bármilyen szarral, mert nem tartozol ezért felelősséggel senkinek, és különben is. Hazudj, hogy nő vagy legalábbis állandó az olvasólétszám, hogy a kölcsönzések nőnek, hogy nem Jókai olvashatatlan ma már, hanem az olvasók idióták, de majd te jól áteneveled őket, csak idő és pénz kérdése. Hazudj, hogy a tudásod korszerű és megfelelő, hogy minimálbérért egy poros és sötét helyen megbízható és lelkes munkaerő vagy, hazudj, hogy veled azt csinálnak, amit akarnak, hogy ott és úgy rúgnak ki, ahol és ahogy akarnak, és ehhez neked szavad sem lehet.
Hazudj a főnöködnek. Nem a munka a fontos, hanem hogy mit tudsz eladni munkaként. Hazudj magadnak, hogy fontos az, amit csinálsz, hogy nem lehetne jobban és gyorsabban végezni az adott feladattal, sőt, más hozzá sem tud kezdeni. Hazudj a főnöködnek, hogy az interneten lévő eszközök drágák és szarok, meg különben sem lehet megtanulni őket, meg úgysem segítenék a munkádat. Hazudj, hogy annyi a munkád, hogy ki sem látsz belőle, nincs időd olvasni, kutatni, fejlődni, sőt már dolgozni sem. Hazudj, hogy ha te nem csinálod meg, akkor senki rajtad kívül, hogy egy címleírás vagy egy katalóguscédula digitalizálása annyira űrtechnika, hogy neki megtiszteltetés, hogy megcsinálod neki.
Hazudj a kollégáidnak. Nem az a fontos, hogy mit gondolsz róluk, hanem hogy még véletlenül se derüljön ki az igazság. Inkább hazudj magadnak is, és ne is gondolkodj, tagadd le az érzéseidet és a meglátásaidat. Hazudj, nehogy kényelmetlen dolgokat legyenek kénytelenek hallgatni körülötted az emberek. Hazudj, nehogy vitázni kelljen, és inkább hazudj, nehogy megsértődjenek, hiszen a konfliktusok felvállalása nem európai dolog, félreértéseket megbeszélni méginkább. Inkább érezd magad jól, menj pogácsázni a folyosóra, és magyarázd el, miért hülye a mikulásgábor.
Hazudj magadnak. Ne nézz szembe a problémáiddal, szajkózd ugyanazokat az érvnek is beállítható hülyeségeket, amikben te sem hiszel jobb pillanataidban, vagy burkolózz fennsőbbséges hallgatásba, hiszen ők nem tudják, te meg igen. Hazudj magadnak, hogy a munkád pótolhatatlan, és nem csakhogy világszínvonalon és egyedülálló módon végzed (mérni sem kell, hiszen olyan jó, hogy nem is lehet), de rajta áll vagy bukik az ország tudományos és kulturális színvonala. Hazudj magadnak, hogy a könyvtári intézmény ne lenne ugyanolyan jól pótolható gyakorlatilag bármivel, ahol tudás van rendszerezve és hozzáférhetővé téve, legyen az fizikai vagy virtuális világ. Hazudj magadnak, hogy csak pár morcos olvasószolgálatos meg a hozzánemértő döntéshozókat károsan befolyásoló sunyi emberek és rendezvények jelentik az igazi problémát, hogy egyébként mind pénzügyileg, mind erkölcsileg példát mutatóan becsületes és jó vagy. Hazudj magadnak, hogy nincs fejlődés, a paradigmaváltást már lemeccselték, nekem nincsen már semmiféle dolgom, beleültem a jóba, csak aztán nehogy változzon valami. Hazudj, hogy élhess, hiszen hazugság nélkül a világ nem marad a helyén, kifordulna a sarkából, és különben is, mi lenne a nagy magyar közös nemtudással?
Kiegészítés: a poszt élesítése után két perccel botlottam bele a tegnapi HVG-véleménycikkbe. Köszönöm, hogy elmondhattam.
Photo credit: sethskim.com
9 hozzászólás a(z) “Hazudj!” bejegyzéshez
Bíztam benne, hogy nem adod közre a magánvallomásomat, hiszen privátban írtam mindezt!
Ráadásul fel sem t-ntetsz szerzőként? Hogy fogom akkor az MTMT-ben felvenni ezt magamhoz? :)
Ne haragudj, de mit vettem át tőled? Ha megjelölöd, szívesen idézlek, illetve kívánság szerint törlöm a kért részt :) Egyébként meg elnézést kérek, nem szándékosan történt, ezt most egy szuszra, a hétvége hatása alatt írtam meg, és inkább feszültséglevezetés, mint objektív, tudományos mű.
Viccnek szántam, fűzfa. Reméltem, az MTMT-ből kiderül.
Jó, hogy kiírtad magadból. Persze, Te ráérsz ilyesmire magad uraként :D míg – teszem azt, de tényleg csak úgy példálózva, minden alap nélkül, fiktíve – ha valaki egy jogi könyvtárban porosodik (és nem egy ügyvédiben), akkor éjt nappallá téve a Munka frontján kell helyt állnia.
A http://halottkonyvtar.klog.hu/ oldalon másodjára sem jelent meg a hosszabb kommentem, úgyhogy az ebédidőm további részét hasznosabbra fordítom inkább.
Hülyékkel ne törődj, inkluzíve mois, ahogy a műveletlen latin mondaná, mer nem tesz jót a vérnyomásnak.
Bocsánat, ez a gyomorgörcs :)
A munka frontján én is helytállok éppen, de valahogy megoldom, ráadásul ezek a bejegyzések kb. negyed órás munkát jelentenek, ami egy kv-zással érnek fel.
Mondj igazat olvasódnak, hogy fontos, hogy az Internet mellett használja a könyvtárakat is
Mondj igazat a fenntartódnak arról, hogy egy változó, de igen erős szakmai múltra visszanéző szakmai intézményt támogat, amelynek működése tőle függ, és ebben egy országos rendszer részeként felülírhatatlan felelőssége van. Mondd el, hogy arra törekszel, hogy tudásod korszerű és megfelelő legyen, ehhez azonban szükséged van az ő támogatására és viszonylagos biztonságra.
Mondj igazat a főnöködnek, mondd el, hogy munkádat szeretnéd fontossá tenni, és ebben segíteni tudtok egymásnak, és szükséged van az önművelésre, az eszközeid fejlesztésére, mert másként őt sem tudod kiszolgálni.
Mondj igazat a kollégáidnak, de találd meg azt a közlésmódot, amellyel önbecsülésüket és véleményüket nem döngölöd a föld alá, hanem megpróbálod a szempontjaikat átgondolni. Ha kellemetlen dolgokat kell mondanod, előbb fontold meg, hogy ez-e a legcélszerűbb eszköz-e? Mennyire viszi előre a dolgokat? Ha épp konfliktusos napod van, próbáld előbb barátaidnak elmondani, miért nem akarod vagy miért akarod nyilvánossá tenni éles és kemény véleményed?
Ahogy én most látom:
– „Mondj igazat olvasódnak, hogy fontos, hogy az Internet mellett használja a könyvtárakat is”
Fontos, de kinek? Mert ha ő nem tudja használni (nincs tisztességes digitális szolgáltatás, lehetetlen nyitvatartás, rossz szolgáltatási spektrum), akkor neki miért fontos?
– „Mondj igazat a fenntartódnak arról, hogy egy változó, de igen erős szakmai múltra visszanéző szakmai intézményt támogat, amelynek működése tőle függ, és ebben egy országos rendszer részeként felülírhatatlan felelőssége van”
A szakmai múlt ok, de se jelene, se jövője, legalábbis megfogalmazni nem tudja. Te támogatnál döntéshozó helyében egy ilyen intézményt? A többi oké, de ezt nem is vontam kétsége fentebb…
– „Mondj igazat a főnöködnek, mondd el, hogy munkádat szeretnéd fontossá tenni, és ebben segíteni tudtok egymásnak, és szükséged van az önművelésre, az eszközeid fejlesztésére, mert másként őt sem tudod kiszolgálni.”
Aláírom.
– „Mondj igazat a kollégáidnak, de találd meg azt a közlésmódot, amellyel önbecsülésüket és véleményüket nem döngölöd a föld alá, hanem megpróbálod a szempontjaikat átgondolni. Ha kellemetlen dolgokat kell mondanod, előbb fontold meg, hogy ez-e a legcélszerűbb eszköz-e? Mennyire viszi előre a dolgokat? Ha épp konfliktusos napod van, próbáld előbb barátaidnak elmondani, miért nem akarod vagy miért akarod nyilvánossá tenni éles és kemény véleményed?”
Mert a kollégáim önbecsülése nulla, csak éppen próbálják ezerrel kompenzálni, amiből meg szörnyű hőbörgések lesznek. Ha pedig egy kérdéstől „döngölődnek a föld alá”, akkor ideje lenne a tükörbe nézésnek, mert a kérdésre lehet válaszolni, tényszerűen, pontokban, ahogy én is igyekszem. De nem ez történik. És pont egy dolog hiányzik a szakmából: az éles és kemény vélemény. Miért nem lehet elmondani? Óvodában vagyunk? Miért nem lehet véleményeket ütköztetni, miért kell megsértődni, letiltani, kizárni, ledorongolni, megkerülni, maszatolni?
Nem mondani akarok, hanem kérdezni. Nem kinyilatkoztatni, hanem megtudni. Ez miért sértő? Talán olyan kérdést teszek fel, amire kényelmetlen válaszolni? Miért kényelmetlen? Miért nem ezzel nézünk először szembe, aztán akár leírva azt is, hogy szerintem ez kényelmetlen, de különben ez a válaszom? Miért kell (magunknak is) hazudni?
Kedves Marcsi, igazolni szeretném Danit – majd 5 éve ismerem, és ezt a kesergést azóta hallom tőle, már nincs mit rajta finomítani. „Oh! irgalom atyja, ne hagyj el”, öt év telt el, és azóta is ugyanez? – gondoljatok bele! A karaván meg halad, nem tér le, makacsul megy a régesrég elgondolt úton… Hát lehet, hogy ez hősies kitartás, de nagyon potyognak a tevék meg a beduinok… Mi lesz az utolsók jutalma?
Akartam írni egy kommentet, így kezdődött volna: Mi volt ez a férfi hiszti Dani? … de aztán rájöttem, hogy túl messziről kéne kezdenem. Kinek kéne hát megmutatni, megmondani hogy mi legyen? A könyvtári osztálynak? És mi lenne az?
Nem, szerintem úgy általában nekünk. Persze nagyon jó lenne, ha lenne olyan KI/MKE/OSZK/NEFMI/stb vezető, aki tudna hatni és példát mutatni.
A mi-re meg annyi ötlet született már, akár csak itt a klogon is, amiből már lehetne építkezni. De őszintén: ez is a fentebb említett, erre felkent Hölgyek és Urak feladata lenne.
A hisztiről: lehet, hogy az volt, de néha kiborul a bili, és ebből ez lesz. És inkább ez, mint a csajos verzió, mellesleg nem hiszek a spártai modellben, jobbat tesz az embernek, ha néha őszinte.