Őszintén megmondom: nem tudom megszokni a molyt. Pedig szeretném, tetszik meg minden, de túlságosan könyvtáros vagyok. Éppen ezért maradok a LibraryThing-nél.
Takács Dániel, 25 éves (webkönyvtáros, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Könyvtára)
Fenti három mondat az a kiindulópont, amiről el szoktam indulni mostanában, ha a könyvtári katalógusokról gondolkozom. Ennek végén mindig oda lyukadok ki, hogy mi is a mi nagy bajunk ezzel az egész szeretem-az-olvasót kérdéskörrel.
A könyvtár a dokumentumokat tárolja és szolgáltatja (szigorlaton nehogy így mondjátok, de lényegében ennyiről van szó, nem többről). Megveszi, leltárkönyvbe (szerencsésebb esetben leltáradatbázisba) felveszi, katalogizálja, címkézi, matricázza, mágnesezi-vonlakódozza (jobb helyeken RFID-t kap, ugye), aztán megy a polcra (raktár, olvasóterem, ki melyiket preferálja – igen, lehet kötekedni, de ez szerintem akkor is szubjektív). Aztán a kedves olvasó felhasználó felhasználja a katalógust, és vagy boldog lesz, vagy nem. De a történetnek itt van a vége. Egy virtuális rendszerben fizikai állományok metaadatait lehet szűrni. Ez a mai OPAC Magyarországon.
És mit tud a moly? Nem érdekli különösebben a művek metaadatai, leírási szabványai. Legyen meg a rendszerben az adott könyv, ennyi, amit elvárhatunk – kell egy szerző meg egy cím, címkék, esetleg egy borító. OMG, gondolja az egyszeri könyvtáros, hát rendszer ez? Igen. Az olvasónak pont ennyi kell ahhoz, hogy egy könyvvel valamit tudjon kezdeni az intereneten, polcot csináljon belőlük, review-t írjon róla, számontartsa mit olvasott és mit nem, megossza ismerőseivel, a saját kis gyűjteményét nyilvántartsa (ez utóbbi már megszorításokkal érvényes, de még ide tartozik szerintem), Zoteroval vagy más bibliográfiai eszközzel jegyzeteket és bibliográfiát készítsen. Sőt, továbbmegyek: ennyi kell ahhoz neki, hogy megtalálja a számára szükséges információkat. Könyvtárhasználó is vagyok, tudom. Beírok egy szerzőt vagy egy címet, és kiválasztom a címkék és a borító alapján, hogy nekem abból mi kell.
Mi a bajom a mostani OPACokkal? (Katalógus, persze, de ilyen kicsiségre már nem is adunk.) Hogy pont a felhasználót zárja ki az egész történetből. Magasról tesz arra, hogy mi a jó az egyszeri olvasónak. Mit nekünk borító és folkszonómia? ETO, na az kell ide. Meg sorozati szerzőség. Meg kiskutyafüle.
Félre ne értsen senki: nem a részletes és alapos leírás ellen vagyok, hanem az ellen a rendszer ellen, ami a felhasználó igényeit teljesen félreteszi. Hasonlítsuk össze mondjuk a molyt és az egyik (tetszőleges) könyvtári online katalógust. Nem kicsi a különbség ugye? Pedig csupán annyi, hogy az előbbiben a dokumentum egy eszköz különböző műveletek elvégzéséhez a felhasználó kezében, addig a könyvtári katalógusban cél. Ez pedig elég nagy baj. Mert ezen az alapon fognak minket lelépni a sokkal dinamikusabb közösségi alapon szerveződő oldalak. Nem utolsó sorban pedig ez veszi el minden hitelét harcos kollégáim érvelésének, miszerint a web nem cél, hanem eszköz. Persze, eszköz, ezt ki tagadná, senki nem mondta hogy nem. Na de ha megcseréljük a web és a könyv (internet, ahogy teteszik) szót, máris inog az építmény.
Szerencsére más, boldogabb országokban erre már testületileg rájöttek a szakemberek. Születnek a Koha– és Evergreen-szerű rendszerek, de akinek csak az a problémája, ami nekem, az felcsaphat egy Scribliot, nem tart tovább egy WordPress telepítésénél, az meg a 10 percet súrolja – alulról -, estleg választhatja a ‡biblios rendszerét. Kezd a könyv (könyvtári dokumentum) beilleszkedni az őt megillető helyre – ugyanolyan információhordozó, mint mondjuk egy videó a YouTube-on.
Megkockáztatok egy olyan felvetést, miszerint tökéletesen mindegy, milyen IKR-t használ egy adott könyvtár. A felhasználó részéről csak és kizárólag a front-end számít. Ha nagyon radikális akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy a rendszerek fejlesztői hagyjanak fel az OPAC-modulok csiszolásával. Tegyék helyette azt lehetővé, hogy bármilyen, akár külső modult rá lehessen húzni a katalógus helyére, így nem csak fejfájástól mentik meg mindhárom oldalt (fejlesztőt, könyvtárost és felhasználót egyaránt), hanem utat nyitnak afelé, hogy a könyvtári dokumentumállomány helyett a teljes könyvtári információállomány (aka repozitórium, de az is csak a fele a teljes képnek, mert az OPAC-on és a repozitóriumokon kívül is van egy csomó, a katalógusban szerepelendő információ) bekerülhessen a katalógusba, valamint hogy ezekből a helyi katalógusokból normális aggregált katalógusok születhessenek (ez már lassan ugye nem álom – ld. alant, de még messze van az ideálistól).
Még egy zárójeles megjegyzés: szokott kifogásként szerepelni, hogy az IKR-ek (és ezen belül az OPAC-ok) azért nehezen átjárhatók, mert teljesen különböző rendszerekről van szó. Nem nagyon szoktam pattogni, mert minek, de azt azért ne felejtsük el, hogy itt voltaképpen dokumentumok metaadatainak kezeléséről van szó, nem sokkal többről (a kölcsönzési információk is voltaképpen azok), arra meg elvileg egy csomó, büszkén hivatkozott szabványunk van. Most akkor hogy is van ez?
A végére azért legyen egy pozitív ellenpélda: a Kardos Andris-féle Könyvtárportál pont ezen a problémán kíván javítani. Hogy mennyire fog tudni elszakadni a konvencióktól, és az eredmény mennyire tud begyűrűzni a könyvtárakba, azt ma még nehéz megmondani. (A TÁMOP kapcsán bebizonyosodott: ez is csupán a szimpla szakmai és emberi jó- illetve rosszindulaton múlik. Van annak felelőse, hogy tízmilliók fognak megint ugrani azért, mert nem vállalták ezt a projektet hivatalos szinten.)
4 hozzászólás a(z) “Könyv vs. könyv” bejegyzéshez
Sok minden a nyelvemre tolult bejegyzésed olvasása közben, de most először csak néhány dologra reflektálok. Nem mint csak úgy általában könyvtáros, hanem az OPAC-okat az olvasó érdekében nagyon sokszor használó könyvtáros.
Éppen ezért egyszerre kétfélét válaszoltam (gondolatban, ugye, ilyet lehet?!) mondatodra, amely a könyvtári katalógusokkal kapcsolatos bajodat összegzi: „pont a felhasználót zárja ki az egész történetből. Magasról tesz arra, hogy mi a jó az egyszeri olvasónak…” Igen, igen – mondom egyrészt, az én bajom is ez némely katalógussal pl. közös katalógusokkal (de bevallom, a nagyon tisztelt Könyvtárportállal is), vagy inkább néhány katalógusbeli rekorddal kapcsolatban! Az olvasó (Ti úgy szeretitek: használó) igen sokféle! Sokféleképpen közelíti meg a problémát, amivel kapcsolatban tisztán szeretne látni (azaz nem mondja: könyvet, filmet stb.-t, információt akarok!), nem tud föltétlenül címet, sem szerzőt, de esetleg tudja, hogy egy szakterületen belül a hierarchiában tágabb vagy szűkebb területre kellene ugrani … Ezért kellene, hogy a katalógusok igenis sokféle fölmerülhető igényre „kiskutyafülére” választ adjanak!
Naneee! – mondom másrészt, hiszen épp a fent említettek miatt olyan részletekbe menőek a katalogizálók, mert lehet, hogy Te vagy még sokan mások soha nem fogtok ETO, sorozati cím , tezaurusz stb. szerint keresni, de én és még többen mások, igen!
Ezért célja a tartalmi feltárásnak, hogy az információkeresők számára jó pontosság / teljesség arányt tudjanak biztosítani.
Tehát egyáltalán nem értek egyet azzal, hogy „a dokumentum… a könyvtári katalógusban cél”. A jó katalógusban nem – ott a nagyon-nagyon sokféle felhasználói szempont kielégítése a cél! Még akkor is, ha nem beszélnek folyton arról, hogy szeretjük a használót.
Egyetértek megkockáztatott, de bizony, másutt is hallott fölvetéseddel: „ tökéletesen mindegy, milyen IKR-t használ egy adott könyvtár – a felhasználó szempontjából.” Így van!!! Nálunk pl. a gyakorlatot teljesítő könyvtár szakos hallgatók sem tudják, milyen IKR-rel dolgozik a könyvtár. Amikor nálunk vannak, megmutatom, hogy ez ezt is tudja, amazt viszont nem. Magam sem egyetlen (saját) katalógust használok, hanem többet. Vannak jó kis katalógusok, amelyben tudom, hogy előbb ott érdemes keresni, majd a találatokat a közös katalógusba hasonlítom,és máris látom, hogy honnan érdemes egy könyvet könyvtárköziben meghozatni.
És vannak példaszerű katalógusok, amelyek valóban integrált katalógusként működnek (benne képeslap, hírlapi cikk, aprónyomtatvány, AV-dokumentum, digitalizált dokumentum föltárva), amelyek borítót is bemutatnak, vagy lehetővé teszik az olvasói véleményeket (amelyek azért mégsem özönlenek).
Polcológia: attól félek, kicsit félreértettél. Az IKR a tökéletesen mindegy, a katalógus az, ami nem. Ezt most nem fejtegettem hosszabban, de érik egy bejegyzés erről is. Ugyanúgy, ahogy az ETO-ról és a többiről. Elég sokat hallani arról hogy milyen sziszifuszi munka a katalogizálás, én meg sokszor találkozom azzal, hogy ezen felül még tökéletesen eredménytelen is. Szerintem egyszerűen túl van bonyolítva a formai feltárás, a tartalmi (ETO) pedig eleve halott dolog (Ranganathan 4ever).Előbbivel ráadásul az is a baj, hogy teljesen inkompatibilis a hétköznapi szabványokkal. Valami olyasmire gondolok, mintha az MTA egy által kreált „tökéletes” magyar nyelven próbálna szólni az átlag néphez, az pedig nem érti, és az MTA ezen csodálkozik, és azt mondja, hogy de hát nem tudjátok, hogy mi a jó. Egyszerűen a gondolkodásmód más, és én úgy érzem (és ne haragudj, ne haragudjatok, nem személyeskedni akarok, a maximális tisztelet „hangján” mondom mindezt), hogy a mienk lesz hosszú távon működőképes (illetve a mienk működik jelenleg a legnagyobb információs rendszerben, az interneten). Ezzel együtt abszolút el tudom képzelni, hogy egy idő múlva elérünk arra a szintre, hogy újra szükség lesz nagyon magas szinten elvonatkoztatott formai és tartalmi leírásokra, de az még sokára van.
Egyelőre az a tételmondatom, hogy a keresés pontosságát nem a formai és tartalmi feltárás részletessége adja meg, hanem a minősége. És ez inkább a desktruktív hangsúllyal értendő, mintsem pozitívval (azaz nem menti fel a minőség a mennyiséget).
De erről még fogok később írni, ígérem.
Mintha kicsit elbeszélnénk egymás mellett, pontosabban én próbállak Téged megérteni…Ha újra olvasod, látod, hogy magam is azt mondtam: az IKR mindegy, nem a katalógus…
Aztán: „a mienk lesz hosszú távon működőképes (illetve a mienk működik jelenleg a legnagyobb információs rendszerben, az interneten).” – ez mit jelent? Kétszeresen is: mi a „mienk”? És az enyém kikkel együtt a számodra „tiétek”? Amely egyébként szintén él az interneten!
A tételmondatoddal is maximálisan egyetértek, vele ellentétben sem írtam le semmit. Természetesnek tartom, hogy nem az a minőségi, ami részletes. De ami minőségi, az lehet részletes is !
Ezt a kijelentést viszont nagyon csúnya jelzővel tudnám illetni: „a tartalmi (ETO) pedig eleve halott dolog” . Naponta látom sikereit – az olvasók kérései nyomán!!!
Szia Dani,
Én el tudok képzelni olyan OPAC-ot, ami a hagyományos formai és tartalmi feltárás mellett további, elsősorban felhasználók által hozzáadott információt nyújt (címkézés, komment, fórum, értékelők) Pl. a muslica óriás dns-ével kapcsolatban fel lehet lapozni egy genetikával, de egy rovartannal kapcsolatos könyvet is, vagy elő lehet vadászni 200 EBSCO cikket. Elég összetett keresési folyamat. A felhasználó/olvasó szempontjából csak az a fontos, hogy azt kapja, amit keres és amire szüksége van.
Egy címkézéssel, kommentezéssel, egyéb felhasználói metaadattal felvértezett katalógus sokkal nagyobb valószínűséggel ad releváns találati halmazt. Természetesen ezeknek a plusz információknak nem kell feltétlenül szervesen beépülniük egy-egy OPAC-ba, párhuzamosan (külön adatbázisban), mégis a felhasználó szemszögéből integráltan, közös felületen is tudna működni.Így a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad. :)