Egyszer anno megpróbálkoztam a Drupallal, de letettem róla, „nekem ez kicsit zavaros” felkiáltással. Azóta eltelt pár év és kiadás, a Drupal 6.2-es már egészen kezelhetőnek néz ki (de persze nyomába sem érhet a nagy kedvencnek ;) ). Ráadásul nagyon lelkes hazai közössége van, munkájuk eredményeképpen ez év augusztusában Szegeden lesz megrendezve a nemzetközi Drupalcon. Úgyhogy.
A blogomon megvalósítandó esélyegyenlőség jegyében szeretném ajánlani a Library Technology Reports idei negyedik számát, a Drupal in Libraries című kiadványt. A szerzők – Andy Austin és Christopher Harris – egy csomó tartalomkezelő rendszer tesztelése után jutottak arra, hogy a Drupal a legmegfelelőbb könyvtári célokra.
Hogy ne feledhessem el a tegnapi napot olyan gyorsan, rögtön a „Welcome to a New Paradigm” címmel indítják az első fejezetet, ami a CMS-ekről szól, azon belül pedig a Drupalról, és hogy miért a Drupal.
Az első 10 oldal letölthető, illetve a kötet megvásárolható (43 ámerikai pénz, ami most sokkal kevesebb magyar pénz, mint a jövő héten lesz – mondjuk így is mocsok drága, és még ide is kell repülnie valahogy).
Via Tame The Web
Király Péter recenziója:
Szerencsére a cikk nem arról szól, hogy mindent CSAK a Drupallal lehet megoldani, sőt azt tanácsolja, hogy mindenki kezdje onnan, ahonnan ők is: keresse fel az opensourcecms.com siteot, ahol minden ehhez hasonló rendszert élőben is kipróbálhat. Könyvtári szempontból talán nem is a Drupal lehetőségei jelentik a tanulságot, hanem az, hogy konkrétan milyen szolgáltatások megvalósítását látták jónak a munkáik során a szerzők, épp emiatt minden könyvtári webes felület készítője, a felhasznált technolóhiától függetlenül kaphat használható ötleteket.
A cikk tulajdonképpen a Drupal telepítését, alapkoncepcióit (block, node, view stb.), felhasználókezelés, a felület testreszabását, a fontos és hasznos modulokat, különösen a “hármas befutót”, a CCK-t, a Views-t és a Panels-t ismerteti. Aki a pontos használatot szeretné elsajátítani, annak számos más Drupal ismertető/könyv ajánlható (magyarul leginkább talán Nagy Gusztáv szabadon letölthető Webes tartalomkezelő rendszerek c. jegyzete), a szerzők ugyanis a helyszűke okán nem mennek a részletekbe, inkább tájékoztatnak és könyvtári példákon keresztül ismertetik az összetevőket.
A legfontosabb tanács, hogy semmit se fejlesszünk, inkább használjuk kreatívan a meglévő modulokat. A Drupal fő erőssége ugyanis az, hogy lego-szerűen lehet egyes meglevő elemekből új szolgáltatásokat építeni, példa erre a szerzők legfontosabb projektje a fish4info.org, ami Észak-New York állami iskolai könyvtárak elosztott portálja.
Az írás végén két esettanulmány található. Az egyik a fish4info, a másik egy Drupalra épülő, letölthető könyvtári portálprogram az “e-Branch in a Box”. A Fish4Info egyik fő törekvése, hogy teljesen kiszűrjék a könyvtári szlenget a katalógusból (némileg rövidítve): “Bizonyos dolgok már a kezdetektől tilosak voltak a Fish4Info-ban, ezek egyike a ‘keresés’ szó, de még ennél is fontosabb a “col.”, “ill.” és más, a AACR2-es szabályzat alapján megalkotott kifejezések. A címek végén nem lehet “/”, a szerzőket úgy írjuk, ahogy a mindennnapi életben, az oldalszám csak oldalszámot tartalmazzon, de azt ne, hogy milyen magas a könyv. A célunk az, hogy a könyv részleteinek oldalának tetejére a könyvborítót és az ismeretetőt tegyük. Minden más fontos dolog is ott van, de angol nyelven.” Máshol pedig: “A felhasználók nem MARC rekordokat keresnek, hanem könyveket”.
Az e-Branch in a Box-ot az idahoi könyvtári bizottség hozta létre miután egy olyan kérdőiívre, ami 10 egyszerű kérdést tartalmazott (pl. “Megjelenik-e a könyvtár neve a site minden oldalán?”, “Kiírják-e a címet és a nyitvatartási rendet?”, “Elérhető-e online a katalógus?”), a 140 közkönyvtár közül 6 tudta 10 pontosra hozni. Az e-Branch egy olyan egyszerű, rögtön telepíthető Drupal alapú megoldás, mellyel a könyvtár egyszerűen, 30 perc alatt létre tudja hozni a saját portálját, anélkül, hogy el kellene sajátítani egy mégoly alacsony szintű HTML, FTP stb. ismeretet. (Annyit érdemes megjegyezni, hogy a Drupal MARC modulját az cikk társszerzője Andy Austin valamint az e-Branch fejlesztője Michel Samuelson készítette.)
6 hozzászólás a(z) “Drupal a könyvtárban (update: recenzió)” bejegyzéshez
Drupal rlz, szeretem, használom. :)
Le tudod majd szedni egy hónap múlva EBSCOból ;)
Juszt is Joomla! :-)
„The Vancouver Joomla! community invites you to the first Joomla! Day Vancouver. The event is scheduled for Saturday, June 14th, 2008, from 9 AM to 5:30 PM, and will be held at the Vancouver Public Library in downtown Vancouver, beautiful British Columbia, Canada.”
Sikerült megszerezni és elolvasni, úgyhogy egy kis recenzió:
Szerencsére a cikk nem arról szól, hogy mindent CSAK a Drupallal lehet megoldani, sőt azt tanácsolja, hogy mindenki kezdje onnan, ahonnan ők is: keresse fel az opensourcecms.com siteot, ahol minden ehhez hasonló rendszert élőben is kipróbálhat. Könyvtári szempontból talán nem is a Drupal lehetőségei jelentik a tanulságot, hanem az, hogy konkrétan milyen szolgáltatások megvalósítását látták jónak a munkáik során a szerzők, épp emiatt minden könyvtári webes felület készítője, a felhasznált technolóhiától függetlenül kaphat használható ötleteket.
A cikk tulajdonképpen a Drupal telepítését, alapkoncepcióit (block, node, view stb.), felhasználókezelés, a felület testreszabását, a fontos és hasznos modulokat, különösen a „hármas befutót”, a CCK-t, a Views-t és a Panels-t ismerteti. Aki a pontos használatot szeretné elsajátítani, annak számos más Drupal ismertető/könyv ajánlható (magyarul leginkább talán Nagy Gusztáv szabadon letölthető Webes tartalomkezelő rendszerek c. jegyzete), a szerzők ugyanis a helyszűke okán nem mennek a részletekbe, inkább tájékoztatnak és könyvtári példákon keresztül ismertetik az összetevőket.
A legfontosabb tanács, hogy semmit se fejlesszünk, inkább használjuk kreatívan a meglévő modulokat. A Drupal fő erőssége ugyanis az, hogy lego-szerűen lehet egyes meglevő elemekből új szolgáltatásokat építeni, példa erre a szerzők legfontosabb projektje a fish4info.org, ami Észak-New York állami iskolai könyvtárak elosztott portálja.
Az írás végén két esettanulmány található. Az egyik a fish4info, a másik egy Drupalra épülő, letölthető könyvtári portálprogram az „e-Branch in a Box”. A Fish4Info egyik fő törekvése, hogy teljesen kiszűrjék a könyvtári szlenget a katalógusból (némileg rövidítve): „Bizonyos dolgok már a kezdetektől tilosak voltak a Fish4Info-ban, ezek egyike a ‘keresés’ szó, de még ennél is fontosabb a „col.”, „ill.” és más, a AACR2-es szabályzat alapján megalkotott kifejezések. A címek végén nem lehet „/”, a szerzőket úgy írjuk, ahogy a mindennnapi életben, az oldalszám csak oldalszámot tartalmazzon, de azt ne, hogy milyen magas a könyv. A célunk az, hogy a könyv részleteinek oldalának tetejére a könyvborítót és az ismeretetőt tegyük. Minden más fontos dolog is ott van, de angol nyelven.” Máshol pedig: „A felhasználók nem MARC rekordokat keresnek, hanem könyveket”.
Az e-Branch in a Box-ot az idahoi könyvtári bizottség hozta létre miután egy olyan kérdőiívre, ami 10 egyszerű kérdést tartalmazott (pl. „Megjelenik-e a könyvtár neve a site minden oldalán?”, „Kiírják-e a címet és a nyitvatartási rendet?”, „Elérhető-e online a katalógus?”), a 140 közkönyvtár közül 6 tudta 10 pontosra hozni. Az e-Branch egy olyan egyszerű, rögtön telepíthető Drupal alapú megoldás, mellyel a könyvtár egyszerűen, 30 perc alatt létre tudja hozni a saját portálját, anélkül, hogy el kellene sajátítani egy mégoly alacsony szintű HTML, FTP stb. ismeretet.
(Annyit érdemes megjegyezni, hogy a Drupal MARC modulját az cikk társszerzője Andy Austin valamint az e-Branch fejlesztője Michel Samuelson készítette.)
Köszönjük szépen :) Ha nem haragszol, beteszem a bejegyzésbe. (Illetve beteszem, de ha kifogásod van ellene, jelezd, és kiszedem :) )
Az OSZK-ban elérhető a Library Technology folyóirat.