Címke: MIBE

  • Hehe. Legközelebb meg vigyázunk

    Múlt hét pénteken szerencsésen lezajlott a Kutatók Éjszakája nálunk is. A rendezvény egy rendkívül szórakoztató és érdekes kerekasztal-beszélgetésből és egy szabadfogású kajálással egybekötött csevegésből állt, „Több tudás egy csárdában” – Az információkutatók éjszakája címmel. A meghívott előadók között volt könyvtáros, információmenedzser, hírszerző, adatbányász, szövegelemző, lobbi-szakértő, családfakutató, céginformációs szakember. A teljes beszélgetés elvileg nemsokára a MIBE…

  • MIBE-hírlevelek

    archívuma szépen elérhető az új honlapjukon. Is. Annyiszor kérdezték már tőlem, hogy ekkor ez mi is, hogy végre utána néztem (khmm… három avagy négy kattintás…) a MIBE honlapján az önmeghatározásnak. Íme: Az infobrókeri tevékenység gyökerei az 1960-as évek Amerikájába nyúlnak vissza, amikor néhány magánszemély könyvtárakkal együttműködve felismerte, hogy a számítógépek és a másológépek tömegszerű elterjedése…

  • Nyáron meleg van és kuss,

    mert akárhányszor leülök, az agyam kiürül, és csak nézek bután. De nem baj, most hogy ezt leirtam, tuti hogy egy napon belül 5 bejegyzés fog kikerülni [vagy nem]. Helyzetjelentés: kispad a szivemhez nőtt [egy hétig nem olvastam, és most nagyon jól esett újra látni : )]. Holnap elkezdem a MIBE hirlevelét főszerkeszteni. Internácionális Sermo konferencia…

  • MIBE, ami volt

    De én meg beteg voltam, ezért személyemmel sajnos nem bővült a résztvevők száma. Állítólag jó volt, a rohadt életbe. Nem baj, jövőre megint lesz. Addig is, megújult a MIBE honlapja, végre normális bőre van (amikor most néztem – 2006.06.09. 11:08 – akkor épp nem volt elérhető, de majd lesz marha vagyok: elszabtam a linket). És…

  • MIBE-konferencia

    Idén is megrendezik [és nem megrendezésre kerül…] 2006 június 6-án (a Hotel Mediterránban) a Magyar Információbrókerek Egyesületének konferenciáját, immár 6. alkalommal. A címe (és egyben a témája): Partner, konkurens, megrendelő – céginformáció Magyarországon. Az előadók (és az előadások címe): Dr. Kiszl Péter egyetemi adjunktus, ELTE; alelnök, MIBE (Megnyitó – Fókuszban a céginformáció) Nagy István ügyvezető,…