-
Fotómegosztunk
Ma tartottam egy rövid, egyszerű és igencsak szűkkörű eligazítást a Textil Tanszéken Flickr-ből (onnan származnak a már megénekelt fotók). Úgy néz ki, hogy rövidesen az eddig felrakott 500+ kép el lesz szépen rendezve, frankón. Az külön örömmel töltött el, hogy ennek az „órának” egyetlen fültanúja, egy másik tanár azzal jött oda kb. a felénél, hogy […]
-
Elmaradtam már megint
Csak számokban: 56 pinned bejegyzésem van a Bloglinesban, erről mind írni akartam, bizony. Tegnap s-klubtunk a Csészényiben, a forrócsoki-kínálatuk hatalmas, és az a ’30-as évekbeli környezet, amit sikerült a környékről összetarhszedett táblákkal kialakítaniuk, kellő alaphangulatot kínál hozzá. DTP még képet is készített. Wifi sajna nincs, pedig épp egy konnektor mellett ültem. Jó, hogy laptop sem […]
-
CCC-ben jártam, plakátot láttam…
(…és csináltam róla egy elég gyenge fotót. A lényeg azért olvasható. Élőben is ott van, Kálvin tér, a neonomádok egyszer úgyis írnak majd róla.)
-
Részletkérdés
Az ELTE Egyetemi Könyvtárában hétfőn nyílik a Részletkérdések című kamarakiállítás, amely Mátray Péter és Cséka György fotósok műveit mutatja be. Tehát, szeptember 25., hétfő 17 óra, Ferenciek tere 6.