-
Egy korszak vége?
Emlékszem, mekkora élmény volt felfedezni az RSS-t, és velük együtt az első RSS-olvasó alkalmazásokat. Rengeteget keresgéltem, próbálkoztam, míg meglett az egyetlen, az igazi, ez pedig a Google Reader volt. A Google oldotta meg, hogy egy alapvetően már hasznos és jó eszköz alkalmas legyen a közösségépítésre, tudásmegosztásra. Ebből aztán olyan hatékony dolog lett, amit azóta sem…
-
Mi lesz a digitalizálással?
Mostanában ismét folyamatosan foglalkoztat a digitalizálás problémája (remélem, hamarosan arról is tudok nyilatkozni, hogy miért). Az alapvető probléma ugye az, hogy a hatályos szerzői jogi törvény szerint mindenféle másolás, többszörözés tilos. Ebbe természetesen beleértendő a könyvtári digitalizálás is, és most hagyjuk a kivételeket. Erre számtalan megoldási javaslat született, használhatóbb és kevésbe az, de közös jellemzőjük,…
-
Tényleg a felhasználó az úr?
Közhelyszámba menő kijelentés, hogy a vevőnek mindig igaza van. Könyvtárban ezt úgy lehetne lefordítani, hogy az olvasó/felhasználó kívánságát minden esetben, természetesen a lehetőségeknek megfelelően teljesíteni kell. De biztosan így van ez? Saját tapasztalatom a munkahelyemen, hogy rengeteg speciális kérés esik be még egy szimpla szakkönyvtárhoz is. Nem feltétlenül nehéz, de sok esetben rengeteg fölösleges körrel…
-
Szakdolgozat
Csúnyán elmaradtam vele, de most már biztosan túl vagyok rajta, így egészen biztosan nem elkiabálás, ha felrakom. Íme. (A gebaszért bocsánat, ennyit a Google Docs Embedder pluginról.)
-
Fehéredő könyvtárosok
Ha már Ádám nem csapta le a labdát, akkor nekem volt kötelező, mint genyósági alsegédnek. Nem lehet szó nélkül hagyni a BOON-on megjelent interjút, márcsak az emberi önbecsülés miatt sem, de szerencsére Ádám már megtette. Az a dologgal a kisebbik hiba, hogy olyan lila fejjel fejeztem be az olvasást, hogy egyből padlizsánkrémet tudtam volna belőle…
-
Egy visszalépés margójára
Érdekes eseménynek voltam tanúja az interneten. Olyan eseményén, ami mindenképpen üzenetértékkel bírt. Azoknak, akik (szerencséjükre) nem, vagy csak távolabbról követik a könyvtáros élet bulvárvilágát, röviden összefoglalnám. A Magyar Könyvtárosok Egyesületének (MKE) alapszabálya (PDF) kimondja, hogy vezető tisztséget csak két cikluson át lehet betölteni, utána köteles lemondani az ebben a megtiszteltetésben részesült ember. Ez egészen fél…
-
Webes apróságok
Két gyors ajánló: A WordPress csapata kiadta a Jetpack-et, ami a WordPress.com 8 alapvető szolgáltatását tartalmazó plugint ad egyben. Ezek: statisztika, Twitter widget, Gravatar felbukkanó ablakok, WP.me linkrövidítő szolgáltatás, Sharedaddy-integráció, LaTeX-szerkesztés, szöveghelyesség-ellenőrző (stílus, helyesírás), embed-shortcode-ok. Aki nem érti, járjon utána. Azt meg, hogy ezek mennyire jók vagy nem, mindenki maga ítélheti meg, mindenesetre ha valaki…
-
Ütős érv
„Amikor egy másik elemző rákérdezett erre a trendre Jeff Bezosnál, az Amazon alapítójánál és vezérénél, akkor a következő választ kapta egy mosoly kíséretében: “Oh, tehát észrevetted!”” Kicsit én is bizonytalan voltam a korábbi bejegyzéseimmel kapcsolatban, mennyire jogosak, mennyi bennük az igazság, de Merras olyan összefüggésre hívja fel a figyelmet, ami nem hogy alátámasztja az elgondolásomat, de szinte…
-
Kis hírek a nagyvilágból
Ádám szúrta ki az év könyvtári honlapját. A Google-profil egyre szebb és használhatóbb lesz, lassan tényleg online névjegykártyaként lehet használni. Az enyém itt van. Magyar fejlesztésű Kindle-gyűjteménykezelő, tesztelni muszáj (aka Kindle Koll3ctions). A Macen népszerű Scrivener kijött Windowsra, március 21-ig ingyen lehet kipróbálni. Annak, aki nem ismeri: olyan szövegszerkesztő, amit kifejezetten íróknak készítettek. Lehet próbálkozni…
-
Hosszú válasz: egy átfogó terv a legfontosabb kérdésekre
Figyelem, nagyon hosszú lesz a bejegyzés. Linkeket nem raktam, kontextus van bőven. Nagyon sok levélváltás követte szombati kifakadásomat, és a blogom látogatottsága is sosem látott magasságokba szökött (ez úton is köszöntöm az OSZK munkatársait). Nem tagadom, jócskán volt benne érzelem (és talán túlzás is), de nincs egy szava sem, amit ne vállalnék higgadtan és józanon…