Gratulálok


Egyrészt a jelek szerint sikerült valami ideológiát találni az ODR mögé drága kormányunknak és vezetőinknek, alapvetően félreértve és elrontva az egész e-könyv koncepciót (és zárójelbe téve a kiadó-könyvtáros párbeszéd-kezdeményezéseket), másrészt viszont a kiadóknak megint sikerült egy olyan gumicsontot adni, amit el lehet csócsálni, félre lehet érteni, a gonosz bélyegét festeni a könyvtárak falára. (A hivatkozott bejegyzés kommentjeit is tessék elolvasni!)

Harmadrészt a szakma jó szokás szerint kussol. Mélyen.

Miért nem lehetett ezt együttműködően, (majdnem) mindenki megelégedésére megoldani? Lehetőség pedig lenne, sok…

Gratulálok.

Kép: pocketnow


2 hozzászólás a(z) “Gratulálok” bejegyzéshez

  1. Ez egy jó komment:

    „Fiúk, ez most fájni fog. Leültetek? Pohár víz kartávolságban? Még egy mély lélegzet… úgy… no akkor. A könyvkiadói biznisznek vége. Ez egy lábán halott műfaj, és összes csatolt része, a szövetségesdivel, oeszkázással, kuratóriummal, ódéerrel együtt száll ugyanabba a sírba, amelyben a zeneműkiadóknak már rég megágyaztak. A technika egyszerűen lelépett benneteket, ma már bárki elhanyagolható költségen elkészítheti, promotálhatja, forgalmazhatja saját könyvét és nem utolsósorban zsebre teheti a forgalmazás teljes hasznát. Kiadóra, könyvesboltra, könyvtárra a jelenleg ismert formában semmi szükség. Talán lesznek elemei a modellnek, amelyek fennmaradnak, a szerkesztők pl. biztosan, vagy a szakmai bizottságok pl. tankönyvek kapcsán, de kiadói üzletnek vége, ideje szétnézni, hogy lehet szerepet találni az online publikációs folyamatban. Nem tragédia ez, történt már hasonló, a jéggyárosok sem örültek a hűtőszekrénynek, de hát ilyen az élet. ”

    ( Patrick Bateman 2013.03.23. 12:54:19)

  2. Messze nem ilyen egyszerű ez a történet, sem a könyvtárak, sem a kiadók vonatkozásában, különösképpen nem egy ilyen zárt, kis volumenű piaci környezetben mint a magyar. Amúgy egyetértek Dani megállapításaival.

Leave a Reply to Németh MártonCancel reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .