HUMARC létrehozása Kohában

Alapvetően nincsen HUNMARC a Kohában, de ez “egyszerűen” megoldható. A különböző MARC leírási formákat ún. framework-ökben, keretrendszerekben tárolja a Koha. Ezek közt létre kell hozni egy HUNMARC keretrendszert (alapértelmezetten kitölti angol USMARC-kal), majd kitölteni / átírni a HUMARC-ban használt mezőkkel, almezőkkel. Nem mondom, molyolós munka (egyelőre nem is fordítom azt, ami nem kell feltétlenül), de aztán finom lesz az eredmény. Ha elkészültem, és valahogy ki lehet szedni a rendszerből, közzéteszem használatra.

Koha HUNMARC framework
Most-itt-tartok-állapot

Azért meg extra pluszpont, hogy minden mező-almező névnél külön lehet címkét adni az admin- és az OPAC-felületekhez (értsd: más fog megjelenni magyarázatként, névként a mező mellett).

In memoriam Voit Krisztina

“Megrendülten tudatjuk,h ogy életének 71. évében, 2010. április 29-én váratlanul elhunyt dr. Voit Krisztina nyugalmazott tanszékvezető  egyetemi docens, a könyvtártudományi doktori program alapítója, könyv- és sajtótörténész, közismert és szeretett tanárunk, kollégánk, a hazai könyvtárosképzés évtizedeken át meghatározó alakja. Temetéséről később adunk hírt.”

ELTE BTK KT

Én nagyon bírtam őt, szerettem az óráit, és jó volt nála vizsgázni.

Nyugodjék békében.

Könyvtárközi kér(d)ések

A könyvtárközi kölcsönzés és a LibInfo problémája között félúton van egy olyan kérdés is, amiről ritkábban lehet hallani, ez pedig a könyvtárközi kérdések megválaszolása. Illetve van egy ilyen fórum, a Katalist, ami gyakorlatilag mindenre használható, csak az eredeti céljára nem.

Igazából a könyvtár.hu oldalára kívánkozik egy olyan, LibInfo-szerű valami, amibe beírom a kérdést, és beikszelem, hogy honnan szeretnék első sorban választ kapni, milyen formában, és ez mennyire sürgős. A rendszer pedig elküldi emailban a kérdést a kijelölt könyvtárak kijelölt munkatársainak, vagy ha ők visszautasítják valamilyen okból, akkor továbbküldi mindenkinek (és ha közben megválaszolják – és a kérdező el is fogadja a választ -, akkor ennek tényét is). Azon kívül, hogy így nagyon pontos célzással lehetne feltenni a kérdéseket és jelentősen felgyorsulhatnának a válaszadások , egy csomó statisztikát lehet ebből is kinyerni:

  • hány kérdés,
  • hány válasz,
  • ki válaszol / ki nem válaszol,
  • mennyi idő alatt válaszol,
  • milyen minőségű válasz (ezt egy sima rate-megoldással lehetne mérni),
  • hány / miért lett továbbküldve (természetesen ha valaki visszautasítja a kérdést, akkor meg kell indokolnia, hogy miért)

Mindezt pedig lehetne szép felületen, statisztika-kimenetekkel (hogy az egyes intézmények hozzácsaphassák a sajátjukéhoz), email, RSS és SMS-értesítésekkel, beépíthető ablakokkal, amit a könyvtárak a saját intranetjükön, IKR-ben kitehetnek, hogy a kollégák egyből onnan kérdezhessenek, nyilvános kérdés- és válasz-adatbázissal stb.

Twitter a könyvtárban – szó szerint

A Library of Congress tegnap bejelentette, hogy a teljes Twittert archiválják. Nem kis dolog, főleg a tartalom szempontjából (így pl. a 2010-es magyar választásokról készült csiripek is be fognak kerülni, a későbbi történészek nagy örömére).

A nagyságrendek érzékeltetéséhez (tegnapi adatok): jelenleg 105 779 710 Twitter-felhasználó van, naponta 300 ezer új csatlakozik, naponta 600 millió keresést végeznek a csiripekben. Szóval nem kicsi a tét.

Mindez pedig újabb lépést jelent a digitális középkorból való kijutáshoz, és szerintem fontos szempont az is, hogy ezt nem egy Google tette meg, hanem a világ jelenleg legnagyobb könyvtára.

Szóval érdekes lesz, figyeljetek ti is.

Forrás: Ars Technica

Tanuljon Angolul

Hol tanult a magyar ember angolul, ha jó sorsa a ’10-es, ”20-as évek Amerikájába vitte? (Mondjuk szeszcsempésznek.) Könyvtárban természetesen.

New York Public Library, 1920. Pár dolgot érdemes megfigyelni:

  • tökéletes magyarság, tehát magyar alkalmazott (bevándorló, a célcsoport tagja) írta (és nyilván az oktatást sem amerikaiak végezték),
  • ingyenes mindenkinek, plusz állampolgárság megszerzésében segítség, plusz anyanyelvi könyvek,
  • munkaidő után, késő este,
  • mindennapi életben hasznos tudás átadása.

Valami ilyesmire próbáltam célozni korábbi bejegyzésemben is.

(Azért elég kemény lehetett a 8 órás gyár után még két óra angol, este fél 10-ig. Hát még az oktatóknak.)

Az egész apropója pedig az az írás, amely az 1900-as évek első felében, a New York Public Library-nak az emigráció “feldolgozásában” betöltött szerepével foglalkozik. Röviden: 1895-ben aláírták azt az egyezményt, amelynek alapján 1910-ben megalakult a New York Public Library, mégpedig az addigi két külön magánkönyvtárként működő Tilden Fund és a Lenox and Astor Libraries összevonásával. Előbbi finanszírozával épült föl 9 év alatt, 1911-re az új könyvtárépület a 42. utca és az Ötödik sugárút kereszteződésében. Ez az időpont pedig egybeesett azzal az emigrációs hullámmal, amely majd megkétszerezte New York lakosságát, így a könyvtár a kezdetektől fogva felvállalta a bevándorlók segítését – már az elejétől fogva 25 nyelven 100 000 kötet állt a felhasználók rendelkezésére. Ma pedig azért aktuális mindez, mivel épp tart az emigránsok történeti örökségének 7. emlékhete.

Debrecenbe kéne menni?

Tegnapelőtt lett vége a Networkshop konferenciának Debrecenben, aminek lett volna egy annyira érdekes része is, amiért megérte volna odautazni egy délutánra Pestről. Király Péter szervezett volna egy workshop-jellegű programozós összejövetelt, ahol konkrét kérdésekre konkrét válaszokat lehetett volna adni (kérdésekre példa itt és itt, Andris pedig külön erre az alkalomra hegesztett XML API-t a konyvtar.hu-ra).

Ehelyett azonban a könyvtáros-fejlesztő párbeszéd folytatása történt meg, leginkább könyvtárosok nélkül. Volt szó autentikációról, könyvtárközi kölcsönzésről, felelősségről, jogosultságokról. Mindez pedig nagyon szép, de mégis van egy nagyon nagy hiba. Az, hogy leginkább olyan kérdéseket boncolgattak, amiket nem nekik, hanem a Könyvtári Intézetnek kell feltennie és megválaszolnia. Persze, ha a könyvtárosok nem határozzák meg, hogy mi kell nekik, akkor a fejlesztőknek kell kitalálniuk, de ugye nem csak nekem fura, hogy a befőtt teszi el a nagymamát.

Ahogy én elképzelem azt, hogy jobb helyeken (Dánia, Svédország, Németország, USA stb.) hogyan működik ez: egy központi szerv, szervezet meghozza az általános stratégiát, amelynek viszont konkrét utasításai vannak a megvalósítási formákra (tehát megmondja pl., hogy központilag kell tárolni a felhasználókat, mégpedig tegyük fel LDAP-val; vagy azt hogy 5 éven belül minden könyvtárnak rendelkeznie kell katalógussal – amely azonban nem feltétlenül saját! -, és ezeknek a katalógusoknak kell tudniuk az OAI-PMH-t), amely formákat a fejlesztők megcsinálnak. Mindemellett pedig megteremtik a jogszabályi, szakmai hátterét ezeknek a fejlesztéseknek (lobbik, képzések).

Az, ami most benne van a könyvtári stratégiában szép dolog, de kicsit nesze semmi, fogd meg jól. 5 évvel ezelőtt buzzwordök, semmi lényeges konkrétum (de, az ODR és a MOKKA bibliográfiai adatainak egyesítése, na most ehhez képest azért elég erősen sulykolják a külön fenntartás szükségességét…).

Valami ilyesmit kéne szerintem csinálni. De megint ott tartunk, hogy semmilyen szakmai párbeszéd nem zajlik nyilvánosság előtt, a tömegek hallgatnak, nem mernek/akarnak beleszólni, részt venni. És ha ez nincs, akkor nincsen használható központi stratégia, és… Önfarkába harapó kígyó ez itt uraim.

1100 sor a Szépművészeti Múzeum bővítéséről

Sokat gyűrűzik a már két éves történet, annyi pro és kontra érv hangzott el a témában, hogy szinte össze sem lehet szedni. Illetve igen, de ahhoz kell legalább 1100 sor. Endrődi Gábor írását ajánlom mindenkinek, akit érdekel az, hogy hogyan zajlik ma egy állami hátszéllel működő intézmény “szakmai” vezetése és fejlesztése kishazánkban. Érdemes rászánni azt a negyed órát.

A közölt üzenet

Ádám bejegyzését olvastam újra az előző írás kapcsán, és azóta csak egy dolog forog a fejemben: tényleg, mi lehet az az üzenet, amit a könyvtáros szakma ma a magyar nép felé kommunikálni tud?

Nem arra gondolok, hogy Ildikó, 53 éves könyvtáros, vagy Dániel, 24 éves könyvtáros mit tud kommunikálni, mert ezen a szinten szerintem nagyszerűen működnek a dolgok, legalábbis nekem az a benyomásom, hogy 10-ből 8 felhasználó biztos nem távozik csalódottan a könyvtárból, a telefontól vagy a számítógépétől.

Inkább a társadalmi szintű párbeszédre gondolok. Olyan típusú üzenetre, ami jelenleg a politikai pártokon kívül elég kevés szervezetnek van. Talán egy-két nagyobb vállalatnak (vagy ha a reklámot, mint médiát ide értem, akkor gyakorlatilag az egész üzleti szférának), de a civil szervezeteket lámpással kell keresni (kivéve az adó 1%-ának begyűjtése kapcsán, mert ott aztán mindenki tud nyomulni). Nem csak az explicit reklámokat értem, hanem a brandet, a küldetést, a lehetőséget. Mint mondjuk a Magyar Rádió utóbbi pár évben folytatott kommunikációja.

És ha megvan, hogy miről beszélek, akkor rátérhetünk arra, hogy mit is keresek, ez pedig az üzenet. A küldetés, a hivatás, a szolgáltatás, ami egyet jelent a könyvtárral, mint intézménnyel. Ehhez pedig két dolgot tudok példaképpen elővenni: a múltat és a jelent (a jövőt meg keressük ugye). Az elég világosan látszik, hogy a múltból, a hagyományokból megélni nem nagyon lehet (figyelem, még mindig össz-könyvtári szintről beszélek, nem pedig az egyes intézményekről). Ott, ahol ez sikeres, mindig valami korszerű szolgáltatással egészül ki, amely fent tudja tartani a presztízs-funkciókat, mint kiállítások, különleges online és fizikai gyűjtemények stb., lásd Library of Congress, British Library, New York Public Library. Mit mondanak helyette az amerikai könyvtárak? Azt, hogy segítünk az üzletedben, a tanulásodban, bárhol, bármikor megkapod azt az információt, amire szükséged van @ your library. Ja, és van mellé még mindenhol kultúrprogram, fanklub, író-olvasó találkozó, helytörténet és a többi.

A jelen meg… Nem jön a Katalist a postaládámba, csak feedből olvasom. Természetesen nem lenne helyes egyetlen levelezőlistából messze menő következtetéseket levonni, de mivel állítólag ez a lista éri el a legtöbb szakembert az országban, mégiscsak számíthat valamennyire az egész szakma manifesztálódásának. És ha ennek alapján próbálnám megfogalmazni azt, hogy mit közöl a mi hivatásunk a társadalommal, akkor nem igazán jutnék semmire. Sőt, ha azt próbálnám megmondani, hogy mi az ott zajló kommunikáció tartalma, akkor is gondban lennék. Villámgyors témaváltások, nagyrészt támadásokkal, védekezésekkel fűszerezve, mindezt pedig a szakma elenyésző töredéke által. De annál vaskosabban. Egy szóval, a jelenlegi üzenet gyakorlatilag nulla értékű.

Tehát tegyük fel, hogy üres a papírlap, lehet rá bármit írni. Kérdezem az olvasóközönséget (nem muszáj névvel vállalni, lehet kamuemail, kamunickkel), hogy ti mit írnátok Ádám pontjaira: “ha ……….., akkor könyvtár”?

Az én tippeim:

  • tanulás
  • vállalkozás
  • szórakozás
  • kutatás

A hogyanról meg már született nem egy ötlet, lásd Ádám fentebb linkelt bejegyzése, vagy az én 3+ éves írásom.

Arról, meg hogy mi a probléma azzal, hogyha nincsen az üzenet mögött valós szolgáltatás, majd máskor fogok foglalkozni.

Nem önigazolásképpen, de bejegyzés megírása után találtam ezt a blogot, abban is ezt a szöveget:

“Miről szól a határtologatás? Arról, hogy kitűzöl egy hihető célt, a lehető legnagyobb önbizalommal nekiugrasz – és nem félsz pofára esni.”

Ami a lényeg: nem halálugrásokat kell motorral csinálni, csak vállalni a hibákat, és tanulni. Menni fog. Olvassátok hozzá az Elmeeke-t.