Múlt hét szerdán végül is nagyon hajnalban összeszedtük magunkat, és a Kamara adminisztrátorával, Ferivel kipróbáltuk, milyen az, amikor Magyarország legüberluxusabb vonatja késik nagyon sokat (odafelé azt hittük, hogy persze, magyar pálya, magyar MÁV, de este hazafelé még többet késett, pedig Münchenből jött egyenesen). Aztán rövid bóklászás és majdnem-eltévedés után Bécs legkevésbé reprezentatív környékén rátaláltunk a Treventus nevű cég műhelyére, ott ahol eladják a ScanRobotot.

Pár szóval a készülék történetéről: a bécsi BME, a Technische Universität egy csoportja dolgozott hátrányos helyzetű embereknek készülő eszközökön, többek közt egy lapozógépen. Valamikor 2004 környékén jöttek rá arra, hogy ebben jóval több lehetőség van puszta lapozáson kívül, így nekiálltak a fejlesztésnek, és a képrögzítő eszköztől a lapozómechanikáig kifejlesztettek minden kelléket, pár eszközt pedig a német ipar által használtak közül válogattak be. Ennek eredményeképpen jött létre 2008-ra a gép, amelyből mára 31 darabot adtak el.

Rövid fejtágítás után személyesen is megtapogathattuk a gépet, lehetett próbálgatni, nyúlkálni, próbaszkennelni. A gép elvileg képes óránként 2500 oldalt beszkennelni, de ez nagyban függ a könyv vastagságától (minél vastagabb, annál kevesebbszer kell cserélni, ami plusz idő), a lap szélességétől (a lapokat széltében pásztázza) és természetesen a felbontástól.

A lapozás egy roppant egyszerű elven alapul – a két lapot középen vákuum húzza össze, kívülről pedig két kis fúvóka tolja rá az üvegprizmára, amely felett helyezkednek el a képrögzítő panelek és az ezredmásodpercekre felvillanó, hideg fényű LED-ek. Ennek köszönhetően lesz teljesen sík a kép, tisztasága pedig csak a (cserélhető) üvegprizmán múlik.

Sokat segít a munkán, hogy előre beállított profilok vannak, amelyekben mindent (de tényleg mindent, a vákuum és a fúvókák erősségétől a megvilágító fény erősségén át a fej sebességéig akár menet közben is) meg lehet adni, így egy betanított segédmunkás is játszva elboldogulhat vele. A konkrét szkennelés után a géphez adott szoftver segít a további munkában és a logisztikában, így minden egyes munkamenet (karakterfelismerés, korrektúra, nyomdai előkészítés, interneten való megjelenítés, kiadóhoz való juttatás, katalógusba feltöltés stb.) felügyelhető és irányítható. A karakterfelismerő programot a Recognita szállítja, 170 nyelven, köztük magyarul is tud. A próbaképpen beszkennelt könyveket gond nélkül megette.

Rövid udvariassági körök után le is léptünk, sokkal többet nem tudhattunk volna már meg. De egy dolog miatt mindenképpen nagyon fontos és hasznos látogatás volt: bebizonyosodott a gyakorlatban is, ami papíron már rég, hogy ez a gép messze a legjobb a többi, hasonló közül. Ahányat eddig végig néztem, mindegyiknek van egy-két olyan hátránya, ami hosszú távon sokat jelenthet:

• a kezelőfelület egyszerűsége (ilyen munkára felesleges egyetemi végzettségű embert ráállítani, márpedig nem egy konkurencia felületére tekintve még én is elbizonytalanodom, nemhogy egy nyugdíjas néni-bácsi vagy egy 8 osztályt (érettségizett stb.) végzett hölgy-férfi,
• a teljesen egyedi képrögzítő módszer, amelynek eredménye a (szerintem ma lehetséges) legjobb minőség – van olyan megoldás is, ahol két Canon EOS kamera fényképez két oldalról (nem tudom, ez esetben milyen bűvészkedéssel lehet megoldani a teljesen sík és valósághű arányokkal rendelkező képet),
• ugyancsak a mechanika előnye a papírral való kíméletesség (sok eszköznél egy üveglappal kell leszorítani-szétfeszíteni a könyv lapjait) és az automatizmus (sehol máshol nem láttam visszaköszönni az önműködő lapozást),
• végül pedig nem elhanyagolható az a környezet, amelyet akár szolgáltatásaiban, akár szoftvereiben nyújt a készülék (sok helyen, ahol használják, kijelentették a könyvtárosok, hogy ők nem akarnak és tudnak foglalkozni a készülék használatának elsajátításával, így többek közt ilyen szempontok is beépültek a fejlesztésbe).

Amikor pedig hazaértem, vettem egy nagy levegőt, és kitaláltam, hogy hívjuk meg egy előadás, termékbemutatás erejéig a cég képviselőjét, ugyanis decemberben jönnek Budapestre, nyilván piacfelmérés céljával. (Ennek lebonyolítására úgy vélem, a legalkalmasabb a FITT, úgyhogy ennek híradásait lehet figyelemmel kísérni.) Pár szóban kifejteném, hogy miért is gondoltam azt, hogy ezt a lépést meg kéne tenni.

Természetesen a készülék drága. Nemcsak nekem, hanem egyáltalán, a magyar könyvtárügynek (persze mi számít annak, mert ennél sokkal, de sokkal többet elszórnak – már bocsánat – de hülyeségre, ld. TÁMOP). Viszont eddig olcsó megoldásról sem volt nagyon szó a szakmában (legalábbis mióta ismerem, a Katalisten nem), nemhogy jóról. Nem azért gondoltam meghívni a képviselőket, mert egyből meg is kéne venni a gépet. Hanem legfőképpen azért, amit már mondtam egy-kétszer talán, hogy mivel a könyvtárak jövőbeli helyzetét, feladatait ugyanannyira fogják meghatározni a digitális dokumentumok, mint eddig a papír alapúak, ezért először digitális dokumentumok kellenének, meg országos program az előállításukhoz, meg össz-szakmai lobbi a jogi környezet kompatibilissé válásához. Az első kettőn tudna segíteni egy ilyen bemutató.

És nyilván, van más készülék is, olcsóbb is meg másabb is, garmadával. De meggyőződésem, hogy elméleti szinten nem szabad olcsójánoskodni, hanem fel kell tenni a lécet, és figyelni, ki tudja megugrani. A kompromisszumkészséget nem tartom hibának, csak akkor, ha már a jövőt eleve ezen az alapon tervezzük, ami úgy veszem észre, elég erős jellemzője a szakmának (természetesen annak fenntartásával, hogy a tojáshéj még azért rajtam van, így nem vagyok belefásulva a fenntartóval vívott napi harcba – szerencsére -, így jóval könnyebben jutnak erős kifejezések az eszembe).

És hát ugye a FITT az egyelőre nem a megvalósításokról szól, hanem az iránymutatásokról. És mi az emerging technology, ha nem ez?

Kiegészítés: félre ne értsen senki, nem magához a géphez ragaszkodom, hanem a lehetőséghez és a minőséghez. Nem kaptam semmit senkitől, hogy ezt a bejegyzést megírjam. A második rész motivációja a FITT levelezőlistán érkezett hozzászólások voltak, ennyi.