Az FSZEK új digitális könyvtáráról


Pár kérdés merült fel bennem a Szonda (MR1 Kossuth Rádió) riportját hallgatva:

  • Miért nem érzik még mindig, mennyire ciki a „Tudásdepó Expressz” elnevezés?
  • Mik a döntési mechanizmusok, miért a digitális dokumentumkérés beérkezésekor indulnak el? (Miért akkor kell elindulniuk, miért nincsenek meg előre?)
  • Mennyi a viszonylag rövid időn belül?
  • Mi jogosítja fel a könyvtárat, mint olyat (illetve az ott ülő könyvtárost), hogy eldöntse, mit kaphat meg az olvasó és mit nem? (Széljegyzet: erre miért nincsen egy MKE Etikai Kódex-jellegű nyilatkozat a könyvtáraknak?)
  • Miért még mindig könyvközpontú az információszolgáltatás alapszemlélete?
  • Miért kell a Google könyvdigitalizáló projektjét állandó jelleggel kicsit fentről megítélni?
  • Miért hisszük azt, hogy a könyvtár katalógusa integrált rendszer?
  • Ha már 10-15 éve zajlik a könyvtári tevékenységek, állományok integrálása, miért ott tartunk vele, ahol?

Utána nagyon érdekes (és nyúlfarknyi) beszélgetés jön a társadalmi nemi nyelvhasználatról, ajánlom azt is. Visszahallgatni gondolom 15.00-tól lehet a Hangtárban.

Megjegyzés: ezek a kérdések a riport hallgatása közben bukkantak fel, ezért csípőből válaszolás helyett próbáljuk a kérdéseket a mai internet és szolgáltatási elvárások azon kontextusába helyezni, amelyeket most nem írtam le (mert már megtettem számtalanszor, mert nincs időm stb.). Köszönöm.


9 hozzászólás a(z) “Az FSZEK új digitális könyvtáráról” bejegyzéshez

  1. Mégis csak úgy csípőből:
    1. Már felbukkanásakor sem értettem hogy mit is jelent a”tudásdepó express”, azóta sem fogom föl a szó jelentését, valami olyasmi, mint a hókuszpókusz vagy abrakadabra – tenni mégsem tudtunk ellene, mert már legelejétől „kanonizálva” volt.
    2. A többi kérdéssel kapcsolatban: Sándor Tibor szerintem meggyőző volt: egy pillanatig nem azt sugallta, hogy a könyvtár katalógusa az integrált rendszer (az interjú elején elmondta, mit ért integráción) ; nem mondta, hogy a könyvtáros szubjektív okokból dönti el, mit kaphat meg az olvasó és mit nem, hanem a szerzői jogra hivatkozott ; nem éreztem hogy a Google digitalizálási projektjét felülről nézte volna, sőt.
    3. Nem értem széljegyzetbeli kérdésedet: miért nincs szerinted, ha magad hivatkoztál rá, hogy van! ( mégpedig: V. pont)!
    4 utolsó kérdésed válaszol 2. kérdésedre: „ha már… miért tartunk ott, ahol…”?

  2. @Polcologia: Köszönöm az észrevételeket :)

    1. Ha mi nem tiltakozunk ellene, akkor ki fog? Ez kicsit olyan, mintha a nagymamánk ránk adja az idióta pulóvert, mi meg bár belül morogva, végiggrasszálunk vele a Váci utcán. Szerintem a szakma felelősséggel tartozik az ilyen dolgokért is.
    2. Szubjektív eldöntés: azt mondta, hogy a kérés beérkeztekor beindul a döntési mechanizmus, és eldöntik, hogy oda adják-e vagy sem. Ebből nekem az következik, hogy emberek mondják meg, hogy megkapom-e vagy sem, de sem arról nincs előzetes tájékoztatás, hogy mi alapján döntenek így, sem arról, hogy milyen jogcímen teszik azt (a szerzői jogi törvény értelmezését én már tapasztaltam nagyon szubjektívnek is, nem mondom meg hogy hol). És nem pusztán ez alapján van döntés, pl. az állományvédelem, mint elvont fogalom, nyújthat egy abszolút megfoghatatlan, de bombabiztos „védelmet”.
    3. Google digitalizálási projekt: én úgy éreztem, elég erősen nyilvánult meg a könyvtárosi öntudat (amivel önmagában semmi bajom, sőt) abban a kitételben, hogy a Google által végzett munka „csupán” egy vak művelet, ami mindent, ami elé kerül, digitalizál, bezzeg a könyvtárosok válogatnak, megmondják, mi az arra méltó (és itt megint a 2. pont).
    4. Integrált rendszer: nem értek azzal egyet, hogy megvalósult a valódi integráció. Egy csomó munkafolyamathoz, felülethez (honlap, kismillióféle kommunikáció, dokumentumküldés stb.) voltam kénytelen külső alkalmazásokat használni, ráadásul ezekben a munkafolyamatokban nagyrészt nem tudtam felhasználni az IKR által tárolt (főként felhasználói) adatokat. Én ezt nem nevezném integrációnak, arról nem is beszélve, hogy hol van még ez is egy rendes vállalati integrált munkakörnyezettől (jó, tudom, pl. az origóé nem az – Kelt elmondása alapján).
    5. Amit hivatkoztam, az a könyvtárosok nyilatkozata, nem a könyvtáraké. Egyszer már megkaptam, hogy az MKE a könyvtárosok szervezete, és mint ilyen, nem képviseli a könyvtárakat. Így – értelmezésem szerint – az általa kiadott etikai kódex sem vonatkozik a könyvtárakra mint olyanokra (példa párhuzam: a banki alkalmazottak etikai kódexe nem hinném, hogy vonatkozna a bankok etikai kódexére).

    Az utolsót sajnos nem értem, de az „ott, ahol” az itt a „béka feneke alatt” kifejezés eufemisztikus megfogalmazása volt.

  3. Utolsó mondatodhoz, a magam utolsóját értelmezve: igen, ha a béka feneke alatt tart még az állományok integrálása, digitalizálása, akkor bizony csak a dokumentumkéréskor indulhatnak el a mechanizmusok, mert nincsenek meg előre!!!

  4. @Polcológia: Én az integráció fejlettségére értem (és nem az állományok, hanem az állományokat ÉS a munkafolyamatokat kezelő alkalmazások integrációjával van a bajom.). A mechanizmusok közül pedig a döntésieket emlegették a riportban, tehát hogy egyáltalán oda adják-e a doksit, nem hogy oda adhatják-e.

    Egyébként ez volt az egyik nagy problémám a TÁMOP-pal is, hogy nagyon szép, ha szolgáltatásokat újítunk, de míg nincs meg az a digitális dokumentum- (egyáltalán: tartalmi) bázis, amire lehetne ezeket újítani, addig semmi értelme újabbnál újabb portálokat építeni. Lamentálás OFF :)

  5. Bocs, hogy megint itt vagyok! Újra végighallgattam az interjút!
    Megnyugodtam, hogy nem hallottam bele mást, mint amit először is…:)
    A digitalizálási sorrendről pedig eszembe jut egy régi olvasónk, aki a szépirodalmat tényleg az A betűtől előre haladva akarta „magáévá tenni”!!! No és miért baj az, ha a könyvtárosok prioritást állítanak föl? Ha például a „polcon porosodókat” hagyják utoljára vagy kihagyják?

  6. @Polcológia: Semmi gond, ez van, ha különböző emberek hallgatják ugyanazt a szöveget :)

    A válogatással pedig az a bajom, hogy nincsen megmondva, hogy mik azok az alapelvek, amik alapján történik.

    Azt meg senki, még csak fél szóval sem mondta, hogy a szempont a porosodás. Ráadásul ha senki sem olvassa a Bűn és bűnhődést, akkor e szerint a logika szerint azt nem kell digitalizálni?

    Na jó, ez a része a vitának kezd elmenni elméleti síkra, mert nyilván, ha több idő lett volna a riportra, akkor többet is mondtak volna :)

    Nekem összesen annyi bajom van az egésszel, hogy ugyanazok a kérdések és nagyon hasonlóak a válaszok az elmúlt 20+ évben (legalábbis az általam hozzáférhető szakirodalom alapján). Igazából csak azt szeretném, ha másra is vagy máshogy is lehetne kérdezni, és azokra a kérdésekre is érvényes válaszok érkeznének…

  7. Jó napot, Sándor Tibor vagyok.
    Visszahallgattam magamat, hogyan is fogalmazhattam, mert bizony az itt olvasható kérdések legtöbbjéből valahogy nem ismertem rá a nyilatkozatom irányára. Meghallgattam, s ugyan voltak benne pongyola megfogalmazások, meg 15 perces beszélgetés 6-7 percre szükséges vágása is okozhatott pontatlanságot, azért abban biztos vagyok, hogy a kérdésfeltevésben több a rossz tapasztalatok rávetítése, mint a jogos számonkérés. Mindegy, ilyesmin nem érdemes vitatkozni, inkább a tárgyra, lássuk a kérdéseket!
    • Miért nem érzik még mindig, mennyire ciki a “Tudásdepó Expressz” elnevezés?
    Raktár + száguldás = képzavar vagy merész képzettársítás. Ízlés dolga. Cinikusan hangzik, de ez legyen a legnagyobb bajunk.
     Mik a döntési mechanizmusok, miért a digitális dokumentumkérés beérkezésekor indulnak el? (Miért akkor kell elindulniuk, miért nincsenek meg előre?)
    Először is: éppen az a fejlesztés egyik feladata, hogy legyenek előre körülírt, sztenderd döntési mechanizmusok a különböző megrendelések során felmerülő eshetőségekre, s az ebből következő folyamatokra. De az, hogy melyik lép érvénybe, arról valakinek, egy humanoidnak kell majd mindig dönteni. Egy több milliós katalogizált dokumentumállomány és több százezres számítógépes szakbibliográfia adatai alapján sok milliónyi cikk, tanulmány, könyvrészlet, plakát, fotó egyikére érkezik igény. A mérlegelés néhány szempontja: van-e már belőle digitális példány, vagy most kell elkészíteni? A kért dokumentum fizikai tulajdonságai és állapota alapján másolható-e, s ha igen, milyen eszközzel? Milyen szerzői jogok vonatkoznak rá? Ennek alapján az elkészítendő dokumentumra milyen hozzáférést (és ennek megfelelően beállított PDF-fájlt, felbontású és típusú képfájlt ) szabad legálisan biztosítani? Érdemes-e a kérésre felfigyelve az egész kiadványt digitalizálni? Esetleg a szerző többi munkáit is. (Háttérben statisztikai programrészek futnak.) Továbbá: ki a távoli megrendelő, a felhasználónak milyen jogosultságai vannak, kell-e térítést fizetnie a szolgáltatásért, mennyit, milyen pénzügyi megoldással, kell-e szerződni vele (pl. ha közlésre, kereskedelmi célra akar rendelni).
    Ezek mindennapi munkaműveletek egy nagykönyvtár személyes használatakor, ezt kell modellezni a távhasználathoz, és a folyamatból minél többet egyszerű számítógépes tranzakciókká alakítani, hogy a felhasználó számára az egész minél gyorsabb és akadálymentesebb legyen.
    • Mennyi a viszonylag rövid időn belül?
    Na ez az, aminek a normáit a szabályozás és a gyakorlat során ki kell alakítanunk. Ez is a projekt része. Azt azért tudni kell, hogy az ilyen támogatásokból csak szolgáltatás kereteinek kialakítására lehet pénzt kapni, a működtetésre, a nyilván megszaporodó megrendelésekkel kapcsolatos munkákra nem. Tehát saját erőnkből, átszervezéssel kell kialakítanunk olyan munkaköröket (döntés, szkennelés, OCR, minőség ellenőrzése) amire korábban nem volt ember. Meg persze nem is lesz új munkaerő, ezzel kapcsolatban jelenleg nincsenek illúzióim. Egy biztos: az egésznek csak úgy van értelme, ha kiváltja a bürokratikus vacakolásokat, és az anyag kiszámíthatóan, garantált idő alatt jut el ahhoz, aki kéri.
    • Mi jogosítja fel a könyvtárat, mint olyat (illetve az ott ülő könyvtárost), hogy eldöntse, mit kaphat meg az olvasó és mit nem? (Széljegyzet: erre miért nincsen egy MKE Etikai Kódex-jellegű nyilatkozat a könyvtáraknak?)
    Alapvetően az állomány fizikai védelme és a szerzői jog a mérlegelés tárgya. Erre pedig a könyvtári törvény és a szerzői jogról szól törvény „jogosítja fel”, hogy pontos legyek: kötelezi a könyvtárakat.
    Szinte látom, amint TD fejében megképződik a ”kopasz cenzor” figurája. Én viszont egy könyvtárost látok, akinek ismernie kell a szerzői jogot, utána kell néznie a szerzők, közreműködők, életrajzi adatainak, kézbe kell vennie a kiadványt és felmérnie, mit bír ki másoláskor stb., lásd, mint fent. Meg a többi kollégát, akik az eddigi feladataik és ügyfeleik mellett új tennivalókkal és új, távoli ügyfelekkel is foglalkoznak. Meg egy az integrált könyvtári szoftverhez kapcsolt programcsomagot, ami ebben segíti őket. És szeretnék majd látni új felhasználókat is, akik elégedetten csettintenek, mikor a gépükön megjelenik- utazás, levelezés, ODR stb. nélkül – a kért anyag.

    Széljegyzet: az Etikai Kódexet az MKE megbízásából néhány nagy tapasztalatú szakember dolgozta ki, majd széles és hosszas vita- és egyeztetés követte. Esküt nem tettünk rá, de ezt sokan szakmai- erkölcsi krédónként fogadtuk el, mindegynek gondolván, hogy épp melyik könyvtárban gyakoroljuk. A többiről az egyes könyvtárak szabályzatokat alkotnak, küldetésnyilatkozatokat és stratégiákat tesznek közzé. Nem kötelező elhinni, hogy azokat komolyan is gondolják, de aki nem hiszi el, az miért hinné el, ha a könyvtárak még külön kódexekben is fogadkoznának.
    • Miért még mindig könyvközpontú az információszolgáltatás alapszemlélete?
    Ezt a kérdést az adott összefüggésben nem értem egész pontosan, legalábbis nem is tudom, hogy a rádióriport melyik részére reflektál. Mindenesetre a mi könyvtárunkban az információszolgáltatás egyaránt történik papíralapú kiadványok és on-line vagy egyéb elektronikus források segítségével, személyesen, telefonon, e-mailben, chattel, dokumentumok és információk átadásával egyaránt. Hogy ebben még könyv még némi szerepet kap? Hát istenem. Itt tartunk.
    • Miért kell a Google könyvdigitalizáló projektjét állandó jelleggel kicsit fentről megítélni?
    Nem állt szándékomban így nyilatkozni, utólag sem tudom, hogy mit tűnt fölényeskedésnek. Három alternatívát szemléltettem, a „nagykanállal” meregetőt, a prekoncepciókat alkotót, és a konkrét igényekre reagálót. Egyiket sem minősítettem, csak azt mondtam, hogy egy közkönyvtárhoz ez utóbbi áll közelebb, és a konkrét fejlesztés ennek a gyakorlatát alakítja ki. Ha a hangsúlyban volt valami, akkor elárulom, hogy a vágatlan verzióban olyasmit mondtam, hogy a Google, mint valami exkavátor halad ellenállhatatlanul előre a könyvtárak raktárainak a mélyén, és ennek kapcsán elmosolyodtunk – a riporter és én is. Talán ez a mosolygás „hallatszott” ki. Egyébként azt is hozzátettem, hogy a Google-nek hála olyan magyar könyvek is fent vannak a neten, amelyekről én magam azt gondoltam, hogy hazai könyvtárak még sokáig nem tennék fel, mert a digitalizálandó művek képzeletbeli időzítési rangsorában valószínűleg hátrébb sorolódnának. (Hirtelen Kőrösi József 19. század végi pesti statisztikái jutnak eszembe, ez aligha szerepel a Hungarológiai alapkönyvtárban.) Nagyon is örülök a Google aktivitásának.
    Szerintem bírálómnak inkább az a gondolat „csípődött be”, ami a könyvtárak válogató, minősítő, megőrző, tudáskanalizáló szerepének átmentéséről szólt az internetes korszakban.
    Ez ügyben én is tudathasadásos vagyok, sok kolléga a tanúm rá, hogy az idegeiket szoktam borzolni azzal, hogy a feleslegessé válásunk víziójával ijesztgetem. De ugye az nem hiba, ha egy rádióinterjúban, szakmai szereplőként, nem ezt hangsúlyozom?
    • Miért hisszük azt, hogy a könyvtár katalógusa integrált rendszer?
    Az interjú elején utaltam rá, hogy a könyvtári technológiai integrációja 10-15 éve tartó folyamat (sőt több), hogy számítógépes rendszer kapcsolja össze a munkaműveleteket. A katalógus mellett megemlítettem a szerzeményezést, a kölcsönzést, olvasói adatok nyilvántartását. Ehhez persze még egy sor folyamatot hozzávehetünk, pl. a pénzügyi tranzakciókat, a statisztikát vagy mondjuk a szakbibliográfiák készítését. És most a digitális archívumot és az e-dokumentumküldést. Hogy ebben központi szerepe van a katalógusnak, az gondolom, természetes.
    • Ha már 10-15 éve zajlik a könyvtári tevékenységek, állományok integrálása, miért ott tartunk vele, ahol?
    Csak azt tudom, hogy a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár hol tart. Az előbb jelzett munkaműveletek igen sok részfunkcióra bonthatóak, és valamennyi tagkönyvtárra (57-re), az kisnyomtatványokon és jórészt a fényképeken kívül a teljes állományra (3 millió körülire), a könyv- és folyóirat rendelésre és vásárlás egészére, valamennyi olvasóra (275 ezerre) kiterjednek. Plusz a tranzakciók több száz féle statisztikai elemzésére, amit figyelembe veszünk például a pótbeszerzésekkor, a szabadpolcos és a raktári állomány átmozgatásakor. Kívülről talán kevésbé látszik, hogy ez mennyi részművelet és adat integrációját jelenti, akit közelebbről érdekel, módot találhat ennek megismerésére.
    Sok minden hiányzik persze. És sok mindent számon lehet még kérni. Csak azt nem értem, hogy amikor egy sokak által igényelt és eddig a mi repertoárunkból teljesen hiányzó kényelmi szolgáltatás kialakításába kezdünk, miért is következik abból az a sok szkepszis, amit a kérdések sugallnak, illetve állítanak?
    Üdvözlettel: Sándor Tibor

  8. @Sándor Tibor: Kedves Tibor, nagyon szépen köszönöm a hosszú és kimerítő válszt.

    Elöljáróban annyit, hogy valóban a negatív tapasztalataim játszottak közre leginkább a kérdések feltételekor. Hozzáteszem, hogy ezek a kérdések szerintem tágabb problémákra kérdeznek rá, mint az FSZEK új szolgáltatása (8-ból 2 kérdés foglalkozik vele), ahogy ezt jeleztem a kérdések után is.

    – Tudásdepó Expressz: nekem a névvel főleg az a bajom hogy 100%-ig tükrözi azt, ahogy a magyar könyvtárosság áll az egész kérdéshe: idiótán hangzó, képzavaros szóösszetétel. És ez – ha tényleg így van – elég nagy baj, bár kívánom, csak ez legyen a gond.

    – A döntési mechanizmusokról szóló kérdésemre köszönöm a választ. Azt nem értem továbbra sem, hogy miért kell emberi közreműködés, ugyanis ez azt is jelentheti, hogy ha a gép ugyan átengedné (még az állapotot is le lehet írni úgy, hogy a gép azt megértse, ráadásul van az az eszköz, ami még salátából is csinál könyvet), de az ember úgy dönt, hogy nem. Vagy én értem félre? Egyébként a válasz második felében tökéletesen egyet értünk.

    – A minél rövidebb időről szóló kérdésben is, csupán azért merült fel, mert ez a fogalom elég relatív, elég ha a webbankos és a csekkes pénzátutalás közti különbségekre gondolunk.

    – Jogosítványok: mint említettem feljebb, volt személyes tapasztalatom arról, hogy mennyire képesek néha saját szájízük szerint alakítani a jogot és a törvényt a kollégák. Ráadásul pont itt a munkahelyemen, az ügyvédi kamara könyvtárában szembesülök vele nap mint nap, hogy mennyire értelmezhetetlen vagy éppen hogy millióféleképp értelmezhető jogszabály-rendszerünk van, hogy a törvényeket ne is említsem. Ha egy sokéves gyakorlattal rendelkező jogász nem képes egyértelmű választ adni egy szerzői jogi kérdésben, akkor egy könyvtáros hogyan?

    – Az MKE-ről elkezdtem írni a választ, de arra kellett rájöjjek, hogy túl messzire vinne, amit sem itt, sem most nem vállalok.

    – A riportból számomra nem derült ki, hogy mennyire van lehetőség könyvél kisebb (tanulmányok, fejezetek, folyóiratcikkek) vagy attól különböző (videó-, kép- és hangfelvételek) információegységek kérésére. Bevallom, eszembe sem jutott most az internetes tájékoztatás kérdésköre.

    – A Google-kérdésben is egyetértünk ezek szerint, köszönöm szépen. Igen, egyébként tényleg a „válogató, minősítő” jelző „csípődött be”, bár ez inkább úgy általában, nem csak könyvtárosként (honnan tudjuk, hogy egy dolog fontos vagy nem? és a speciális esetekre gondolok, nem a tíz kiadásban meglévő Lenin-összesre). Ezzel a problémával valahogy sosem tudtam kibékülni, de akkor ez marad az én gondom (és ez szerintem megint kapcsolódik az MKE-s részhez is).

    – Integrált rendszer: szerintem az, hogy szerepet játszik valamiben, az nem azt jelenti, hogy integrált. A tej szerepet játszik a reggelimben, de csak akkor lesz (számomra) integrált, amikor beleöntöm a kávémba vagy a müzlimbe (elnézést kérek a hasonlatért). De erről szerintem legkevésbé az FSZEK tehet első körben, sokkal inkább a fejlesztők és a könyvtárosok en bloc a felelősek érte, de ezt amúgy is sokszor írom le ebben a blogban.

    – Az FSZEK állományának feldolgozottsága iránt elismerésem. Kérdésem viszont az egész könyvtári helyzetre vonatkozott.

    Sajnálom, ha kérdéseimből a végső, elég keserű kérdés a konklúzió. Elismerem az FSZEK könyvtárosainak munkáját, és nagyon fogok neki örülni, ha nem kell bemennem egy könyvfejezetért, hanem a kanapémon kapom kézhez. Azt viszont nem értem, hogy ha kérdezek, abban miért csak a szkepszis nyilvánul meg, miért nem lehet annyi jóhiszeműséget feltételezni rólam, hogy az érdeklődés és a szakma iránti elköteleződés tetteti fel velem azokat. Igyekeztem keretet adni nekik (ld. megjegyzés rész, valamint az egész blogom), de nem akartam regényt írni. Ennyi volt az egész.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .