Munkatippek


Rendszeres tapasztalatom (főleg így pályázatírások környékén), hogy szeretnek elszaladni a dolgok, még az egyébként olyan rendezett foglalkozás esetében is, mint a könyvtárosság. Gond van az időbeosztással, a határidőkkel, a tennivalókkal, kezelendő fájlokkal, forrásokkal, a kapcsolatokkal, szinte mindennel – és naná, a kávé is kihűl közben (mondjuk ez utóbbira a legegyszerűbb a megoldás: húzóra kell inni, de akinek nincs azbeszttorka, az használhat USB-s melegítőt is). Szerencsére az előbbi problémákra is van megoldás, nem is egy, ezekből szeretnék párat bemutatni.

A Google-féle szolgáltatáscsomag az alapvetés, bármilyen feladatot szeretnénk gyorsan és hatékonyan végrehajtani. Az alapot a Gmail jelenti, amelynek segítségével az összes emailcímünket egy helyen tudjuk kezelni, leveleinkből kapásból létre tudunk hozni a Google Naptárban eseményeket (ez lesz majd a következő fontos elem), amelyekhez helyszíneket tudunk megadni a Google Térkép segítségével (így idegen városban sem fogunk eltévedni), a csatolt dokumentumokat a Google Dokumentumokkal pedig tudjuk megnyitni, szerkeszteni a többiekkel akár egyszerre is. Szintén rendkívül hasznos lehet a kapcsolati lista, amelyet fél mozdulatba kerül exportálni, és más helyen, környezetben felhasználni (arról nem is beszélve, hogy egy csomó szolgáltatás – Facebook, Twitter stb. – képes ezt a listát beolvasni, és azok alapján ismerősöket ajánlani nekünk). Sőt, újabban egy elég gyenge feladatkezelő is bekerült a Gmail lehetőségei közé, ezt azért nem ajánlom különösebben, mert ennél messze kiforrottabb, jobb megoldások is vannak már, érdemes megvárni, míg ez utóbbi is felfejlődik.

Nekem személy szerint főleg azért nagyon kedvesek a Google ezen szolgáltatásai, mert ugyanazt a címkerendszert használják, amelyek színekkel kombinálva gyönyörűen rendezhető és követhető felületeket hoznak létre. Sajnos olyan még nincs, hogy ugyanaz a címke összefog dokumentumot, levelet, kapcsolati és naptárbejegyzést, de szerintem nincs messze az idő, amikor ez is meglesz.

Az emlegetett feladatkezelő helyett inkább javasolnám a Remember The Milk-et, amely szintén képes integrálódni a Gmail és Google Naptár alá, használhatjuk offline vagy mobil kommunikációs eszközünkön, de gyakorlatilag bármilyen felületen képes megjelenni és tennivalóinkat az orrunk alá dörgölni. Nem utolsó szempont az sem, hogy magyarul is szóba áll velünk, így nem kell új funkciókat megtanulni ékes angol nyelven.

Határidő-kezeléshez a Google Naptár az, amely eddig sosem hagyott cserben. (Havonta) limitált számban ugyan, de képes figyelmeztetni teljesen díjtalanul SMS-ben a találkozóimra (eddig még csak egyszer sikerült elérnem ezt a korlátot), sőt, a megadott címet egyből be is linkeli a Google Térképeken, így ha olyan lenne a mobilom, még azt is megnézhetném, hol fordultam be a rossz sarkon. Egyszerre több naptárat kezelek vele, így nem keverednek össze a munkahelyi és magánéleti eseményeim (dehogynem), sőt szinkronizálni is tudom Thunderbird levelezőprogramommal (amit éppen Evolutionnek hívnak, de ez részletkérdés) és az asztali (Gnome-os) naptárammal is. Figyelmeztetőt építhetünk be a Gmail-be is, de a Firefoxban is meg tudnak jelenni a figyelmeztetések.

Ha kezd elfutni velünk a paci, akkor hasznos lehet az a kis Firefox-bővítmény, amely mindentől függetlenül kiabál az elmélyült jómunkásembernek. Persze nem ajánlott ennyire belemerülni a dolgokba, mert könnyen hát- és szemfájás lesz a dolgoból, hogy az ínhüvelygyulladásról ne is beszéljek (furcsa, nekem régebben a szorgalmi időszak elején szokott lenni rendszeresen, amikor még tartott a lendület, és buzgón jártam az órákra, sőt még jegyzeteltem is…). Ilyenkor hasznos az olyan alkalmazás (pl. a Workrave), amely beállított időközökben elüldöz gépünktől, és még esetleg mindenféle erősítő-lazító tippeket ad.

Ha még van ötletetek, ne tartsátok vissza, osszátok meg velem meg a többiekkel!


2 hozzászólás a(z) “Munkatippek” bejegyzéshez

  1. Szólni fog naptár, ha túlléptem a limitet? Mert én is nagyon kihasználom az sms-t…
    Nagyon remek bejegyzés, köszi!

Leave a Reply to bcsCancel reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .