Az ember – számítógép interakció története 2. (A Memex)


Minden Dr. Vannevar Bush „As we may think” című, 1945 júliusában a The Atlentic Monthly-ban megjelent cikkével kezdődött. A cikkben katonai tudósoknak egy, a második világháború előtthöz képest más szerepet kínált: a tudás tárolásának és előrhetőségének jobb kidolgozását. Bush észrevette, hogy a publikációk már akkor túlhaladták az emberi kapacitás határait. Az emberi tudás összege túlságosan gyorsan növekszik, és ezeknek kezelése a leges-legfontosabb. [Bush 1945]Bushnak valóban igaza volt: a legnagyobb probléma a könnyen elérhető információ tárolása volt. Ennek megoldására tervezett egy eszközt, amelyet ő Memory Expander-nek hívott (memex). „A memex” fejtette ki „egy olyan eszköz, amely egyedien tárolja a könyveket, rekordokat és kommunikációkat, és amely gépesített, így nagy sebességgel és flexibilitással lehet használni.” Tulajdonképpen a memóriájának egy kibővített tartozéka volt. [Bush 1945]

Az első ötlete a memexről az 1930-as évek közepén született, még mielőtt elkezdődött volna a digitális számítástechnika fejlesztése. Bush egy asztalként tervezte meg ezt az eszközt, átlátszó felületekkel, fogantyúkkal és motorokkal, a gyors mikrofilm-rekordok keresése érdekében. Bush szintén gondolt olvasás közben széljegyzetek készítésére is (úgy, ahogy ez a modern hypertextes annotációs rendszerekben létezik). A memex alapvető lehetősége azonban nem is csak ez a visszakeresési és jegyzetelési lehetőség volt, hanem az ún „asszociatív indexelés”. Ma ezt linknek hívnánk. „Az alapötlet az volt, hogy bármely egység bármelyik másik által automatikusan és rögtön meghívató legyen.”


2 hozzászólás a(z) “Az ember – számítógép interakció története 2. (A Memex)” bejegyzéshez

  1. Bizonyára tudod, hogy 2002-ben megjelent György Péternek a Memex : A könyvbe zárt tudás a 21. században c. könyve (Magvető). Egyebek mellett a KIT-ben is találsz könyvtár-vonatkozású idézteteket belőle. Szerintem az egész elég hasznos olvasmány (könyvtár, internet, reprezentáció, web 2.0 (még nem így nevezve).

Leave a Reply to daniel.takacsCancel reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .