Aktuális dolgok

Bár azzal nem hagytam fel, hogy könyvtáros legyek, sőt, gyakorlatilag az életem ennek a részére jut a legkevesebb időm. Annyi minden történik, hogy legfeljebb csak egy-egy momentumot lehet kiemelni belőle:

  1. Már lassan egy éve nem dolgozom könyvtárosként, hanem informatikai fejlesztéseket, projekteket vezetek a munkahelyemen. Rengeteg sok mindenben hasonlít, illetve kapcsolódik a könyvtárossághoz, de mégis alapvetően más, teljesen más tapasztalatokat szerez az ember (ásom magamat bele a scrumba és a kontextusalapú tervezésbe, de egyre jobban érdekelnek a határterületek: az ergonómia, az adatbányászat stb.), már csak azért is, mert olyan környezetben lehet dolgozni (tanácsadók, fejlesztőcsapat), amilyen korábban álmomban sem jutott az eszembe. Jelenleg egy ügykezelő rendszer mondjuk gatyába rázása az egyik fő területem, ami teljesen olyan, mintha egy IKR-ről beszélnénk: userek, dokumentumok, folyamatok kezelése. Mellette folyamatosan megmaradt tervezgetős projektnek a jogi információs környezet felépítése könyvtárakból, adatbázisokból, de sajnos ez legfeljebb csak akkor játszik, ha már végeztem minden mással.
  2. A doktori képzést elég csúnyán benéztem – ettől függetlenül élvezem, és még hasznosnak/fontosnak is tartom -, a jelek szerint valaki vagy dolgozik, vagy doktorit szerez, de a kettő együtt a mélyen tisztelt főokosságoknak, akik kitalálták ezt a rendszert az ELTE Doktori és Tudományszervezési Hivatalában, nem jutott az eszébe. Kedvencem az ügyintéző hölgy reakciója volt az ilyen helyzet hivatalos megoldási lehetőségeire vonatkozó kérdésemre: “hát nem muszáj idejárni…” Láttam rajta, hogy ő is utálja a helyzetet, de már épp eleget kínoztam a Neptunnal, nem volt szívem még jobban belemenni az egész szituba. Mindenestre az ember fizetős hallgatóként nem ezt várná a pénzéért. Viszont kitűnő kurzusok és kollégák vannak, lehet foglalkozni a diákokkal, és bárcsak lenne erre az egészre kicsit több időm. Na de majd.
  3. Mióta nem a belvárosban élek, foglalkoztat a  “vissza a természetbe” valamilyen tompított, kevésbé sokkos megoldása. Most egyenesbe ért a dolog, és életemben először a lakcímem Budapest határán kívüli helyet fog megjelölni az ősztől, nevesítve költözünk Bicskére. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy az, ami működik a mondjuk nyugati társadalmakban, mint ingázás (nekem Béccsel és Sydney-vel kapcsolatban vannak ilyen irányú tapasztalataim), az hogyan néz ki itthon. Ahogy közeledik a ház átadási ideje, egyre inkább leszek fogékony az elővárosi-városi kapcsolatok problémáira (ld. M0 észak-nyugati része, HÉV-ek és metrók csatlakozása, meddig és hova megy ki a BKV, biciklis közlekedés megoldása lokálisan stb.). Plusz ami ilyenkor mindig felmerül: a ház körüli javítások, felújítások, szerelések megtanulása, otthoni intelligens rendszerek (pontosan nem tudom, mi a neve, de egészen elképesztő dolgok vannak már e téren, érdemes mondjuk a Conrad katalógusát böngészni) használata stb. Aztán ilyenkor kell észnél lenni, és kicsit visszavenni, merthát ha már  egyszer egyszerűsítünk, akkor az együtt jár egy bizonyos szintű lemondással és “megvilágosodással”, aminek az értékeléséhez nem is kell olyan sokat változtatni a gondolkodásmódon (olyan 180 fokot, nem sokat…). Ehhez viszont nagy segítséget nyújt pl. Adri blogját olvasgatni, vagy a Tapir által nemrég fácsén beajánlott Wetiko blog (nevesítve a “Gondolj bele, miért vágysz dolgokra?” című bejegyzés) – nagyon izgalmas kérdés, és nehéz is, mert nagyon kényelmes a lakás minden szögletében elérhető extra gyors wifi és a nagyképernyős TV-n nézett aktuális sorozat, de ugyanakkor legalább ennyire vonzó dolog a fával fűtendő sparhelt, a kertből frissen szedett zöldség, és a tuti finom tojás és csirke. És hát ha nem is zárja ki egymást a kettő, de nem is kifejezetten kompatibilis. Vagy ki tudja. Ki kell próbálni.
  4. Fölfedeztem a dél-afrikai zenét (Hip-Hopot) Áron jótékony közreműködésével, ami a kötelező Die Antwoord mellett jócskán tartalmaz csemegéket, kezdve a kattogós Driemenskaptól és Kanyitól kezdve az idióta sapkás Jack Parrow-on át a Bittereinderig vagy Jaakig. És akkor még nem is beszéltünk a Fekete-Afrika többi részéről, de ezt már meghagyom a reménybeli (dél-)afrikai zeneblognak. Addig meg kedvcsinálónak egy egészen friss:

Kép forrása

Vegyes felvágott

[R]eggae-fülhallgató, kéne nagyon, bár tudom, csak a pénz van mögötte, semmi szeretet meg “döntsük-le-Babilont”, de akkor is. Részemről aztán vehetnek pár gével többet, ha egyszer jó minőséget adnak cserébe. Egy ilyenért még a fülbedughatósomat is lecserélném, bár cseppet b szúrja a csőrömet, hogy a világbékéhez a raszta haj már nem elég, kell hozzá az ájfón is. Persze, ott a pénz, mint fentebb, csakhát mégis, szerintem Bob Marley súlyos adag után is tökönrúgta volna őket. Vagy ki tudja, soha nem találkoztam vele. Rebel, mi? ([origo]-nak jár a pacsi.)

A Budun Archívummal nem lehet betelni, azt hiszem nekem, mint könyvtárosnak duplán szól az alábbi felhívás, hiszen mennyi reakciós, sunnyogó értelmiségi húzta meg magát könyvtárak poros mélyén… Figyelmezzetek elvtársak, hátha találtok egy Hamvas Bélát valamelyik sarokban. Még a végén elköltöztetik a Széchenyi Könyvtárat vagy mi. Pfuj. Hova küldhetem a listámat?

Internacionálét meg a modern ember már YouTube-on hallgat, és ha éppen Linuxa (Ubuntuja ugye) vagy OSX-e van, akkor a frissen felfedezett Minitube és Minitunes lesz az ő helyes választása. Előbbi a tecsős videókat húzza le asztali lejátszóba, utóbbi az iTunes-életérzést hozza elviselhetőbb formában, ráadásul tud folderek szerint keresni, ami nálam alapvető. Azt azért nem árt megjegyezni, hogy Qt kell hozzájuk, tehát csőlátású GTK+-osok meg se nyissák a linket, ráadásul a Minitunesnak még csomagja sincs Ubuntura, így kézzel kell berakni az őt megillető helyre, de ettől még nekem sem esett le a gyűrű a kisujjamról, úgyhogy nem lehetetlen feladat. Meglátjuk, mit fog tudni.

No. 1755 – krónika

Pályázat:

  • TÁMOP 3.2.4/08/01/KMR “Tudásdepó-expressz” (OKM, NFÜ stb. kapjátok be)
  • NKA-s másik pályázat

Szakma:

  • FITT-be próbálunk kis levegőt fújni. Új tagok, program, meglátjuk.
  • A dokumentumleíráshoz használt és úgy általában a metaadatok nem kicsit kaotikusak. Ehhez képest elég rendesen kell ásni, ha egy normális, összefüggő képet akarok kialakítani róluk a szakmai publikációk nyomán.
  • Klog-projekt jelenleg áll, most már lassan kezd megint unalmassá válni, hogy ennyire nem tudok egyről a kettőre jutni. Közben szűnnek és születnek meg blogok, előbbinek nagyon nem, utóbbinak meg nagyon örülök. Sajnálom, hogy nem tudok egy annyira kézreálló rendszert adni, aminek a működtetése, kezelése nem okoz ennyi gondot, rabol ennyi időt…
  • Úgy tűnik a MOME-n sikeres az oktatók körében a Digitális írástudás kurzusterve. Remélem, a hallgatók körében is legalább ennyire népszerű lesz.
  • Az egyéni vállalkozói igazolvány kiállítása a szokásos szarrágás. Baromi sok türelmet kívánok annak, aki bele akar vágni. Meg egy legalább annyira jó könyvelőt, mint akit nekem sikerült kifognom.

Zene:

  • Maszkura és a Tücsökraj
  • Tettamanti Téma Project Minimal
  • Beat Dis (még mindig)
  • Ecküpixakombó (még mindig)
  • Monchichi Potenciál (még mindig)
  • Otthon Áruház

Gépek:

  • Laptopmonitor 6 nap alatt megcsinálva (ez a másik szervízben másfél hónapig tartott).
  • Bringa jövő hétfőre, de csak azért, mert a tegnap (szerda) túl gyors lett volna nekem. Agyváltó rulez, nem fizetett, de reklámozom. És nem tudom, maszkkal vagy maszk nélkül, de meg fogok halni az első hónapban, az biztos.

Lecc vörk.

Vasárnap esti zene

Vasárnap este elmentünk l’art pour l’art a MüPába, mert izgalmasan hangzott az esti (kettős) koncert, és hát 200 forintért a hülyének is ugye (második sorba kerültünk, ami az élményt kb. megkétszerezte, de tényleg).

Az első fellépő Mari Boine volt. Ő norvégiai lapp volt, a sarkkörön túlról, ami azért kemény, mert ott ilyenkor is kockára fagy a csimbók. Ehhez képest egy olyan forró koncertet adtak le, hogy az ember – amikor nem repült éppen – legszívesebben kitépte volna a széket a padlóból.

Mari Boine

Számi nyelven énekel, ami minimum ciki volt még 20 évvel ezelőtt, amikor elkezdte a pályáját. Saját családja is szó szerint kivágta ezért a lépéséért. Ehhez képest 2002-ben már a szintén norvég Jan Garbarek fújta alá a szaxofont, ami önmagában egy súlyos érv a koncert mellett (utólag tudtam meg). Lapp (számi) népdalokat, népdal-feldolgozásokat énekel, elektronikus és akusztikus hangszerekkel kísérve. Erről nem szeretnék többet mondani, mert nem tudok, meg kell hallgatni és kész (de minimum 5.1-en, ilyet nem szabad nyamvadt sztereón – és én leszek az első, aki ezt a szabályt megszegi).

A csapata sem volt egyszerű, a dobos tisztára olyan volt, mint egy viking harci isten, simán el tudtam volna képzelni, hogy a színpad mögül egyszercsak előkapja a csatabárdját, és Odin nevét üvöltve lezúzza a hangmérnököt, hogy vérét aztán felnyalja a nézőtérről. A szólógitáros arc is keményen norvég volt, ahogy elnéztem a fejét játék közben, permanens orgazmust élt át egy-másfél órán keresztül, na ez pl. olyan dolog, amit becsülök egy zenészben. A basszusgitáros kicsit fura volt, megvallom őszintén, engem egy gorillára emlékeztetett, ráadásul mintha külön világban élt volna. Szerencsére a zenével együttmaradt, csak az énekes részeknél tűnt úgy, mintha valami teljesen mást énekelt volna (I mean szájmozgás). Az Apple laptopot pedig egy kb. 2 méter magas eunuch-fejű ember kezelte, vigyorgott, mint a tejbetök, és jól csinálta hozzá.Tinariwen

A másik csapat a Tinariwen volt, egyenesen Mali szigetéről (na ezért volt különös az este összeállítása). 6 zakkant arab, két nővel, nem egyszerű. Állítólag egy katonai kiképzőtáborban jöttek össze, azóta tolják az arab zenét elektronikus eszközökkel. Ez a része nekem annyira nem volt élmény, egyszerűen nem hallottam különbséget két szám között (na jó, egy kivétel volt, amikor franciául reppeltek). Ez már azt hiszem harmadik nagy találkozásom volt az arab zenei világgal, de sajnos harmadszor pattantam le róla, ez van. (Ugyanígy állok a magyar és a cigány népzenével.) Mások viszont sokkal nagyobbat tomboltak rajtuk, mint a norvégeken.

De a megjelenésük az nem volt gyenge. 5 burnuszos srác jelent meg a színpadon, meg egy raszta-jellegű (ő volt a góré), 2 köpenyes nővel. Tudom, előítélet, de nekem megjelent egy pici gombócocska a torkomban, de aztán gyorsan el is tűnt. A legviccesebb a legidősebb tag volt, aki folyamatosan előremászkált a többiek sora elé, és szemmel láthatóan nagyon jól érezte magát. Mozgását leginkább a “varázsolt” igével tudom leírni. Példáját aztán követték a többiek is, a végén a fél közönséggel együtt valami transzféleségben ringatóztak. (Meg kell jegyeznem, hogy ritka bunkó a magyar fajta: szám közepén simán kisétál az első sorból, ejj… égett a pofám helyette is.)

Szóval megéri, na. Lehet olcsón jót művelődni. (A MüPa boltja meg megint megérne egy külön misét.)

Photos from Nordische Musik and the offical Tinariwen website.

És valami nagyon elszúrta itt a dolgokat a blogon.