Régi dolgok új köntösben – könyvtár 2.0 (1. rész)

“Lépj be a Könyvtár 2.0-ba. Ezt az új könyvtári szolgáltatási modellt vitatják online fórumokon, konferenciákon vezetői irodákban és tájékoztatópultoknál. Ha még nem vagy, illetve munkatársaid még nincsenek a Könyvtár 2.0-t tárgyalók között, jól figyelj; a Könyvtár 2.0 újjáélesztheti a könyvtárhasználókkal való kapcsolatunkat.”
(Library Journal, 2006. szeptember 1.)

Aki esetleg olvassa ezt, és már jártasabb a témában, az nyugodtan kihagyhatja, ez a post igazából egy könyvtárosoknak szóló cikksorozat első része, inkább ismeretterjesztő jellegű, nincsenek benne nagy feltalálások.

Az elnevezés napjaink egy nagyon divatos kifejezésének, a web 2.0-nak (webkettő) a könyvtárakra alkalmazott változata. Ahhoz azonban, hogy megértsük, mit is jelenthet valójában az a szám a könyvtár szó mögött, érdemes megismerkedni az eredeti fogalommal.

A webkettő egyrészt szerves folytatása annak, amit a ’90-es évek közepén mint internetet ismertünk meg, ugyanakkor gyökeresen el is tér tőle. Ezt a látszólagos ellentétet azonban nem nehéz megérteni, ha megnézzük, miben áll ez a változás. A webkettő, mint kifejezés először 1999-ben bukkant fel, de csak 2005-től terjedt el, Tim O’Reilly-nek köszönhetően, tehát elég jól lehet kötni az ezredfordulóhoz ezt a változást.

Az első lépéseket a szociális hálókat kezelő alkalmazások – pl. WiW, MyVIP – közeledése jelentette a tag-alapú rendszerekkel – pl. Wikipédia, blogok (tag: a felhasználók által adható címke, amellyel – igaz szubjektíven, de a lehető legnagyobb demokráciában – az adott tartalmat – kép, szöveg, videó stb. – jelölik). Mindez a következő változatatásokat vonta magával:

  1. a kisebb-nagyobb, egymástól elszigetelt ‘információs szigetek’ egybeépültek, egységes szolgáltatási és keresési felületet alakíttottak ki;
  2. a társadalmi változásoknak köszönhetően a kommunikáció és az információáramlás egyre szabadabbá, decentralizáltabbá és kontrollálatlanabbá vált;
  3. egyre inkább belső igénnyé vált a tartalmak kategorizálása, rendezése;
  4. a web üzleti értéke ismét megugrott (a “dot-com lufi” kidurranása után);
  5. új lehetőségek nyíltak meg az internet segítségével (webalkalmazások és -szolgáltatások).

Ezek eredményeképpen jött létre az, amit ma látunk: szabványok, blogok, linklogok (linkgyűjtő “közösségek”), wikik, podcastok (multimédia megosztása RSS-en keresztül), RSS-csatornák stb. Tim O’Reilly mindezt egy 4+1-es struktúrába rendezte, a 3-astól a 0. szintig, ahol a legfelső szintre a teljesen online szolgáltatások, alkalmazások kerültek, a legalsóra pedig azok, amelyeknek voltaképpen nncs szükségük hálózatra, de jól néznek ki a neten is (pl. GoogleMaps). A 0. alatti szinthez pedig az email-, instant-messaging (pl. MSN) kilensek és a telefon tartoznak.

Az “új” webnek tehát lényege az egységessék (és itt hadd helyezzek nagyon erős hangsúlyt a szabványokra), a közösségiség (ez egyfajta új demokráciát teremtett), a platformfüggetlenség (operációs rendszer és – elvileg – böngészőfüggetlenség) és a dinamizmus.

Mindezeken alapul tehát a könyvtár 2.0 kifejezés – figyelemre méltó, hogy ezenkívül csak egy hasonló fogalom, a marketing 2.0 született, azonban már alakulóban van a web 3.0 is (persze még nagyon sok, ezen analógia alapján keletkezett elnevezés van – web 1.5, amely a dot-com lufi környékén született, ill. a különböző gúnyos, kritikus elnevezések: web 4.0, web 0.5 stb.).

Magyarországon is elindult egy hasonló folyamat – természetesen külföldi minták alapján. Először is a hatalmas mennyiségű blog (és a két legnagyobb blogszolgáltató – freeblog, blogter) az, ami az alapvető hálót jelenti itthon is – természetesen az iWiW-vel kiegészülve, de van (volt) webkettes magazinunk is már, linklogunk, videómegosztónk stb. Azt azonban látni kell, hogy Magyarországon (még) igazából nincsen igazi piaca a webkettőnek, egyelőre még ismerkedik csak a magyar társadalom a lehetőségeivel, és pár tucat geek-en kívül még nem igazán tudják kihasználni. Nemrég 14 bloggernek föltették a kérdést a volt Sesblogon (ma Kispad), hogy szerintük mit is jelent a webkettő. A válaszok sokfélék, érdemes őket zárszóként elolvasni.

A végén pedig engedtessék meg nekem egy kis gonoszkodás (magammal szemben is, mert ez lényegében a könyvtár 2.0-ra is vonatkozik): a legnagyobb baj megint az szerintem, hogy előbb csináljuk a tetőt, aztán alá a házat.

Apukám házat épít.
Előszöt kéményt, borzasztó nagy füsttel.
Aztán a ház tetejét.
Azután aztán az ablakokat,
nem látunk át rajtuk, olyan feketék,
csak a falakon látok keresztül,
mivel még nincsenek.
De meg kell építeni a falakat is,
meg a szobákat külön-külön.
Mikor a ház leér a földig,
apukám azt mondja: Ujjé!

Weöres Sándor: Kisfiúk témáira (4.)

Ez valahogy úgy nézhetetett ki (szerintem, lehet ütni, ha nem így volt) a nagy büdös szabadságban, hogy csinálták-csinálták, aztán hirtelen felkiáltottak: “nézd már, webkettő!” Mi meg nem igazán mozgolódunk, legalábbis a tehetetlenségi pálya eléréséhez még nagyon nincs meg a lendület, de annál inkább izzadunk, fogcsikorgatunk, behugyozunk az erőlködéstől (igeosztás, konferenciázás, miegymás, mindenesetre állati fontosnak érezzük magunkat ezektől), aztán lesz a jó büdös magyar narancs. Kivételek persze vannak (szerintem a szanalmas.hu simán beletartozik, de itt van a kispad is, ami azzal, hogy inkább közsséget épít, mint osztja az igét a közösségnek, sokkal inkább webkettes, mint sok, magát annak hirdető bizbasz – ühüm, én szerencsére még nem mondtam magamról, hogy webkettesnek érzem magam, de igen, ez rám is vonatkozik).

Folytatás jön, ami már végre a könyvtár 2.0-ról fog szólni.

  • webkettővel foglalkozó magyar blogok:

http://caracallablog.blogter.hu/
http://doransky.hu/
http://kultplay.hu/
http://sztahanov.blog.hu/
http://webisztan.blog.hu/

  • a 2006. május 29-én tartott webkettő szimpózium blogjai:

http://web2symp.blog.hu/
http://web2symposium.blogter.hu/

  • magyar webkettes oldalak:

blogszolgáltatók

http://bajkonur.blog.hu/
http://blogter.hu
http://freeblog.hu

közösségépítő oldalak

http://baratikor.com/
http://iwiw.hu/

linkgyűjtők

http://book.mark.hu/
http://linkter.hu/

videó

http://porkolt.com/
http://videobomb.hu/

újság

http://www.nett-system.hu/tomorrow/

fő forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/Web_2.0

Közösségi terek

Volt időm tökölni mindenféle marhaságokon, többek közt összeszedtem, hogy Mo-n egy könyvtár ugyan hol is szakíthatna nagyot a neten, ha a közösséget (társadalmat stb.) akarja építeni digitálisan és jól. (Ennek a gondolatmenetnek a kiindulópontját Jessamyn postjai és előadásai szolgáltatták.)

Ami tuti, hogy szinte már automatikusan ugrik be, az a wiw. És miért is ne? Hiszen van már egy rakat együttesnek, iskolának “személyisége”, miért ne lehetne a könyvtáraknak is? Bizonyos információk villámgyorsan eljuthatnának a felhasználókhoz stb. Ajánlanám…

Aztán. Kinek kinek az egyéni szájíze szerint, de ott van a freeblog meg a blogter (most csak magyarkodtam – a wiwvel is). Főnök lennék, és éppen nem az önkormányzat és hasonlók által felrakott méteres kékeres próbálnám kioperálni hátulról, kötelezően kijelölnék valakit, aki ha belerokkan, akkor is kiizzad egy postot naponta magából, hogy helló, ez a mi kis világunk, ilyen fasza gyerekek vagyunk, ezt és ezt csináljuk, ti meg hódoljatok. Vagy ne. De tudjanak arról az emberek, hogy mi is van ott belül, és akkor nem fognak olyan elvárásokat támasztani, amiket nem lehet teljesíteni, egy kicsit respektálni fogják a szakmát, és viszont, a t. olvasók könnyebben közölhetnék a kollégákkal a kínjukat. És: ez lehetne egy hatékonyabb fórum a szakmán belül is, mint az a nyavajás levelezőlista, ahol a generációs harcok mellett még olyan fontos szakmai kérdések is felmerülnek, hogy akkor most ISO, utf vagy windows szabvány kell a levelezéshez, és kinek jelenik meg kérdőjel, kinek meg kalapos ékezet.

Meg hát van ilyen, hogy MSN, Google Talk, Yahoo Messenger, Skype stb. (Ez egy kicsit ismerős, mintha már írtam volna, úgyhogy nem is részletezem. Egyébként sem kéne, szerintem…)

Persze amit most így felsoroltam az a webkettő, tartalom nélkül, puszta váz. (Egy összehasonlítást olvastam valahol az amerikai és a magyar helyzetről, de nem találom. Meg mertem volna esküdni rá, hogy a webisztánon… de a jelek szerint nem. Update: doransky. Nem ismertem föl a dizájnt.) Kéne egy kis hozzáállás, a pozitívabb fajtából. Na majd meglátjuk… legfeljebb az euro-val (euróval?) egy időben indul be a gépezet.

Az előző post pedig egy spontán megnyilvánulása volt a 100as számnak. Tudat alól tört elő, és csak utólagos észrevétel formájában tudtam regisztrálni, hogy ez volt a. Viszont, ha megy, akkor örömködésből és öncélból szépen bepottyannak majd a videjók. Csak hogy szóljak.

Miben változott meg az életed

a könyvtárak hatására? Tette fel a kérdést a Woman’s Day Magazine Amerikában, és ezt már annyi helyre kipostolták, hogy szinte szégyen, hogy most én is megteszem. But I did it (again, ha már az American Woman jön szóba…). A kérdés teljesen komoly volt, május 10-ig volt a leadási határideje a maximum 700 szavas esszének. A nem várt mennyiségű sztorit aztán a New York People Library gyűjtötte össze (és gyűjti még most is).

Update (2006.05.03.): És hoppá-hoppá, most veszem észre, hogy többek közt kedvenc amerikai szerzőm, John Updike is megírta az ő történetét. Éjjen.

HH filozofált azon, hogy miért nincs értelme a web2 miatt pattognunk. Arra jutott, hogy hiába a mütyürök nagyképű/-hangú átvétele, ha nincs meg hozzá az alap hozzáállás és koncepció. Úgy érzem, a könyvtárak esetében is valami ilyesmiről lehet szó. Könyvtártanon másról sem hallottam egy évig, mint a kapcsolatteremtésről az olvasóval, de igazából még egyetlen könyvtárban nem jött oda hozzám senki, hogy na mi van, mi a baj, mit gondolsz, meg egyáltalán, akkor szevasz. (Na jó, a Könyvtártudományi Szakkönyvtárban lehet ismerkedni a könyvtárosokkal, már csak a nyilvánvaló kollegialitás miatt is, de ez egy emelettel lejjebb már nem megy…) És most nem irnám le újra a könyvtár-marketingről irt gondolataimat sem.

Finálénak pedig három könyvtár a Föld másik oldaláról.

Az egyik a Dunedin Public Libraries (az ottani aboriginalok – bennszülöttek nyelvén: Ká Kete Wánaka O Ótepoti) hálózata. Az egyik legerősebb Új-Zélandon, nagyon rokonszenves a mottójuk (For the Love of Books). Jelenleg öt könyvtáruk várja az olvasókat, és két busszal terjesztik a jót a népnek.

A következő ajánlat szintén új-zélandi, a Christchurch City LibrariesNgá Kete Wánanga-o-Ótautahi honlapja, a ‘think’ Library. (Nem is mondom már a névválasztásról a véleményemet, a szivem vérzik…). Őszintén bevallom, megnéztem az állásajánlataikat (nem rosszak).

Végül, de nem utolsó sorban következzék egy olyan, ahol már egyszer jártam is: a City of Sydney Library. A Dunedin-hez hasonlóan olyan, mint az Szabó Ervin, csak majdnem más (majdnem = tökéletesen más gondolkodásmód).

Amire befejeztem ezt a postot, azért eszembe jutott valami. Marx György irt egyszer egy könyvet, aminek Marslakók, vagy valami hasonló volt a cime. A “nagy” magyar tudósgenerációról szólt, akik megváltoztatták a világot (igaz, Amerikában, de erről kivételesen nem a hazaiak tehettek száz százalékosan). Nem magyar kortársaik annyira nem tudták hová tenni észjárásukat, világlátásukat, hogy elnevezték őket marslakóknak, mert ez a nemzet valami hihetetlen dolog a Földön. Ennek párhuzama pedig az a sikersztori, amit Sydney-ben hallottam: Ausztráliát ugyanúgy behálózzák a pláza-szerű képződmények, mint Amerikát. Az ottani második legnagyobb hálózatot pedig egy magyar csinálta meg, aki ’56-ban üres zsebbel érkezett…