Mi a baj a közösségi hálózatokkal?

Meskó Bertalan osztotta meg a következő videót:

Nagyon jól világít rá a legfontosabb problémákra:

  • a kapcsolatok minősége helyett a kapcsolatok mennyiségére összpontosít
  • az öncélú tevékenységek csapdája (kommunikáció, hogy észre vegyenek, “megosztok, tehát vagyok”)

A hitelességről

Nem tudom már, hogy jutottam el a Terepnapló blogra múlt hét pénteken, vagy ki ajánlotta, de megadta az alaphangot a hetemnek az a TED-videó, amiben Simon Sinek meséli el felfedezését az arany háromszögről (van magyar felirat is, 18 perc az egész).

És te? Miben hiszel? És ebből mit adsz át az olvasóidnak? És a kollégáidnak?

A saját gyakorlatomról két dolgot tudok mondani:

  1. Azért ülök ott az asztal mögött, hogy segítsek. Ezt nem győzöm elégszer mondani az olvasóimnak, mert nehezen hiszik el (de tényleg!).
  2. Azért csinálom a klogot és a többi hőbörgős/lázadós/felforgató (nem kívánt törlendő) projekteket, mert hiszek abban, hogy a könyvtáros szakma többre hivatott, mint ahol most tart. És ehhez én ezt tudom hozzátenni a magam erejéből.

Ti jöttök.

Mit csinál egy tökös könyvtár, ha szarban van?

Nem rinyál, hívja a szellemirtókat.

Elnézést, nem lehetett keskenyebben embeddelni. Az eredeti videó a videóablakra kattintva nyílik új oldalon.

A sztori háttere az, hogy New York város meg akarja kurtítani a New York Public Library költségvetését 37 millió dollárral (ez 10 fiókkönyvtár bezárását, és a 6 órás nyitva tartás helyett 4-et, a gyermekprogamok és a munkakeresők segítségének megszűnését jelentené), éppúgy, mint szerte az egész USA-ban teszik azt a többi könyvtárral.

A könyvtárak pedig nem hagyják magukat, óriási kampányba kezdtek, amihez minden lehetséges eszközt felhasználnak. És ennek során született ez a videó is, amely a Szellemirtók kezdő helyszínén, a 100 éves Rose Main Reading Room-ban forgott, nem kis meglepetést okozva az olvasóknak.

Szerintem óriási. És ez az, amit soha, de soha nem fogunk mi utánuk csinálni. Hogy miért? Mer jók a pogramok, csak sok köcsög van. Azért.

500 lap percenként?

Japánban megcsinálták: végigpörgeted és megvan. A részletekből nem derül ki sok minden, de maga a megoldás elég egyszerűnek tűnik: nagy felbontású, villámgyors kamera és egy alakzatfelismerő alkalmazás. Ha a lapozásra sikerülne egy biztos és jól működő automatikus rendszert ráhegeszteni, akkor azt hiszem a könyvek digitalizálása tényleg be fog lendülni. Bár talán az sem kell hozzá, mint a mellékelt ábra is mutatja.

Gondoljatok bele: 500 lap percenként, az 30 000, azaz harmincezer oldal óránként!!! Ha 500 oldalt veszünk egy könyvnek (ami sok), akkor hetente 2400 könyv kerülhetne digitális formába, ami havonta majd 10 000 kötet.  Irgalmatlan, ínhüvelygyulladás már a gondolata is.

Egyébként tényleg: miért ne lehetne egy ilyet megcsinálni itthon is? Van egy kara a PPKE-nek, ahol szerintem az ilyen szinte ujjgyakorlatnak sem számítana… Könyvtárosok, FITT-tagok, előre! Szerintem 5 könyvtáros meg 5 mérnök egy év alatt össze tudna egy ilyen rendszert rakni használható szinten (na jó, ez nagyon hasra ütős volt). És a haszonhoz képest ez mennyire nem számít már?

via LISNews, a teljesség kedvéért.