Szerelmes vers egy könyvtároslányhoz

Nem, nem kezdtem verselgetni, van énnekem jódolgom anélkül is : ) Pusztán hétvégén rábukkantam Sarkady Sándor versére, amit aztán jól postolni akartam, hogy aztán mire netközelbe jussak, el is felejtsem. De most itt van, küldöm mindenkinek, aki szereti. Nem is feltétlen az irodalmi értéke miatt, hanem csak úgy.

Szerelmes vers egy könyvtároslányhoz

Árnyékos, csöndes, nagy könyvtárszobában,
Betű-bozótos könyvek vadonában
Te erdeitündér –
Csupasz-fehéren világít a vállad
Bozontos faun, téged csodállak,
Csak el ne repülnél!

Sorszámot írsz egy kartotékra, könnyed
Szép mozdulattal nyújtod át a könyvet,
Kezemhez ér kezed –
Nádszálkisasszony, megigézve nézlek:
Honnan tud ilyen égszínkék meséket
Mosolygó két szemed?

Oh, osztogass csak halk derűt a jóknak,
Hitet, tudást a lelkes szomjazóknak,
A gyermeknek mesét;
Lankadt lelkeknek bátor bizodalmat –
(Kitárulnak a csodás birodalmak,
Csak halld a lap neszét!)

Állok sután. Szólnék, de mégse szólok…
Sokan vannak, s azt mégse mondhatom, hogy
Szívembe repültél,
Árnyékos, csöndes, nagy könyvtárszobában,
Betű-bozótos könyvek vadonában
Te erdeitündér.

Sarkady Sándor: Írom korom. Versek és fordítások. Sopron, Edutech Kiadó 2005, 213.

Javítás

Na jó, belátom, Petrinek is vannak jó ötletei. Hogy jó versei is, azt nem tudom megítélni.

Sci-fi szerelem

Úgyis annyi a dolgunk.
A szerelem végül is újplatonikus
vívmány: azon gondolkodom, mi lenne, ha
megpróbálnánk ilyen irányba
tapogatózni, felhasználva meta-
pszichikai és parafizikai
ismereteinket. Például megbeszélnénk,
hogy te pontban félegykor odaképzelsz
engem a Mechwart-térre, én pedig
ugyanoda képzellek téged (illetve
egy kicsit arráb – szükségképpen)
de ugyanarra a padra.
Két ideális tárgy sütkérezik
a Mechwart-téren! De vajon melyiken?
Az ideális Mechwart-téren?
Agyam, mint tompa zsilett, csak kaparja
a kiserkedő inkonzisztenciákat.
Már az is kérdés, elképzelhetőek
vagyunk-e te meg én. Vagy csak két
olyan képzelhető el?
– De ha csevegünk, vagy ölelkezünk:
te akkor is csak
funkcionális diszpozícióm
körvonala vagy – vagyis egy határ,
melynek te mindig mögötte maradsz,
mint e határ módosulásainak
feltételezett oka, én hasonlóképpen
– és a Mechwart-térrel is ez a helyzet!
Lévén a nyelv félrevezető:
“Odaképzeljük egymást a Mechwart-térre.” A locativus
reális térbeli ténykedésre utal
míg a fiktív jelleg
kizárólag ránk vonatkozni látszik.
De alkalmazzuk csak a komplementer
megfogalmazást: “Kölcsönösen egymás köré
képzeljük a Mechwart-teret.”
– s rögtön kiderül a viszonylagosság.
Ha tehát két ideális tárgy sütkérezik,
úgy ez az ideális Mechwart-téren
történik – bár pusztán formális meggondolásból,
mert nem lehet azt mondani, hogy ez valamiben
különbözik empírikus egzisztenciák
találkozásától a valóságos Mechwart-téren.
Ha csak abban nem (s ezt szándékosan a végére hagytam,
mert ez a meglepetés), hogy az ideális
félegy nem múlik el. – Az meg nyilvánvaló,
hogy két ideális szerető nem
találkozhat a reális időben
egy ideális köztéren.
Az ilyen szerelem logikailag örökkévaló.

(Petri György: Körülírt zuhanás, Budapest, Szépirodalmi, 1974, 35-36.)

[… Például megbeszélnénk,
hogy a Tanárúr pontban 10 órakor odaképzel
engem a terembe, én pedig
ugyanoda képzelem a Tanárurat…]

Benedek Elek

147 éve született, pont ma. Ennek emlékére ma a mese napja van. A megemlékezéshez bárki tud csatalkozni, ha rászán arra egy fél órát, hogy (f)elolvasson egy mesét. Ajánlom mondjuk Varró Dánielt (van hangoskönyve is). Kedvcsinálónak pedig versváltozatok a dokk-ról.

Varró Dániel
Változatok egy gyerekdalra

A GYEREKDAL

Boci, boci, tarka,
se füle, se farka,
oda megyünk lakni,
ahol tejet kapni.

BALASSI BÁLINT

Búm, kínom, énekem nyílnak mind végtelen
árvaságban,
Mint gyermek tehénnek bánatja temérdek
tarkaságban.

Olyan lehetetlen élnem szeretetlen
nálad nélkül,
Minthogy az borjúcska legyeket elhajtsa
farka nélkül.

Cupido vad lángja, szerelem fullánkja
kínoz régen,
Friss rügyként feslenem, kegyelmes Istenem,
minek nékem?

Immár csak vergődöm, idegen erdőkön
bujdosnom kell,
Engedj már öltöznöm, más földre költöznöm,
hol foly sok tej.

CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY

Bőgicsélő tarka lényke,
Szívemet lakó tehénke,
Ah, mért lettél ily nehéz?
Faldogáló kicsi szádtól,
Harmatgyöngyös orrocskádtól
Vidor kedvem mért enyész?

Odahagytam borozásim,
Feledém víg torozásim,
Míg te éltetőm valál,
Pegazomról leugortan
Csak terajtad bocigoltam,
Nem csaldosott a halál.

Ám miolta nyögdegélnek
Érzeményim, már az élet
Lillám nélkül mi nekem?
Bibe nélkül mi a porzó,
Szomorú kis bocitorzó,
Fülevesztett szerelem?

BERZSENYI DÁNIEL

Hol kószáltanak el hajdani borjaink?
Zengő hangjuk a múlt berkein elhagyák,
Nem szól nélkülük itt víg Philoméla sem,
Csak bús őszibogár zönög.

Eltűnt szép fülük, és könnyü Zephyr lehén
Lágyan lengedező díszük is elveszett,
Így dőltek le Bizánc tornyai egykoron,
Így múland el a gloria!

Oh, így korcsosul el régi, nemes fajunk,
Tündér myrtusi mind sorra lehullanak,
Oh, a farkahagyott, foltosodó idő
Minden díszt lelegel hamar.

Nem tér meg Ganyméd, s Bacchusi hűs nedű
Szomjú szánkba talán már sosem ömledez,
Csak nyúlós tejeket tölt poharunkba majd
Éltünk égi pohárnoka.

ARANY JÁNOS

Pettyes bikaborjú, két fajta szülötte
Legel a pataknál, szél zúg körülötte,
Hej, biz fület imhol elhullata farkat,
Öntözi a mezőt piros szinü harmat.

Elbődül a jószág, vérben szeme fordul,
Csóválna: hiába, nem kél köd a porbul;
Tudna csak beszélni rogyván szive, lába,
Ilyesféle szókat forgatna magába:

Ó! mennybeli Isten, mi végre születtem,
Mit ér a pataknál legelni fületlen,
Bőgvén haza sorsát mit ér ma ha dallom,
Ha ő sose hallja, ha én sose hallom?

Így jutna borongván mélyebbre a gondban,
Arrébb cica árnya iramlik azonban,
Ez volt! hiszen ez volt: bosszú tava nyelj el!…
Bajsza feketéjén megcsillan a tejfel.

ADY ENDRE

Álltam a Pusztán, álltam állván,
Kérődzve, bőgve, búsan, árván,
Mikor, hahó,
Rámtörtek csülkös kis zeuszok.

Hej, szájas kis töpörtyü-borjak,
Mi kéne, hé, rátok tiporjak?
Ahol a Tej,
Oda szaladnánk lakni mi is?

Rátok dől e rozoga pajta,
S én ősi, szent, keleti fajta,
Én féljek, én?
Tudjátok ti, hogy én ki vagyok?

Nem holmi senkik tarka fattya,
A Mammon volt anyám ükatyja,
Hej, piszkosok,
Nekem aranyból van a fülem.

És kacagtam, rengett a Puszta,
Fülét, farkát gyáván behuzta,
S futott, hahó,
Futott a csülkös boci-sereg.

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ

Ti csak nevettek rajtam, kis bolondon.

Röhögve durván és kuncogva halkan,
gonosz mosollyal gúnyolódva rajtam,
hogy zümmögő neszekre semmi gondom,
mert nincs fülem se farkam,
s úgy állok itt e harmateste dombon,
mint régi hősök vérező porondon.
De gőgöm rég a semmiségbe varrtam,
s arany-szelíden, mint egy árva pálca,
dac nélkül én a képetekbe mondom,
hogy messze Párizs, s jaj, oly messze London,
s hogy minden játszi tarkaság csak álca.

Bármerre tartunk, úgyis ugyanarra.
Oda hol kancsal éltem elfelejtem,
s búját mindenki elbocsájtja helyben,
hol ép farokkal bőg a méla marha,
s csak fürdőzünk az édes, égi tejben.