Mikuláscsomag (frissítve)

Tegnap részt vettem a Corvina “Mikulás-buliján” (a különböző pályázati határidők miatt volt a csúszás, de nem ez a lényeg). Úgy érzem, megint olyan félreértések derültek ki, amiket nem árt, ha tisztázunk, bár őszintén szólva most már lassan két év után kezd unalmas lenni, de hát ismétlés a tudás anyja. Ráadásul el is kellett mennem, úgyhogy a beszélgetős részén már nem tudtam ott lenni, meg bár én már nem úgy szocializálódtam, de az Omertá-faktor volt annyira erős, hogy ne nagyon merjem kinyitni a szám. (És arról nem is beszélek, hogy már megint én voltam a legfiatalabb.)

Nem szokták kiírni, de nagyon nagy a dilemma, hogy hogyan ne legyek beszólós, kioktatós és túl finom sem. Baromi nehéz ebben a kultúrkörben nálam kétszer idősebb embereknek elmondani valamit bármit, ami nyomja a lelkem. Megpróbálom.

Annyit elöljáróban, hogy én úgy vettem észre, az egész dolog leginkább a fenntartók és néhány könyvtáros számára lett kitalálva. Az ott eltöltött három óra alatt gyakorlatilag egy kezem meg tudnám számolni, hányszor hangzott el a felhasználó olvasó szó (sarkítok). Lehet, hogy hitbeli kérdés, de szerintem bármiről van szó, akkor először a felhasználóról, utána a könyvtárosról, és legeslegvégül a fenntartóról kell, hogy szó legyen. Persze mit ugrálok, fiatal beosztottként – erre csak annyit tudok mondani, hogy a szent statisztika szinte magától pattanna elő, ha végre nem az lenne az elsődleges szempont. De tényleg. Kismillió statisztikakészítő cucc van, ingyen és fizetősen, ennek igazán nem kéne főszerepelnie.

Legelőször akkor döbbentem meg, amikor ki lett jelentve, hogy egy országos közös katalógus felesleges dolog, legalábbis öncélú minden dokumentum lelőhelyének egy rendszerben való nyilvántartása. Miért? Mégis, mekkora ország vagyunk, mennyi dokumentummal? Szerintem nem lehet valami egetverő mennyiség, ha azt nézzük, hogy az OSZK teljes könyvállománya 2 millió – és ugye ez a legnagyobb magyar könyvtár. Még ha tízszer ennyi könyv van még ezen kívül a többi könyvtárban (és szerintem már ez is elég erős túlzás), még akkor is, messze nem érjük el a Library of Congress 32 milliós állományát. Szóval szerintem egyáltalán nem lenne túlzás akár az összes könyvtárnak egyetlen egy darab rendszert használnia. Ehelyett meg van ugye minimum 19 23 (köszönöm) integrált könyvtári rendszer kereskedelmi forgalomban. És mindezt adófizetők pénzéből. És különben is: ha 50 milliós állomány lenne az országban, akkor is kell ilyen, mert meg lehet(ne) csinálni. Ez nem vitakérdés, hanem tény. Tessék lemenni az utcára (vagy be egy könyvtárba), és megkérdezni az embereket.

De nem csak pénzügyi szempontból szerencsétlen ez a rendszer. A TIOP és TÁMOP miatt alakulnak egymás után a konzorciumok (nem csak meg, hanem át is). Azt most hagyjuk, hogy a minden mindegy, csak nyerjünk valamit szemlélet uralja a csatateret, mert erről nem is feltétlenül maguk a könyvtárvezetők tehetnek, hanem a (bocsánat) idióta pályázatkiírás, amely olyan torzszülöttek létrehozását hagyja, mint egy MOME – Országgyűlési Könyvtár – ZMNE – stb. egyesülés. Ennek mi értelme van? Már persze azon kívül, hogy így lesz valami pénz. De a többi is kb. ennyit ér.

Így az lesz az eredménye, hogy leosztják a pénzt egyenként, de közös dolog, amiből a felhasználók sokszorosan többet profitálhatnának, nem. És nem csak a különböző könyvtárprofilok miatt (mert van olyan, ahol annyit azért rá lehet húzni a dolgora, hogy felsőoktatási könyvtárak – na de onnan meg hiányzik egy csomó mindenki): gyakorlatilag mindenki másféle IKR-t használ, így még ha eszébe is jutna valakinek, akkor sem működne egy egységes valami szolgáltatása. (Az ugye még mindig él, hogy köszönő viszonyban sincs a könyvtár állománya és a webes megjelenés, illetve webes szolgáltatói felület, így bőven elég lenne egyelőre, ha csak az OPAC-ok tudnának egy felületen összedolgozni.)

Mindegy, ha ebből le tud valaki valamilyen következtetést vonni, és ez vagy mint elhivatott könyvtárost, vagy mint adófizető állampolgárt zavarja, akkor átment amit mondani akartam.

A következő kérdőjel akkor jelent meg bennem, amikor az ODR-ről és a MOKKA-ról volt szó. Két külön rendszerként működik most is, és úgy is van a jövőben elképzelve. Nem vagyok informatikus, nem értek hozzá, de nekem ez furcsa. Egymást kiegészítő adatokról van szó (MOKKA: szolgáltatói lelőhely-adatbázis, ODR: szolgáltatás közvetítése), miért kell őket szétbontani?

Aztán én nagyon kívánics lettem volna a nyílt forráskódú API-eszközökre, amik voltak emlegetve, valamint a Corvina fejlesztési elveire, még ha nem is érdekesek. Naná, hogy érdekesek, azért az fontos, hogy mi lesz ebből 5-10 év múlva, nem?

És a végére hagytam a másik dolgot, amin ott helyben kicsit kiakadtam. Ez a Corvina Lib2.0 modulja volt (mint elhangzott: ez egy divatos dolog mostanában, szeretik a fiatalok). Amikor megláttam, nem hittem a szememnek, mi az hogy modul? Itt valami nagyon félre lett értve, ezt már az elején éreztem, aztán amikor el lett magyarázva, hogy mit is tartalmas, akkor fogtam padlót úgy igazából: gyakorlatilag könyvespolcok összeállítását jelenti, annyi plusszal, hogy akár azt is jelezhetem vele, hogy ez nekem megvan (ez nem tudom, hogy lesz, nyilván létrehozok egy “Dani tankönyvei” polcot vagy mit, ami aztán megjelenik a keresésekben, hogy ez a könyv pl. Dani tankönyvei között szerepel), és bejelölhetem, ha el akarom adni. Hát, ha ez a Lib2.0 a könyvtárasoknak és a fejlesztőknek úgy általában, akkor azt hiszem elpasszolom a klogot, bezárom az éket, és elmegyek utcaseprőnek Norvégiába.

Megpróbálok nyugodt maradni: nem ez a könyvtár 2.0. Megjelent tavaly nyáron egy hosszabb írás a Könyv, Könyvtár, Könyvtárosban, amit Ádámmal és Gáborral hoztunk össze, ott elolvasható hosszabban is, de a lényege az, hogy a könyvtár 2.0 szemléletmód, technológia és rendszer együttesen. És nem pár fiatalnak tetszik, meg divatos dolog, hanem ennek (illetve az alapját jelentő web 2.0-nak) köszönhetően is nyert amerikai elnök választást.

Szóval eléggé elkeserítő a kép egy 23 éves könyvtáros számára: egyrészt a könyvtárpolitikai teszetoszaság és pénzhajhászás miatt, másrészt pedig amiatt a nemtörődöm lesajnálás miatt, ami egy potenciális menekülőutat illet. Nem mondom, csak gondolom, hogy ez így szánalmas. Nincs rá jobb szó.

Photo by neilalderney123

Kiegészítés: tegnap volt egy jó hangulatú telefonbeszélgetésem Czoboly Miklóssal, amivel tisztáztunk egyet s mást. Abban tökéletesen igazat adok neki, hogy sajnos sokszor a fejlesztőknek nincs túl sok választásuk, ők azt készítik, amire igény van. Ilyen szempontból a szakma és a szakmai vezetés a sáros. Másodsorban pedig egy kicsit sikerült összemosni az IKR-szolgáltatókat és az aktuális TÁMOP-TIOP őrületet. Előbbiek nem nagyon tehetnek arról, hogy a minisztérium és az EU milyen kondíciókkal ír ki pályázatokat, bár azért fent tartom továbbra is, hogy egy egészséges légkörben én még azt is el tudnám képzelni, hogy akár a fejlesztők összefognak (persze megfelelő szakmai-könyvtárosi támogatással), és úgy próbálnak hatni a szakmai életre – lehet, hogy még azt sem bánnám, hogy ennek esetleg egy teljes monopólium az ára… (Viszont jelenleg egyik IKR-t sem tartom alkalmasnak arra, hogy egy egész országot lefedő hálózat jöjjön létre belőle – ez a saját véleményem, lehet vele vitatkozni.) Meg lett beszélve a MOKKA vs. ODR probléma is, azzal sajnos nehéz mit kezdeni, ha két országos intézmény marakodik két szolgáltatáson. Ezen remélem az idő segít.

Sikerült tisztázni azt is, hogy a Lib2.0 csak marketing-fogás volt (meg azt is, hogy ez nem feltétlenül szerencsés húzás ma Magyarországon). Szerencsére a Corvinánál sem csak ennyit jelent a közösségi tartalomelőállítás és tudásmegosztás, hát kíváncsian várom a következő lépéseket. Végül pedig még annyit, úgy érzem, sikeresen érveltem egy országos katalógus és egy központi és teljes lelőhely-adatbázis létrehozása mellett. Nagyon remélem, nem hatástalanul :)

Ezek voltak a fő szempontok, és úgy érzem, hogy érdemes lenne folytatni ezt a beszélgetést, akár FITT-szinten is. Kéne szervezni egy könyvtáros – IKR-fejlesztők randit, randisorozatot – ötletbörze-szerűen (mármint a FITT részéről). Na majd meglátjuk.

Viszont. Ugyanúgy ki van a tö mindenem az egész szituból, és igazából örülök, hogy sikerült indulatokat gerjesztenem (most nem a Corvinára gondoltam, könyvtárosokra). Gáz van, fel kéne ébredni.

Jaj, ez az egész most jólmegmondós lett, ugye? Mindegy, nem baj…

Elolvastam: BeBook

Már régóta vágytam, hogy kipróbálhassam azt a kütyüt, ami állítólag tényleg képes eltemetni a könyveket. Az elektronikus könyv éppen Frankfurtban tartott diadalmenetet, úgyhogy egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy 5 év múlva fél Európa már hasonló készülékekkel fogja a könyvek döntő többségét olvasni. Éppen ezért örültem meg nagyon, amikor lehetőséget kaptam egy BeBook pár napos próbálgatására.

Annak kicsit nem örültem, hogy ez az a készülék, amiről pont egy héttel korábban egy rondán lehúzós cikket olvastam az Indexen. Nem kicsit határozta meg az alap hozzáállásomat, de ez talán megbocsátható annak fényében, hogy eddig csak jót sikerült hallanom ezekről a kütyükről (Sony Reader, Amazon Kindle stb.), így elég nagy volt a kontraszt.

Annyi viszont mindenképpen megmaradt a lelkesedésből, hogy ott helyben ki akarjam próbálni, ami sajnos nem működött, mivel a kijelző e-papírból van, azaz pontosan ugyanolyan érzés olvasni, mint egy nyomtatott papírlapot. Nincs háttérvilágítás, a lassú frissítési idő miatt vibrálás, elmosódott betűk, ráadásul alig fogyaszt áramot, így tölteni sem kell túl gyakran. Emellett pedig gyönyörű, éles képet ad.

A készülék viszont tényleg hagy némi kívánni valót maga után. A legnagyobb és egyetlen erénye, hogy amire ki van találva, azaz elektronikus könyvek olvasását tényleg jól teljesíti (képekkel nem szeretnék próbálkoztam, olvasni szeretnék rajta, másrészt az indexes cikknek attól sikerült elvennie a kedvemet). Innentől kezdve viszont jön a feketeleves.

Kezdem a gombokkal. Van egy bekapcsoló/billentyűzároló gomb a tetején, van két lapozó gomb a bal szélén a képernyőnek, valamint a készülés másik oldalán két hangerőállító gomb. Eddig van rendben a dolog, innentől kezdődik az ámokfutás, ugyanis van egy 1-0-ig terjedő számsor (a 9 után még van egy 0 – a félreértések elkerülése végett…), valamint egy kerek, kettéosztott gombbal. Feketeöves gondolatolvasónak, vagy legalábbis állandó Linux-használónak (Gazs megállapítása) kell lennie annak, aki ezt kapásból tudja használni, nekem valószínűleg az utóbbi segített.

Igazából az sem segít sokat, ha valaki rájön a gombok használatára: vánszorgóan lassú a készülék szoftvere, egy-egy nem túl nagy szövegfájl hosszú másodpercekig tart, és a lapozásnál is láttam már gyorsabbat.

Ha pedig már lapozás: egy oldalt három nézetben tudunk nézni, az egyik a teljes A4-es oldalt (vagy amekkora formában digitalizálva lett) egy A5-ösnél jóval kisebb területre nyomorítja be, így a betűk – ennek megfelelően – szinte olvashatatlanul aprók lesznek. Ami viszont a vicc, hogy mégis inkább használtam ezt a nézetet (egyébként nem sokkal rosszabb, mint egy régi Olcsó Könyvtár kiadvány), mert a következő méretnél már lelóg az oldal alja. Ez önmagában nem lenne gond, de a szoftver nem görgeti le a lapot, hanem ugrik/lép, ami kb. 3 sornyi szövegkihagyást eredményez (kevesebb is lehetne, de az utolsó sort, sorokat következetesen egyre halványulva jeleníti meg – hogy miért, ez rejtély, szerintem az olvasó magától is rájön, hogy ahol vége a szövegnek, ott hajtani kell…). A harmadik méretnél pedig keresztben jelenik meg már a szöveg, így a legolvashatóbb megjelenésű, cserébe szinte másodpercenként lapozhatunk (itt felhívnám újra a figyelmet a lapozás sebességére), ráadásul valamiért nem kedveli az Amerikai isteneket, így nem hajlandó legördíteni, hanem csak a következő oldalra lapozni. Pedig esküszöm, ennyire azért nem rossz könyv. (Sőt, de ez magánvélemény.)

Egyébként az egykezes használat nekem nem jelentett problémát (special thanks to lapátkezek, haha), de néha kitört a frász, ahogy elkezdett kicsúszni a tokból a kütyü. A fekete bőr (? ehhez nem értek, nekem úgy tűnt, hogy az) tokban három kis textillel borított fémpánt tartja bent – nagyon vacak módon. Hajlítgatni kell, ha lazulás van, ez egyszerűen olyan dolog, amit nem tudok szeretni.

Természetesen tud zenét is lejátszani, de ettől a képernyővel veszik el a felhasználó kedvét, teljesen úgy néz ki, mint egy clip-art gyűjtemény a 90′-es évek közepéről. Rettenetes, ezért én tuti nem veszem ki a fülemből a telefonom fülhallgatóját (arról nem is beszélve, hogy rádió pl. nincs is benne).

És akkor beszéljünk egy kicsit a jó oldaláról is: van beleépítve 512 MB memória, amire könyvből tényleg nagyon sok fér rá, ráadásul ezt lehet bővíteni SD-kártyával is. A kártya mellett USB-csatlakozó is van benne, így gépről közvetlenül lehet rámásolni a dolgokat, akár mappákba rendezve is (egyébként ezt nem próbáltam, de ez is lassú, nagyon). Egy vagon fájlformátumot ismer, ráadásul tud kezelni tömörített (zip és rar) fájlokat is. Változtatni lehet a betűtípust is, ami talán nem is árt, mert az alapból hozzáadott viszonya az ő-vel kicsit furcsa, néha dőlten jeleníti meg, néha nem. Van benne beépített magyar nyelvű menü, így nem kell hozzá nyelvkurzus sem. És hát a kijelző, az ami a szép igazán.

Összességében arra jó, hogy az ember kipróbálja, megnézze, megszagolja (a frissen nyomott könyv szagát sajnos nem produkálja…), nyomkodja, és rákattanjon az elektronikus könyvolvasásra – utóbbira nagyon-nagyon. Hosszabb használatra viszont nem kéne. Tuti, hogy idegesítően jobb gépek is elérhetőek lesznek itthon, hasonló áron és rövid időn belül.

Képeket persze csináltam én is, de most még otthon pihennek gépen, így nem lesznek fönt.

Olvasták még: Index, Origo

Szerzői avatarok a címek mellett

A ThemeShaper dobta múltkor azt a bejegyzést, ami azt írja le, hogyan lehet ezt a kis identifikáló ikont megjeleníteni a bejegyzések mellett (is), úgy mint most nálam lett.

Zárójelben Blockquote-ban jegyzem meg, hogy ez nálam csak gizdaság (illetve csak esztétikai perverzióimat élem ki vele), de mondjuk egy könyvtárnál ez már messze-sokkal jobb.

Az a lényeg hogy a

<?php echo get_avatar( get_the_author_email(), '80' ); ?>

kódsort kell beszúrni a loop megfelelő helyére (én a legelejére raktam, jobbra zártam, és kész). A get_the_author_email() az emailcím alapján végzi el az azonosítást, a ’80’ pedig a nagyságot határozza meg pixelben (az alapértelmezett 96×96, de nekem 50×50-re van beállítva).

A CSS fájlban pedig az .avatar-méret{} formában hivatkozhatunk rá, ahol a méret pixelben van megadva, illetve ha nem módosítottuk a méretet, akkor .avatar-default{} formában is hivatkozhatjuk. Nálam ez tehát

.avatar-50 {float: right;}

formában néz ki. Ennyi. (A teljes doksi a WP Codexen található meg.)

Doranskyval meg nem értek egyet. Szerinte

Doransky megmondja

aminek a hiteléből csak az vesz el egy picit, hogy pont öt perccel előtte cserélte le a D betűt a (fél) arcára (ezt persze úgyis lehet magyarázni, hogy megvilágosodott, aztán ennek szellemében cselekedett a továbbiakban).

Egyrészt nem olyan nagy etwas egy csiripelő valódi arcát előásni (nálam ez Csirip adatlap > Twitter adatlap > blog > rólam útvonal), másrészt azt is mondhatnám, hogy két táborra szakadt a csirip: a valódi nevükön és álnéven írók táborára. És akkor én nyertem ;)

Könyvtári spam, a durvábbik fajtából

A múlt hét végén érkezett egy hatalmas csomag, felirattal a tetején, hogy ajándékkönyv a könyvtárnak. Kibontottuk, és a nagy kupac könyv és DVD mellett ez a levél fogadott:

Tisztelt Főkönyvtáros Asszony/Úr!

A New Era Publications igazán nagyra értékeli azt a professzionalizmust, amellyel a főiskolai s egyetemi könyvtárak kiszolálják a tantestületeik és hallgatóik legkülönbözőbb igényeit. […] A Nem Era a kizárólagos nemzetközi kiadója L. Ron Hubbard – író, emberbarát és a Szcientológia alapítója – rendkívül sikeres ismeretközlő műveinek.

[…]

Elismerésünk jeléül, amiért az akadémiai intézeti könyvtárak létfontosságú információt szolgáltatnak közösségüknek, büszkén adományozzuk könyvtáruknak L. Ron Hubbard tizennyolc kötetének újonnan megjelent kiadásait.

[…]

Ezek az új kiadások minden korábbi változatot felváltanak az Önök polcain. L. Ron Hubbars anyagai a Dewey-féle tizedes osztályozási rendzserben a 299.936 alatt találhatóak. Helyesen a következő témakörök alá kellene tartoznius: ELME, ÉLET, MUNKA, BOLDOGSÁG stb., ahogyan azt Ön is látni fogja, amikor átlapozza őket.

(Letölteni JPG-képként lehet.)

A lényege, hogy a Scientológus Egyház megtisztelt egy rakás könyvvel és DVD-vel, hogy terjesszük az izét. Okosságot. A tenyérbemászó, gusztustalan állatok, legalább ne szó szerint fordították volna az egészet, s utánanéztek volna a honi viszonyoknak.

  1. Nem Head Librarian van itthon, hanem Könyvtárigazgató.
  2. Kurvára nem Dewey-féle tizedes osztályozási rendszer van, hanem ETO (gyk. Egyetemes Tizedes Osztályozási Rendszer, angolul Universal Decimal Classification, UDC), ami előbbinek továbbfejlesztett változata. Az USÁban tessék kereseni Melville Ludwig Kossuth Dewey rendszerét.
  3. Most pedig megkeresem a legközelebbi veszélyes-hulladék átvevőhelyet.

Nagyon felhúztam magam ekkora ótvarságon. Fuj. Kedvcsinálónak olvasnivaló: Tóta W. írása egy és kettő, valamint egy valódi történet ezekről az állatokról. Tags: élettektönkretevése, vérszívás.

Emlékek

Még mindig él a régi blogom, és folyamatosan kapom az értesítést a beépített (és sokat szidott ; ) Akismettől, hogy az egyik postomra csak úgy zuhognak a spamek. Illetve jön a többire is, csak azokat kiszűri, ezeket meg nem. Nem értem, mindegy, vacak, lezártam a kommenteket és a pingeket. Ez a post pedig egy olvasói levélre volt reakció, és most újra elolvasva szerintem érdemes feleleveníteni (és akkor ez a post is bekerül az átlapátolt cikkek közé).

Az alap szitu az volt, hogy megjelent az alább megtalálható Megyei könyvtárak információszolgáltatása c. írásom, és persze kaptam visszajelzést is, az egyikre volt válasz az alábbi (természetesen e-mailben is válaszoltam, tisztában léve azzal, hogy ezen az úton teljesen reménytelen, hogy eljusson a címzetthez) post.

Előzmény: “A honlap kicsit az internet hőskorszakát idézi, nem éppen minőségi. Azt meg egyáltalán nem értem, hogy miért kellett négy darab [valójában hat volt, de ez most nem nagyon számít] 1-1,5 megabájtos fényképet felrakni a kezdőlapra, ez még egy normálisabb internetkapcsolatot is meg tud terhelni. Egyébként a lap tartalmazza a szükséges információkat, nincsen elbonyolítva.” Mindehhez pedig hozzájárult az is, hogy ez az ország egyik észak-keleti megyéjében volt, ahol amúgy sem a legelterjedtebb a szélessávú internet.

A kifogás egyik fele erre, a(z utólag nagyon megbánt) gyors honlap-áttekintésre vonatkozott (ez a téma egyébként is sokakban ejtett mély sebet). Szó szerint idéznék (helyesírási hibák javítva):

“Abban tökéletesen igaza van, hogy vannak jó, és kevésbé jó honlapok, de én azt gondolom, azok a kollégák, akik a “kevésbé jó” honlapot készítették el, azok sem ijesztő, kevésbé áttekinthető, az Internet hőskorát idéző, minőségtelen munkát kívántak kiadni kezükből, mint ahogyan őket Ön bátorkodott jellemezni. Mivel ezt a munkát nem szabványok, jogszabályok alapján végezzük, úgy gondolom, megengedi a szubjektivitást, az egyéni vonásokat is, melyek egyesekben tetszést, míg másokban nem tetszést fogalmaznak meg. Igaz ennek is, mint minden más szakmának vannak fortélyai, kell hozzá tudás, és nem nélkülözheti a szakértelmet sem, de az éles kritika előtt nem árt néhány dolognak utána nézni.”

A kiemelt mondat nagyon megütött, főként, hogy egy könyvtári vezető “szájából” származtak. Akkor most hogy is van? Én minek tanulom meg a szabványok forrásait, a Szabadalmi Hivatalt, a 20 különféle könyvtári szabványt, ha utána az egyik leglényegesebb ponton elcsúszik az egész? Mi a fenének dolgozunk, ha utána az eredménye nem jut el sehova, csak ülünk rajta, és büszkék vagyunk saját zsenialitásunkra? Szerintem ne csodálkozzon egy könyvtáros sem a leépítéseken, elbocsátásokon, mert a pénzügyi háttér mellett bizony csakis a tisztelt kollégák felelőssége, hogy ott van a könyvtárügy, ahol. Helyezkedés helyett talán nyitni kellett volna a publikum felé, hogy ők képezzék azt a hátteret, amire lehet támaszkodni, akár egy állami támadás ellen is (lásd USA – ALA vs. FBI). Hát most aztán nyakig ül a szarban mindenki, de azért befogott orral bőszen utáljuk egymást tovább. Gratulálok.

Nem kicsit húztam és húzom fel magamat újra és újra, akárhányszor ez a rendkívül fensőbbséges hangnem nyilvánul meg bárhol. Legtöbbször a KATALIST-en, ahol minden tiszteletem a munkában megőszült szakembereké, de a bölcsesség a nyitottságot, belátást és a türelmet is tartalmazza, nem csak a tudást. (És – bár elég igazságtalanul hangzik, de – sokszor még ez a tudás is kétes, kinek van ma szüksége pl. ősi számítógépek, katalógusrendszerek ismeretére?)

Ráadául a W3C szabványait folyamatosan fordítják magyarra is, nem lenne túl bonyolult megtalálni…

Mindegy, ez csak amolyan füstölgés volt, maga a kérdéses honlap megváltozott, ennyi alapján akár már meg is lehet találni.

Magyar könyvtárkép külföldieknek

Nemrég jelent meg Libraries and Librarianship in Hungary (pdf-ben sokkal szebb…) címmel egy helyre kis kiadvány az OSZK prezentálásában angol nyelven (azt nem értem, hogy netre miért nem tudták kirakni magyarul). Persze mi mással is kezdhetnék, mint a sokat emlegetett 1997. évi CXL. törvénnyel:

  • libraries are the core institutions of the information society
  • the library system is a prerequisite for the free flow of information
  • all citizens have the right to access services provided by the libraries which are „open to all users“ (see below)
  • the development of the library system and national library services must be financed by the state

Ez így persze eléggé zanzásított, de cirka 10 év távlatából azt hiszem mindenki le tudja magának vonni a tanulságokat. Aztán egy tényleg érdekes “párbaj” a KATALIST-en (amit nem kívánok kommentálni, csak egy sóhaj jut az eszembe ezzel kapcsolatban). Innen (az én laptopom mögül) mindenki egy kicsit ferdén nézi a dolgokat. Szerintem simán lehetne egyszerre az olvasókhoz és a szakemberekhez szólni, vagy ha már nem, akkor párhuzamosan megírni a szakszöveget is mellette, és ha már net, kirakni az alapkiadvány mellé.

Ja, igen, másik kérdés, hogy rendben, hogy külföldieknek, na de milyen külföldieknek? Szakembereknek? Hajaj, akkor baj van, mert ez bizony nem nekik készült. Olvasóknak? (Őszintén: hány olyan ember van a világon, akit ez a kiadvány olvasóként érint, és el is éri?) Akkor a felét gyakorlatilag ki lehetett volna hagyni, ill. pár szóban elintézni (ugyanis nagyon szép, hogy van mondjuk Szabó Ervin-hálózatunk, de mivel pl. angol nyelven alig van valami a fiókkönyvtárakban, ezért nem igazán érinti mélyebben, és mivel pont nem szakember, ezért még annyira sem.)

Leültem, kussoltam.

i(degesítő)wiw és egy olvasói levél

…én nem értem. miért nem működik??? végre újra visszamentem, és alig tudom elérni…

egyre rosszabbul érzem magam a megjelent cikkem miatt. néha az az érzésem, hiba volt az egészet megírni, csak feleslegesen tapostam meg egy csomó ember lelkivilágát és önérzetét. kaptam tegnap egy levelet, amely annyira nem is esett rosszul (örülök minden reakciónak), csak felhúzott, amit kiolvasni véltem a sorok közül: ehh, kis hülye, azt sem tudja, mit beszél. erre két reakciót tudtam volna adni:

  1. fület-farkat behúz, sunyít, igenkérem, az egész csak egy álom, és ilyen nincs is, szép az élet, salala,
  2. vagy csakazértismegaztmondani.

nos, sikerült mindkettő, egy levélben, ráadásul mindkettő igen csak végletesen. tehát, eléggé faszánmegmondósra sikeredett, ami elég nagy gáz (tekintve, hogy az illető könyvtár igazgatóhelyettes asszonya írt nekem…).

tudom, hogy lett volna harmadik lehetőség is, de arra képtelen lettem volna…

elég a picsogásból, lássuk a medvét. az egyik fő kifogási pont a honlap minősítése volt (ezt más könyvtár is jelezte…). idézem: “ezt a munkát nem szabványok, jogszabályok alapján végezzük”. nekem úgy tűnik, hogy nem csak ebben az esetben, de a magyar internet egéz világán különböző okok miatt (nyelv, elszigeteltség stb.) a szakemberek és a “műkedvelők” körén kívül eléggé kevéssé ismertek a különböző szabványok. valahogy ez is úgy nézhet ki szerintem, mint maga az internet is: a könyvtárosok csak mosolyogva legyintenek, ha azt hallják valakitől, hogy nekem nincs szükség információs szakemberre, mert majd a jucika leszedi a zinternetről, és kész. nem róható föl általában ezeknek az embereknek a számlájára ez a hozzáállás, mert nem tudják, hogy valójában micsoda elképesztő méretű az web világa. a gond ott kezdődik, amikor semmit nem tesznek azért, hogy elkezdjék megismerni ezt a világot (a könyvtárosok szempontjából ez dupla haszon, egyrészt rájönnek, hogy jucika ezt nem fogja tudni megcsinálni, kell a szakember, és ezért rögtön nagyobb lesz a becsülete a szakmának…). nekem (nem tudom, mennyire vagyok egyedül ezzel a nézettel) nem nehéz párhuzamot vonni az ilyen emberek között, és azok között, akik a legnagyobb jószándékkal valami teljesen hibás dolgot hoznak létre, egyszerűen azért mert még nem ismerik az ajánlásokat, szabványokat. más dolog egy programozási vagy leíró nyelv szintaktikáját megtanulni és szemantikáját megismerni. példákat sajnos azért nem tudok írni, mert abból egyértelmű lenne, melyik könyvtárról is van szó, és az egész személyeskedő lenne így már szerintem. azt mindenesetre megemlíthetem (mert ez eléggé általános, nem csak ez esetben), hogy a frame-ek (keretek) használata például kifejezetten nem ajánlott (gondoljunk csak a gyengénlátókat és vakokat segítő felolvasóprogramokra: volt alkalmam végighallgatni ismerőseimnél egy-két keret forráskódját…).

befejezésül csak egy-két link:

végszó: az egészben az bánt a legjobban, hogy – a jelek szerint – nagyon kevesen tekintenek erre az egészre akként, aminek én ezt szántam: segítség ennek a szolgáltatási ágnak a felülvizsgálásában, megszervezésésben, hibáinak kijavításában.

visszhangja a visszhangnak

múlt héten kaptam egy adagot (az én észrevételem szerint) az átlagos magyar mentalitásból az arcomba a cikkem kapcsán egy tanáromtól (amúgy minden tiszteletem az övé).

az egyik fő észrevétel az volt, hogy “kár volt megírni a cikket, mert ezt csak a …-félék tudják felhasználni a könyvtárak ellen”, (a … egy név, de csak azért sem írom le, azt hiszem, véres sebeket vakargatnék…) és hogy “én is utálom, ha e-mailon kérdeznek valamit, múltkor is a katalisten jött valami, hát gondolja, hogy válaszoltam rá?”, ráadásul “a könyvtáraknak nem is ez a valódi feladatuk, a felhasználó jöjjön be, ha akar valamit.” kicsit fájdalmasan érintettek ezek az észrevételek, de megpróbáltam higgadtan megfogalmazni válaszomat (ha ott rögtön nem is, mivel egy kicsit elöntött az indulat, és tanári mivolta, valamint az idősebb ember tisztelete nem engedett helyből szóhoz jutni…).

és ha majd holnap megírom a nyelvtörténet zh-mat (amire most éppen tanulnom kéne:), be is gépelem, mert a keltában ugyan fantasztikus kávét adnak (igen, ez reklám…), de számítógép csak akkor van, ha viszek (laptop, jejeje:), internet meg mégúgyse, az ibiben meg nagy a tömeg, és különben sincs wireless kártyám (egyelőre, amig nem veszek, vagy lopok az oszkból, bár ott 50e-t kell fizetni érte, ha nem adom vissza… nem értem, 7500ért már simán lehet venni. hiába, fogadjunk, hogy közbeszerződtek ezek is).

kiegészítés (2006.05.11.): nem írok rá reakciót. nem tudok higgadtan válaszolni.