A közölt üzenet

Ádám bejegyzését olvastam újra az előző írás kapcsán, és azóta csak egy dolog forog a fejemben: tényleg, mi lehet az az üzenet, amit a könyvtáros szakma ma a magyar nép felé kommunikálni tud?

Nem arra gondolok, hogy Ildikó, 53 éves könyvtáros, vagy Dániel, 24 éves könyvtáros mit tud kommunikálni, mert ezen a szinten szerintem nagyszerűen működnek a dolgok, legalábbis nekem az a benyomásom, hogy 10-ből 8 felhasználó biztos nem távozik csalódottan a könyvtárból, a telefontól vagy a számítógépétől.

Inkább a társadalmi szintű párbeszédre gondolok. Olyan típusú üzenetre, ami jelenleg a politikai pártokon kívül elég kevés szervezetnek van. Talán egy-két nagyobb vállalatnak (vagy ha a reklámot, mint médiát ide értem, akkor gyakorlatilag az egész üzleti szférának), de a civil szervezeteket lámpással kell keresni (kivéve az adó 1%-ának begyűjtése kapcsán, mert ott aztán mindenki tud nyomulni). Nem csak az explicit reklámokat értem, hanem a brandet, a küldetést, a lehetőséget. Mint mondjuk a Magyar Rádió utóbbi pár évben folytatott kommunikációja.

És ha megvan, hogy miről beszélek, akkor rátérhetünk arra, hogy mit is keresek, ez pedig az üzenet. A küldetés, a hivatás, a szolgáltatás, ami egyet jelent a könyvtárral, mint intézménnyel. Ehhez pedig két dolgot tudok példaképpen elővenni: a múltat és a jelent (a jövőt meg keressük ugye). Az elég világosan látszik, hogy a múltból, a hagyományokból megélni nem nagyon lehet (figyelem, még mindig össz-könyvtári szintről beszélek, nem pedig az egyes intézményekről). Ott, ahol ez sikeres, mindig valami korszerű szolgáltatással egészül ki, amely fent tudja tartani a presztízs-funkciókat, mint kiállítások, különleges online és fizikai gyűjtemények stb., lásd Library of Congress, British Library, New York Public Library. Mit mondanak helyette az amerikai könyvtárak? Azt, hogy segítünk az üzletedben, a tanulásodban, bárhol, bármikor megkapod azt az információt, amire szükséged van @ your library. Ja, és van mellé még mindenhol kultúrprogram, fanklub, író-olvasó találkozó, helytörténet és a többi.

A jelen meg… Nem jön a Katalist a postaládámba, csak feedből olvasom. Természetesen nem lenne helyes egyetlen levelezőlistából messze menő következtetéseket levonni, de mivel állítólag ez a lista éri el a legtöbb szakembert az országban, mégiscsak számíthat valamennyire az egész szakma manifesztálódásának. És ha ennek alapján próbálnám megfogalmazni azt, hogy mit közöl a mi hivatásunk a társadalommal, akkor nem igazán jutnék semmire. Sőt, ha azt próbálnám megmondani, hogy mi az ott zajló kommunikáció tartalma, akkor is gondban lennék. Villámgyors témaváltások, nagyrészt támadásokkal, védekezésekkel fűszerezve, mindezt pedig a szakma elenyésző töredéke által. De annál vaskosabban. Egy szóval, a jelenlegi üzenet gyakorlatilag nulla értékű.

Tehát tegyük fel, hogy üres a papírlap, lehet rá bármit írni. Kérdezem az olvasóközönséget (nem muszáj névvel vállalni, lehet kamuemail, kamunickkel), hogy ti mit írnátok Ádám pontjaira: “ha ……….., akkor könyvtár”?

Az én tippeim:

  • tanulás
  • vállalkozás
  • szórakozás
  • kutatás

A hogyanról meg már született nem egy ötlet, lásd Ádám fentebb linkelt bejegyzése, vagy az én 3+ éves írásom.

Arról, meg hogy mi a probléma azzal, hogyha nincsen az üzenet mögött valós szolgáltatás, majd máskor fogok foglalkozni.

Nem önigazolásképpen, de bejegyzés megírása után találtam ezt a blogot, abban is ezt a szöveget:

“Miről szól a határtologatás? Arról, hogy kitűzöl egy hihető célt, a lehető legnagyobb önbizalommal nekiugrasz – és nem félsz pofára esni.”

Ami a lényeg: nem halálugrásokat kell motorral csinálni, csak vállalni a hibákat, és tanulni. Menni fog. Olvassátok hozzá az Elmeeke-t.