(Virtuális) könyvtártudományi tudásbázis

Előző bejegyzésemben arról írtam, hogy van ötletem arra, hogyan is lehetne megvalósítani egy ilyen intézményt. Rengeteg munka kell hozzá, pénz is, de kevesebb, na meg jó szándék és nyitottság. Az egész csak koncepció, nem végeztem piaci felméréseket, és általában naívan állok a dologhoz, amiért kaphatok is rendesen a fejemre (jogosan), de most első körben nem is az a cél, hogy működjön, hanem hogy legyen egy alap, amire lehet építkezni. A pontok felsorolása esetleges.

Hely

Nem igazán értem, hogyha már az OSZK rossz helyen van, akkor a KSZK-nak is miért ott kellene lennie. Bátran lehetne keresni egy forgalomból kivont önkormányzati épületet, akár a belvárosban, Pesten, akár Budán, de éppenséggel vidéken is lehetne. Bizonytalan pletykákat hallottam, hogy egészen vicces összegekért is lehet bérelni akármilyen célra ilyen épületet, helyiséget, akkor miért éppen egy ilyen társadalmi célért ne? De nem is kell nagy hely, pár szoba bőven elég lenne.

Költség

Én úgy gondolom, hogy havi 1-2000 forint befizetésből fent lehetne tartani egy ilyen intézményt. Havi 1-2000 forint pár korsó sör, pár doboz cigi, egy olcsóbb könyv stb. Nem sok. Viszont, ha 100-200 ember fizeti, akkor már nem rossz. Ha 1000, akkor meg éppenséggel jó. Ha 3000, akkor meg szuper, főleg, ha sikerül hozzá még egy-két szponzort, támogatót találni, pénzt pályázni. A támogatásokat meg nem muszáj forintban kérni, ha az önkormányzat nem kér bérleti díjat, ha a hardware-forgalmazók megszponzorálnak pár eszközzel, ha kapunk helyet és sávot a NIIF-nél, ha idősebb, nyugdíjas kollégáink tudnak vállalni heti egy-két nap szolgálatot, ha mindenki dob bele kis önkéntes munkát (honlapkarbantartás, festés, takarítás, ügyintézés), ha egyetemisták szakmai gyakorlatként tudnak segíteni, akkor szinte minimálisra lehet csökkenteni a fenntartási költségeket.

Állomány

Ehhez már szükség van a kiadók és a külföldi szervezetek együttműködésére és jóhiszeműségére. Alapvetően elektronikus állományt gondoltam tárolni és hozzáférhetővé tenni, amelyet a tagdíjakból vásárolunk meg, és kizárólag a fizető tagság részére teszünk hozzáférhetővé. Ebbe bele lehet nyugodtan venni a magyar könyvtári szakirodalmat is, amelynek segítségével talán a folyóiratok szerkesztőségeinek is könnyebbé válhat az életük (bár ennek sem számoltan utána). Még egy nagy lehetőség van ebben a modellben: ha marad annyi pénz, akkor neki lehet állni fordítani/fordíttatni a külföldi szakirodalmat is, amiben hatalmas lemaradásban vagyunk.

Az elektronikus szakirodalom mellett persze számolni kell a papír alapúval is, de ennek mértékét hasznos lenne minimalizálni.

Egyéb feladatok

Ha ez mind megvan, akkor további szolgáltatásokat is lehetne rá építeni: továbbképzéseket, kutatómunkák indítását, publikációk kiadását, egyszóval mindazt, amit mondjuk egy Könyvtári Intézet csinálhatna.

Az egészben az a vicces, hogy ezt mi, itt, most, a jelenlegi eszközeinkkel meg tudnánk csinálni. Nem kéne hozzá más, csak a minisztériumtól való szervezeti és agyi függőség megszüntetése, némi bevállalósság a szerzői jogi korlátok tárgyalásos megdöntésére, és kész.

További ötletek?

Photo credit: Mondolithic Studios

Hosszú válasz: egy átfogó terv a legfontosabb kérdésekre

Figyelem, nagyon hosszú lesz a bejegyzés. Linkeket nem raktam, kontextus van bőven.

Nagyon sok levélváltás követte szombati kifakadásomat, és a blogom látogatottsága is sosem látott magasságokba szökött (ez úton is köszöntöm az OSZK munkatársait). Nem tagadom, jócskán volt benne érzelem (és talán túlzás is), de nincs egy szava sem, amit ne vállalnék higgadtan és józanon sem. Mindenesetre arra jó volt, hogy megint megkavarodott az állóvíz, és olyan érzékeny pontra sikerült tenyerelnem, aminek hatására megindultak a támogató és helyeslő emailek – magánban. Ez nem érdem, hanem kötelezettség, mivel tartozom legalább a koncepcióm kifejtésével, ha a megvalósíthatóságát még nem látom át teljesen. Mint könyvtáros és mint ex-közszolga elkötelezett vagyok az információ szabadsága, a (költség)hatékonyság és a technológiai fejlődés mellett, ugyanakkor a gondolataimnak az eredménye minden elemében a múltra, illetve a környezetünkre építkezik, így újszerűséget pusztán a kombinációkban, nem pedig a tartalmában hordoz. Úgy érzem, joggal hivatkozhatok olyan, már létező dolgokra, amelyeknek létét, hasznosságát vagy szükségességét senki sem kérdőjelezi meg.

Alapvetés

Hiszek abban, hogy a nemzeti kultúra (jelentsen ez bármit, most szűkítsük le a könyvtárak világára) a magyarok állampolgárok vagyona, amelyhez a hozzáférés és használata alapvető joga mindenkinek. Ennek a rendszernek a kezeléséből, fenntartásából senkinek nem szabad üzletet csinálni, kivéve egyetlen célt: az ezt a munkát végző intézmények fenntartása, működtetése, a gyűjtemény fejlesztése.

A jelenlegi helyzet

Jelenleg szarban vagyunk, méghozzá nagyban. Nincs pénz fejlesztésre, beszerzésre, a jelenlegi eszközpark (hardver és szoftver szintjén is) nagyrészt elavult, a szakma általános kompetenciája nincs meg ahhoz a technológiai ugráshoz, ami lehetővé tenni a mai IT-környezethez való felzárkózást, a következő nagyobb lépés (ami pár száz-ezer kilométerrel arrébb már mindennapos valóság) pedig be fogja tenni neki a kaput (ekönyvek, 3D technológia, felhő alapú adattárolás, gigabites sávszélesség stb.). Nem vagyunk képesek magunkat (az olvasóinkat, az intézményeinket) képviselni sem a politikai, sem az üzleti, sem a technológiai világban, nem tudunk egy részben önfenntartó rendszert létrehozni – ha minimális szinten is elvonják a támogatásokat, kénytelenek vagyunk radikálisan leépíteni a szolgáltatásainkat. Jelenleg nincs a szakmánál – általánosságban – versenyképes tudás, know-how: halvány elképzeléseink vannak a teljesítményalapú bérezésről, az információk szabad piacáról, a technológia fejlettségéről és lehetőségeiről, az információtudomány valódi nyelveiről, az informatikáról és annak eszközeiről. A rendelkezésünkre álló tudás és információ szét van aprózódva és gyakorlatilag használhatatlan: tizensokféle rendszerben tároljuk őket, teljesen esetlegesen választva meg a tartalmi és formai leíró nyelveinket. Sok esetben a hasonló rendszerek sem képesek összeállni egységes egésszé, nincs (hivatalosan) egy rendesen működő közös katalógusunk. Ahány csoport, ötlet, annyi rendszert fejlesztettünk le magunknak, létrehozva tizes-százas nagyságrendben adatbázisokat, amelyek képtelenek egymással együttműködni, hogy a létező és népszerű webes alkalmazásokról ne is beszéljünk. Ezeknek a fejlesztéseknek semmiféle átfogó, hosszú távú koncepciója nincs, a ráfordított pénzekkel pedig nem tudnánk elszámolni (ha nem mi, akkor a fejlesztők, de azért is mi vagyunk a felelősek). A rendelkezésünkre álló információkra bár büszkék vagyunk, az interneten mégiscsak gyakorlatilag használhatatlan bibiográfiai adatbázis-páriákként létezünk.

Mi az ami kéne

  1. Kompetens, tettrekész, konfliktusokat felvállaló vezetők. A világ már csak olyan sajnos, hogy a vezető felel a hozzá tartozó dolgokért, ezért lehet, hogy tohonya a szakma, de ezért is a vezetők a felelősek.
  2. Kompetens, tettrekész, áldozatos könyvtárosok. A könyvtárosok kompetenciájáról már rengeteget vitatkoztunk, mi tartozik ide és mi nem, és talán bizonyos tekintetben ezzel van a kisebb hiba. De vezetők nélkül nem ér semmit az egész.
  3. Know-how. A könyvtárosok a gépesítés során valahol lemaradtak. Amíg elméleti rendszereket kellett kidolgozni, könyvtárakat szervezni, nem is volt baj, l. Szabó Ervin, Melville Ludwig Louis Kossuth Dewey, Ranganathan stb. Aztán valaki úgy döntött, hogy ez így már túl gyors, könyvet pakolni, ETO-t, MARC-ot magolni ok, de a MySQL meg a Python már sok. Ez egy rossz döntés volt, amit vissza kell csinálni. Az információkezelő nyelvekből nem válogathatjuk ki magunknak a használhatatlanabbik felét (aki ezzel ellenkezne, könyörgöm, nézzen kicsit körül a weben). Meg kell ismerkednünk a technológiákkal, tudnunk kell, hogy mit mire lehet használni, és valamennyit nekünk is kell tudni dolgozni vele, különben fogalmunk sem lesz, mit lehet és kell megcsinálni, hogy ne szakadjunk le, ne adjanak el minket. Ez egy óriási spórolási lehetőség lenne egyben.
  4. Központi szervező akarat és koncepció. Nem tudom, milyen az, amikor van ilyen, én egész eddigi pályafutásomat eddig úgy éltem meg, hogy vagy homályos utalásokat, vagy emészthetetlen, tonnás anyagokat olvastam, hallottam arról, milyen elvek mentén kéne elképzelnem azt, hogy könyvtárosként mi is pontosan a dolgom, hol van a helyem a világban. Egy erős, anyagilag viszonylag független és irányító hatáskörrel felruházott intézményre gondolok, amely egyesíti a Magyar Könyvtárosok Egyesületének és a Könyvtári Intézetnek a feladatait és hatásköreit. Egy olyan intézményre, ami képes megszervezni olyan országos problémákat, mint az adatbázisok készítése, a digitalizálás, a könyvtárpolitika és a szerzői jog kérdése, a kiadványszervezés, a fiatalság mentorálása, marketing, egyszemélyes könyvtár-menedzsment, az általános módszertan- és szabványfejlesztés.
  5. Egy erős közösség. Én büszke vagyok arra, hogy könyvtáros vagyok, ahol csak lehet, vállalom, mondom, és villogok vele. Ugyanennyire akarok büszke lenni arra is, hogy könyvtárosok közé tartozom. Könyvtáros büszkeség-napja, kitűzők, egyenpóló, közösség érzete. Nem azért, mert híján vagyok úgy általában a közösségnek, köszönöm, egészséges vagyok szociálisan, de ez rettenetesen hiányzik. Enélkül gyakorlatilag lehetetlenné válik bármiféle érdekképviselet, a közös kiállás az igazunkért, a hatékony érdekérvényesítés, és még van pár szavam ugyanerre.

Az eszközök

Ezen a téren állunk a legjobban, a klogok jó részének deklarált célja az, hogy a fenti célokat segítő eszközöket felkutassa és közzétegye. Viszont egy fontos: ezek eszközök, nem a bölcsek köve. Használók, emberi összetevő nélkül nem érnek semmit. Nemcsak hogy hiába dolgozik az a pár ember, aki keresi a reális válaszokat a felmerülő és az elhallgatott kérdésekre, de nevetségessé válik úgy általában is a szakma, mert ezek a publikációk nem folyóiratok archívumának mélyére, hanem a nyílt webre, bárki által olvasható módon kerül ki. És olvassák szakmán kívüliek, akiket érdekel a téma, és rokonszenveznek a könyvtár (idealizált) eszményével. Előttük egy porosodó “vita” nem csak a könyvtárakat, de bizony az egész szakmát járatja le, az általános hitelünket rombolja. Arról nem is beszélve, hogy csak egy gyengébb uborkaszezont kell kivárni, míg egy újságíró kínjában utána nem néz, mi történik a házunk táján. Szegény, előre is sajnálom.

Hihetetlenül széles spektruma áll rendelkezésre az eszközöknek és a példaképeknek. Az ingyenes szoftverek, megoldások felsorolását most kihagynám, inkább a példákra fókuszálnék. Azokat a kérdéseket lenne érdemes szerintem végigvizsgálni, hogy miért lettek sikeresek a Google, a Flickr, a YouTube, a Mozilla, a Wikipedia, az Apple szolgáltatásai, termékei? És miért küszködünk mi, akik szolgáltatásainkban hasonlót kívánunk nyújtani, magyarán információkat, adatokat akarunk hozzáférhetővé tenni a szolgáltatásainkkal?

Szerintem a fő különbség az (nem saját vélemény), hogy ők hisznek valamiben. Hisznek a változásban, a közösségben, a nyíltságban. Ennek eredményei pedig a rendkívül sikeres termékek, a felhasználók, akik akár súlyos pénzeket is fizetnek értük, vagy idejük és energiájuk komoly részét fordítják a fejlesztésükre – nem pénzért, dicsőségért vagy vezetői szerepért, hanem mert úgy érzik, hogy meg kell ezt tenniük. Megkapják hozzá az eszközöket, a lehetőségeket, a hozzáférést, és megveszik, használják, fejlesztik, státusszimbólummá emelik. A mi feladatunk: hasonló státusszimbólummá emelni azt, hogy valaki a könyvtárba jár, annak tagja, a szolgáltatásait rendszeresen igénybe veszi, és közreműködik a tartalmi-technikai fejlesztésében.

Tanulnunk kell a sikerekből, méghozzá szerintem  a következő elvek, hittételek mentén: az információk alapvető tulajdonsága a szabadság, a helyük pedig az őket igénylőknél van. Ennek érdekében az áramlásukat minél könnyebbé, egyszerűbbé kell tenni, hogy ha már valahol megy az az információ, akkor rajtunk keresztül, hogy a könyvtárosi háttértudással tegyük még teljesebbé, igazabbá, értékesebbé. Ez pedig azt eredményezi, hogy rendkívül le kell egyszerűsítenünk az eszközparkunkat, újra kell gondolni a könyvtáros képét a világról és az információkról.

Adatbázis

Első sorban létre kell hozni egy központi adatbankot, egy OpenLibrary-t, amely garantálja az információk szavatosságát és hitelességét. Ezt sajnos a szakma már csak számából következve sem tudja biztosítani, tekintve, hogy egy név leírásában sem tudunk megegyezni, l. közös katalógusok. Ez a központi adatbázis kell, hogy tárolja az összes bibliográfiai adatot, és majd a digitalizált elektronikus könyveket is, amikor lesznek. Az eredmények, amiket ezzel elérünk:

  • Validált, ellenőrzött, megbízható adatok, bibliográfia szolgáltatása.
  • A digitalizálási munka rendes ellenőrzése, az anyagi források munkaarányos megosztása.
  • A kiadók ekönyvek körüli szívatásainak megelőzése.
  • Az információkhoz összegyűjtött közösségi tudás leghatékonyabb közzététele.
  • Az ezekre épített szolgáltatások felületének költséghatékony és valódi fejlesztése.
  • Magas fokú biztonság, az adatokról több biztonsági másolat készítése, tükörszerverek üzemeltetése.

Felhasználók

A felhasználók nyilvántartása az újabb kényes kérdés. A legfontosabb és elsődleges válaszom erre, hogy megvan a technikai lehetősége a felhasználók tevékenységének teljes titkosítására, így a központnak akár fogalma sem lehet arról, hogy mit csinálnak a userek a rendszerben. A nyilvántartást pedig már létre sem kell hozni: a magyarorszag.hu kormányzati portálon egyre több állampolgár van regisztrálva. Ha pedig egy egészségügyi szolgáltatást igénybe vesz valaki, akkor az rögtön megjelenik a rendszerben – miért ne lehetne hasonló módszerrel tenni hozzáférhetővé a közkönyvtárak használatát? Ezzel két dolog is megvalósul: a már regisztrált állampolgárok könnyebben férhetnek hozzá a könyvtár elektronikus szolgáltatásaihoz (és a könyvtár is valós adatokat fog látni, mint lakcím, elérhetőségek), valamint a még nem regisztráltak is bekerülhetnek a rendszerbe.

Ha nem közkönyvtárról van szó, akkor természetesen más a helyzet – bár pl. a Kamarához hasonló intézmények esetében ugyanígy, kormányzati autentikációval zajlik az ügyvédek beléptetése. Ebben az esetben minimum arra kell lehetőséget adni, hogy a felhasználók a már meglévő online profiljukat kapcsolhassák a szolgáltatáshoz – l. Google, Facebook, Yahoo stb. És a kételkedőknek: ha ennek révén egy kattintással tudnak hozzáférni a rendszerhez, akkor használni fogják ezt a lehetőséget. Használják webes alkalmazások, szolgáltatások igénybevételéhez, de olyan, kényesebb dolgokhoz is, mint a vásárlás.

A lehetőség persze nem kötelező, de valamilyen online entitás mindenképpen létre fog jönni, ha használják a könyvtárat. Ennek feltétele pedig a használat, és akkor visszaérkeztünk két bekezdéssel korábbra.

Rendszer

A rendszer vázát egy nagyon szikár, pusztán a dokumentumok és felhasználóik adatait tartalmazó váznak kell lennie, az erre épülő legalapvetőbb szolgáltatásokkal:

  • saját bibliográfiai és fulltext gyűjtemények létrehozása – l. helyi katalógusok,
  • az ezeken alapuló kölcsönzések kezelése,
  • statisztikák,
  • az adatok eléréséhez szolgáló API-k biztosítása és karbantartása).

Ami ezeken túl mutat, azt kell helyileg kifejleszteni, akár piaci, akár közösségi támogatással. Ahhoz viszont, hogy utóbbi megvalósuljon, tudatosítani kell a feladatainkat.

A rendszer vázát pedig nekünk, könyvtárosoknak kell létrehozni és kifejleszteni, nem pedig megvásárolni. Ez nem csak a költséghatékonyság miatt van így, hanem mint feljebb is említettem, a know-how miatt, a rendszer ismerete miatt. Tudnunk kell, hogy mit lehet és mit nem csinálni egy ilyen rendszerrel. Tudnunk kell, hogy mire adunk megrendelést, mire adunk lehetőséget a fejlesztőknek, mit adunk és mit várunk a felhasználóinktól. Kontrollt kell gyakorolni nem csak az adatok minősége felett, de a rendszerben való létük és ottani mozgásuk felett is. Csakis így lehet garantálni a szerzői jogok biztosítását – amíg nálunk vannak. A felhasználóknak pedig meg kell kapniuk a teljes szabadságot a felhasználás módjaiban és lehetőségeiben, méghozzá az ekönyv-használók szabadságnyilatkozatának jegyében.

A következő fontos eleme ennek a rendszernek az egyszerűség. A jelenleg használt dokumentumleíró filozófia egy kissé romantikus, de mindenképpen túlhaladott elképzelés. Nem a változtatás kívánsága mondatja ezt velem, hanem a megvalósult technikai környezet. A hagyományos bibliográfiák, katalógusok abból a célból jöttek létre, hogy a fizikailag nem jelen lévő gyűjteményeket megjelenítsék, reprezentálják. De ha nincs ezentúl a gyűjteménynek, információnak fizikai jelenléte? Szükség van egyáltalán katalógusra? Ha mégis igen, gondolkozzunk el azon, hogy technikai, információelméleti szempontból a metaadat és a dokumentum egy szintre, egy kategóriába került. Ezentúl nem tudjuk szétválasztani a dokumentumot az adataitól, ha másért nem, akkor azért, mert a teljes szövegű keresés, mint a legalapvetőbb funkciója minden adatbázisnak, nem tesz különbséget meta- és közösségi adat, valamint a szöveg között. (Kiemeli, de keres benne is.)

Ha megnézzük a fentebb emlegetett sikeres alkalmazásokat, egy közös pontjuk van: egyszerűek. A digitális információ ugyanis sokkal jellemzőbben hordozza magában a metaadatait, még ha nem is szabványosított formátumban, mint egy hagyományos dokumentum. Nincs szükség egy olyan szofisztikált leíró rendszerre, mint pl. a MARC, bőven elég egy LibraryThing- vagy Flickr-szerű adatbeviteli rendszerre, amely az evidens adatok mellett sokkal inkább fókuszál a közösségi tudásra és egy más értelemben vett metaadatokra. Egy intelligens és korszerű rendszer képes felismerni és osztályozni azokat az adatokat, amelyeket egyébként leírni szoktunk (szerző, cím, kiadó stb.).

A profil

Az információs hálózatnak alapvető része a megjelenés, a profil. Úgy vélem, itt is rengeteg tanulnivalónk van a nagyoktól, vagy az olyan szakiktól, akik csendben forradalmasítják a vizualizációt és a GUI-t. Minden, amit eddig összeszedtünk az akadálymentesítésről, a usability-ről stb., az egy jelszóval helyettesíthető: a kevesebb mindig több. A fentebb említett túlszofisztikált rendszerek megjelenése a weben, mint katalógusok és honlapok már pusztán a felépítésükkel teszik lehetetlenné az akadálymentes használatot – főleg, ha az akadálymentesítést nem csak a fizikai korlátokkal élők, hanem az átlag, könyvtárosi képzettséggel nem rendelkező emberek érdekében akarjuk elvégezni. Ennek a filozófiának a leglátványosabb megjelenése pedig a webes, online profil. Sok szó esett már arról, és törvényi szabályozás is van róla, hogy mit kell megjeleníteni az adott oldalon, a hogyanra pedig szabványok tömege adja meg a választ. (Keserűen teszem hozzá, hogy ezen szabványok többsége olyan, amelyhez könyvtáros vajmi kevéssé szólt hozzá.)

Egy kezdetleges, továbbfejleszthető profilt minden könyvtárnak szolgáltatni kell a rendszernek. Ez a profil lehetne továbbépíthető a tetszőleges nyelven, környezetben, így azok a könyvtárak, akiknek nincs lehetőségük, forrásuk saját profil létrehozására, kapnak egy minimális környezetet (de ez is módosítható, akár hozzáértés nélkül is, l. WordPress-témák alakíthatósága), de azok előtt sincs akadály, akik megengedhetik maguknak egy hight-tech oldalt is – a lényege, hogy a háttér egy, így az általuk használt információk nem duplikálódnak, torzulnak, ráadásul ha egy vidéki diák feljön a helyi gimnáziumba, akkor ugyanazzal a felhasználóval, ugyanazon elvek mentés, ugyanolyan struktúrában tudja használni a helyi információforrásokat.

Hivatalos, rendszeresen frissített ajánlásokat kell létrehozni a profil kidolgozásához, amelyek iránymutatást adhatnak a rendszerhez épülő kiegészítők számára is. Ezeknek az ajánlásoknak az alapja a W3C ajánlásaiból állhatna össze garantálva így a profilok kompatibilitását a webes környezettel.

Összefoglaló

Röviden összefoglalva:  az információk elérhetősége, használhatósága érdekében alapvetően kell átgondolnunk a filozófiánkat, gondolkodásmódunkat. Ha ezt nem tesszük meg, azok a vállalkozások fogják megszerezni az információszolgáltatás “piacát”, területét, akik ezen már túl vannak, vagy eleve ezen az alapon szerveződtek meg – ez pedig nem frázis, hanem egy olyan tény, amit az élet támaszt alá. Fontos ehhez megértenünk, hogy nem a könyvtáros lesz felesleges, hanem bizonyos tevékenységek. A könyvtárosok száma nem kell, hogy csökkenjen az átalakulással, de a munkájukat, feladataikat, eszközeiket le kell cserélni.

Hatalmas előnnyel rendelkezünk, ami egyben a halálunkat is okozhatja: közintézmények vagyunk, nagyrészt védve a piaci viszonyoktól. A szervezeti változásokat nem gátolják tőzsdei árfolyamok, piaci versenytársak stb. Viszont nem is tudunk mit kezdeni azzal, hogy a szakterületünk óriási anyagi értéket jelent, amire sosem látott méretű vállalatok szeretnék rátenni a kezüket,  utolérhetetlen minőségű infrastruktúrával, szakemberekkel, akikkel szinte esélytelen hosszú távon felvenni a versenyt. Szinte. És erről az egy szóról szól a bejegyzésem, a blogom, a munkám.

Köszönöm a véleményeket.

Két és fél éves visszatekintés a klogra

2005 decembere óta írom az élet és könyvtár blogot. Kezdetben egy ingyenes szolgáltatón vezettem, de 2006 őszére eljutottam oda, hogy igényeim kinőtték a rendelkezésre álló lehetőségeket. Egy saját domain és tárhely vásárlásán gondolkoztam, de amikor körülnéztem a szolgáltatók közt, arra kellett rájönnöm, hogy a minimálisan kínált tárhely is bőven több, mint amit valaha is használni fogok. Innen már csak egy kis lépés volt a következő ötlet, hogy akkor több blog is futhasson egy olyan domain név alatt és szolgáltatási környezetben, amely csekély mértékben ugyan, de mégis többet kínál a mindenki számára elérhetőknél. Nem volt különösebben kidolgozott koncepcióm, nagy vonalakban ezt írtam október 9-én (ekkor született meg a klog elnevezés is):

A koncepció egy underground, szabadszellemű virtuális központ létrehozása (WP, azaz blogalapú), amely helyet ad a különféle területekről összeverbuválódott jelenlegi és majdani szakembereknek, hogy saját blogjukban oszthassák meg nézeteinket a nagyvilággal, egymással, és természetesen a szakemberek közösségével (amely egyelőre nem látszik tudomásul venni ezeket az új lehetőségeket). (…)

A megvalósulásban sokat segített, hogy két rendszeres olvasóm, Paszternák Ádám (aki akkor még Gyulán az Olvasónaplót írta) és Darvas Tóth Péter (ő pedig az ELTE Egyetemi Könyvtárban dolgozott) az ötlet gyakorlatba való átültetésénél bábáskodtak – azaz rögtön beköltöztek, és az elméleti alapok kialakításában is aktívan közreműködtek.

Sok szabályt, szabályozást nem hoztunk, de azokat igyekeztünk következetesen betartani, betartatni. Szankciót szerencsére még soha nem kellett alkalmazni, és figyelmeztetni is összesen talán két alkalommal.

  1. Az oldal célja, hogy szabad környezetben, a könyvtári élet különböző területein dolgozó könyvtárosok blog alapú kommunikációs felületet tudjanak kialakítani, amely segíti őket a tudományos és szakmai céljaik megvalósításában, ill. az eredmények közzétételében, megosztásában és megvitatásában.
  2. A tagok független szakmai csoportulást alkotnak, amely magában foglalja a politikai semlegességet, és az egyes intézményektől való függetlenséget is.
  3. A tagok a Creative Commons (a továbbiakban CC) Some Rights Reserved licenszét fogadják el, amely azt jelenti, hogy szabad felhasználást biztosítanak, azzal a feltétellel, hogy a feldolgozott anyag szintén hasonló licensz alá fog esni. A tagok ezt a blogjukon a CC logójával jelzik.
  4. Az oldal üzemeltetője vállalja a lehetőségek szerinti technikai támogatást, a tagok pedig becsületbeli ügyüknek tekintik az önképzést, hogy minél inkább önerőből tudják megvalósítani terveiket, ötleteiket.
  5. Az oldalakon szabad véleménynyilvánítás van biztosítva, a fent jelzett keretek betartásával. A szabályok be nem tartása egyszeri figyelmeztetés után kizárást von magával.

Ehhez még egy kiegészítő “szabály” született a legutóbbi költözésünkkor, amely tulajdonképpen inkább egyfajta szponzori megállapodás: ingyenes tárhelyünkért cserébe mindenoldalon kell szerepelnie egy miner.hu widgetnek, amit a tulajdonosok szabadon alakíthatnak a saját igényeik szerint.

Az indulás egy olcsó tárhelyen történt, amely sok technikai problémát okozott, de aztán belerázódtunk, és beindult a klogok szaporodása is. Rövidesen (őszinte meglepetésemre és nagy örömömre) fogalommá vált a név, és számunk folyamatosan hatványozódott (két év alatt több, mint 50 blog született, igaz ezek közül sok halva, vagy rövid időn belül az enyészetté lett). Jelenleg kb. 40 klog működik több-kevesebb rendszerességgel, köztük számtalan intézményi blog – nem egy közülük országos szakkönyvtár! – (a Berzsenyi Dániel Gimnázium Könyvtára, a Dési Huber István Általános Iskola könyvtára, az ELTE Egyetemi Könyvtár, a Györffy István Általános Iskola könyvtára, a Gothard Jenő Általános Iskola könyvtára, az egri Bródy Sándor Könyvtár zenei részlege, a Dr. Hetényi Géza Humán SZKI Könyvtára, a Kálváriaparti Általános Iskola és Sportiskola könyvtára, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskola, a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Kollégium Könyvtára, a Kőrösy József Közgazdasági Szakközépiskola könyvtára, a Neumann János Általános Iskola könyvtára, az Országos Idegennyelvű Könyvtár, a Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató Központ és a Vasvári Pál Közgazdasági Szakközépiskola Könyvtára), de több szakmai szervezet is minket választott (a Csongrád Megyei Könyvtárosok Egyesülete, az ELTE BTK informatikus könyvtáros szak Szakos Hallgatói Érdekképviselete, az MKE FITT szekció, a Magyar Olvasástársaság, a Könyvtárostanárok Egyesülete, a MIBE, az MKE Vas Megyei Szervezete, a Szombathelyi Könyvtáros Hallgatók Egyesülete) illetve sok a szakmai vagy egyéni, illetve a kettő egyvelegét képző oldal (702, Anima, Henrietta, FIKSZ, Jog, Kívül-belül irodalom, nnn, Polcológia) – a felsorolások nem a teljesség igényével készültek, és nagyrészt az URL-ek betűrendje szerint vannak rendezve.

Anyagi ráfordítást nem igényelt sokat eddig a program. A domainnév fenttartása, és az első évi tárhelyköltség saját forrásból volt biztosítva, a második “lakhelyünk” megvásárlásához és a (még nem megvalósult) kezdőlap arculatának tervezéséhez a közösség is hozzájárult, a mostani hoszt pedig a fent említett megegyezés szerint ingyenes. Összességében elmondható, hogy az eddigi költségek legfeljebb százezres nagyságrendben mérhetők, de a szükséges ráfordításoknak ez legfeljebb a fele-kétharmada. A ráfordított időre is inkább az jellemző, hogy a nagy munkálatok (költözések, telepítések) nem igényeltek túl sokat, inkább az egyes blogok személyre szabása, és az egyéni igények kielégítései voltak a hosszabb feladatok.

Mintegy háromnegyed év alatt jutottunk el a szakításig szolgáltatónkkal, és egy hosszabb költöztetési procedúra után Kardos Andris, az UTCA projekt vezetője lett a gazdánk, majd miután a Könyvtári Intézethez csatlakozott, immár a konyvtar.hu portál fejlesztésével, tovább költöztünk, s jelenleg a miner.hu-t is üzemeltető Bártházi András ad nekünk otthont (ennek a keresőmotornak van egy könyvtáros melléklete is, amely jószerével a klog által előállított tartalmakra épül).

Úgy vélem, mára a klog elsődleges küldetése megvalósult. A magyar könyvtáros társadalomban már nem megy káromkodásszámba a 2.0-ás tendenciák, eszközök emlegetése, és már senki sem értetlenkedik, ha blogról van szó. Sok, és egyre több könyvtár, iskola, egyetem stb. bír saját dinamikus honlappal, amelynek sokszor az alapja, vagy a fő kifejezési formája a blog lett. Így a következő lépésként talán a klog finomabb kidolgozását, szolgáltatás-jellegének kihangsúlyozását, és az egyes szakblogok, itt-ott még ingyenes szolgáltatókon felbukkanó blogok összegyűjtését, és egy nagyobb, átfogóbb terjeszkedést tudnék meghatározni. Ehhez terveim voltak, vannak, sajnos ezek nagy része idő- és anyagi forrás hiányában nem valósultak meg eddig, márpedig az internet gyorsan átlép a változásra képtelen projekteken. Remélem, hogy a klog esetében ez nem fog megtörténni.

Végezetül még annyit szeretnék hozzátenni az egészhez, hogy nem hiszem, hogy ezekhez az eredményekhez nekem túl sok közöm lenne. Azok a folyamatok, amelyeknek eredményének nagy része a klogon nyilvánult meg, tőlem teljesen függetlenek voltak, s ebből a szempontból én semmivel sem tudtam többet adni, mint egy átlag ingyenes szolgáltató. Az eredmény másik részét pedig az egyes emberek munkája adta meg, ami meg szintén nem az én érdemem. Úgyhogy köszönet mindazoknak, akiket illet.

Két plusz link:

A bejegyzés a KIT eheti kiadásába készült.

Mi lennék ha…

…nem lennék könyvtáros? Nem tudom, egy csomó minden érdekel, de nehéz lenne megmondani.

  • Szeretem az irodalmat és a történelmet, főleg a kettőt összekapcsolni. Sajnos nem vagyok kutatótípus, de ha elkap a hév, akkor egyszer-kétszer sikerül összehozni egy-egy jobb szemináriumi dolgozatot. Na de hosszú távon? Nem hinném…
  • Szerettem fotózni. Főleg gimiben, rengeteget mászkáltunk a természetben, egész napokat töltöttünk a laborban, a vége felé tartottunk szakkört a “kicsiknek”. Aztán mikor visszakerültem Pestre, kicsit még nyomtam (Sydney még adott egy lendületet), de aztán szépen lassan belefáradtam. Amikor időm lenne, akkor szemem nincs. Amikor meg az lenne, akkor épp nincs nálam a gép.
  • Szeretek barkácsolni.  Vésztartaléknak – arra az esetre, ha nem vennének fel egyetemre (két helyre adtam be: német-könyvtár, magyar-könyvtár) – be volt tárazva a bútorrestaurátor szakma. No nem túl komolyan (ha őszinte akarok lenni, az eszembe se jutott, hogy nem vesznek fel, aztán majdnem nem, de ez már másik sztori), de megvoltak a helyek, ahova a fel nem vételről szóló levéllel a kezemben mentem volna.
  • Gimiben foglalkoztam könyvkötészettel. Fantasztikus szakma ez is, sajnos a könyvkötő mester kb. 10. után már nem járt, helyette egy helyi testvér tartotta, oda már kisebb lelkesedéssel jártam. Simán benne lennék ebben a szakmában is, ha szakdolgozatokon kívül mást is érdemes lenne kötni. Főleg kézzel…
  • Miután végeztem, voltam olyan formában, hogy elmenjek bringafutárnak, bár akkor ez még eszembe sem jutott. Most irigykedve nézem őket (akkor is, ha tudom, hogy sokszor mekkora szopóág), legalább bringázni kéne gyakrabban.
  • Állatira szeretek vezetni. Ha nagyon megszorulnék, és lenne annyi pénzem, valószínűleg beruháznék egy járgányba, és mennék taxizni vagy hivatásos vizsgával kamionsofőrnek. Tudom, ez sem leányálom, és főleg utóbbi nem nagyon kedvez a családi életnek, de akkor is vonz.
  • Ha nekifeküdnék az edzés-témának, simán el tudnék menni kosarazni is. Sőt, volt egy idő szintén gimiben, amikor egészen komolyan vettem magam – akkori eredményemen meg is látszott, de aztán sérülés, bajmolódás, leépülés, egy visszatérés, majd feladás. Sajnos.
  • Ezenkívül szívesen megtanulnék programozni, Photoshoppolni és (web)dizájnolni, rendeszergazdálni és autószerelni, sőt még a köztársasági díszszázadba is beállnék (a méretem miatt nem utasítanának el, az biztos).

Mindennek ellenére szeretem a könyvtárosszakmát, és ha nem kényszerítenek, benne is maradok. Lúzer vagyok?