Kete digitális gyűjteménykezelő

keteHadd mutassam a tisztelt hallgatóságnak a Koha vér szerinti testvérét, a Ketét. Igen, ez is Új-Zélandon készül 2006 óta, a Horowhenua Könyvtári Szövetségben. Kicsit olyan, mintha a Flickr és a Wikipédia lenne összeépítve egy bárki által telepíthető alkalmazásban. Gyakorlatilag bármilyen típusú dokumentomot el lehet benne helyezni, legyen az kép, hang, videó, szöveg vagy link. Jelenleg az 1.2-es verziónál tartanak (pár újdonság a friss verzióból: saját mezők – pl. helymegjelölés Google Maps segítségével, elemek közti relációk megadása stb. -, saját “kosár” – azaz felhasználók egyéni gyűjteményének létrehozása a már meglévő anyagból -, felhasználók könnyebb azonosítása avatár segítségével, képekkel való segítség a kapcsolódó tartalom, utolsó szerkesztő és az RSS hírcsatornában való megjelenés esetén, finomhangolható jogvédelmi beállítások, RSS hírcsatorna bekötése külső forrásokból – pl. a Koha katalógusából). Lehetővé teszi az eddig nehezen hozzáférhető gyűjtemények online elérését, a közösségi alapú tartalomfeltárást és annotálást, valamint a meglévő tudásanyag kiegészítését ezen kívül pedig virtuális kiállítások keretében lehet közzétenni a gyűjtemény részleteit. A rendszerben lehetőség van a tematikus rendezésre, a tartalom megjelenítésének egyénre szabására, tartalmak feltöltésére és tárolására, a tartalomhoz kapcsolódó linkgyűjtemény építésére, valamint a feltöltött tartalom utólagos közösségi ellenőrzésére (tartalmilag elfogadhatatlan, dupla és nem releváns informáxiók jelölésére). Ezen kívül pedig a közeljövőben integrálódik a Kohával is.

Eddig 11 ismert alkalmazási helye van a rendszernek, de ez a szám állandóan növekszik.  A támogatást a könyvtáros közösségen és a teljes körű dokumentáción kívül pedig a LibLime is biztosítja, utóbbi térítéses szolgáltatás keretében.

(Sajnos demo nincs belőle.)

Válasz: “Ingyen” tudás angolul

Kommentelni akartam, de ez hosszabb lesz. Előre bocsátanám, hogy itt olyan kérdések lesznek, amely elsősorban személy, és másodsorban pénzkérdések, így lehet, hogy néhányan újfent meg fognak neheztelni rám. Tőlük elnézést kérek, meg azt, hogy most ettől tekintsünk el – amíg nem tudom íráskészségemből tökéletesen kiküszöbölni a kontrolláhatatlan szubjektivitást, addig sajnos ilyen lesz.

Kelt cikkét olvasgattam az origón, és közben buzgón bólogattam: igen, ezt így kell csinálni. Nekem is pont ilyesmik járnak az eszemben, és végül is amit leír, az egyáltalán nem valami egetverő vagy meglepő újdonság, hanem az eddigi folyamatok természetes következménye (Kelt, ne haragudj, de gondolom ezzel te is így vagy…). Ezerrel zakatol az USÁ-ban a távoktatás és a nyomtatott tananyag helyét villámgyorsan veszi át az elektronikus. Ezek után már várható volt az ilyen jellegű archívumok létrejötte. Úgy néz ki, ott már csak tényleg az a legnagyobb probléma, hogy OSS-rel oldják meg a kérdést, vagy vegyenek meg egy olyan volumenű szoftvert, mint a Voyager. (Azzal tisztában vagyok, hogy nem ennyire rózsaszín onnan a kép, de most nem ez a lényeg.)

Tavasszal voltam az Ariel dokumentumküldő szoftver bemutatóján és a digitális technológia helyéről a könyvtárban Debrecenben. Mind a két rendezvény elvileg pont erről a kérdésről szólt volna, azaz ennek a magyar vetületéről. Mi ugyanis ott tartunk még, hogy óvatosan el kezdtünk létrehozni egy-két elektronikus archívumot, repozitóriumot. A köztudatban valószínűleg nagyon-nagyon kevés van (amiről tudnak az átlagemberek), oktatási elvétve (Debrecent szoktuk emlegetni ugye, mint példát, de ott van már Veszprém is, és biztos vagyok benne, hogy keveset kéne keresgélni, hogy előbukkanjon még pár), végül pedig közhasznúból, közérdekűből az FSZEK és az OSZK gyűjteményei az ismertebbek.

Viszont amiről végül szólt számomra, az a szerzői jog hihetetlen módon kitalált hurkai és csapdái. Elrettentő példának álljon itt az egyik kedvencem: könyvtárközi kölcsönzés esetében ha a küldő könyvtár fénymásolva küldi a kért dokumentumot, akkor azt tiszta szívvel lehet továbbsokszorosítani, míg ha elektronikusan, beszkennelve küldik, akkor már azzal törvénysértést követ el a könyvtáros a kinyomtatja, csak és kizárólag monitoron lehet nézni.

Kocka olvasóimnak: nem mindenkinek van olyan mobil eszköze, amivel bárhol lehet olvasgatni a szöveget, és van aki szeretné összefirkálni (aka jegyzetelni) a cikket – szóval tekintsünk el attól a verziótól, hogy bőven elég a képernyő.

Hogy miért ilyen az egész nálunk, arról Szinger András, az Artisjus jogásza mesélt nagyon érdekeset Debrecenben, lényege az amerikai és az európai szerzői jog különböző fejlődése (ezt nem írtam le, úgyhogy ne ott tessenek keresni).

Szóval, az egyik része a szerzői jogi törvény. A másik fele viszont már kőkeményen az emberi tényezőktől függ:

  • A felső vezetés (minisztérium, KI stb.) képtelen arra, hogy normálisan összefogjon és koordináljon egy ilyen feladatot, gyakorlatilag minden könyvtár saját hatáskörében és belátása alapján cselekszik. A NAVA, NDA pedig nagyon szép dolog, olyan mindkettő, mint két szép, aranyfüst-lemezzel borított lufi. Aki bebizonyítja nekem, hogy ennek ellenére csokitorta, az kap egy szeletet.
  • A “középvezetés” (könyvtárigazgatók, könyvtárvezetők, egyes esetekben -fenttartók), akik megint ugyanazt csinálják, mint az integrált könyvtári rendszerek (IKR) bevezetésekor: mindenki a saját feje után megy, nem keres kapcsolatot, kapcsolódási lehetőségeket más könyvtárakkal (akár az ország másik végében), így nincs pl. egy átfogó egyetemi (felsőoktatási) hálózat, vagy az egyes szakterületek könyvtárainak rendszere. Sőt: amik létrejöttek, azok sem lesznek kompatibilisek egymással: van, aki megveszi a szoftvert, van aki OSS-t használ, így megint káosz lesz pár év múlva.
  • A könyvtárosok számára pedig (most a nagy többségről beszélek – nem tudom, van-e rá statisztika, de számomra az átlag könyvtáros 45-50 éves nő) még az IKR is egy misztikum, nem hogy a repozitórium szó. Az, hogy szabvány formátum, adatbázis stb. pedig végképp. Erre a legjobb mérő szerintem pedig továbbra is a web2 (könyvtár2) – bármit jelentsen is az olvasónak -, hiába nem tetszik: olyan alapvető eszköztárat jelent továbbra is ez a fogalom, amelynek használata egyszerűen létszükséglet az ilyen jellegű rendszerek kialakításánál, használatánál. Ez van, ez ellen küzdeni lehet, tenni nem.
  • És végül – ez főleg felsőoktatási könyvtárban, így és főleg a miénkben érződik – nagyon sok múlik az oktatókon is. A belső hatalmi harcok keményen befolyásolják az oktatási struktúrát, ami bizonytalanná teszi sok esetben akár a tanmenetet is, így már a kötelező irodalom kiválasztása is problémás lehet. De ott, ahol nincs is nagy átalakulás (bár a két szintű oktatás…), még ott is nagy gondot okozhat az egyetemi bürokrácia, a tanárok, tanszékek, intézetek szimpla nemtörődömsége, lustasága stb.

Tehát ezért nincsenek még nagyon digitális archívumok, és amik vannak ezért olyanok, amilyenek. A pénzprobléma pedig annyira evidens, hogy teljesen felesleges emiatt panaszkodnom, ráadásul mint mindennek, ennek is van ingyenes megoldása (ez meg megint emberi problémákat vet fel).

És hogy a cikkben említett típusú hang- és videóarchívumokról beszéljünk, attól még nagyon-nagyon messze vagyunk. Szerintem.

Végül pedig egy zárójeles megjegyzés: nálunk egy fél éve elkezdődött egy videó-, kép- és szövegarchívum megtervezése, amely a hallgatói munkákat, tananyagot, könyvtári dokumentumokat tartalmazva, integrálódva a könyvtár rendszerébe és az ETR-be. Ez nem az első próbálkozás a MOMÉ-n, de eddig mindenki belebukott, most megpróbálunk kirukkolni valamivel. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a kezdeményezés unikális, mert nyilván távolról sem, de azt sem mondanám hogy jellemző. Na, szabadkozásból elég ennyi.

Ütemterv elektronikus adattár létrehozásához

Szolgáltatás meghatározása

  • oktatói igények felmérése

Csapatépítés

  • a meglévő humán erőforrás képzése
  • új munkatársak felvétele, ha szükséges

Technológia

  • szoftverek válogatása, és a megfelelő kiválasztása
  • a szükséges hardverek és szoftverek beüzemelése

Marketing

  • marketinganyagok készítése
  • szórólapok, weblap, kommunikációs eszközök

Első Felhasználó program

  • már meglévő gyűjtemények kötegelt feltöltése
  • képzés, új gyűjtemények készítése

Szolgáltatás indítása

  • indítás
  • marketing/PR kampány
  • beküldők képzése

Szolgáltatás működtetése

  • hosszú távú feladatok – rendszer működtetése, szélesítése stb.
  • rendszertámogatás
  • segítségnyújtás

PDF, táblázattal.

Debrecen, finálé

A második napon nagyrészt gyakorlati alkalmazásokat mutattak be, így elsőként Ujvári Mária beszélt a Nemzeti Digitális Adattárről (NDA). A lényege a rendszernek az, hogy az elektronikus dokumentumokról állít össze adatbázist, és teszi elérhetővé azt. Az NDA mellett beszélt a Michael Plus és az Elektronikus Információszabadság projektekről. Előbbi európai szinten valósítják meg, amit az NDA nemzeti szinten, utóbbi pedig a közérdekű adatok nyilvánosságát biztosítja. Ennek a háromnak pedig a fő eredményei: átjárhatóság, elérhetőség, gyűjteményesség, bővíthetőség és szabványosság.

A következő előadás az elektronikus tananyagkiadásról szólt, amelyet Markója Szilárd, a HIK könyvtárvezetője tartott. A HIK és a SuliNet e-tankönyvtárakat építenek, amely mára több százezres letöltéseket produkálnak, többnyire olyan tankönyvekből, amelyeket törvényileg csak évente max. 3500 példányban lehet kiadni.

A MIDRA (Miskolci Egyetemi Digitális raktár és adattár) egy viszonylag friss rendszer, központi e-dokumentum gyűjteménnyé fogja magát kinőni idővel. Érdességnek annyit, hogy az OSZK-ban fejlesztett ingyenes (GPL) Elemek című szoftvert használják hozzá. Hasonló rendszer a DEA, amely a Debreceni Egyetemi elektronikus Adattár rövidítése, ahová a hallgatók, oktatók és könyvtárosok töltik fel a dokumentumokat. Például az idén államvizsgázó hallgatókat akkor engedik vizsgázni, ha már előzetesen feltöltötték a szakdolgozataikat. Szintén ingyenes rendszeren fut, ez a DSpace, amely összekapcsolható az OPACkal, az Egyetemi Bibliográfiával és az LDAP szerverrel (ezen van az etr – ld. többszintű hozzáférés stb).

Az Elsevier-előadás meg igazából nagyon-nagyon rövid marketingduma volt. Sajnos-

Debrecen, második felvonás

A nap második felében a DEENK főigazgató asszonya, Dr. Virágos Márta foglalta össze a digitált tartalmakról való tudnivalókat, leginkább általánosságokról és nemzetközi tapasztalatokról beszélt, a konkrétumokat ráhagyta az őt követő előadókra.

Takács Margit PhD-hallgató a metadatok szerepéről beszélt az e-dokumentumok elérésében. Meghatározta a metaadat fogalmát (a források másodlagos adatai, amelyeket automatikusan vagy manuálisan adhatunk a tartalomhoz), végül bemutatott pár metaadat-szabványt (OCLC Intercat, Dublin Core, URC – Uniform Resources Characteristic/Citation, TEI – The Text Encoding Initative, EAD – Encoded Archival Description stb.)

Bánkeszi Katalin, az OSZK címzetes igazgatója a digitalizálási projektekről tartott előadást. A Nemzeti Fejlesztési Terv és az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében lehet pénzt kapni ezekre, a TÁMOP és a TIOP keretében.

A nap záró előadása, és az ehhez közvetlenül kapcsolódó műhelybeszélgetés főszereplője Dr. Szinger András, az Artisjus jogásza volt. Két fontos dolog leszögezésével kezdte: az Artisjus nem mumus, ő csak egy tanácsadó szerv, semmiféle jogköre nincsen. A második pedig az, hogy a digitalizálás szó gyűszűvirággal (digitalis) való megmérgezést jelent. Az, amire mi gondolunk, az helyesen digitálás-ként hangzik, és az eredménye digitált anyag. Komolyra véve a szót: többek közt ismertette a jelenlegi szerői jogi helyzetet (nem egyszerű az Európai Unióval együttműködni), ami gyakorlatilag a káosszal egyenlő. Az angol nyelvű törvényeket mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja, így lehetséges, hogy pl. Magyarországon lehetséges – egyelőre – a különböző típusú intézmények elektronikus gyűjteményeinek összekapcsolása. Nagy problémát jelent a szerői jog az elektronikus formánál, itt a LAMPS (Libraries, Archives, Museums, Schools, a P rejtély maradt előttem, mert nem tudtam már felírni) kivételt képez, ezek dedikált gépen jeleníthetik meg az adott tartalmat (ld. NAVA-pontok), anékül, hogy azt módosíthatni, illetve másolni lehessen – ezt nevezik display-nek. Kérdésekkel hozzájuk lehet fordulni at info [kukac] artisjus [pont] com. Érdekességképpen még elmondta, hogy mekkora marhaság a copyright a könyveken stb. Ez a cucc az USÁban kellett ’89 előtt, ahol a szerzői jogot is le kellett védetni. Ma már viszont ott is a kontinentális joggyakorlat él, azaz mihelyt leírok már csak egy betűt is, az már az én szellemi tulajdonom, ami a szerzői jog alá esik (sarkított fogalmazás volt, tessék nem szó szerint venni).

“An old tradition and a new technology…”

[Most pedig beszámoló következik. Sajnos Debrecenben nem lehet csak úgy wifit használni (mint most kiderült számomra, nem csak az egyetemen, de úgy egyáltalán, kávézókban sem – legalábbis, ha az embernek van másfél órája kiérni a vasútállomásra és megebédelni, ráadásul 30 fok van, ezért türelmetlen, akkor kis helyismerettel nehezen fog találni wifi kávézót, legalábbis az Egyetem Sugárúton), ezért csak papírra jegyzeteltem, de kicsit sok lett, így részleteiben postolom. Az egyetlen gond csak az, hogy nyár és vizsgaidőszak van… Úgyhogy lehet, hogy kicsit el fog húzódni a dolog.]

A konferenciát David Prosser, a SPARC Europe igazgatója nyitotta meg előadásával. Az Open Accessről és az intéményi repozitóriumokról (repository – adattárak, elektronikus könyvtárak, gyűjtemények) szólva elsőként vázolta a nyílt hozzáférés főbb jellemőit, a szükségességét kiváltó tényezőket. A legfőbb jellemzők az ingyenesség és a tudásmegosztás, amelyből mind a kutató, mind az intézmény, mind a szélesebb társadalom profitálhat.

Két útja van ezeknek a nyílt hozzáférésű gyűjteményeknek a létrehozása: vagy az intézmény információs központja (ha jobban tetszik, könyvtára) hozza létre, saját archívumok építésével (ezek az Open Access Initative standards-nek megfelelően építitk), vagy nyílt hozzáférésű folyóiratok működtetésével (Open Access Journals). A legfőbb jellemzőjük ezeknek a gyűjteményeknek, hogy intézeti közösség állítja elő, tehát minősített tartalom jön létre, tudományos tartalmú és igényű, állandóan hozzáférhető, tehát nem kötött bárminek a nyitvatartásához, és teljesen ingyenes valamint online.

Sok kezdeményezés indult e téren, Nagy-Britanniában SHERPA, Hollandiában DARE, az Európai Bizottságban pedig DRIVER néven. Az egyik legfontosabb gyűjtemény a SHEPRA által kínált OpenDOAR (Directory of Open Access Repositories), amely 875 nyílt hozzáférésű repozitórium kereshető adatbázisát tartalmazza.

Az új tendencia, hogy nem az olvasók, hanem a publikálók fizetnek: ha nem, akkor fizetős, nyomtatott verziója jelenik meg a cikkének, ha igen, akkor nylít hozzáférésű folyóiratban teszik közzé. Későbbi előadáson volt róla szó, hogy mára ezeknek a folyóiratoknak is megnőtt az impakt-faktoruk, így ez sem visszatartó erő most már. Mr. Prosser egy angol felmérésre hivatkozva állította, hogy átlagban és arányaiban kétszer annyit hivatkoznak nyílt hozzáférésű cikkekre, mint a fizetősekre.

Az E-Scienceről és az E-Researchről szólva Tony Hey-t, Anglia illetékes guruját idézve vázolta, mennyire hatékonyabb a kutatás a kollaboráció és a távoli eléréssel. Végül egy európai kitekintést adott a mozgalom eddigi résztvevőiről és eredményeiről (csak címszavakban: European Commission Study, EC Green Paper, egyetemi, akadémiai résztvevők). Ha valaki saját archívumot akar létrehozni, annak az EPrints nyújt segítséget.