Must-have alkalmazások linuxra

Indítsuk a listát a magyar fejlesztésű LiveDosGames nevű linux-disztribúcióval, ami kifejezetten régi DOS játékok futtatására lett kitalálva. Szokásos a recept: Live CD letölt, kiír, berak (vagy virtuális gépet csinál neki). Sok duma nincs hozzá, nem is kell… A játéklista állati nagy, egyből bele lettem zúgva, alig várom, hogy lejöjjön (2 és fél perc…). Ja, és az mekkora, hogy az én legkevésbé kocka menyasszonyom pont tegnap mondta, hogy milyen jó lenne újra a régi játékokkal tolni egy menetet? HP-nak jár érte a kredit.

A következő szintén elég vicces dolog, zenerendező és nyilvántartó program, a Zina, de nem ám úgy, ahogy azt Marci kitalálta, mert ez a weben fut. Kell hozzá egy WordPress, Joomla, Drupal, bármi, amihez felrakunk egy plugint, modult stb., aztán indulhat a menet. Szinte minden nyelven beszél, tud twitterül és last.fm-ül, de integrálni lehet szinte bármilyen CMS-be. Kezdő webrádiósok, zenei könyvtárak, eddig zenéjükkel nem igazán mit kezdeni tudók, kalandra fel! A konkrét működése még nem egészen tiszta a számomra, de arra alkalmas időben ki lesz alaposan próbálva… A tipp a Linux.com-on volt, példákat a The Music Shoppe és a készítő saját oldalán lehet látni.

És ha már játékok, a Full Circle Magazin friss, 19. száma új sorozatot indított, amely az Ubuntu játékokat járja körbe, tessenek letölteni.

Azon meg jót derültem, hogy egy Greasemonkey script segítségével a Firefoxban az Amazonon meg lehet jeleníteni az adott tételhez kapcsolódó Pirate Bay torrent-linkeket. Az már kevésbé vicces hír, hogy gyakorlatilag csak a véletlenen múlt, hogy nem egy könyvtári katalógushoz készült el egy ilyen cucc. És akkor aztán vége a játéknak, talán a bibliográfiai adatokért még hasznos lesz könyvtárba benézni, de onnantól sanyi. Ja, hogy nincs meg digitálisan még a magyar könyvtárak tartalma? Meglesz, ígérem.

Péntek hajnalban pedig jön a WordPress 2.7. Én tuti nem leszek gép mellett, de ha valaki nem akarja megvárni a magyarítást, hanem rögtön kell neki, akkor dobjon egy mélt, délben felrakom.

Már megint jön…

Akárhogy is számolom, 30-nál sokkal többet nem kell aludni az új Ubuntu rilízhez, szám szerint a 8.10-hez, név szerint az Intrepid Ibexhez. Tegnap/ma jött ki az 5-ös Alpha, ennek alkalmából a bejegyzés (azt senki ne kérdezze, hogy miért nem a 3-as vagy egyenesen az 1-es megjelenésekor írtam…).

Későn ébredő hallgatóin kedvéért: a számozás úgy van, hogy az első (pont előtt rész) az évet jelenti (esetünkben 2008-at, egyébként hónapra pontosan fél évenként jön ki az új verzió), a második a hónapot (október, a.k.a. X 10). A név az ABC szerint változik, és nagyrészt madár (a 8.04-es Hardy Heron névre hallgatott). Még egy tudnivaló: két évente adnak ki LTS, azaz Long Time Support verziót, ami nagyrészt szerverek üzemeltetőinek jó (illetve a nálam kevésbé sznoboknak, akiknek nem az új, hanem a stabil kell). Ez azt jelenti, hogy két évig folyamatosan javítják, fejlesztik, így nem kell félévente teljesen frissíteni a rendszert. De ez engem személy szerint annyira nem mozgat, nekem friss hús kell, ropogós, ronda egy alak vagyok, tudom.

Egyébként szép lesz, az új, 2.24-es GNOME fog futni alatta, X szerver is lesz benne 7.4, sőt az is lehet, hogy még Ádámnak is menni fog a wifije… Sok-sok fícsör olvasható itt.

Ko(ny)ha

Sok kérdés jött, hogy mi van a Kohával. Az utóbbi időben kicsit megszaladtak a dolgok, most meg próbálom magam utolérni. Lássuk, akkor hogy állok.

Megvan a szerver. Az egyetemnek volt némi “fölösleges” pénze, így a könyvtár saját vasat kapott (HP-nemtommi), nem valami túl nagyot, de működőt és használhatót, és ez a lényeg. A tecsőt meg nem fogjuk futtatni rajta.

Sikeresen felraktam rá az Ubuntu 8.04 server editiont, ez volt a legkisebb etwas. Persze alapbeállításokkal, nem mertem nekiállni állítgatni, majd ha élesben lesz. Őszintén szólva lila fi gőzöm sincs, hogyan kell megcsinálni egy ilyet, szerencsére az Ubuntu online magazinjában, a Full Circle Magazinban épp fut egy sorozat ebben a témában.

Ja, mondtam? Tegnap előtt jelent meg a legújabb, 14-es szám.

Sajnos a rendszergazdánk nem ér rá – mivel az egész egyetem adminisztrációját ő végzi, erre már nem maradt ideje, és ezt maximálisan respektálom. Ennek annyi hátránya (és egyben előnye) van, hogy gyakorlatilag nulláról kell megtanulnom, hogyan működik ez az egész. (Azért lesz segítségem is szerencsére.)

A Koha telepítése is megtörtént – elvileg. Végre készítettek egy Koha 3 beta install leírást (Gutsy-ra), ami működik is, csak épp a végeredmény nem. (Eddig általában az installálás során akadtam el, pl. egy Perl modul telepítésénél, esetleg a YAZ-toolkit nem volt a megfelelő stb.)

És ha már bejelentések: kijött a Koha 3.0.0 Release Candidate 1 24-én. Örölünk neki, talán nyár végére itt lesz a Koha 3 is.

Szóval ez éppen a harci helyzet. Az a nagyon rossz érzés, hogy nem vágom, hol és mi lehet a gond (legelőször is az én fejemben, addig ok). A jövő héten “szerencsére” már csökkentett nyitva tartás és felvételi hét lesz (azaz azt a kevés olvasót, aki jönne, nem engedik be a biztonságiak…), így többé-kevésbé 100%-osan vethetem magam bele a problémába, ami nagyon jó lenne, ha max. másfél héten belül megoldódna… Ígérem, utána aztán jönnek az élménybeszámolók és a leírások, összehasonlítások.

Foto by fredjk @ sxc.hu

Megjött a Scriblio 2.3 v4

Amit tud:

  • Egy csomó apróbb hiba javítva lett
  • wp-cache támogatás beépítve
  • Az SQL-lekérdezések át lettek gondolva, így jobb a memória-kihasználása
  • Új widget-opciók, többek közt annak meghatározása, hogy hány sort mutasson a tételből
  • Keresési tippek/automatikus kiegészítés támogatása (az új témába van beépítve)
  • Új téma (John Link keze munkája) – ez így viccesen kétszer van leírva az eredeti bejegyzésben, most én ezt kihagynám

És nagyon szép lett. A Flickr-ön van egy magyarázatos screenshot a tanulmányozáshoz.

Ubuntu 7.10 Gutsy Gibbon

ubuntu logoItt az új verzió, éljen, éljen.

Olyanokat tud, hogy…

Gnome 2.20

Az új kiadás már a Gnome legújabb, 2.20-as verziójával érkezik, új szolgáltatásokkal és fejlesztésekkel.

Alapértelmezett 3D gyorsítás

A Compiz Fusion alapértelmezetten engedélyezve lesz, így rögtön 3D effektusokkal látványosabbá és hatékonyabbá tett felületen dolgozhatunk. Amennyiben a számítógépünk nem támogatja ezt a funkciót, akkor hagyományos felületet kapunk. Az effektusokat a Rendszer -> Beállítások -> Megjelenés alkalmazás elindításával, a Vizuális Effektek fülön állíthatjuk be, vagy tilthatjuk le teljesen.

Asztali kereső

A gyors asztali kereső immár az alaprendszer része. Segítségével pillanatok alatt megtalálhatjuk állományainkat, internetes könyvjelzőinket, kereshetünk az üzeneteinkben vagy az ismerőseink között, és szinte bármit, amit a számítógépünkön tárolunk. Az alkalmazás indexeli a fotóinkat, zenéinket, videóinkat, csevegési naplóinkat, és más állományokat, így valós időben keresgélhetünk.

Gyors felhasználóváltás

A többfelhasználós gépeken egyszerűbbé vált a felhasználóváltás. Nincs szükség minden alkalommal a felhasználónév és a jelszó begépelésére, amikor gyorsan váltani akar két felhasználó között.

Firefox pluginek

A Firefox új, az Ubuntuba integrált pluginkezelővel érkezik, amely egyszerűvé, kényelmessé és biztonságossá teszi a pluginek letöltését és telepítését.

A Firefox kiegészítők letöltését és telepítését pedig integráltan, egyetlen kattintással elérhető csomagkezelőből is elvégezhetjük.

Dinamikus képernyő beállítás

Támogatás a kép dinamikus átméretezés és elforgatásához (Xrandr) a legelterjedtebb ATI, nVidia és Intel grafikus chippekkel. Ez lehetővé teszi, hogy menet közben méretezzük át vagy forgassuk el a video kimenetet, így megkönnyítve a munkát a kivetítőkkel és külső monitorokkal.

Grafikus alkalmazás az X beállításához

Egyszerűbbé vált a grafikus kártya és a monitor beállítása az új, grafikus alkamazással. Az egyszerűen kezelhető felületen pillanatok alatt megadhatjuk a megfelelő adatokat, vagy akár a pontos típust is kiválaszthatjuk egy legördülő menüből. Ugyanitt beállíthatjuk a kétképernyős üzemmódot is.

Automatikus nyomtató telepítés

A rendszer most már automatikusan elvégzi a támogatott nyomtatók telepítését. Elég csatlakoztatni a géphez, majd bekapcsolni a nyomtatót, és máris használhatjuk.

Zárt meghajtók kezelése

Továbbfejlesztették a korlátozott meghajtók kezelését. Már nem csak a meghajtót tudja telepíteni az eszközökhöz, hanem akár firmware-t is a Broadcom chipkészletekhez vagy az úgynevezett winmodemek széles spektrumához. Így a korábban problémás eszközök most már nyűg nélkül, pár kattintással működésre bírhatók.

NTFS írás

Az új Ubuntu kiadás immár alapértelmezetten támogatja az NTFS particiók írását és olvasását az integrált NTFS-3G segítségével. Így az új kiadásban már nincs szükség az NTFS-config utólagos telepítésére, ha valaki NTFS fájlrendszerekre szerete írni.

Energiafogyasztás

Az Ubuntu által szállított Linux kernel támogatja a dynticks funkciót. Segítségével a processzorok fogyasztása hatékonyan csökkenthető, és ezzel párhuzamosan csökken a hőtermelésük is. Mindez a laptop felhasználók számára hosszabb akkumulátoros üzemidőt, az asztali gép előtt ülők számára pedig halkabb működést jelenthet.

Apparmor biztonsági keretrendszer

A rendszer segítségével kernel szinten szabályozható, hogy egy-egy alkamazás milyen erőforrásokhoz férhet hozzá. Így plusz védelmi vonalként szolgálhat, ha egy programban felfedezetlen biztonsági hiba van.

Új telepítési profilok a kiszolgálókra szánt változatnál

Új, előre konfigurált opciók állnak az Ubuntu Server CD-ről telepítők rendelkezésére: A korábbi, LAMP és DNS kiszolgáló opciók mellett lehetőségünk van levelező szerver, fájlszerver, adatbázis szerver előre konfigurált telepítésére is.

Továbbfejlesztett vékonykliens támogatás

Az LTSP vékony kliens sebessége nagymértékben megnőtt, kösöznhetően a képek tömörítésének, az Edubuntu bejelentjezés kezelője, az LDM pedig már támogatja az automatikus bejelentkezést, a több szervert, és a titkosítatlan képátvitelt, amely további sebességnövekedést eredményezhet.

Loptam. Meg még van még. Tiszta karácsonyi fíling.