Címke: recept

E-szakácskönyv

Íme A Készülék, Amely Férfiak Számára Is Könnyűvé Teszi A Rántotthús Készítését. A Demy kifejezetten konyhai célokra készült, így nem kell a laptopot is odazsúfolni a pultra (ahogy néhanapján magam is megteszem). Az Amazon Kindle-höz hasonlóan egy site, a keyingredient.com hozza forgalomba. Az oldal egyébként közösségi recept-portál, így eléggé evidensnek tűnik a döntésük.

A kütyü a recepteket az oldalon regisztrált felhasználónk receptjeivel szinkronizálja USB-n keresztül. Összesen 2500 recept fér rá, de emellett még sok apró hasznosság van a gépen: mennyiségkonvertáló, átfogó recept-könyvtár, 3 stopperóra, kedvencek listája (pl. a vasárnapi menüt össze lehet vele dobni), valamint rövid leírások az összetevőkről és azok alternatíváiról, így tuti nem lesz összekeverve a kelkáposzta a karalábéval, és az sem lesz gond, ha hirtelen nincs valami egzotikus szósz.

Színes érintőképernyős, cseppálló, gomb nélküli készülék, változtatható betűmérettel és kétféle, automatikusan beálló nézettel, de a hagyományostól eltérően nem hosszanti és széles képernyőt lehet használni, ugyanis a képernyő 180 fokkal fordul – ez a ferde talp miatt van, így fektetve és állítva is lehet használni a kütyüt. (Nekem ez vastag parasztvakításnak tűnik, de annak aki megveszi, nyilván ez kénylemesebb, mint mondjuk a talpat forgatni – arról nem is beszélve, hogy ha le lehetne szedni a talpát, akkor fel is lehetne akasztani hűtőre, falra.). Egyébként meg a ház nem túl szép, nem tudom, hogy a robusztusság miatt van-e, vagy csak szimplán így sikerült, de nekem túl vastag és elég igénytelennek néz ki az anyaga is. Legalábbis a rendelő oldalon, ahol rendesen rá lehet zoomolni.

Jelenleg még csak előrendelhető a cucc, elvileg októberben jött volna ki, 299 (ezt utálom, 300) dollárért (+34 a szállítás). Kicsit drága, de egyébként az ötlet tetszik.

A teknősbékalevesről

először a “Rüstig Zsigmond, a brémai kormányos” című kedves ifjúsági iratból értesültem, mely gyermekkorom első olvasmányai közé tartozott. Rüstigék robinzonos kalandjaik közben a tengeren és a puszta szigeten gyakorta főztek és ettek teknősbékalevest, már amikor sikerült egy-egy hatalmas tengeri teknőcöt elfogniok.

Olyan étvágygerjesztően beszélt a könyvben az öreg Rüstig ez exotikus eledelről, hogy már akkor igen lelkes híve lettem a teknősbékalevesnek.

Kissé sokáig tartott ugyan, míg a gyakorlatban is megismerkedhettünk, akkoriban erre mifelénk még az előkelő vendéglők étlapjain sem szerepelt a “turtle soup”, de mikor először eljutottam Bécsbe, ott is a Sacher-szálló nagyhírű éttermébe, még a 8, mondd nyolcforintos ár se riasztott vissza attól, hogy megrendeljem életem első teknősbékalevesét.

Nyolc forint igen tetemes, sőt megdöbbentő összeg volt egy tányér levesért, s most már bevallhatom, hogy miatta bizony kissé meg kellett rövidítenem bécsi tartózkodásomat, de elmondhatom azt is, hogy nem sajnáltam sem akkor, sem azóta. Ez a tányér leves valóban nagy élvezetet jelentett számomra és magamban forró köszönetet mondtam Rüstig kormányos úrnak, amiért annakidején felhívta figyelmemet e kitűnő különlegességre.

A teknősbékaleves sűrű, mint az olaj, kocsonyásságát előmozdítja, hogy borjúfejhús is fől benne, tartalmasságát, ízét, arómáját emeli a finom marhafartő, mely zöldségfélék kíséretében szintén benne főtt, hangsúlyozza a madeira bor, a francia konyak, a cayennei bors, melyek mind belé adatnak. Valamint beléje adatik a teknőcnek nem csak a kockára vágott húsa, hanem a vére is, mely kicsordul akkor, amikor a szakács bárdja lecsapja a fejét. Apró húsgombóckák (persze a teknősbéka húsából) és kemény-, meg nyerstojás sárgájából készült másféle parányi gombóckák is pihennek a sűrű lében, hogy szinte minden kanál új szenzációt jelentsen a vérbeli gourmet számára.

Teknősbékaleves.

A teknősbékát tüzes vaslemezre tesszük és mikor fejét kidugja, éles késsel egy metszéssel levágjuk. Kicsurgott vérét felfogjuk. Forró sósvízben addig főzzük a megölt, megmosott állatot, míg teknője leválik a testéről. Ha ez megtörtént, fölvágjuk és jól megmossuk, kitisztítjuk a teknősbékát és kisebb kockákra vagdaljuk. Ezalatt másik fazékban egy borjúfejet, 1/2 kiló marhafartővel főzünk zöldséges vízben. Ha a borjúfej megfőtt, kivesszük és lefejtjük róla a húst, amit szintén kockákra vagdalunk. Végül, mikor a marhahús is megpuhult, azt is hasonlóképpen összevágjuk s a háromféle összekevert hús megdarált felerészéből, 2-3 tojássárgájával, borssal, sóval gombóckákat formálunk, vagy galuskákat szaggatunk s belefőzzük a teknősbéka átszűrt levébe. 10 deka vajból világos rántást csinálunk, föleresztjük az áttört, zöldséges húslével, melyben a borjúfej főtt, 2 deci madeira borral, 1 deci konyakkal ízesítjük, borssal, rozmarinnal, kakukkfűvel, babérlevéllel – ha kell sóval – fűszerezzük, összevegyítjük a teknősbéka felfogott vérével s azzal a levével – melybe már belefőztük a húsgaluskákat, belekeverjük a kockára vágott háromféle húst és mégegyszer fölforraljuk az egészet. Ha túlságosan sűrű volna, erős húslével higítjuk.

[Az ínyesmester szakácskönyve. Budapest, Athaeneum 1932. 34-35. o.]

Ez a költészet. Jó hétvégét.

Foto by tarotastic

Zenészet

Múlt héten kaptam a régi(? – alig féléves), végleg behalt zenekütyümért cserébe egy Samsung U3-t, ami olyan drága, hogy valami teljesen más rendszerrel dolgozik, mint én azt megszoktam eddigi két fapados lejátszómnál. Csak a berhelés, amíg a Rhytmbox felismerte, egy fél órás töketlenkedés volt. Áldom azt a férfiút, aki ezt nekünk kitalálta. Végülis ez a forrás segített, használjátok ti is. De mint fájlrendszer így sem ismerődik fel. Mindegy, menő, kész.

A másik aranyos, egy 4 gigás nano fekszik itt mellettem, barátnőm unokatestvére hozta, hogy vigyük már el egy szervízbe, mert ledobja magát a rendszerről, ha zenét akar rakni rá. Sajnos a zsinórját nem adta oda, csak fülbevaló van hozzá, így csak játszom vele, és elgondolom, hogy milyen jó lenne e-könyveket olvasni ezen a metrón (mielőtt bárki megjegyzést tenne, eddig a legjobb mobilom kijelzője nem volt még soha ekkora). Majd holnap elviszem.

A reggel meglepetése pedig az volt, hogy tothbenedek korábban kelt mint daniel_takacs. (Ez nagyon szar poén volt…)

Ma pedig megyünk Visegrádra. Rég jártam ott, asszonypajtással meg még soha. Előtte könnyű citromos-lilahagymás-csirkecomb. Szép az idő. Ezt a napomat nem engedem elszúrni.

Hast alkoss, gyarapíts, s a haza fényre derül!

Egy kis könyvtörténeti érdkesség: biztos mindenkinek van valami “hú, ez még dédanyám korából való könyv, de jó!” típusú, szekrény mélyén talált “dokumentuma” [ez a precíz könyvtáros megfogalmazás…]. Nos, kb. egy évvel ezelőtt én is rátaláltam egy több mint száz évvel megnyitott füzetre, amelybe valamelyik ősanyám kezdte összeírni a receptjeit. Sajnos anyira rossz állapotban volt/van, hogy használni csak óvatosan lehet, így nem is nagyon nyúlkáltam hozzá, csak elraktam, hogy majd később rendbe rakom, ha lesz kedv, na meg visszatarthatatlanul feltörő könyvkötő-emlékezés:). Aztán az egészből csak annyi lett, hogy lapokra szedtem (nem nagyon kellett szedni), és szépen lefűzhető tasakokba töltöttem.

De az érdekesség nem is ez, hanem a kedvenc receptem, amelyet egy nagyon bonyolultan rokon bácsi írt bele, aki Székesfehérváron volt pék [kb. 5-6 éves lehettem, amikor meghalt, de még ettem a kenyeréből:)]. Először nem akartam hinni a szememnek (biztos elírták a mennyiségeket…), de aztán mégis. Így hangzik:

“Foszlós kalács (Lali)

645 kg liszt, 32 kg élesztő, 650 kg só, 65 kg vaj, 97.50 kg cukor, 250 lt tej 1280 drb tojás.”

Ebből összejöhetett pár kalács:)

És nem mellesleg azt is sikerült megtudnom belőle, hogy már régen is használták a “jó” jelzőt hátravetve [ennek a továbbfejlesztése a mondatvégi, jól:)] – lásd második kép: “19. Diós torta jó”.