Napi kérdés

Könyvészettel foglalkozó, illetve dizájnt szerető olvasóimat kérdezném: hogyan oldanátok meg szépen és tetszetősen egy régi könyvben a könyvtár tulajdonosi státuszának jelzését?

Egy csomó könyv így is tele van pecsételve, ami nem minden esetben probléma, mert az ajánlások, a possessor-bejegyzések és az ex librisek érdekesek, tanulságosak, sokszor művészi értéket hordoznak, tehát jó, hogy ott vannak. Annál sajnálatosabb, hogy a könyvtárak nagyon sok esetben nem adnak egy pecsét, bélyegző igényes elkészíttetésére (van eset, hogy ez nem is baj), illetve ott pecsételik a könyvet ahol érik.

Pont az ellentettje is megtörténik néha: előző munkahelyemen volt olyan tipográfus, aki személyesen ellenőrizte, hogy hogyan és hova rakjuk a pecsétnek számító vonalkódot, mert az megtörtheti a könyv művészi egységét – és igaza volt.

Még nagyobb a baj, ha nem könyvtáros csinálja, és még csak nem is egy ember, így egymás hegyén-hátán is sorakozhatnak a pecsétek, különböző számokkal a belsejükben (ahány ember, annyi nekirugaszkodás, annyi rendszer stb. – persze egyik sem volt nagyon kiforrott, így újra kellett mindannyiszor kezdeni).

A végeredmény pedig az, hogy a muzeális értékű, vagy már nem kellő, de antikváriumban minden további nélkül értékesíthető kiadványok értéke alaposan lecsökken, mindenféle szempontból.

szignoSzóval: mi lehet az a megoldás, ami illeszkedik a régi kiadványok tipográfiájához, könyvészeti jellemzőihez (díszes kötés stb.), de megfelel a mai kor követelményeinek (vonalkód, leltári szám, ilyesmik) és igényes, egyedi, ötletes? Lehet, hogy a láthatatlan RFID lenne a legjobb megoldás, de azt most egyelőre kihagynám, másrészt pedig szerintem izgalmas is a kihívás.

Illusztrációnak pedig egy (webkamerás) kép egy könyv sarkáról, amelyen a zöld pecsét azt mondja, hogy “A Budapesti Ügyvédi Kamara nagynevű Elnökének (1878-1893) Hodossy Imrének könyvtárából”, illetve egy mai pecsét, leltári számmal.