Szükségünk van-e a “dokumentumtípus” fogalmára?

Az én gondolatmenetem ez (nagyon vázlatosan):

  • Az biztos, hogy a weben (és az információkereső rendszerek számára érdekes – leírható – világban) betű (szám), kép és hang alapú információ van, ezek megjelenési formája változik és kombinálódik.
  • A megjelenési formák kapcsolatai lényegesek (akár egy formán belül is – ld. FRBR, FRBR-CIDOC, azaz FRBRoo), nem pedig a formák maguk.
  • Amit ma dokumentumtípusnak hívunk, az csupán egy apropó, egy ok, egy (véletlen vagy szándékos) paraméter, körülmény által meghatározott kontextus – szinte lényegtelen a keresés szempontjából (egy információ megszerzésénél az teljesen lényegtelen, hogy rádióadás, levél, könyv, cikk stb.).
  • Épp ezért nehéz meghatározni, elkülöníteni az egyes dokumentumtípusokat, mert sokszor több paraméter, körülmény kombinálódik, olyan módon, amit eddig nem ismertünk (új felületek, platformok megjelenése, ld. web).
  • A leírásnál is csak addig, míg a leírható adattípusokat meghatározzuk, ha egyáltalán kell. Itt esetleg lehetne nagyobb szerepet adni egy olyan folkszonómiának, amelynek keretet adhatnánk egy nagyon tág meta-rendszerrel.
  • Ezek az ún. dokumentumtípusok pusztán a leírt adatok alapján kikombinálhatóak, ha egyáltalán szükség van rájuk.

Kíváncsian várom a véleményeteket.

Pingback IKR-ben

2418283360_447c00b02c_mJust for the record: nagyon hiányzik egy nyilvános pingback-szolgáltatás az IKR-ekből (pingback-címek manuális és automatikus hozzáadása az egyes rendszerekhez, központi pingback-szerver aka aggregátor működtetése – MOKKA light, könyvtár.hu2).

Példákért lehet nézelődni Scribliot, ugyanis az WordPress lévén tud ilyet. Ha azt használnám OPAC-nak, simán meg tudnám csinálni, hogy ráküldöm az új könyvtári könyveket pl. minerre, és onnan kiszedem mondjuk RSS-ben a saját szempontjaim szerint. (Tudom, kicsit erőltetett a példa, de ilyet is lehetne csinálni.) Őszintén szólva ilyennek nyomát még az olyan sokszor istenített Kohában sem találtam, lehet, hogy ez ennyire triviális?

Végül az egésznek annyi lenne az értelme, hogy egyrészt sokkal jobban be lehetne osztani az erőforrásokat egy közös adatbázis építésénél (csak akkor kérdezi le a katalógust, ha az szól neki), nem kéne annyit szöszölni a különböző Z39.50 és környéke megoldásokkal, másrészt pedig bárki hozzá tudna férni az ily módon gyártott automata kontenthez, és csinálni belőle magának mondjuk témafigyelést. (Bigáp for masáp.)

A nap második fele a könyvtár.hu, az OPAC-ok, a Zotero és az ötletelés jegyében telt, ahelyett, hogy végre végeztem volna az átkozott Normann Hollanddal, bármilyen okosakat is írt az az úr a(z irodalmi) szövegek egységének és a befogadó én identitásának összefüggéseiről (de tényleg).

Photo by mackz

Quo vadis, klog.hu?

A klog kérdés állandóan elő és előbukkan, írok és beszélek róla, néha örömmel, sokszor fáradtan, de azt hiszem sosem lehet elégszer. Kb. tavaly ősz óta kezd világos lenni a számomra, hogy részemről ennyi volt az, amit bele tudtam tenni, ha nem is pénzben, de időben mindenképp. Teljesen más volt egy egyetemi bölcsészhallgató hobbiprojektjeként (még ha az a bölcsész posztmodern [copyright Doransky] is – köszönet Gazsnak a linkért, nekem tetszik, jönnek a címkék, libpunk, klogger, posztmodern bölcsész) működtetni ezt a vállalkozást – noname kis senki, örömből, pacsiból, és más kismillió munka mellett, “nagyban”, külső és belső elvárásoktól hajtva (és már az sem teljesen mindegy, hogy mit hallok vissza a szakmából – néha jót, de van negatívum is, és őszintén szólva annyira nem vagyok punk, hogy ekkora közönség előtt olyan lazán anyázzak, mint régebben). Közben az is látszik, hogy kezdünk belefáradni, a kezdeti lendület eltűnik, na nem feltétlenül mert rossz a közösség, vagy szívat a szerver és/vagy a WordPress, hanem inkább a szakmai közeg az, ami megfojtja szépen lassan egymás után a legjobb blogokat (és most kb. el is árultam, melyek a kedvencek). Ennek az egyik megoldása a vérfrissítés lehetne, azaz új arcokat, ötleteket, gondolatokat behozni a közösségbe, valamint valami plusz motiváció (verseny, jutalom, elismerés) nyújtása – sajnos a külső okokat megszüntetni nem tudom, bár tudnám! Nagyon rossz látni, hogy teszi tönkre a könyvtárosszakma azokat az embereket, akik 5-10-20 év múlva méltón tudnák folytatni a rájuk hagyott örökséget. (Ezek nagyon nagy és szép szavak, de tényleg valami ilyesmiről van szó – és tisztelet a kivételnek.)

Vacilláltam, hogy ezt a bejegyzést közzé tegyem-e, mert a hitelemből (nem tudom, erre van-e speciális szakszó, de valami olyasmi, hogyha az ember sokat kér, akkor egy idő múlva megunják, és becsukják az ajtót) már úgy érzem, így is sokat vesztettem (szervervásárlás, kezdőlap dizájnja stb.). Viszont egy pár nappal korábban lefolytatott hosszú beszélgetés után mostanra jutottam el oda, hogy mégis. Nem mostaniak sem a kérdések, sem a válaszok, úgyhogy kérem a t. olvasót, ezt vegye figyelembe majd a véleményalkotásnál és a hozzászólásnál. Na meg azt is, hogy honnan jöttünk, ki vagyunk, mert önmagában elég nevetséges kérdések és problémák ezek, főleg ha valami nagyobb rendszerhez hasonlítjuk a képet.

Azt írtam múltkor, hogy az egyik kivezető út a fejlesztés lenne (a másik véglet a bezárás, illetve a kettő közt a status quo fenttartása – egyik sem túl vonzó jövőkép). Ennek egy nagyon nagy akadálya van (illetve kettő, ha szétbontom): a pénz és amit meg lehet venni belőle, a szakértelem. Ötletem lenne, de a megvalósításhoz kicsi vagyok, ez a két évnyi próbálkozás- és kudarcsorozat után egyértelmű. A gondolkodás eredménye két választás lett, de először megpróbálom gyorsan felvázolni, hogy milyen az a klog, amiről én álmodom.

Egy közösségi-hálószerű rendszer, amely azon kívül, hogy blogok és bloggerek összefüggő hálózata belül (ezáltal erősödhetne a szakmai kommunikáció, a szolgáltatások és a munkalehetőségek könnyebben célba találhatnának stb.), kifelé egy nagy magazin-szerűség, rovatokkal, wikiszerű tartalomjegyzékkel (tudásbázissal), fizetős és ingyenes hír- és cikkszolgáltatásokkal, integrált megoldásokkal, együttműködésekkel más szolgáltatásokkal (keresők, könyves közösségi terek, wikik, videó- és könyvjelzőmegosztók stb.), “külső” (külső domainen futó) helyek, lapok hosztolásával stb. Sőt, régi vágyam kiterjeszteni a közösséget határainkon kívülre is (természetesen itt nem a magyarokra gondolok, előttük állandóan nyitva áll a hely, sok szeretettel vannak várva), bevonva a szomszédainkat is, mert hiszek abban, hogy a helyi politikai homokvárépítéseken túl (közép)európai szinten kellene szembenézni az új kor kihívásaival.

És akkor a választások. Az egyik az, hogy ezentúl fizetős lesz a szolgáltatás, nem drágán, de sok kicsi sokra megy. Persze nem rögtön, hanem bizonyos átfutás után, ami alatt lenne ingyenes és fizetős verzió is. Ez sok szempontból lehet veszélyes. Az egyik, hogy amíg van ingyenes verzió, addig az megöli a fizetőset. Ez tök egyértelmű, nincs mit ragozni, nem tudom, tudnék-e olyan pluszt nyújtani, ami egyértelműen megérne még egy kisebb összeget is. A másik, hogy lehetne bármilyen kis összegű a szolgáltatás ára, az intézmények 99%-a elvesztené az érdeklődését, mert nem fogják tudni elmagyarázni a fenttartónak, miért kell fizetniük egy ilyenért, ennyire már ismerem a rendszert. És ez valószínűleg nem azt fogja eredményezni, hogy integrálják a “blogot” (lásd pl. az Egyetemi Könyvtárat, amely 2 és fél év alatt nem volt képes erre), hanem el fognak menni ingyenes helyre, freeblogra, bloghura, blogterre, ez pedig az egész eddigi munkát fogja zárójelbe tenni. A harmadik, hogy nekem meg nincs annyi időm, hogy egy rendes szerződés keretében pénzért adjak megfelelő színvonalú támogatást, és csapatot sem tudnék összeszedni, ez a FITT “tunyaságán” pontosan mérhető.

A másik lehetőség ha lehet, még gyengébb. Ez pedig egy támogatási rendszer bevezetése, azaz ha valaki akar, adhat hozzájárulást, mellette pedig lehet, hogy mégis engedélyezni kéne a reklámokat (ezzel az a probléma, hogy központilag nem tudom biztosítani az elhelyezésüket, az meg hosszú távon szerintem a jó kapcsolatok megromlását eredményezné, ha önbevallással kérnék százalékot). Ennek az a veszélye, hogy lassan gyűlik össze annyi pénz, hogy érdemleges változások történjenek, inkább kisebb-nagyobb reszelgetéseket tudok belőle rövid távon elképzelni. A radikális újítások megtörténtét nem látom biztosítottnak ezzel a módszerrel, de aztán ki tudja. Az biztos, hogy ez inkább tűnik megvalósítható verziónak.

Kíváncsi lennék a ti véleményeitekre, mind a klogon belülről, mind kívülről. Jó lenne ha erre a kérdésre közösen tudnánk választ találni, mert úgy érzem, hogy ez az egész már nem csak az enyém, hanem legalább annyira a tiétek és a szakmáé is. (Könnycseppet szemsarokból kitörli, fátyolos tekintettel mered a lenyugvó napba, miközben átöleli a szakadék szélén álló évszázados fenyő törzsét, melynek lombját szelíd esti szellő hullámoztatja.)

Flash-mob katalogizálás

Van az, amikor sok ember egyszerre akar valamit csinálni. Nem biztos, hogy értelmes dolgot, lehet az csak egy párnacsata is – de azért történik valami. Ha pedig az a sok ember egyébként egy dolog körül forog szívesen, és az a dolog mondjuk a könyv, akkor azt fogják flashmob katalogizálásnak hívni. A LibraryThing körül tömörödő, nagyobbrészt könyvtár közeli ember (de van bőven programozó, sőt hétköznapi pórnép is) meglepetésszerűen szokott mostanában megszállni egy-egy könyvtárat, hogy katalogizáljanak több ezer kötetet egy hétvégi napon. Ezt hívják flash-mob katalogizálásnak.

…itt el tudom képzelni, milyen magasra futnak fel a kollégáim szemöldökei…

Az előnyt egyértelműen a New England-i könyvtárak élvezik, mert oda az önkénteseken kívül kivonul a LT csapata is, de végső sorban bárhol megvalósítható a dolog. A könyvek a LibraryThing rendszerébe kerülnek (ugye nem kell bemutatni a LibraryThing for Libraries szolgáltatást?),* a helyi osztályozási rendszernek megfelelő címkézéssel, és még egy rövid leírást is biggyesztenek a könyvekhez.

Eddig öt flash-mob katalogizálás volt, a legutóbbi pár napja Chicagoban, és a hétvégén is lesz egy.

További kommenteket nem írok, úgysincs értelme.

*Ha még nem mondtam volna, a legújabb, 3.2-es verziójú Koha már alapértelmezetten fogja támogatni az LT for Libraries-t is, így a katalógusban minden további nélkül meg lehet jeleníteni az ott nyilvántartott könyveket.

Gyerekkönyvtár, kicsit másképp

A szakdolgozati témámhoz is passzol némiképp, hiszen a most következő ötlet is kicsit más megvilágításba helyezné a könyvtárat mint olyat.

A háttértörténethez az tartozik, hogy a Műemléki Világnap alkalmával leutaztunk menyasszonyommal a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúrába, hogy ott okosodjunk az ICOMOS által rendezett konferencián és díjátadón (egyébként aztán tényleg nagyon érdekes dolgokat lehetet megtudni, volt szó iparművészet és építészet kapcsolatáról bőven, üveg-, fém- és kerámiaművészet ürügyén, de felírtam egy csomó későbbmindenképpenmegnézem-típusú webcímet, köztük a műemlékem.hu-t is, ahol a közösség erejével 11.000+ műemlék van lefényképezve, állapotleírva – mindezt csak azért, hogy mekkora a világ a könyvtárakon kívül). És ha már ott voltunk, akkor ott is maradtunk, ennek pedig az volt az eredménye, hogy rövid mászkálás után rá kellett bukkannunk a Brummogda nevű intézményre.

Brummogda, PécsAmikor másodszor mentünk el mellette, nem bírtuk ki, hogy ne nézzünk be, aztán elkeztünk beszélgetni az éppen ott macit varró nénivel. Elmesélte, hogy gyermekpszichológus, és mellette viszi ezt a műhely-szerűséget, ahol persze venni is lehet macit, de sokkal jobban jár az ember, ha leül, és megvarrja ő maga, mert egyrészt akkor tényleg az övé lesz, másrészt addig is tud beszélgetni vagy hallagatni minden gondjáról, bajáról. És állítólag nem csak gyerekek járnak, hanem elég sok felnőtt is (amit tökéletesen meg tudok érteni…).

Na szóval a hatalmas ötlet: kéne csinálni egy olyan gyerekkönyvtárat, ami egyben óvoda és ilyen fajta műhely is, ahol egyszerre dogoznak ovónők, gyermekpszichológusok és gyermekkönyvtárosok (vagy mindhárom egyszerre, szerintem nem lenne nehéz összerakni egy ilyen képzést). Ami kép előttem megjelent, az eléggé nyugatira sikerült (magyarán nyilván sokba kerülne), de ha már három az egyben szolgáltatást nyújt, akkor nyilván jobban megérné.

Nem tudom, hogy mennyi pszichológiát tanulnak az ovónők (nekem nem túl sok pozitív emlékem maradt, az egy Dadust kivéve, de ő már nagyon idős volt, ezért alig járt be) – azzal kb. tisztában vagyok, hogy a gyermekkönyvtárosok fantasztikusan empatikusak (bár, aki mondjuk az ELTE-ről megy gyermekkönyvtárba, az a gyerekek iránt vonzódásán és a tanárképzésen kívül nem támaszkodhat túl sok mindenre…) -, de abban teljesen biztos vagyok, hogy sem könyvtárosnak, sem ovónőnek nem árt meg egy rendes gyermekpszichológus képzés.

Sőt, akkor már simán lehetne integrálni egy olyan intézmény-komplexumba, aminek segítségével szerintem még a vidékbe is sikerülne kis életet lehelni (vagy legalábbis a felnövő generációnak lehetne perspektívát adni általa). Ez a komplexum olyasmi lehetne, mint a szent istváni Magyarországon a 10 falu, 1 templom, magyarán kisebb körzetekben létrehozni egy kultúrház-templom-szociális ellátó-sport-oktatási-közigazgatási stb. egységet, ami egyfajta szellemi és fizikai rekreációs helyként működhetne. Helyet kaphatna benne az óvóda, alapfokú (esetleg középfokú) iskola, egyház(ak) ima- és közösségi termei, uszoda, fürdő, sportpályák, könyvtár, információs pont, jegyző, vetítőterem, szórakozó hely (buli, koncert céljaira), szálloda stb., és ahova elég lenne két busz, ami reggel-délután a kölyköket viszi, este és hétvégén meg mindenkit fürödni, kulturálódni, és egy könyvtárbusz. Pénzbe sem kerülne annyiba, mintha minden falu, település külön kellene hogy létrehozza ezeket a (szerintem) létfontosságú helyeket (arról nem is beszélve, hogy így meg lehetne oldani pl. a könyvtáros-, tanár- és paphiányt is), vagy egy településen, de külön-külön építenék fel őket (egyébként nem ennyire komplex jelleggel, de pl. Káposztásmegyeren működik egy ilyen katolikus templom-kultúrház – sőt egy ideig a reformátusok is használták – a paneldzsungelben).

Ráadásul mekkora kihívás lehetne frissen végzett építészeknek, tájépítészeknek ezeket a helyeket rendesen megcsinálni, meg gondozott és szép környezetet, parkot tervezni hozzá.

(Marci most biztos tudna erre mondani dán példát, és ha van, akkor mondj is, mert csak engem igazolsz vele!)

Elég rendszeresen szoktam járni egy Tolna megyei kis faluban, Kalaznón. A második világháború előtti 1500 svábból ma maradt ott kb. 100 székely, felvidéki és cigány ember, szinte a teljes nyomorban. És nem csak az a baj, hogy nincs munka, mert az még egyszer-kétszer akad, sőt rendszeres is van néha, de egyszerűen motiváció nincs hozzá, főleg nem állandó jelleggel (tisztelet a kivételnek). És ha belegondolok, hogy nekem lenne-e egy olyan helyen, ahol legfeljebb a kocsmába találkozhatom valakivel, a legközelebbi település pedig 5 km-re van, de ott is csak a könyvtár nagyobb és több kocsma van, hát nem biztos, hogy bírnám idegekkel (még ha olyan jó képesítésekkel és háttérrel is rendelkezem, mint most). Viszont ha lenne egy olyan környezet, amilyen mondjuk most a Kopaszi gát vagy a Gödör (utóbbinál nem a szakadtság a szempont, hanem a pezsgő közösségi élet), akkor egyrészt nyugodt és jó körülmények közt lehetne feltöltődni, másrészt lenne egy olyan biztos szellemi-lelki háttér, ami tovább tudná “rugdosni” az embereket a hétköznapokon.

Ezzel pedig ünnepélyesen kihúzom kezemet a romantika bilijéből, és jó magyar módjára foglalkozom a saját kis individualista hülyeségeimmel a továbbiakban is. De a macivarrós-gyerekpszichológusos gyerekkönyvtárat tényleg meg kéne csinálni.

KI versus MKE

Úgy látom, megint darázsfészekbe nyúltam. Kaptam ugyanis jó pár levelet a címben jelzett témakörben, hogy mégis hogyan gondolom az előző bejegyzésben írtakat:

Meg kéne szűntetni a kismillió párhuzamosságot (hogy a legevidensebbet mondjam, a KI – MKE kettősséget kéne első körben robbantani, az utóbbi javára, de az első előnyeinek átemelésével…).

Egyszer leírtam, de aztán gondoltam egyszerűbb, ha ide is kiteszem, mert így ismét mindenki olvashatja (egyébként ott a hozzászólási lehetőség a bejegyzés alján, ajánlom mindenki szíves figyelmébe ;)

Szóval: KI az itt igen, a Könyvtári Intézet volt (az MKE meg a Magyar Könyvtárosok Egyesülete, de ezt azoknak írom, akik bár nem szakmabéliek, mégis olvasgatják, hogy mi történik itt).

Kezdem az elején egy alapvetéssel: én nem személyek ellen írtam. Tehát ha azt írom, hogy felesleges az MKE-KI kettősség, akkor nem a KI-nél dolgozó szakemberekre gondoltam, hanem az intézményre.

Megmondom őszintén, mit látok gyakorló könyvtárosként a KI-ből (most nem mint Takács Dani írok, hanem mint a MOME könyvtárosa). Ebben lesz szubjektív, de néhány olyan tény is, amit szerintem nehéz letagadni, még ha részigazságok is – és úgy vélem nem feltétlenül én tehetek róla, ha nincs elég infóm – azokat a csatornákat használom (Katalist, kollégák stb.), amikhez bármelyik másik könyvtáros (vagy szakmán kívüli!) is hozzáférne.

Egy olyan valamit, ami hetente küld egy levelet a Katalistre, amit igazából halvány lila gőzöm sincs, hogy mire használhatnék. Van egy portál, amiről legfeljebb a statisztikai adatokat szoktam leszedni, ha kell a sajátunké. És néha olvashatok olyan katasztrofális összeállításokat, mint múltkor volt az a webes irodalom-összeállítás (honlapszerkesztés, na). De nem többet. Tényleg.

Hiányolom többek közt a folyamatos kommunikációt (és most nem a portálról beszélek, mert az bőven nem elég, és a Katalistes leveleket is hagyhatjuk nyugodtan, mert az is nulla), az olyan fórumok szervezését, amit próbáltam csinálni az MKE FITT nevében – mert úgy érzem, az pl. kifejezetten a KI dolga lenne, nem az enyém -, problémafelvető és -megoldó találkozókat stb.

És mellette itt van az MKE, aminek most már legalább 10 rendezvényén vettem részt, tartottam előadást, hallottam érdekes dolgokat, találkoztam egy csomó emberrel, sőt, részese lehettem egy egyelőre elég erőtlen szerveződésnek is – ld. FITT. (Azzal a megszorítással természetesen, hogy itt is elviselhetetlen a bürokrácia – emiatt érzem erőtlennek a FITT-et, pont azt a rugalmasságát veszíti el általa, ami a legnagyobb előnye lehetne -, a kismillió elnök, titkár, jegyző, gyűlés, jegyzőkönyv – jó, tudom, ez valamennyire állami dolog is, de hatékony szervezéssel ezt ki lehetne valahogy küszöbölni, legalábbis van valami ötletfélém, ami vagy működik, vagy nem.)

Én egy minisztériumi nyúlványnak látom a KI-t, kihelyezve a legmerevebb intézménybe, az OSZK-ba, amit valaha is láttam (na jó, azért máshol is vannak szép dolgok, ld. korábbi csörtémet az ELTE EK-val). Az szép dolog, hogy vannak pénzek, de ezt az MKE is megszerezheti (főleg KI hatókörrel), nem?

Önmagában nagyon jó dolognak tartom, ha van egy ilyen szervezet, mint ahogy elismerem, hogy rendkívül jó szakemberek vannak ott (tényleg, ez nem nyalás, hanem őszinteség). Főleg, hogy most az Ádámmal együtt bekerültem az oktatási részbe is, ahol szintén nagyon rokonszenves és jó szakembert ismertem meg. Nem ezzel van a bajom, hanem hogy emellett van egy olyan szervezetünk, aminek a részei mi vagyunk, amit mi tudunk csinálni, és sokkal közelebbinek érzem magunkhoz. Egyszerűen MKE taggal minden sarkon találkozhatom – és én is az vagyok.

Azt elismerem (és erre utaltam is a bejegyzésben, de aztán nem fejtegettem), hogy nagyon sok előnye is van a KI-nek. Az pl. hatalmas, hogy önálló állásként funkcionál a vezetői tisztje. Hogy szava van a minisztériumban. De ez önmagában még mindig kevés, én úgy érzem.

Amit én el tudnék képzelni (és ez egy nagyon-nagyon-nagyon utopisztikus kép, úgyhogy ha nem tetszik valakinek, szó nélkül elfogadom): a szakállamtitkár mellett van egy olyan ember, akit úgy választanak, mint az MKE elnököt, saját állása van stb. És onnantól lefelé pedig mehetne a hagyományos, választós, megbízós modell, dolgozó könyvtárosokkal. Esetleg még egy testület lehetne az, aki szintén ezért kapja a fizetését. És kőkemény feltételekhez lenne kötve a szakemberi gárda kinevezése, többek közt a szakma támogatása is kellene hozzá. Évenkénti beszámoló (az egész szakmának!!!! ami után nyílt szavazással vagy nem tudom mivel lehetne váltani vagy erősíteni, akár két éves periódusban – ezt úgy értem, hogy egy év szavazása még nem elegendő a megdöntéshez, hanem ha az elsőn megbukik, akkor a második évben valóban repül, ha ismét megbukik – nem tudom, érthető-e, mindegy, ez csak egy hirtelen ötlet volt), folyamatos nyilvánosság stb. – ezek szerintem nem teljesíthetetlen kérések 2009-ben, még Magyarországon sem.

Szívesen folytatom a beszélgetést.

Ajánlás-terv

Ezerrel pörög az agyam a múlt hét pénteki rendezvényen, főleg, hogy egyre mélyebb betekintést nyerek ebbe a TÁMOP-nak nevezett moslékosvödörbe.

Néhány javaslat, kiindulási pontnak:

  • Legyen egy egységes, összefoglaló ajánlás, hogy milyen modulokat (és azok milyen funkciókat) tartalmazzon egy könyvtári rendszer, abból mi az, amit alapból kell tudnia (alapcsomag), és mi az opcionális.
  • A könyvtár honlapja legyen ugyanolyan modul, mint mondjuk a kölcsönzőmodul, és legyen teljesen összeépítve az OPAC-kal, nevezzük a kettőt együtt web-modulnak – ehhez pedig használjanak ingyenes és nyílt forráskódú CMS-t, amelyet a helyi könyvtáros, szakember már szabadon tud módosítani. Opcionálisan az OPAC is bátran lehetne nyílt forráskódú, erre az egész modellre gyönyörű példa a Scriblio – tökéletesen fölösleges ilyenek külön fejlesztésébe időt, energiát és pénzt ölni. Ráadásul ha teljesedik ez a feltétel, akkor a külső webes eszközök illesztése és felhasználása is sokkal egyszerűbbé válik.
  • API-ba nem folynék bele külön, Andris azzal sokkal régebb óta és sokkal magasabb szinten foglalkozik.
  • Legyen egységes jogi szabályozás fejlesztő és könyvtáros között. Legyen meghatározva a bibliográfiai adatok és a szofvterek tulajdonjoga, és ez szerződésben legyen rögzítve. Ehhez jó lenne két-háromféle szerződés-sablon kidolgozása.
  • Dolgozzunk ki sablonokat adatvédelemre és a felhaszálási feltételekhez. Utóbbi szinte mindenhol van, de csak az offline világra vonatkozóan, előbbinek viszont még nyoma sincs. Szerencsés lenne a webes jelenlét erősödésével a könyvtár-felhasználó-információ viszonyokat tisztázni.
  • Jó lenne folyamatosan szkennelni a webet új és hasznos alkalmazások felderítése céljából (pl. Twitter, Zotero stb.), illetve ennek a tevékenységnek egy kezelőfelületet kialakítani (delicious-féle központi címkézhető, véleményezhető gyűjtőoldalra gondolok). Az összegyűjtött alkalmazásokat pár szűrőn átengedni (néhányan végignéznék, véleményeznék), és az arra alkalmasakat lehetne ajánlani az integrált könyvtári rendeszerek fejlesztőinek, hogy építsék meg.
  • És végül én még valami dizájn-ajánlást is készítenék (példakódokkal), gondolva itt usability-re, CSS/XHTML alkalmazási módjaira stb., szintén inkább kollégáknak, mint a fejlesztőknek.

Valami olyasmi az egész, hogy a jövő a kezünkben van, csak észre kéne venni, és ki kéne nyitni a szánkat.