Két és fél éves visszatekintés a klogra

2005 decembere óta írom az élet és könyvtár blogot. Kezdetben egy ingyenes szolgáltatón vezettem, de 2006 őszére eljutottam oda, hogy igényeim kinőtték a rendelkezésre álló lehetőségeket. Egy saját domain és tárhely vásárlásán gondolkoztam, de amikor körülnéztem a szolgáltatók közt, arra kellett rájönnöm, hogy a minimálisan kínált tárhely is bőven több, mint amit valaha is használni fogok. Innen már csak egy kis lépés volt a következő ötlet, hogy akkor több blog is futhasson egy olyan domain név alatt és szolgáltatási környezetben, amely csekély mértékben ugyan, de mégis többet kínál a mindenki számára elérhetőknél. Nem volt különösebben kidolgozott koncepcióm, nagy vonalakban ezt írtam október 9-én (ekkor született meg a klog elnevezés is):

A koncepció egy underground, szabadszellemű virtuális központ létrehozása (WP, azaz blogalapú), amely helyet ad a különféle területekről összeverbuválódott jelenlegi és majdani szakembereknek, hogy saját blogjukban oszthassák meg nézeteinket a nagyvilággal, egymással, és természetesen a szakemberek közösségével (amely egyelőre nem látszik tudomásul venni ezeket az új lehetőségeket). (…)

A megvalósulásban sokat segített, hogy két rendszeres olvasóm, Paszternák Ádám (aki akkor még Gyulán az Olvasónaplót írta) és Darvas Tóth Péter (ő pedig az ELTE Egyetemi Könyvtárban dolgozott) az ötlet gyakorlatba való átültetésénél bábáskodtak – azaz rögtön beköltöztek, és az elméleti alapok kialakításában is aktívan közreműködtek.

Sok szabályt, szabályozást nem hoztunk, de azokat igyekeztünk következetesen betartani, betartatni. Szankciót szerencsére még soha nem kellett alkalmazni, és figyelmeztetni is összesen talán két alkalommal.

  1. Az oldal célja, hogy szabad környezetben, a könyvtári élet különböző területein dolgozó könyvtárosok blog alapú kommunikációs felületet tudjanak kialakítani, amely segíti őket a tudományos és szakmai céljaik megvalósításában, ill. az eredmények közzétételében, megosztásában és megvitatásában.
  2. A tagok független szakmai csoportulást alkotnak, amely magában foglalja a politikai semlegességet, és az egyes intézményektől való függetlenséget is.
  3. A tagok a Creative Commons (a továbbiakban CC) Some Rights Reserved licenszét fogadják el, amely azt jelenti, hogy szabad felhasználást biztosítanak, azzal a feltétellel, hogy a feldolgozott anyag szintén hasonló licensz alá fog esni. A tagok ezt a blogjukon a CC logójával jelzik.
  4. Az oldal üzemeltetője vállalja a lehetőségek szerinti technikai támogatást, a tagok pedig becsületbeli ügyüknek tekintik az önképzést, hogy minél inkább önerőből tudják megvalósítani terveiket, ötleteiket.
  5. Az oldalakon szabad véleménynyilvánítás van biztosítva, a fent jelzett keretek betartásával. A szabályok be nem tartása egyszeri figyelmeztetés után kizárást von magával.

Ehhez még egy kiegészítő “szabály” született a legutóbbi költözésünkkor, amely tulajdonképpen inkább egyfajta szponzori megállapodás: ingyenes tárhelyünkért cserébe mindenoldalon kell szerepelnie egy miner.hu widgetnek, amit a tulajdonosok szabadon alakíthatnak a saját igényeik szerint.

Az indulás egy olcsó tárhelyen történt, amely sok technikai problémát okozott, de aztán belerázódtunk, és beindult a klogok szaporodása is. Rövidesen (őszinte meglepetésemre és nagy örömömre) fogalommá vált a név, és számunk folyamatosan hatványozódott (két év alatt több, mint 50 blog született, igaz ezek közül sok halva, vagy rövid időn belül az enyészetté lett). Jelenleg kb. 40 klog működik több-kevesebb rendszerességgel, köztük számtalan intézményi blog – nem egy közülük országos szakkönyvtár! – (a Berzsenyi Dániel Gimnázium Könyvtára, a Dési Huber István Általános Iskola könyvtára, az ELTE Egyetemi Könyvtár, a Györffy István Általános Iskola könyvtára, a Gothard Jenő Általános Iskola könyvtára, az egri Bródy Sándor Könyvtár zenei részlege, a Dr. Hetényi Géza Humán SZKI Könyvtára, a Kálváriaparti Általános Iskola és Sportiskola könyvtára, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskola, a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Kollégium Könyvtára, a Kőrösy József Közgazdasági Szakközépiskola könyvtára, a Neumann János Általános Iskola könyvtára, az Országos Idegennyelvű Könyvtár, a Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató Központ és a Vasvári Pál Közgazdasági Szakközépiskola Könyvtára), de több szakmai szervezet is minket választott (a Csongrád Megyei Könyvtárosok Egyesülete, az ELTE BTK informatikus könyvtáros szak Szakos Hallgatói Érdekképviselete, az MKE FITT szekció, a Magyar Olvasástársaság, a Könyvtárostanárok Egyesülete, a MIBE, az MKE Vas Megyei Szervezete, a Szombathelyi Könyvtáros Hallgatók Egyesülete) illetve sok a szakmai vagy egyéni, illetve a kettő egyvelegét képző oldal (702, Anima, Henrietta, FIKSZ, Jog, Kívül-belül irodalom, nnn, Polcológia) – a felsorolások nem a teljesség igényével készültek, és nagyrészt az URL-ek betűrendje szerint vannak rendezve.

Anyagi ráfordítást nem igényelt sokat eddig a program. A domainnév fenttartása, és az első évi tárhelyköltség saját forrásból volt biztosítva, a második “lakhelyünk” megvásárlásához és a (még nem megvalósult) kezdőlap arculatának tervezéséhez a közösség is hozzájárult, a mostani hoszt pedig a fent említett megegyezés szerint ingyenes. Összességében elmondható, hogy az eddigi költségek legfeljebb százezres nagyságrendben mérhetők, de a szükséges ráfordításoknak ez legfeljebb a fele-kétharmada. A ráfordított időre is inkább az jellemző, hogy a nagy munkálatok (költözések, telepítések) nem igényeltek túl sokat, inkább az egyes blogok személyre szabása, és az egyéni igények kielégítései voltak a hosszabb feladatok.

Mintegy háromnegyed év alatt jutottunk el a szakításig szolgáltatónkkal, és egy hosszabb költöztetési procedúra után Kardos Andris, az UTCA projekt vezetője lett a gazdánk, majd miután a Könyvtári Intézethez csatlakozott, immár a konyvtar.hu portál fejlesztésével, tovább költöztünk, s jelenleg a miner.hu-t is üzemeltető Bártházi András ad nekünk otthont (ennek a keresőmotornak van egy könyvtáros melléklete is, amely jószerével a klog által előállított tartalmakra épül).

Úgy vélem, mára a klog elsődleges küldetése megvalósult. A magyar könyvtáros társadalomban már nem megy káromkodásszámba a 2.0-ás tendenciák, eszközök emlegetése, és már senki sem értetlenkedik, ha blogról van szó. Sok, és egyre több könyvtár, iskola, egyetem stb. bír saját dinamikus honlappal, amelynek sokszor az alapja, vagy a fő kifejezési formája a blog lett. Így a következő lépésként talán a klog finomabb kidolgozását, szolgáltatás-jellegének kihangsúlyozását, és az egyes szakblogok, itt-ott még ingyenes szolgáltatókon felbukkanó blogok összegyűjtését, és egy nagyobb, átfogóbb terjeszkedést tudnék meghatározni. Ehhez terveim voltak, vannak, sajnos ezek nagy része idő- és anyagi forrás hiányában nem valósultak meg eddig, márpedig az internet gyorsan átlép a változásra képtelen projekteken. Remélem, hogy a klog esetében ez nem fog megtörténni.

Végezetül még annyit szeretnék hozzátenni az egészhez, hogy nem hiszem, hogy ezekhez az eredményekhez nekem túl sok közöm lenne. Azok a folyamatok, amelyeknek eredményének nagy része a klogon nyilvánult meg, tőlem teljesen függetlenek voltak, s ebből a szempontból én semmivel sem tudtam többet adni, mint egy átlag ingyenes szolgáltató. Az eredmény másik részét pedig az egyes emberek munkája adta meg, ami meg szintén nem az én érdemem. Úgyhogy köszönet mindazoknak, akiket illet.

Két plusz link:

A bejegyzés a KIT eheti kiadásába készült.

Összesítő táblázat és ezzel vége (?)

honlap

idő

tartalom

udvariasság

összesen

Szeged
(3. hely)

1 nap és 23 óra

++

2

3

3

8

Székesfehérvár
(1. hely)

2 nap és 5 óra

– (átláthatatlan)

2

4

5

11

Debrecen
(5. hely)

14 óra 30 perc

+

3

1

3

7

Tatabánya
(6. hely)

2 nap és 21,5 óra

+++

1

3

2

6

Kaposvár
(4. hely)

2 nap és 15,5 óra

– (átláthatatlan)

1

4

3

8

Szentendre
(7. hely)

19 óra

— (flash)

3

1

2

6

Veszprém
(2. hely)

15,5 óra

++

3

5

2

10

Salgótarján
(8. hely)

21 óra

— (nagy képek, nem igazán minőségi munka)

3

3

0

6

Zalaegerszeg
(9. hely)

16,5 óra

+++

3

1

1

5

FSZEK
(10. hely)

22 óra

+ (portál)

3

1

1

5

És akkor sorban a könyvtárak:

  1. Székesfehérvár
  2. Veszprém
  3. Szeged
  4. Kaposvár
  5. Debrecen
  6. Tatabánya
  7. Szentendre
  8. Salgótarján
  9. Zalaegerszeg
  10. FSZEK

Összefoglaló

Tehát ennyi. Nyertes Székesfehérvár, 11 ponttal, de minden könyvtárnak tisztelet, aki egyáltalán válaszolt (persze lehet, hogy aki nem válaszolt, az nem is kapta meg a levelemet, de az biztos, hogy én mindenhova kiküldtem). Mégegyszer elnézést kérek, hogy egy ilyen szubjektív, elfogult bírálat született.

Néhány javaslat, összefoglaló megjegyzés is megfogalmazódott bennem:

  • Úgy vélem, hogy egy (megyei) könyvtár nem utasíthat vissza egy ilyen jellegű megkeresést kompetenciahiányra hivatkozva. A válaszhoz szükséges információk az interneten is rendelkezésre állnak (lásd TARIC-adatbázis, ezt egy egyszerű Google-kereséssel is meg lehet találni), vagy pedig kollégáktól is lehet segítséget kérni – akár másik könyvtárból is (ha ez működött volna, akkor lehet, hogy lebuktam volna:).
  • Két könyvtárnál is az e-mail-címek a Freemail-nél vannak, amivel úgy vélem alapvetően nincs baj, de egy megyei könyvtár megengedhetné magának, hogy dolgozóinak biztosítson egy könyvtári domainneves címet. Ez egyben a könyvtárat is reprezentálja, tehát minimális figyelmet megérdemelne.
  • Egy jó honlap készítéséhez nem pénz és zsenialitás szükséges, hanem egy kis átgondoltság és tervezés (itt a zsúfolt, felesleges információkat kiemelő, lassan letöltődő, öncélú és felesleges elemeket tartalmazó lapokra gondolok).

Remélem ez a felmérés el fog indítani valamit. A véleményeket, bírálatokat kíváncsian és a tőlem telhető alázattal várom:)