Lesz-e szmájli?

Egy kérdés, amelynek hátterét az e-könyvekről való gondolkodás adta: ha sikerül végre megoldani a digitális beszédgenerálást normálisan (persze messze van ez még, amint ez a fonetika szakszemen tavaly kiderült), akkor elfognak-e terjedni a szmájlik a szak- és szépirodalomban? Persze nem kis vigyorgó, nyelvet öltő, síró stb. fejek formájában, hanem metajelként, amely a felolvasó szoftvernek fogja megadni egy szövegrész vagy mondat modalitását. És hogy fogják ezeket hívni? Mert milyen gáz lenne ennek is egy három-négy betűs betűszót alkotni vagy valami kitekert nyelvész-zsargonnal megjelölni…

(És most nem a hangoskönyvekre gondolok, az külön műfaj.)

Nemmosolygós

Gica tuti nem fog szeretni ezért a bejegyzésért, de kiírom magamból, mert már nagyon kezd fájni. A szmájlikról van szó.

image by FlipSide3

Az nagyon szép dolog, hogy manapság bárki használhat olyan forradalmi dolgot, mint az SMS vagy a csirip. De ez nem azt jelenti, hogy egyébként a többi kommunikációs formánkat is ez kéne, hogy meghatározza, mert határozottan ártani tud.

Konkrétan arra gondolok, hogy mostanában elég nehezen tudom kifejezni pl. az érzelmeimet szavakkal írásban. Nagyon is rá lettem kattanva a számjlikra, röhögő arcocskákra meg a többi vacakra, csakhogy ezek már teljesen benőtték az írásbeli közléseimet is. Nagyon oda kell figyelnem, ha úgy szeretnék írni, hogy azt az érzelmet fejezze ki, amit én szeretnék, de ne rakjam tele kettőspont-zárójel-pébetű-débetű-stb. kombinációval. Egy időben (még ezen a blogon is) bőven használtam az emotikonokat bejegyzésírás közben is, de erről hálistennek leszoktam. Most még a kommentek között bukkan fel itt-ott (ezt még meg is lehetne ideologizálni, pl. hogy nem akarok nagyon hosszú szövegekkel zsúfolni a hozzászólásmezőt), de már kezdem levetkőzni ezt a szokásomat. Is.

Másik baj, hogy a gondolkodást is gyalulja rendesen, sokkal könnyebb egy hírt egy számjlival kommentálni vagy megosztani, mint azt leírni, hogy miért szmájli, és az miért örül vagy szomorú.

Két helyen látom jelenlegi életemben a létjogosultságát ezeknek az ikonoknak: SMSben és csiripen. Előbbi egyszerűen csak mert pénzbe kerül, utóbbi pedig a többit zavarja, ha 3-4 részes megnyilatkozásokat teszek. Meg kényelmetlen is.

És hogy a rövidítésekről ne is beszéljünk: jegyzetelés közben ok, de emailben, hozzászólásban minek? A billentyűzet attól még nem kopik.

Végül pedig szeretnék mindenki szíves figyelmébe ajánlani egy nagyon érdekes tanulmányt, a köszönések anatómiájáról. Nagyon találó, tényleg erősen redukálódnak a köszönések minden emailváltás alkalmával, sőt annyit még hozzátennék, hogy ezek biznyos kapcsolatok esetén (jellemzően pl. a klogos kollégáimmal, akik azért nem közeli ismerőseim) naponta újrakezdődnek. Szóval (szocio)nyelvész-csemege.

Image by FlipSide3

Mostanában

A konjunkciók operatív jelentése által végrehajtott műveletek a konjunktjelenségek feletti operációk, amelyeknek segítségével a mondatjelentések által reprezentált tényállások a reflexióban egymásra vonatkozódnak, azzal az eredménnyel, hogy a mondatjelentésekből – külön figyelemmel a konjunktjelentésekre – a konjunktjelentésektől eltérő egység jön létre.

És:

Közös integrátor: a konjunktjelentésekben reperzentált tulajdonságok, egyedek és tényállások a közös integrátor megvalósulásinstanciái. Minél pontosabban kielégítik a konjunktok a szintaktikat és szemantikai azonosságfeltételeket, annál közvetlenebb és természetesebb módon lehet levezetni a közös integrátorukat, és annál kevesebb tény- és kontextusismeret szükséges a megfelelő közös integrátor megalapozásához

Nem, a filozófián túl vagyok. Ez szín tiszta és magyar szövegtan szigorlat.

Nyelvésznap

Tegnap mintha megvarázsoltak volna, reggeltől estig állandóan nyelvészettel kapcsolatos dolgok jöttek szembe (hogy a fél nap alatt összecsapott – gyalázatos minőségűre sikeredett – nyelvtöri szemináriumi dolgozatról ne is beszéljek). Nem sorrendben most szépen belinkelek hérom gyöngyszemet, így jobb most, mint a delicious.

Az első a Buffalo buffalo Buffalo buffalo buffalo buffalo Buffalo buffalo. Ezt lehet, hogy még akkor sem érteném, ha angol anyanyelvűnek születtem volna (btw tudtátok, hogy a szociolingvisztika szerint nincs olyan, hogy anyanyelv? elég vicces). Így most kénytelen vagyok elhinni, hogy ez így értelmes és nyelvtanilag is helyes.

A következő egy elég kemény helyesírási teszt, amin valószínűleg Magyarország 99%-a elhasalna. Délutáni lazításhoz jó… Mindenesetre, ha olvassa valaki a magyar szakról, annak külön ajánlom meleg szeretettel.

Van külön wikioldala is már a legidegesítőbb helyesírási hibáknak, lehet csemegézni. Ezt legszívesebben egy-az-egyben átemelném az OpenOffice automata szövegjavítójába, de túl lusta vagyok. Na majd egyszer. (Tényleg, ha megcsinálom, hova sírjak, hogy tegyék be a hivatalos verzióba?)

Bónuszként meg az első rögzített magyar káromkodás egy 1370 körül írt eredetiről 1458-ban másolt Dubnici krónikából (persze azért szoft kiszólások voltak korábban is…): Wezteg kwrwanewfya zaros nemeth, iwttatok werenkewht, ma yzzywk thy wertheketh – szerintem nagyon érdekes, hogy ha a helyesírási és hangjelölési sajátosságoktól eltekintünk, akkor szinte mai magyarul van írva: Veszteg [maradsz?] kurvanőfia szaros német, ittátok vérünket, ma isszuk ti véreteket. (Ezt kiabálták a magyarok, miközben verték szét a zürichiek fejét. Nem volt szabad foglyot ejteniük. Kedves, ugyebár.)

Magyarság, királyság.

Ön- kontra idegenkép

Úgysem bírok egyszerre 2-3 óránál többet intenzíven ööö… tanulni, főleg szociolingvisztikát, ezért jöjjön egy aha!-élmény.

A félév X szemináriumi óráiból kb. X/3 ment el a “cigánykérdésre.” Eléggé nívós viták folytak a témáról, ez talán annak is volt köszönhatő, hogy a 15 fős csapatból maximum 5 beszélt, az sem egyszerre, de így is gyakran csúsztam le a pszicholingvisztikáról (eléggé ki volt centizve az órarendem).

BTW, aki a témát ismeri, annak villantok, hogy Bartha Csilla volt a vezető. :)

Az egyik órán osztott ki egy olyan handoutot (bizony, ezt még magyarszakon is így mondják…), amelyen az iskola önképe és a cigányok idegenképe volt összeszedve táblázatba. Könyvből volt fénymásolva, csak gyanítom, hogy Réger Zita és/vagy Bartha tanárnő egyik könyvéből származik, de most talán nem ez a fontos. A lényege, hogy bár az iskola (a tanárok, döntéshozók, a “magyar” szülők stb.) meg vannak győzödve az elsőbbségéről, szervező feladatairól és kötelességeinek mibenlétéről (pl. működése a társadalmi egyetértésen alapul, a célok, értékek, normák stb. alapján, az oktatás-nevelés előnyt biztosít, meghatározza az elsajátítandó ismereteket és azok hogyanját, a gyerek a tanár alá van rendelve, a tanítási időben a családnak nincs helye az iskolában stb.). Ugye ezek mennyire magától értetődő dolgok? Mi is így voltunk szocializálva, nagy valószínűséggel utódaink jó eséllyel hasonlóan lesznek nevelve.

De mit látt ebből a cigány(gyerek)? Számára az iskola egy törvényekkel, szabályokkal irányított hely, azok a bizonyos (romantikus) célok nem célok. A cigány közösségekben a család az első, mindig, utána következik bármiféle tanítónéni, iskola stb., és a családjának kötelessége őt az iskolában (tanítási időben) is a védelmébe vennie. Az iskolának az a feladata, hogy úgy készítse fel a gyereket bizonyos társadalmi feladatokra, ahogy ő kívánja, hiszen a családé a szocializáló, nevelő szerep, nem az iskoláé. Emellett pedig a cigányok pubertáskorig gyerekek, onnantól kezdve közösségük teljes jogú, felnőtt tagjai, így nem követelhető meg tőlük az a feltétlen engedelmesség (alázat), amely többé-kevésbé elvárható egyébként.

Ezekről a szempontokról folytak elég termékeny viták, számomra külön érdekes volt azt megfigyelni, hogy a tanári pályára készülők (én nem tartozom közéjük, de ez másik történet) mit gondolnak erről az egészről. Az eléggé egységes álláspont volt, hogy ilyenekről szinte szó sincs a tanárképzésben, a frissdiplomásoknak igazából gőzük nincs az egészről, és az szerencsés lehetett, aki ilyen jellegű kurzusokon legalább hallott róla.

Talán furcsán fog hangzani, mert leginkább a technikai megoldások érdekelnek (legalábbis a blog kezdett ezirányba elmozdulni…), de én nagyon hiányolom a könyvtári képzésünkből a szociológiát, társadalomismeretet. Az nagyon szép volt, hogy az 1997. évi CXL törvény kapcsán elhangzottak azok a szavak, hogy hátrányos helyzetű, meg kisebbségi könyvtáros, de nem sírtam volna, ha többet kell tanulni. Pl. amivel Ádám is foglalkozik, a fiatalokkal való foglalkozást, konkrétan a cigánykérdéshez kapcsolódó könyvtári témakört stb.

Szóval már megint sír a szám…

Aussie English for Beginners

Az egyik kedvenc “nyelvkönyvem”, amit a National Museum of Australia museumshop-jában volt alkalmam beszerezni. David Pope állati jó (és vicces) rajzai egy kis könnyedséget csempésznek az amúgy kissé angolos humorú műbe. (Az angol humorról nagyon negatív a véleményem – már ha a létezésének
tagadása negatív vélemény…)
Ízelítőnek néhány szócikk az első kötetből (összesen három jelent meg):

Bunyip (1845)

A bennszülött legendáknak ezt az emberevő szörnyét lelkesen adaptálták a fehér művészek és írók. Leírása nagyon sokszínű: valaki szörnyűséges emberi fejjel és állati testtel írta le, valaki az emberre való veszélyességét, és hangos bummogását éjszakánként. Azt mondják, folyókban, mocsarakban és billabong-okban él őshonos. A szó az aborigin Wergaia nyelvből származik (Nyugat Victoria).

Drop bear

Modern mitológiai állat, megjelenésében hasonlít a koalára, de kb. másfél méter magas, rendkívül éles fogakkal és karmokkal. Azt mondják más állatokat eszik, és nagyon szereti az embert is. A drop bear a fákon rejtőzik el, és onnan veti magát le a gyanútlan áldozatra, legfőképpen tengeren túli túristákra.

Economic rationalism

A gazdasági menedzsment egyik megközelítése az, amelyik szabadjára engedi a piaci erőket, mint pl. a supply & demand, hogy azok irányítsák a gazdaságot. Ez a megközelítési mód tipikusan adoptálja a privatizációt, a decentralizációt, a ‘fizessen a felhasználó’ jeligét és az alacsony közkiadásokat. A legtöbb ausztrál meglepetéssel szokta felfedezni, hogy ez ausztrál kifejezés.

A többi itt, interaktív bizbasz, meg játék is. Sajnos a drop bear-ről nincs kép, pedig az a legjobb…

Öhm… csókolom… elnézést

Nem tudok semmit kinyögni, amikor ilyen szintű dolgokat látok. Magyar nyelvünk reformátorai, szellemi elitünk eljövendő krémje. Fantasztikus. Én ezeket a lapokat előbb tiltanám le a gyerekem előtt, mint mondjuk a goldengate-et.

Le akartam zárni ennyivel a postot, de egyszerűen képtelen vagyok feldolgozni, hogy 12-14 éves kölykök hogyan képesek ilyenek kitalálására… (Update: van köztük 18 is, de ez csak onnan derül ki, hogy odaírta.) Most egyébként tovább gondolva a dolgokat, beugrott, hogy hol láttam ilyen izék készülését. Tavaly nyáron, Kalaznón, ahol szintén van egy eMagyarország-pont, mert van úníjó meg zinternet (legalja.hu). Az egyetlen baj, hogy a felügyelő néninek halvány lila fingja nem volt, hogy a kölykök mit is csinálnak voltaképpen, néha el-el röppent egy bredpit-sóhaj a csajok ajkáról, de nem hiszem, hogy akár ez is eljutott volna az ingerküszöbéig.

Lássuk tehát, mit is tett nekünk jó a gyerekek szempontjából az információs (digitális) társadalom:

  • kaptunk internetet (ha nem is otthonra, de a művházba/könyvtárba stb. valahova biztos)
  • kaptunk digitális fényképezőgépet, így a fotóinkat nem kell mutogatni senkinek, aki esetleg beszólna, hogy hülye vagy fiam, köpöd ki rögtön (ellenben a filmessel, ugyebár – nem hiszem, hogy mindegyik kissrácnak lenne egy színes nagyítógépe otthon ;)
  • kaptunk kúttúrát, tudjuk hogy kell pucsítani az ágyon/falnak támaszkodva, hogy minden kispöcs ránk kattanjon

Bezony, ezt mind adta ám a zinternet meg az állam bácsi. De azt elfelejtette a drága, hogy sajna az nem úgy van ám, hogy az ember alszik egyet a kakaóbiztos billentyűzeten, aztán már tudja is, hogy merről fingik a bolond lyuk. Alapvető kultúráltság meg ilyenek. Internethasználat (értelmesebb dolgokra). Ha az emberek abból indulnának ki, hogy egy olyan eszközt tartanak a kezükben, amit a legnagyobb fejek, emberek, tudósok, menők tartanak a másik oldalon, rögtön motiváltabbak lennének a megismerésre és a jó felhasználásra.

Nagyvárosok

Egy listát nézegetve gondolkoztam el, vajon mitől függ, hogy hány féle (nyelvű) neve van egy városnak. Pl. Wien – Bécs – Vienna, Praha – Prague – Prag – Prága, München – Munnich stb. (nagyon sokat lehetne még ide írni), de Budapest, Berlin, Madrid pamparam (Miskolc, hehe;). Nekem nem sikerült első körben rájönnöm. Ötletek?

névadás

azért van jó is a nyelvészetben:

a személynévadás, az újszülöttek elnevezése látszólás teljesen önkényes, a névadó szabadon választhat a rendelkezésére álló teljes személynévállományból, némely társadalomban bármely szót, hangsort vagy szósort felhasználhat személynévként. [lábjegyzet:] amerikában 1901-ben egy smith-t a loyal lodge no 296 knights of pythias ponca city, oklahoma névre kereszteltek […]” és “némely név önkényessége formai megkötöttségekből ered: a versenylovak, az állatkerti állatok sokszor egészen abszurd neveket kapnak, mert a névadás fő szabálya az azonos kezdőbetű (az állat korára, származására vagy tartási helyére utaló információhordozó, […]), s az ezzel kezdődő “névszerű” nevek tartaléka már kimerült. ezért hívhatják pl. az imperial nevű versenyló egyik utódját isztopirin-nek, egy németországi vadaspark egyik bölényét sprachfehler-nek.” [j. soltész katalin: a tulajdonnév funkciója és jelentése. budapest 1979, 25-26.]

csak zárójelben jegyzem meg, hogy twist oliver is egy ilyen névadási aktus során kapta meg ezt a determináló nevet (to twist: ‘csavarogni’, ‘tekeregni’).

és a bölény valószínűleg már kimúlt…

“magyar” irodalomelmélet

én nem értem… ha jól számolok, már több mint 100 éve többé-kevésbé magyar a felsőoktatási nyelv, mondjuk 100%-osan. (ergo nem kell latin disszertációkat és hasonló vadságokat csinálni, mint ezt bárki megtudhatja margócsy professzor úr előadásán…:) de ez alatt a röpke idő alatt miért nem lehetett kitalálni 40-50 magyar szót irodalomelmélet terén is? igaz, ennek annyi haszna van, hogy csak egyszer kell megírni a művet, utána fordítás nélkül mehet amerikától kezdve oroszországig bárhova, de szerencsétlen a diák, aki csak belerévedni tud, de recepcióról nem igazán beszélhetünk.

idéznék:

“ez csak úgy mehet végbe, ha a szöveg homofónia-rendjébe is becsatlakozik a kiüresedett szociolektus (és nem marad meg szintagmatikus kapcsolatai, a perspektivitás és fókuszálás, illetve a tematikus és formális ekvivalenciák által teremtett narratív hierarchia alárendelt egységének).” [kovács árpád: diszkurzív poétika. veszprém 2004, 81.]

hát igen. tökéletesen igaza van.

ha ezt valaki nekem le tudja fordítani, kap egy túrórudit mélben. és ha 3-400 oldal ugyanilyet, 1.5 nap alatt, egy egész raklappal. szintén mélben. ígérem.