Lesz-e szmájli?

Egy kérdés, amelynek hátterét az e-könyvekről való gondolkodás adta: ha sikerül végre megoldani a digitális beszédgenerálást normálisan (persze messze van ez még, amint ez a fonetika szakszemen tavaly kiderült), akkor elfognak-e terjedni a szmájlik a szak- és szépirodalomban? Persze nem kis vigyorgó, nyelvet öltő, síró stb. fejek formájában, hanem metajelként, amely a felolvasó szoftvernek fogja megadni egy szövegrész vagy mondat modalitását. És hogy fogják ezeket hívni? Mert milyen gáz lenne ennek is egy három-négy betűs betűszót alkotni vagy valami kitekert nyelvész-zsargonnal megjelölni…

(És most nem a hangoskönyvekre gondolok, az külön műfaj.)

Nemmosolygós

Gica tuti nem fog szeretni ezért a bejegyzésért, de kiírom magamból, mert már nagyon kezd fájni. A szmájlikról van szó.

image by FlipSide3

Az nagyon szép dolog, hogy manapság bárki használhat olyan forradalmi dolgot, mint az SMS vagy a csirip. De ez nem azt jelenti, hogy egyébként a többi kommunikációs formánkat is ez kéne, hogy meghatározza, mert határozottan ártani tud.

Konkrétan arra gondolok, hogy mostanában elég nehezen tudom kifejezni pl. az érzelmeimet szavakkal írásban. Nagyon is rá lettem kattanva a számjlikra, röhögő arcocskákra meg a többi vacakra, csakhogy ezek már teljesen benőtték az írásbeli közléseimet is. Nagyon oda kell figyelnem, ha úgy szeretnék írni, hogy azt az érzelmet fejezze ki, amit én szeretnék, de ne rakjam tele kettőspont-zárójel-pébetű-débetű-stb. kombinációval. Egy időben (még ezen a blogon is) bőven használtam az emotikonokat bejegyzésírás közben is, de erről hálistennek leszoktam. Most még a kommentek között bukkan fel itt-ott (ezt még meg is lehetne ideologizálni, pl. hogy nem akarok nagyon hosszú szövegekkel zsúfolni a hozzászólásmezőt), de már kezdem levetkőzni ezt a szokásomat. Is.

Másik baj, hogy a gondolkodást is gyalulja rendesen, sokkal könnyebb egy hírt egy számjlival kommentálni vagy megosztani, mint azt leírni, hogy miért szmájli, és az miért örül vagy szomorú.

Két helyen látom jelenlegi életemben a létjogosultságát ezeknek az ikonoknak: SMSben és csiripen. Előbbi egyszerűen csak mert pénzbe kerül, utóbbi pedig a többit zavarja, ha 3-4 részes megnyilatkozásokat teszek. Meg kényelmetlen is.

És hogy a rövidítésekről ne is beszéljünk: jegyzetelés közben ok, de emailben, hozzászólásban minek? A billentyűzet attól még nem kopik.

Végül pedig szeretnék mindenki szíves figyelmébe ajánlani egy nagyon érdekes tanulmányt, a köszönések anatómiájáról. Nagyon találó, tényleg erősen redukálódnak a köszönések minden emailváltás alkalmával, sőt annyit még hozzátennék, hogy ezek biznyos kapcsolatok esetén (jellemzően pl. a klogos kollégáimmal, akik azért nem közeli ismerőseim) naponta újrakezdődnek. Szóval (szocio)nyelvész-csemege.

Image by FlipSide3

Mostanában

A konjunkciók operatív jelentése által végrehajtott műveletek a konjunktjelenségek feletti operációk, amelyeknek segítségével a mondatjelentések által reprezentált tényállások a reflexióban egymásra vonatkozódnak, azzal az eredménnyel, hogy a mondatjelentésekből – külön figyelemmel a konjunktjelentésekre – a konjunktjelentésektől eltérő egység jön létre.

És:

Közös integrátor: a konjunktjelentésekben reperzentált tulajdonságok, egyedek és tényállások a közös integrátor megvalósulásinstanciái. Minél pontosabban kielégítik a konjunktok a szintaktikat és szemantikai azonosságfeltételeket, annál közvetlenebb és természetesebb módon lehet levezetni a közös integrátorukat, és annál kevesebb tény- és kontextusismeret szükséges a megfelelő közös integrátor megalapozásához

Nem, a filozófián túl vagyok. Ez szín tiszta és magyar szövegtan szigorlat.

Nyelvésznap

Tegnap mintha megvarázsoltak volna, reggeltől estig állandóan nyelvészettel kapcsolatos dolgok jöttek szembe (hogy a fél nap alatt összecsapott – gyalázatos minőségűre sikeredett – nyelvtöri szemináriumi dolgozatról ne is beszéljek). Nem sorrendben most szépen belinkelek hérom gyöngyszemet, így jobb most, mint a delicious.

Az első a Buffalo buffalo Buffalo buffalo buffalo buffalo Buffalo buffalo. Ezt lehet, hogy még akkor sem érteném, ha angol anyanyelvűnek születtem volna (btw tudtátok, hogy a szociolingvisztika szerint nincs olyan, hogy anyanyelv? elég vicces). Így most kénytelen vagyok elhinni, hogy ez így értelmes és nyelvtanilag is helyes.

A következő egy elég kemény helyesírási teszt, amin valószínűleg Magyarország 99%-a elhasalna. Délutáni lazításhoz jó… Mindenesetre, ha olvassa valaki a magyar szakról, annak külön ajánlom meleg szeretettel.

Van külön wikioldala is már a legidegesítőbb helyesírási hibáknak, lehet csemegézni. Ezt legszívesebben egy-az-egyben átemelném az OpenOffice automata szövegjavítójába, de túl lusta vagyok. Na majd egyszer. (Tényleg, ha megcsinálom, hova sírjak, hogy tegyék be a hivatalos verzióba?)

Bónuszként meg az első rögzített magyar káromkodás egy 1370 körül írt eredetiről 1458-ban másolt Dubnici krónikából (persze azért szoft kiszólások voltak korábban is…): Wezteg kwrwanewfya zaros nemeth, iwttatok werenkewht, ma yzzywk thy wertheketh – szerintem nagyon érdekes, hogy ha a helyesírási és hangjelölési sajátosságoktól eltekintünk, akkor szinte mai magyarul van írva: Veszteg [maradsz?] kurvanőfia szaros német, ittátok vérünket, ma isszuk ti véreteket. (Ezt kiabálták a magyarok, miközben verték szét a zürichiek fejét. Nem volt szabad foglyot ejteniük. Kedves, ugyebár.)

Magyarság, királyság.

Ön- kontra idegenkép

Úgysem bírok egyszerre 2-3 óránál többet intenzíven ööö… tanulni, főleg szociolingvisztikát, ezért jöjjön egy aha!-élmény.

A félév X szemináriumi óráiból kb. X/3 ment el a “cigánykérdésre.” Eléggé nívós viták folytak a témáról, ez talán annak is volt köszönhatő, hogy a 15 fős csapatból maximum 5 beszélt, az sem egyszerre, de így is gyakran csúsztam le a pszicholingvisztikáról (eléggé ki volt centizve az órarendem).

BTW, aki a témát ismeri, annak villantok, hogy Bartha Csilla volt a vezető. :)

Az egyik órán osztott ki egy olyan handoutot (bizony, ezt még magyarszakon is így mondják…), amelyen az iskola önképe és a cigányok idegenképe volt összeszedve táblázatba. Könyvből volt fénymásolva, csak gyanítom, hogy Réger Zita és/vagy Bartha tanárnő egyik könyvéből származik, de most talán nem ez a fontos. A lényege, hogy bár az iskola (a tanárok, döntéshozók, a “magyar” szülők stb.) meg vannak győzödve az elsőbbségéről, szervező feladatairól és kötelességeinek mibenlétéről (pl. működése a társadalmi egyetértésen alapul, a célok, értékek, normák stb. alapján, az oktatás-nevelés előnyt biztosít, meghatározza az elsajátítandó ismereteket és azok hogyanját, a gyerek a tanár alá van rendelve, a tanítási időben a családnak nincs helye az iskolában stb.). Ugye ezek mennyire magától értetődő dolgok? Mi is így voltunk szocializálva, nagy valószínűséggel utódaink jó eséllyel hasonlóan lesznek nevelve.

De mit látt ebből a cigány(gyerek)? Számára az iskola egy törvényekkel, szabályokkal irányított hely, azok a bizonyos (romantikus) célok nem célok. A cigány közösségekben a család az első, mindig, utána következik bármiféle tanítónéni, iskola stb., és a családjának kötelessége őt az iskolában (tanítási időben) is a védelmébe vennie. Az iskolának az a feladata, hogy úgy készítse fel a gyereket bizonyos társadalmi feladatokra, ahogy ő kívánja, hiszen a családé a szocializáló, nevelő szerep, nem az iskoláé. Emellett pedig a cigányok pubertáskorig gyerekek, onnantól kezdve közösségük teljes jogú, felnőtt tagjai, így nem követelhető meg tőlük az a feltétlen engedelmesség (alázat), amely többé-kevésbé elvárható egyébként.

Ezekről a szempontokról folytak elég termékeny viták, számomra külön érdekes volt azt megfigyelni, hogy a tanári pályára készülők (én nem tartozom közéjük, de ez másik történet) mit gondolnak erről az egészről. Az eléggé egységes álláspont volt, hogy ilyenekről szinte szó sincs a tanárképzésben, a frissdiplomásoknak igazából gőzük nincs az egészről, és az szerencsés lehetett, aki ilyen jellegű kurzusokon legalább hallott róla.

Talán furcsán fog hangzani, mert leginkább a technikai megoldások érdekelnek (legalábbis a blog kezdett ezirányba elmozdulni…), de én nagyon hiányolom a könyvtári képzésünkből a szociológiát, társadalomismeretet. Az nagyon szép volt, hogy az 1997. évi CXL törvény kapcsán elhangzottak azok a szavak, hogy hátrányos helyzetű, meg kisebbségi könyvtáros, de nem sírtam volna, ha többet kell tanulni. Pl. amivel Ádám is foglalkozik, a fiatalokkal való foglalkozást, konkrétan a cigánykérdéshez kapcsolódó könyvtári témakört stb.

Szóval már megint sír a szám…

Fiók mélye no1.

Valami bibliofil betegség rág az utóbbi pár hónapban-évben, minek következtében ha meglátok valami régebbi (a századfordulón meglepő dolgokat adtak ki) és/vagy érdekesebb könyvet, akkor az a kezemhez tapad. No persze (és sajnos) ez nem azt jelenti, hogy nagyon tele lennék ilyenekkel, de azért akad. Ezek közül az egyik kedvencem (és melyik nem az) P. G. Wodehouse Psmith mint ujságíró című opusza. Olyasmi alcímmel, hogy “Egy bohémlelkű, bátor cambridgei jogász kalandjai.” Angolból fordította Dr. Balogh Barna. Kiadta a Pantheon Irodalmi Intézet, Budapesten, 1928-ban.

Eddig igazából annyira nem is érdekes. De ha belelapoz az ember (főleg a nyelvész beállítottságúak), akkor megindul a nyálképződés, a szem felcsillan, moshisan szólva “feláll az agya.” Ugyanis Dr. Balogh Barna úr a lehető leghűebben akarta visszaadni a new yorki alvilág nyelvét, amiben Mr. Psmith – jó szokása szerint – alaposan megmártózik. És ezt mivel mással érhette volna el leghűebben, mint a pest jassznyelv alkalmazásával. Ízelítőnek a kis Maloney egy monológja:

“Én nem kínozom, – felelte változatlan, fakutya képpel. – Két csibész egy kutyust uszítgatott rá odalenn, mikor ippen arra gyüttem. Kuss! mondtam nekik. Mi a frászt heccelitek ezt a kis buta jószágot? Asszongya erre az egyik kölök: kuss neked az anyád ne sirasson, mi közöd hozzá? Tyűh! mondom, a keservit a zanyádnak, az a közöm hozzá, hogyha mesmeg le nem teszed azt a kis buta jószágot, kapsz egy olyan mejjport köhögís ellen, hogy tüdőlötyögíst kapsz! Erre nekemugrik, hogy rámsózzék egyet, csakhogy én hamarébb odasóztam neki, a másikat meg kupán vágtam, hogy elszídült, oszt hirtelen felkaptam a cicát, hátha meg teccik mondani: mit csinájjunk véle.”

Kép majd lesz, ha visszaszerzem a szkennert és/vagy találok egy fényképezőgépet.

A tegnapi bloggerparti tanulságos volt. Főképp, hogy veszettül kereknek sikerült még mindig maradnom, ezenkívül rondán bölcsésznek is. De nem is baj, így izgalmas KLOG.hu-t építeni :D Keltnek pedig mégegyszer köszönet a tippért. Megvalósítás folyamatban, bár a Loop kicsit viccesen tud viselkedni, de csak CSS kérdése az egész.

Upd (04.11.): ilyen volt. De ahogy olvasgatom, még lesz róla másnál is szó.

Back to NFS.

Aussie English for Beginners

Az egyik kedvenc “nyelvkönyvem”, amit a National Museum of Australia museumshop-jában volt alkalmam beszerezni. David Pope állati jó (és vicces) rajzai egy kis könnyedséget csempésznek az amúgy kissé angolos humorú műbe. (Az angol humorról nagyon negatív a véleményem – már ha a létezésének
tagadása negatív vélemény…)
Ízelítőnek néhány szócikk az első kötetből (összesen három jelent meg):

Bunyip (1845)

A bennszülött legendáknak ezt az emberevő szörnyét lelkesen adaptálták a fehér művészek és írók. Leírása nagyon sokszínű: valaki szörnyűséges emberi fejjel és állati testtel írta le, valaki az emberre való veszélyességét, és hangos bummogását éjszakánként. Azt mondják, folyókban, mocsarakban és billabong-okban él őshonos. A szó az aborigin Wergaia nyelvből származik (Nyugat Victoria).

Drop bear

Modern mitológiai állat, megjelenésében hasonlít a koalára, de kb. másfél méter magas, rendkívül éles fogakkal és karmokkal. Azt mondják más állatokat eszik, és nagyon szereti az embert is. A drop bear a fákon rejtőzik el, és onnan veti magát le a gyanútlan áldozatra, legfőképpen tengeren túli túristákra.

Economic rationalism

A gazdasági menedzsment egyik megközelítése az, amelyik szabadjára engedi a piaci erőket, mint pl. a supply & demand, hogy azok irányítsák a gazdaságot. Ez a megközelítési mód tipikusan adoptálja a privatizációt, a decentralizációt, a ‘fizessen a felhasználó’ jeligét és az alacsony közkiadásokat. A legtöbb ausztrál meglepetéssel szokta felfedezni, hogy ez ausztrál kifejezés.

A többi itt, interaktív bizbasz, meg játék is. Sajnos a drop bear-ről nincs kép, pedig az a legjobb…