Lesz-e szmájli?

Egy kérdés, amelynek hátterét az e-könyvekről való gondolkodás adta: ha sikerül végre megoldani a digitális beszédgenerálást normálisan (persze messze van ez még, amint ez a fonetika szakszemen tavaly kiderült), akkor elfognak-e terjedni a szmájlik a szak- és szépirodalomban? Persze nem kis vigyorgó, nyelvet öltő, síró stb. fejek formájában, hanem metajelként, amely a felolvasó szoftvernek fogja megadni egy szövegrész vagy mondat modalitását. És hogy fogják ezeket hívni? Mert milyen gáz lenne ennek is egy három-négy betűs betűszót alkotni vagy valami kitekert nyelvész-zsargonnal megjelölni…

(És most nem a hangoskönyvekre gondolok, az külön műfaj.)

Cédulázás webes módra

zoteroNekem majdnem minden nyelvészeti és irodalmi kurzus elején elmondják, hogy mennyire hasznos és jó címkézni. Sajnos én még nem tudtam teljesen átélni ezt az örömöt, de valószínűleg itt inkább bennem van a hiba, lévén csekély elköteleződésem a magyar szak iránt.

Annak, aki már nagyon belejött ebbe a fajta jegyzetelési módba, és aki rendszeresen használja a webet forrásként, annak itt van a Zotero nevezetű alkalamzás, amelynek egy Firefox kiterjesztés az alapja, de ahogy elnézem, tervbe van véve egy teljesen online rész is, hogy bárhonnan elérhessük az összetalicskázott tudást.

Ennyivel viszont nem áll meg az élet. Ha a feldolgozók, kutatók oldalán maradunk, van neki mind Word, mind OpenOffice alá beépülő pluginja (Macre is!), valamint le lehet tölteni (sok) előre definiált hivatkozási formátumot, így az a para is le van tudva, hogy mi lesz, ha nem oda rakom a vesszőt, ahova kéne (nekem első kanyarban 3 féle hivatkozási szabályt kellett elsajátítanom és alkalmaznom – nyelvész, irodalmár és könyvtári -, és mi lett volna, ha még járok törire, filológiára és levéltárra… hogy szociológiáról, jogról stb. ne is beszéljek). Mivel azonban ezek a formátumok sajnos amerikaiak, ezért nekünk kell legyártani a hazai szabványokat, a Citation Style Language (XML alapú) leírónyelvvel, na de ettől talán nem riad vissza egy elvetemült bölcsész, hát még ha ráadásul könyvtáros is…

Az egész tetejébe pedig van egy szemet gyönyörködtető lista a támogatott oldalakról, a fele egyetemi, könyvtári lap és adatbázis (egy rakat katalógus köztük természetesen, az adatbázisok közt olyan itthon használtak is szerepelnek, mint az EBSCO, az InfoTrac, a CSA Illumina vagy a ProQuest), ráadásul a Google Books, a Google Scholar, a CiteULike és nem utolsó sorban a LibraryThing is köztük van. Azaz felvesszük a könyvtárunkat, és azt böngészve dobálhatjuk bele a hivatkozási adatbázisunkba a köteteket. De folyóiratok, újságok is szerepelnek persze, olyanok, mint a New York Times, a Nature, a Time, a Washington Post stb. (Itt most egy “hát nem gyönyörű?” kérdés kívánkozik ki belőlem.)

Szerintem holnap írok pár levelet a hazai OPAC-fejlesztőknek… Ezt nem szabadna kihagyni.

És a végén a hüphüphüp, barbatrükk: akár mi is csatlakozhatunk a díszes társasághoz. A legegyszerűbb dolgunk akkor van, ha WordPresst használunk: három plugint kell telepíteni, és máris tudnak ránk is hivatkozni. És ami a legszebb: ezzel és a Scriblio közreműködésével a könyvtárak az olvasóiknak egy olyan über hivatkozás-gyártó és rendbentartó eszközt tudnak a kezükbe adni, ami egy fél fillérjükbe nem kerül.

Ha fent van a Zotero extension a Firefoxban, a címsorban fog megjelenni a kis ikon (a tartalomnak megfelelően), amelyre kattintva készíthetjük a cédulát. Természetesen lehet címkézni, könyvtárakba rendezni, exportálni 7 féle formátumban, akár fájlostul, hálózaton megosztani őket (ez némi beállítást kíván, nem olyan mint a Google Reader, na de az milyen lenne már, ha nem lehetne hova fejlődni…) Az interfész pedig magyarul is beszél a másik 22 támogatott nyelv mellett.

zotero location bar

Kredit: a Center for History and New Media munkatársai készítették a George Mason University-n.

Debrecen, második felvonás

A nap második felében a DEENK főigazgató asszonya, Dr. Virágos Márta foglalta össze a digitált tartalmakról való tudnivalókat, leginkább általánosságokról és nemzetközi tapasztalatokról beszélt, a konkrétumokat ráhagyta az őt követő előadókra.

Takács Margit PhD-hallgató a metadatok szerepéről beszélt az e-dokumentumok elérésében. Meghatározta a metaadat fogalmát (a források másodlagos adatai, amelyeket automatikusan vagy manuálisan adhatunk a tartalomhoz), végül bemutatott pár metaadat-szabványt (OCLC Intercat, Dublin Core, URC – Uniform Resources Characteristic/Citation, TEI – The Text Encoding Initative, EAD – Encoded Archival Description stb.)

Bánkeszi Katalin, az OSZK címzetes igazgatója a digitalizálási projektekről tartott előadást. A Nemzeti Fejlesztési Terv és az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében lehet pénzt kapni ezekre, a TÁMOP és a TIOP keretében.

A nap záró előadása, és az ehhez közvetlenül kapcsolódó műhelybeszélgetés főszereplője Dr. Szinger András, az Artisjus jogásza volt. Két fontos dolog leszögezésével kezdte: az Artisjus nem mumus, ő csak egy tanácsadó szerv, semmiféle jogköre nincsen. A második pedig az, hogy a digitalizálás szó gyűszűvirággal (digitalis) való megmérgezést jelent. Az, amire mi gondolunk, az helyesen digitálás-ként hangzik, és az eredménye digitált anyag. Komolyra véve a szót: többek közt ismertette a jelenlegi szerői jogi helyzetet (nem egyszerű az Európai Unióval együttműködni), ami gyakorlatilag a káosszal egyenlő. Az angol nyelvű törvényeket mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja, így lehetséges, hogy pl. Magyarországon lehetséges – egyelőre – a különböző típusú intézmények elektronikus gyűjteményeinek összekapcsolása. Nagy problémát jelent a szerői jog az elektronikus formánál, itt a LAMPS (Libraries, Archives, Museums, Schools, a P rejtély maradt előttem, mert nem tudtam már felírni) kivételt képez, ezek dedikált gépen jeleníthetik meg az adott tartalmat (ld. NAVA-pontok), anékül, hogy azt módosíthatni, illetve másolni lehessen – ezt nevezik display-nek. Kérdésekkel hozzájuk lehet fordulni at info [kukac] artisjus [pont] com. Érdekességképpen még elmondta, hogy mekkora marhaság a copyright a könyveken stb. Ez a cucc az USÁban kellett ’89 előtt, ahol a szerzői jogot is le kellett védetni. Ma már viszont ott is a kontinentális joggyakorlat él, azaz mihelyt leírok már csak egy betűt is, az már az én szellemi tulajdonom, ami a szerzői jog alá esik (sarkított fogalmazás volt, tessék nem szó szerint venni).