The L!brary Initiative

Régebben sokat foglalkoztam a programmal, mostanában ismét előkerült, és megpróbáltam utána járni, hogy mi történt az elmúlt években (15 éve nyitotta meg a kapuját az első ilyen könyvtár).

2002 és 2013 között több, mint 40 millió dollárból több, mint 60 iskolai könyvtárat újítottak fel, 2004 és 2017 között pedig több, mint 400 ezer gyereknek adták meg a lehetőséget, hogy a könyvtár közreműködésével jobb életet tudjanak megvalósítani.

Tampi

Olvasom két napja, folyamatosan, és csak az jár a fejemben, hogy itthon, miközben a Ramszesz, a Jani, a Lőrinc, a Balog Zoltán meg az összes többi hülye ostoba gőgjében villával hányja az eus pályázatot meg a stadiont (vagy csak szimplán megalázza a magyar társadalmat úgy egészében), addig mennyi emberen lehetne segíteni nem sokkal, csak egy kis odafigyeléssel.

 

Egyre aktuálisabbnak érzem megint a L!brary-t, ahol kompetens, értő szakemberek és politikusok fogtak össze, és társadalmi munkában(!) összehozták ezt a programot azoknak a gyerekeknek, akiknek a tanulás, a pozitív közösségi élmény határozhatja meg az egész életútját. És az a legdurvább, hogy amit olvasni lehet ebben a könyvben, hogy milyen elvek mentén tervezték meg a bútorokat, a tereket, a dekorációt, hogyan vonták be a gyerekeket ebbe a programba, az köszön vissza Tampinál is.

Nincsen nálam a könyv éppen, így nem tudom pontosan idézni, de az az egyik legjobb mondat az egészben, amelyben az egyik résztvevő foglalta össze a lényeget: “Hatalmas dolog az, és hosszú távú hatásai vannak, ha egy mélyszegénységben élő gyermeknek az élete legszebb helye a könyvtár.”

Az illusztrációként használt kép egyébként a kedvencem, a mögötte levő koncepció: megkérték a gyerekeket, hogy írjanak, meséljenek a kedvenc könyvükről, ajánlják azt, majd csináltak róluk egy fotót, ami aztán rajzként került fel a könyvespolc fölé, kiemelve az ajánlásuk, véleményük legfontosabb részét. A képet hamarjában most a Pinteresten találtam meg.