“Aki hazudik az csal, aki hazudik az lop…”

Mai Best of Katalist:

Tisztelt Kollégák!

Lopni nem szabad!

A könyvtárak által jogtalanul továbbadott anyagokat valakinek korábban el kellett készíteni.

Értsék meg kedves kollégák, ha ez így halad, nagyon rövid időn belül eljön az az idő, hogy nem lesz aki elkészítse ezeket az anyagokat. Akkor aztán
nem lesz mit ellopni.

A megélhetési bűnözés alól sincs felmentés! Hova jutunk! Sose lesz itt már rend?

Tessék felelős vezetőinket kényszeríteni, hogy itt normális élet legyen.

Üdvözlettel: Kiss Gábor, TINTA Könyvkiadó, (nyelvészeti szak- és szótárkiadó)

Idézett Úr korábbi levelében egyszer már felszólította a kollégákat, hogy gyakoroljanak nyomást a fenntartóra (OKM), hogy adjon több pénzt könyvbeszerzésre. Akkor azt hittem, hogy ez csak vicc a rosszabbik fajtából, de a jelek szerint nem, van olyan kiadó, amely explicite az állami megrendelésekre apellálva akar fennmaradni (ez a témához méltó mondat volt).

Pedig mekkora lehetőség van egy működő tankönyvkiadó vezetőjének kezében… Fáj, nagyon fáj.

A refrén befejezését pedig mindenki tudja, énekeljük hát kispajtások teli torokból.

Ui: az csak hab a tortán, hogy az MKE Vándorgyűlésen hatalmas feneket kerítve jelentette be az NKA, hogy évi 1 milliárdot fognak adni dokumentum-beszerzésre. Mit mondjak, nagyon nem tudott fellelkesíteni (jelek szerint Kiss Gábort se, vagy legalábbis nem hiszi el).

Gyerekkönyvtár, kicsit másképp

A szakdolgozati témámhoz is passzol némiképp, hiszen a most következő ötlet is kicsit más megvilágításba helyezné a könyvtárat mint olyat.

A háttértörténethez az tartozik, hogy a Műemléki Világnap alkalmával leutaztunk menyasszonyommal a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúrába, hogy ott okosodjunk az ICOMOS által rendezett konferencián és díjátadón (egyébként aztán tényleg nagyon érdekes dolgokat lehetet megtudni, volt szó iparművészet és építészet kapcsolatáról bőven, üveg-, fém- és kerámiaművészet ürügyén, de felírtam egy csomó későbbmindenképpenmegnézem-típusú webcímet, köztük a műemlékem.hu-t is, ahol a közösség erejével 11.000+ műemlék van lefényképezve, állapotleírva – mindezt csak azért, hogy mekkora a világ a könyvtárakon kívül). És ha már ott voltunk, akkor ott is maradtunk, ennek pedig az volt az eredménye, hogy rövid mászkálás után rá kellett bukkannunk a Brummogda nevű intézményre.

Brummogda, PécsAmikor másodszor mentünk el mellette, nem bírtuk ki, hogy ne nézzünk be, aztán elkeztünk beszélgetni az éppen ott macit varró nénivel. Elmesélte, hogy gyermekpszichológus, és mellette viszi ezt a műhely-szerűséget, ahol persze venni is lehet macit, de sokkal jobban jár az ember, ha leül, és megvarrja ő maga, mert egyrészt akkor tényleg az övé lesz, másrészt addig is tud beszélgetni vagy hallagatni minden gondjáról, bajáról. És állítólag nem csak gyerekek járnak, hanem elég sok felnőtt is (amit tökéletesen meg tudok érteni…).

Na szóval a hatalmas ötlet: kéne csinálni egy olyan gyerekkönyvtárat, ami egyben óvoda és ilyen fajta műhely is, ahol egyszerre dogoznak ovónők, gyermekpszichológusok és gyermekkönyvtárosok (vagy mindhárom egyszerre, szerintem nem lenne nehéz összerakni egy ilyen képzést). Ami kép előttem megjelent, az eléggé nyugatira sikerült (magyarán nyilván sokba kerülne), de ha már három az egyben szolgáltatást nyújt, akkor nyilván jobban megérné.

Nem tudom, hogy mennyi pszichológiát tanulnak az ovónők (nekem nem túl sok pozitív emlékem maradt, az egy Dadust kivéve, de ő már nagyon idős volt, ezért alig járt be) – azzal kb. tisztában vagyok, hogy a gyermekkönyvtárosok fantasztikusan empatikusak (bár, aki mondjuk az ELTE-ről megy gyermekkönyvtárba, az a gyerekek iránt vonzódásán és a tanárképzésen kívül nem támaszkodhat túl sok mindenre…) -, de abban teljesen biztos vagyok, hogy sem könyvtárosnak, sem ovónőnek nem árt meg egy rendes gyermekpszichológus képzés.

Sőt, akkor már simán lehetne integrálni egy olyan intézmény-komplexumba, aminek segítségével szerintem még a vidékbe is sikerülne kis életet lehelni (vagy legalábbis a felnövő generációnak lehetne perspektívát adni általa). Ez a komplexum olyasmi lehetne, mint a szent istváni Magyarországon a 10 falu, 1 templom, magyarán kisebb körzetekben létrehozni egy kultúrház-templom-szociális ellátó-sport-oktatási-közigazgatási stb. egységet, ami egyfajta szellemi és fizikai rekreációs helyként működhetne. Helyet kaphatna benne az óvóda, alapfokú (esetleg középfokú) iskola, egyház(ak) ima- és közösségi termei, uszoda, fürdő, sportpályák, könyvtár, információs pont, jegyző, vetítőterem, szórakozó hely (buli, koncert céljaira), szálloda stb., és ahova elég lenne két busz, ami reggel-délután a kölyköket viszi, este és hétvégén meg mindenkit fürödni, kulturálódni, és egy könyvtárbusz. Pénzbe sem kerülne annyiba, mintha minden falu, település külön kellene hogy létrehozza ezeket a (szerintem) létfontosságú helyeket (arról nem is beszélve, hogy így meg lehetne oldani pl. a könyvtáros-, tanár- és paphiányt is), vagy egy településen, de külön-külön építenék fel őket (egyébként nem ennyire komplex jelleggel, de pl. Káposztásmegyeren működik egy ilyen katolikus templom-kultúrház – sőt egy ideig a reformátusok is használták – a paneldzsungelben).

Ráadásul mekkora kihívás lehetne frissen végzett építészeknek, tájépítészeknek ezeket a helyeket rendesen megcsinálni, meg gondozott és szép környezetet, parkot tervezni hozzá.

(Marci most biztos tudna erre mondani dán példát, és ha van, akkor mondj is, mert csak engem igazolsz vele!)

Elég rendszeresen szoktam járni egy Tolna megyei kis faluban, Kalaznón. A második világháború előtti 1500 svábból ma maradt ott kb. 100 székely, felvidéki és cigány ember, szinte a teljes nyomorban. És nem csak az a baj, hogy nincs munka, mert az még egyszer-kétszer akad, sőt rendszeres is van néha, de egyszerűen motiváció nincs hozzá, főleg nem állandó jelleggel (tisztelet a kivételnek). És ha belegondolok, hogy nekem lenne-e egy olyan helyen, ahol legfeljebb a kocsmába találkozhatom valakivel, a legközelebbi település pedig 5 km-re van, de ott is csak a könyvtár nagyobb és több kocsma van, hát nem biztos, hogy bírnám idegekkel (még ha olyan jó képesítésekkel és háttérrel is rendelkezem, mint most). Viszont ha lenne egy olyan környezet, amilyen mondjuk most a Kopaszi gát vagy a Gödör (utóbbinál nem a szakadtság a szempont, hanem a pezsgő közösségi élet), akkor egyrészt nyugodt és jó körülmények közt lehetne feltöltődni, másrészt lenne egy olyan biztos szellemi-lelki háttér, ami tovább tudná “rugdosni” az embereket a hétköznapokon.

Ezzel pedig ünnepélyesen kihúzom kezemet a romantika bilijéből, és jó magyar módjára foglalkozom a saját kis individualista hülyeségeimmel a továbbiakban is. De a macivarrós-gyerekpszichológusos gyerekkönyvtárat tényleg meg kéne csinálni.

Kis magyar tükröcske

Tegnap érdekes levél pottyant befele a levelesládámba. Elöljárónak annyit, hogy Andris keze volt a dologban, köszönöm neki, ezúton is. Tehát, Németországban készítik az Infobib-et, ami német nyelven gyűti és osztja le az érdekességeket-okosságokat a (nemzetközi) könyvtári életből. Egyik szerkesztőjük, Nadine Ullmann küldte a levelet, amely nagy vonalakban azt tartalmazta, hogy összegyűjtik a különböző európai országokból, hogy hogyan is néz ki a könyvtáros és könyvtári blogoszféra, valamint a hozzájuk kapcsolódó terület. Magyarország pedig, bárhogy is centizem (centizték), Európa, tehát kíváncsiak az itteni helyzetre is.

Nem kicsit megtisztelő a feladat, hogy engem választottak (választott Andris…), viszont méretében sem kicsi objektíven megítélni a helyzetet, azt hiszem. Ezért arra kérném tisztelettel a kedves olvasóimat, hogy a kommentekben segítsenek összegyűjteni a ma, Magyarországon létező blogokat, olyan jelzéssel, hogy konkrétan szakmai blogról van-e szó – mint a Könyvtároskisasszony, a FIKSZ vagy a Libr-OSS -, vagy pedig olyan ÉK-fajta, énblogos, kicsit az iskoláról, mindennapi életről is szólós..

A klogokat természetesen ismerem, ezen kívül a Könyvtároskisasszonyt, a Tekintetet, a Libr-OSS-t, a Könyvtárosházát és az ezekről elérhető blogokat ismerem. Ugyanakkor nekem pl. kérdés, hogy a Könyvtári Intézet új portálján található középső oszlop most akkor blog? Annak számít(hat)? Az OSZK RSS csatornájának végén található dolog micsoda? Mert az Újdonságok rovat pl. tök más dolgokat tartalmaz…

Végül pedig bónusznak találtam egy hivatkozást Allan’s Library blogjára (másodéves könyvtáros hallgató :D ), ahol van egy érdekes ábra a Web 10.0-ról. Nesze neked számozás. Hehe.

web10

Magyar könyvtárkép külföldieknek

Nemrég jelent meg Libraries and Librarianship in Hungary (pdf-ben sokkal szebb…) címmel egy helyre kis kiadvány az OSZK prezentálásában angol nyelven (azt nem értem, hogy netre miért nem tudták kirakni magyarul). Persze mi mással is kezdhetnék, mint a sokat emlegetett 1997. évi CXL. törvénnyel:

  • libraries are the core institutions of the information society
  • the library system is a prerequisite for the free flow of information
  • all citizens have the right to access services provided by the libraries which are „open to all users“ (see below)
  • the development of the library system and national library services must be financed by the state

Ez így persze eléggé zanzásított, de cirka 10 év távlatából azt hiszem mindenki le tudja magának vonni a tanulságokat. Aztán egy tényleg érdekes “párbaj” a KATALIST-en (amit nem kívánok kommentálni, csak egy sóhaj jut az eszembe ezzel kapcsolatban). Innen (az én laptopom mögül) mindenki egy kicsit ferdén nézi a dolgokat. Szerintem simán lehetne egyszerre az olvasókhoz és a szakemberekhez szólni, vagy ha már nem, akkor párhuzamosan megírni a szakszöveget is mellette, és ha már net, kirakni az alapkiadvány mellé.

Ja, igen, másik kérdés, hogy rendben, hogy külföldieknek, na de milyen külföldieknek? Szakembereknek? Hajaj, akkor baj van, mert ez bizony nem nekik készült. Olvasóknak? (Őszintén: hány olyan ember van a világon, akit ez a kiadvány olvasóként érint, és el is éri?) Akkor a felét gyakorlatilag ki lehetett volna hagyni, ill. pár szóban elintézni (ugyanis nagyon szép, hogy van mondjuk Szabó Ervin-hálózatunk, de mivel pl. angol nyelven alig van valami a fiókkönyvtárakban, ezért nem igazán érinti mélyebben, és mivel pont nem szakember, ezért még annyira sem.)

Leültem, kussoltam.

Ingyen. Se

Eléggé megdöbbenve olvastam a tegnapi Metróban Csepeli György szociológus (a gazdasági tárca közpolitikai igazgatója) közleményét, miszerint egy felmérés szerint Magyarországon a lakosság 42%-ának még akkor sem kéne az internet, ha ingyen volna. Csak abban tudok még reménykedni, hogy a felmérés nem reprezentatív valójában, hanem a lecsapott telefonokra vállukat rándító statisztikusok hasraütött adatai… Ugyanakkor a háztartások 29%-ban van valamilyen informatikai eszköz, és pont 30%-nál van az a vízválasztó, ahol ugrásszerűen nő az érdeklődés. Hát, nem tudom, majd az okosok…

Kalaznó

A név egy falut takar, Tolna megyében, a 65-ös úttól 4 km-nyire. Az alig 200 fős település egykor az ezer lelket is meghaladta. A török pusztítások után (a 18. század elején) Mária Terézia svábokkal telepítette be ezt a falut (is), akik az ezután eltelt 200 év alatt egy valóságos kis paradicsomot hoztak létre a Donát-patak mentén. Gazdag szőlőkultúra és mezőgazdaság, gyönyörű építészet, ami csak létrejöhet egy erőtől duzzadó kistelepülésen. Többek között a kalaznói mák a század elején a londoni árutőzsdén jegyzett termény volt. A ’30-as, ’40-es években nagy csoportokban mentek ki Amerikába dolgozni a falusiak, de visszajöttek, és az általuk hozott pénzből újultak, szépültek a házak (ezek az ún. amerikás házak). Szinte mindegyik homlokzaton ott van egy 193/194-gyel kezdődő szám és a tulajdonos neve. AztánLátkép a temetőből, a templommal 1945-ben beütött a katasztrófa: kollektív bűnösség alapján mindenkit kitelepítettek (ez így nem igaz, mert egy-két sváb ember-asszony maradt mutatóba, de ennyi). Ráadásul a bukovinai székelyek vándorútja is itt és ezen a környéken fejeződött be – egy fél évvel korábban a kelletnél. Így történhetett, hogy több hónapot töltöttek el egymás mellett a sváb és székely családok – a svábok hátul az istállóban, a székelyek pedig a házban (ez mindkét fél számára hatalmas traumát jelentett). Ezek után még sok-sok évig nem nyúltak hozzá a székelyek a tisztaszobákhoz – csak rendben tartották őket -, mert várták vissza a svábokat. A lakosságba pedig még bekerült pár felvidéki család, akik szintén a lakosságcsere-programmal kerültek át a határon. A virágzó gazdaság a svábokkal együtt továbbállt a vidékről. A székelyek nem értettek a szőlőműveléshez, csak az állattartáshoz, így a szőlő és a búza helyett inkább a kecske és a kukorica került az előtérbe. A kommunizmus alatt a falut zsákfaluvá alakították (illetve csak egy utat aszfaltoztak le – azt, ami ma a Szekszárd-Siófok főútba fut bele). A kezdetben jól működő TSZ-t is felszámolták, beolvasztották a kb. 5 km-nyire lévő Hőgyész kisvároséba. Egyetlen haszna volt a sorvasztásnak: nem engedték, hogy építkezzenek a faluban, így a házak – már amelyik megmaradt – erdeti formájukban maradtak fent, és TSZ-kockaház sem épült (na jó, egy, de az nem feltűnő). Sajnos nagyon sok ház dőlt össze, mert a székelyek nem gondozták megfelelően a házakat, és sok maradt üresen a svábok után is (a székelyek is folyamatosan áramlottak ki a faluból), amelyek sorban rogytak össze (azt szokták mondani a faluban az öregek, hogy a “háznak élnie kell” – tehát lakni kell benne, hogy egyben maradjon). Az anyagukat meg elhasználták. Így a falu képe nagyon foghíjas, de ami fentmaradt, azt érdemes megnézni.

Többek között fentmaradt a hatalmas evangélikus templom, amely a falu fölötti magaslaton áll. Karzatos, a 18. században épült, nagyon szép épület. A falu egyik unikuma a “barokk tyúkól”, szintén nemrég renoválta tulajdonosa. Érdemes továbbá megjegyezni, hogy rengeteg gyönyörű sváb bútor maradt fent (ez egyrészt jó, mert van, másrészt rossz, mert szerencsétlen svábok nem tudták magokkal vinni az egy szál zsákjukban).

A falu lakossága manapság a székelység maradékából és egy cigány csoportból áll (nagyrészt munkanélküliek, akinek van munkája, az vagy Hőgyészen, vagy Szekszárdon dolgozik). A “maradék” (lassan többen vannak, mint a helybéliek) pesti “telepesek” (a fővárosból menekülő értelmiség – én és a családom közéjük tartozom) és a nyugatiak (osztrák, svájci, holland, svéd, német családok – nem ritka közülük a Magyarországról kitelepítettek, nem feltétlenül Kalaznóról, és nem feltétlenül tudnak már magyarul). A falu élete ennek megfelelően érdekes – nyáron, fő szezonban majdnem ugyanannyi német szót hallani, mint magyart…)

A szórakozást a szomszédos Hőgyészen lévő Apponyi-kastélyból kialakított wellness-szálloda uszodája (2010-től a szálloda sajnos csődbement, nincs valakinek felesleges pár milliárdja? – ed. 2011.08.30.), a lovaglás, a környező borvidékek (Szekszárdi… hmm…) és a vadászat szolgálja. [No meg persze a házakon mindig kell csinálni valamit:)] És azért évente van egypár banzáj is: fontos a Szent István nap (2004.- ben ezen a napon rendezték meg az Elszármazottak találkozóját, a kitelepítetés 50. évfordulójára – képek), május 1-je stb.

Még, még, még:

A képek Nagy Loránd felvételei (forrás: kalazno.atw.hu).

Kalaznó galéria (saját és mások képei, ahogy jönnek – folyamatosan és lassan bővül).