Amazon Kindle a házban

Lassan egy hónapja rendeltem meg életem első elektronikus könyvolvasó készülékét, egy harmadik generációs (csak WiFi-s) Amazon Kindle-t. Azok a vegyes érzelmek, amik eddig is jellemezték az ilyenfajta kütyükhöz való viszonyomat, továbbra is megmaradtak, ugyanakkor egészen meglepő tapasztalatokat szereztem a hosszabb távú használat során (egyszer már Kelt jóvoltából használtam pár napig egy ilyet, illetve mutogatni is volt alkalmam már ezt az eszközt), amik bizony nem túl biztatóak a konzervatívabbak számára.

  • Amikor kézbe vettem, használni kezdtem – a kezdeti feltöltési nehézségektől eltekintve -, olyan érzésem volt, mintha már évek óta gyűrném. Az érzelmi síktól eltekintve érzésre tökéletesen beleilleszkedett az eddigi papírkönyv-olvasásba. Figyelem, itt nem arról beszélek, hogy szemkímélő, papír-szerű, egyszerű, kicsi, gyors, hanem az olvasás tevékenysége során egyszerűen nem tudatosult bennem, hogy nem papírról olvasok. És ez az, ami nagyon számít. Hiába mindenféle szólam, elv és győzködés, ha ez ennyire képes természetesen beleilleszkedni a mindennapi életbe, akkor onnantól kezdve már csak a formátumokon és a méreten van értelme vitázni, máson már nemigen.
  • Ugyanakkor félek, hogy mi lesz akkor, ha nem lesz rá több olyan tartalom, amit szívesen olvasnék. Ehhez persze hozzájárul a sajátos olvasmányízlésem, de ettől függetlenül reálisnak érzem azt az alternatívát, hogy pár könyv után a kütyü funkció fog jobban érvényesülni, és mint játékszer, átadja a helyét egy új dolognak. Nem mert nem szeretem, egyszerűen ha nem tud szervesen beépülni a munkába, kikapcsolódásba, teljesen kiváltani az eddigi formákat, akkor egy idő múlva kifullad – erre pedig van esély, mert a szívem nagyobbik fele még mindig a papír felé húz, meg a felé az öröm felé, amikor az ember üdvözült mosollyal lép ki az utcára, zsákjában nagy kupac könyvvel, amit alig vár, hogy magáévá tegyen, legyen szó szépirodalomról vagy szakirodalomról. Erre viszont csak az idő fogja megadni a választ.
  • Az egészen világos számomra és száz százalékosan meg vagyok győződve róla, hogy ha a könyvtárak vagy a kiadók küzdeni akarnak ez ellen az eszköz ellen, akkor elve vesztes pozícióból indulnak. Olyan sebességgel és mértékben kéne magunkévá tenni ezt a technológiát, hogy jövő ilyenkorra már minden könyvtáros fejből fújja az összes tudnivalót ekönyv-ügyben.
  • Egyébként fogásra kellemes, kicsi, de bőven olvasható, kitűnő ergonómiájú készülék, aminek van egy számomra tökéletesen fölösleges billentyűzete is. A WiFi kitűnő dolog, szeretek egy kattintásra átküldeni cikkeket, bejegyzéseket, bár gyorsan (egy hét alatt) leszívja az akksit. Szörnyű… Tökéletesen belefér a zsebembe, és bár eddig még mindenki azon szörnyülködött, hogy hogyan bírtam nem venni tokot hozzá, a telefonommal ellentétben erre még nem sikerült karcot raknom (nem is ejtettem betonra… hagyjuk).

Mindenesetre olyan eszköznek vagyok tulajdonosa, amely történelmet ír, ezt minden nagyképűség nélkül állíthatom. Nyilván szépen kiforrja magát időben, addig meg csak várni kell (vagy alakítani, ugye, kedves kollégák), holnap pedig megyek, és felfedezem magamnak a jelenleg aktív magyar felhasználótábort – mert ha valakik, hát ők számítanak hosszú távon. Ki csatlakozik?

Vegyes felvágott

[R]eggae-fülhallgató, kéne nagyon, bár tudom, csak a pénz van mögötte, semmi szeretet meg “döntsük-le-Babilont”, de akkor is. Részemről aztán vehetnek pár gével többet, ha egyszer jó minőséget adnak cserébe. Egy ilyenért még a fülbedughatósomat is lecserélném, bár cseppet b szúrja a csőrömet, hogy a világbékéhez a raszta haj már nem elég, kell hozzá az ájfón is. Persze, ott a pénz, mint fentebb, csakhát mégis, szerintem Bob Marley súlyos adag után is tökönrúgta volna őket. Vagy ki tudja, soha nem találkoztam vele. Rebel, mi? ([origo]-nak jár a pacsi.)

A Budun Archívummal nem lehet betelni, azt hiszem nekem, mint könyvtárosnak duplán szól az alábbi felhívás, hiszen mennyi reakciós, sunnyogó értelmiségi húzta meg magát könyvtárak poros mélyén… Figyelmezzetek elvtársak, hátha találtok egy Hamvas Bélát valamelyik sarokban. Még a végén elköltöztetik a Széchenyi Könyvtárat vagy mi. Pfuj. Hova küldhetem a listámat?

Internacionálét meg a modern ember már YouTube-on hallgat, és ha éppen Linuxa (Ubuntuja ugye) vagy OSX-e van, akkor a frissen felfedezett Minitube és Minitunes lesz az ő helyes választása. Előbbi a tecsős videókat húzza le asztali lejátszóba, utóbbi az iTunes-életérzést hozza elviselhetőbb formában, ráadásul tud folderek szerint keresni, ami nálam alapvető. Azt azért nem árt megjegyezni, hogy Qt kell hozzájuk, tehát csőlátású GTK+-osok meg se nyissák a linket, ráadásul a Minitunesnak még csomagja sincs Ubuntura, így kézzel kell berakni az őt megillető helyre, de ettől még nekem sem esett le a gyűrű a kisujjamról, úgyhogy nem lehetetlen feladat. Meglátjuk, mit fog tudni.

E-könyvgyár otthonra

Pont tegnap vettem meg majdnem egy Ion dia- és negatívszkennert – csak aztán mégsem -, hogy aztán rögtön ma reggel jöjjön szembe a következő CES egyik újdonsága (forrás: LisNews), az Ion Book Saver. Ebből már simán kinézem, hogy megveszi valaki otthonra, és ha olyan könyvet akar olvasni, amit éppen sehol nem talál meg a neten, de ott figyel a polcon, akkor negyed óra alatt berántja. (Persze az olyan dolgoktól most tekintsünk el, hogy régi, törékeny könyv, 1500 oldal stb., vegyünk egy teljesen átlagos otthoni környzetet, áltagos olvasási igényekkel.) Szóval, kedves ügyeletes rettegők, lehet továbbra is rettegni, a félelmetes e-könyvszörny már az ágy alatt van.

És ha már itt tartunk: Amazon Kindle 3 vagy Sony PRS-950SC? (Bár a Sonyt éppen annyira nem szeretjük, de ez most mindegy is.) Az ár most nem lényeges annyira. Köszönöm a javaslatokat.

Technológiák, amik fontosak lehetnek még egyszer

Avagy válogatás egyik fő kedvencem, a Yankodesign legutóbbi pár hetes design-terméséből:

  • Kicsit régebbi, de engem nagyon megkapott az az elgondolás, ami a szabadpolcos könyvtári terek kinézetét, használatát tudná alapvetően megváltoztatni, leginkább mobil állványokkal kombinálva. Képzeljünk el egy olyan termet, szobát, amely egy gombnyomásra egy “arctalan” térré tud változni, helyszínt adva kiállításnak, vetítésnek, előadásnak. Kúl.
  • A következő kettőt együtt említeném meg. Mindkettő a – szerintem – kipusztíthatatlan papíron való reprodukciót (aka nyomtatást) közelíti meg, kicsit más szemszögből. Az első a tintát cseréli le egy jóval olcsóbb és könnyebben hozzáférhető alapanyagra, méghozzá egyszerű grafitceruzára – és radírra. Az elv egyszerű: az egyik oldalán bedugod, nyomtat, másikon, töröl (mivel nem égeti rá, ezért le is lehet radírozni a papírt). A másik nem a tintával, hanem a mérettel és az egyszerűséggel operál: vékony csík, amin áthaladva a papír megtelik tartalommal. Persze nem ezzel érdemes kinyomni a háború és békét, és a mérnöki tervekhez sem a legjobb választás, de hirtelen kinyomtatandó szerződésekkel, űrlapokkal, igazolásokkal egész jól elboldogulhat.
  • A negyedik főleg az iPad miatt vált gondolom aktuálissá és a MacView névre hallgat. Hasonlít Steve Jobs legújabb tökfölösleges vackához világmegváltó ötletéhez, azonban kicsit tovább van gondolva: a nagyméretű kijelző alól egy feleakkora touchscreent lehet kihúzni, ami tetszés szerint tudja szolgálni a kommunikációt a kütyüvel – lehet billentyűzet, tartalomjegyzék vagy akár keresőfelület.

Rendhagyó kereső

A Magnify névre keresztelt eszköz nem kisebb dologra lett hivatva, mint hogy teljesen megváltoztassa a könyvtári keresést – már ha konkrét kötetre vagyunk kíváncsiak.

LibraryProcess1-32

Első lépésben egy térképen látjuk a könyv elhelyezkedését a könyvtárban, majd ha megvan a polc, szemünk elé emelve kiemeli, hogy melyik is az a sok közül. Az egész belefér a zsebbe, könnyű, és egyszerűen használható.

libraryprocess1-11

Kár, hogy mire esetleg valóság válik belőle, nem lesz egy papír alapú dokumentum sem egy átlag “könyvtárban”…

LibraryProcess1-31

A tervező Ben Peters, a kütyüt (mint szinte mindig) a Yanko Design-on keresztül találtam.

Lassan pedig nagyon érik egy felhasználói (és/vagy kommunikációs stb.) interfészek a könyvtárban című hosszú valami…

ScanRobot útibeszámoló

buchwiege_scanrobot_sr301

Múlt hét szerdán végül is nagyon hajnalban összeszedtük magunkat, és a Kamara adminisztrátorával, Ferivel kipróbáltuk, milyen az, amikor Magyarország legüberluxusabb vonatja késik nagyon sokat (odafelé azt hittük, hogy persze, magyar pálya, magyar MÁV, de este hazafelé még többet késett, pedig Münchenből jött egyenesen). Aztán rövid bóklászás és majdnem-eltévedés után Bécs legkevésbé reprezentatív környékén rátaláltunk a Treventus nevű cég műhelyére, ott ahol eladják a ScanRobotot.

Pár szóval a készülék történetéről: a bécsi BME, a Technische Universität egy csoportja dolgozott hátrányos helyzetű embereknek készülő eszközökön, többek közt egy lapozógépen. Valamikor 2004 környékén jöttek rá arra, hogy ebben jóval több lehetőség van puszta lapozáson kívül, így nekiálltak a fejlesztésnek, és a képrögzítő eszköztől a lapozómechanikáig kifejlesztettek minden kelléket, pár eszközt pedig a német ipar által használtak közül válogattak be. Ennek eredményeképpen jött létre 2008-ra a gép, amelyből mára 31 darabot adtak el.

Rövid fejtágítás után személyesen is megtapogathattuk a gépet, lehetett próbálgatni, nyúlkálni, próbaszkennelni. A gép elvileg képes óránként 2500 oldalt beszkennelni, de ez nagyban függ a könyv vastagságától (minél vastagabb, annál kevesebbszer kell cserélni, ami plusz idő), a lap szélességétől (a lapokat széltében pásztázza) és természetesen a felbontástól.

A lapozás egy roppant egyszerű elven alapul – a két lapot középen vákuum húzza össze, kívülről pedig két kis fúvóka tolja rá az üvegprizmára, amely felett helyezkednek el a képrögzítő panelek és az ezredmásodpercekre felvillanó, hideg fényű LED-ek. Ennek köszönhetően lesz teljesen sík a kép, tisztasága pedig csak a (cserélhető) üvegprizmán múlik.

scanrobot_sr301_1

Sokat segít a munkán, hogy előre beállított profilok vannak, amelyekben mindent (de tényleg mindent, a vákuum és a fúvókák erősségétől a megvilágító fény erősségén át a fej sebességéig akár menet közben is) meg lehet adni, így egy betanított segédmunkás is játszva elboldogulhat vele. A konkrét szkennelés után a géphez adott szoftver segít a további munkában és a logisztikában, így minden egyes munkamenet (karakterfelismerés, korrektúra, nyomdai előkészítés, interneten való megjelenítés, kiadóhoz való juttatás, katalógusba feltöltés stb.) felügyelhető és irányítható. A karakterfelismerő programot a Recognita szállítja, 170 nyelven, köztük magyarul is tud. A próbaképpen beszkennelt könyveket gond nélkül megette.

Rövid udvariassági körök után le is léptünk, sokkal többet nem tudhattunk volna már meg. De egy dolog miatt mindenképpen nagyon fontos és hasznos látogatás volt: bebizonyosodott a gyakorlatban is, ami papíron már rég, hogy ez a gép messze a legjobb a többi, hasonló közül. Ahányat eddig végig néztem, mindegyiknek van egy-két olyan hátránya, ami hosszú távon sokat jelenthet:

  • a kezelőfelület egyszerűsége (ilyen munkára felesleges egyetemi végzettségű embert ráállítani, márpedig nem egy konkurencia felületére tekintve még én is elbizonytalanodom, nemhogy egy nyugdíjas néni-bácsi vagy egy 8 osztályt (érettségizett stb.) végzett hölgy-férfi,
  • a teljesen egyedi képrögzítő módszer, amelynek eredménye a (szerintem ma lehetséges) legjobb minőség – van olyan megoldás is, ahol két Canon EOS kamera fényképez két oldalról (nem tudom, ez esetben milyen bűvészkedéssel lehet megoldani a teljesen sík és valósághű arányokkal rendelkező képet),
  • ugyancsak a mechanika előnye a papírral való kíméletesség (sok eszköznél egy üveglappal kell leszorítani-szétfeszíteni a könyv lapjait) és az automatizmus (sehol máshol nem láttam visszaköszönni az önműködő lapozást),
  • végül pedig nem elhanyagolható az a környezet, amelyet akár szolgáltatásaiban, akár szoftvereiben nyújt a készülék (sok helyen, ahol használják, kijelentették a könyvtárosok, hogy ők nem akarnak és tudnak foglalkozni a készülék használatának elsajátításával, így többek közt ilyen szempontok is beépültek a fejlesztésbe).

Amikor pedig hazaértem, vettem egy nagy levegőt, és kitaláltam, hogy hívjuk meg egy előadás, termékbemutatás erejéig a cég képviselőjét, ugyanis decemberben jönnek Budapestre, nyilván piacfelmérés céljával. (Ennek lebonyolítására úgy vélem, a legalkalmasabb a FITT, úgyhogy ennek híradásait lehet figyelemmel kísérni.) Pár szóban kifejteném, hogy miért is gondoltam azt, hogy ezt a lépést meg kéne tenni.

Természetesen a készülék drága. Nemcsak nekem, hanem egyáltalán, a magyar könyvtárügynek (persze mi számít annak, mert ennél sokkal, de sokkal többet elszórnak – már bocsánat – de hülyeségre, ld. TÁMOP). Viszont eddig olcsó megoldásról sem volt nagyon szó a szakmában (legalábbis mióta ismerem, a Katalisten nem), nemhogy jóról. Nem azért gondoltam meghívni a képviselőket, mert egyből meg is kéne venni a gépet. Hanem legfőképpen azért, amit már mondtam egy-kétszer talán, hogy mivel a könyvtárak jövőbeli helyzetét, feladatait ugyanannyira fogják meghatározni a digitális dokumentumok, mint eddig a papír alapúak, ezért először digitális dokumentumok kellenének, meg országos program az előállításukhoz, meg össz-szakmai lobbi a jogi környezet kompatibilissé válásához. Az első kettőn tudna segíteni egy ilyen bemutató.

yes-we-scan-buttonÉs nyilván, van más készülék is, olcsóbb is meg másabb is, garmadával. De meggyőződésem, hogy elméleti szinten nem szabad olcsójánoskodni, hanem fel kell tenni a lécet, és figyelni, ki tudja megugrani. A kompromisszumkészséget nem tartom hibának, csak akkor, ha már a jövőt eleve ezen az alapon tervezzük, ami úgy veszem észre, elég erős jellemzője a szakmának (természetesen annak fenntartásával, hogy a tojáshéj még azért rajtam van, így nem vagyok belefásulva a fenntartóval vívott napi harcba – szerencsére -, így jóval könnyebben jutnak erős kifejezések az eszembe).

És hát ugye a FITT az egyelőre nem a megvalósításokról szól, hanem az iránymutatásokról. És mi az emerging technology, ha nem ez?

Kiegészítés: félre ne értsen senki, nem magához a géphez ragaszkodom, hanem a lehetőséghez és a minőséghez. Nem kaptam semmit senkitől, hogy ezt a bejegyzést megírjam. A második rész motivációja a FITT levelezőlistán érkezett hozzászólások voltak, ennyi.