Kell-e a könyvtárosnak könyvtár?

Itt a halottkönyvtár-ellenzők nagy lehetősége: miközben óriási erővel megy a felháborodás, szépen csendben az OSZK gyakorlatlag megszünteti a Könyvtártudományi Szakkönyvtárt (KSZK). Szombaton kutatni mentem fel, és óriási meglepetéssel hallottam a kollégáktól, hogy gyakorlatilag el van döntve, hogy a részleg lekerül az irodalomtudományi olvasóba, hogy helyét rendezvényeknek, kiállításoknak adja át.

Óriási a kérdés. Egyrészt van egy olyan könyvtár, ami gyakorlatilag a szakma egyik alapköve, mind formájában, mind tartalmában. Ahhoz, hogy versenyképes szakemberek legyünk, elengedhetetlen, hogy létezzen egy effajta gyűjtemény, amely az egyes egyetemi tanszékek helyi gyűjteményén túlmutatva, alapot tud nyújtani a tovább- és önképzésekhez.

Másrészt viszont van egy könyvtár, ahol mutatóban van csak olvasó, állománya bár kitűnő, de kurrens szakirodalomból igencsak hiányos, nyitvatartási ideje lehetetlen (dolgozó embereket hivatott kiszogálni!), és online szolgáltatása – ami kiválthatná az offline szolgáltatások imént említett gyengeségeit – nincs (ez sajnos inkább a környezet, mint az éppen ott dolgozó kollégák hibája, de akkor is létező probléma). Gyakorlatilag, mint könyvtár, nem funkcionál. Arra is nagyon kíváncsi lennék, hogy az önmagukban oly biztosan dolgokat állító személyek mikor jártak utoljára ott, mikor tettek azért, hogy úgy nézzen ki, mintha még élne ez a könyvtár.

Nem azt mondom, hogy halott lenne a KSZK. De haldoklik, méghozzá szakmai asszisztenciával. És ez hatalmas baj, mert ezt is látják a döntéshozók: egy olyan szakma, amely a saját definícióját tagadja meg és le, nem igazán érdemel támogatást.

És a megoldás? Két utat látok, akár párhuzamosan. Egyrészt a szakma tömegesen vonja felelősségre Sajó Andrea főigazgató asszonyt, hogy ezt a tervezett lépést milyen OSZK-s és könyvtárszakma stratégiába tudja beilleszteni, hogyan tudja viszonyítani az országos könyvtárügyi stratégiához. Az első körben pl. az MKE és a felsőoktatási intézmények kezdhetnék, hiszen ők vannak abban a helyzetben, hogy leginkább képviseljék az érdekeinket, de az egyéni felelősséget sem lehet letagadni. Kérdezni, kérdezni, kérdezni.

A másik, akár párhuzamos megoldás is felmerült már: miért nem csinál a szakma saját magának egy könyvtártudományi szakkönyvtárat? Tagdíjjal, online szolgáltatásokkal, kurrens állománnyal, amelyet a felsőoktatási könyvtárak és (ha túléli) a KSZK állományát kiegészítendő lehet gyarapítani – akár csak virtuálisan is! Nem hinném, hogy mondjuk pont az ALA ne lenne nyitott egy ilyen típusú együttműködésre.

Photo credit: Funkart @ zazzle.com

PhD

Azt hiszem, mindenkinek van véleménye köztársasági elnökünk szerencsétlen kimenetű dolgozatáról. Most nekem eszemben sincs még egyet rúgni a földön fekvőbe, megteszik azt sokan, ki higgadtan, ki rögtön kötélért kiáltva, lelkük rajta.

Sokkal izgalmasabb kérdés az, hogy mi, könyvtárosok, könyvtárak milyen konzekvenciát vonhatunk le ebből a történetből, mert sok olyan részlete van az egésznek, amelyek segítségével magunkat is, meg a környezetünket is jobbá tehetjük.

Az első: Schmitt Pál olyan környezetben írta meg ezt a dolgozatot, amikor még álmukban sem gondolták volna az emberek a mai internet létezését. ’92-ben maximum néhány egyetemi kutatóintézet, tudományos műhely stb. “játszóterei” voltak a számítógép, és az azokat összekötő hálózat. Plágiumkutatás? Online publikációk? Kattintásra könyvtárnyi ismeret átfésülése? Szerintem minimum mosolyogtak volna rajta. Eszükbe sem jutott volna, hogy az mezei újságírótól kezdve a trollokig bárkiből hirtelen filológus lehet, akik szövegösszehasonlítást végeznek. És ez nem Schmitt Pál ügye, hanem mindenkié. Ha a parlament minden tagjának (vagy akár minden vezető beosztásban dolgozóét) összeszednénk a szakdolgozatait, disszertációit, tuti lenne még nem egy hasonló eset. De ugyanez igaz az egész társadalomra, gondoljunk a vásárolható nyelvvizsgákra, érettségikre, jogosítványokra, a kamu szakdolgozatokra. Persze lehet azt gondolni, hogy úgysem bukok le, kisember vagyok, nem számít – de pont arról szól a mostani világ, hogy bármikor kerülhet az ember olyan helyzetbe, hogy akár a szakdolgozatába vagy a doktori disszertációjába kössenek bele – és megtehetik, megvannak hozzá az eszközök, nem kell titkosszolgálat, külföldi könyvtárakba kiküldött megbízó stb.

Izgalmas mellék- és párhuzamos szál, hogy a napokban lezajlott SOPA-háború egyik főszereplője, Lamar Smith (nomen est omen?) kampányhonlapján egy lopott képet használ(t) háttérképként – és ez elég gyorsan ki is derült. Csemege.

A második: a könyvtáros társadalom nem először adta tanújelét a teljes értetlenségnek, töketlenségnek és – bocsánat – idiotizmusnak. Az egyrészt már nagyon-nagyon régi gond, és már ezer éve ki kellett volna harcolni, hogy legalább a szakdolgozatig bezárólag minden publikusan hozzáférhető legyen – basszus, legtöbbünk állami pénzen jár(t) egyetemre -, másrészt ha valami történik, akkor nem a bezárkózás és a visszautasítás, a felesleges bürokrata szemétkedés a megfelelő válasz (és ha nem is az volt – a médiába nem ez jött le, ergo valami nem volt jól). Erre nincs magyarázat, az elmúlt héten a könyvtárosok presztízse óriásit esett, és most nem érdekes, kinek a hibájából. Köszönjük.

És mégis, hogy jöhetünk ki ebből jól?

  1. A társadalmi nyilvánosság előtt – akár erre a példára hivatkozva – kezdeményezni a szakdolgozatok és doktori disszertációk nyilvános hozzáférését (tudom, van nemzetbiztonsági meg gazdasági érdek, persze, de erre nagyon szigorú szabályozást kell összerakni, nehogy aztán mondjuk OV vagy GyF dolgozatai hirtelen beleessenek ilyen kategóriákba is). Van, ahol már van kezdeményezés, de ezt együtt, a könyvtárosoknak kell meglépni.
  2. A könyvtárak szerepét hangsúlyozni a színvonalas felsőoktatásban, ahol az ellenőrizhető és megbízható források találhatók, illetve kifejezetten ilyen típusú munkákra (is) képzett szakemberek várják a hallgatókat, hogy elkerülhessék a későbbi plágiumvádakat.
  3. Az MKE közleményben ítéli el – nem a SOTE könyvtárát vagy könyvtárosait, hanem – azt a fajta hozzáállást, bürokrata szabálykövetést és akadékoskodást, amit sikerült produkálniuk a kollégáknak, ezzel együtt pedig akár egy belső ajánlást ad ilyen esetekre, amelyeket természetesen a felsőoktatási intézmények vezetőinek is eljuttat.

Ha jól csinálnánk, óriási presztízst lehetne csinálni ebből, rászervezve a balesetre egy kampányt. És akkor el is szakadhatunk az elnök személyétől – ugyanakkor megőrizve azt az emléket, hogy bármikor, bárki kerülhet ilyen helyzetbe, tehát nem éri meg a sumákolás -, és általánosíthatunk, hogy a becsületes, sikeres és hosszú távú munka elengedhetetlen kelléke a könyvtár és a könyvtáros.

Képek: Maximida Seminars, [origo]

Ütős érv

“Amikor egy másik elemző rákérdezett erre a trendre Jeff Bezosnál, az Amazon alapítójánál és vezérénél, akkor a következő választ kapta egy mosoly kíséretében: “Oh, tehát észrevetted!””

Kicsit én is bizonytalan voltam a korábbi bejegyzéseimmel kapcsolatban, mennyire jogosak, mennyi bennük az igazság, de Merras olyan összefüggésre hívja fel a figyelmet, ami nem hogy alátámasztja az elgondolásomat, de szinte ledózerolja az összes ellenvetést.

Ez pedig az ingyen Kindle.

Még egyszer:

Ingyen.

Kindle.

Ha a Kindle áralakulásának trendjét nézzük, akkor kb. novemberre vagy az év végére lesz 0 dollárnál az ára, de a közeljövőben kell kijönnie a 100 dollár alatti készüléknek is. És hogy honnan ez a bizonyosság? Mert mondták.

Tetszik tudni, mivel fog ez járni ha megyünk tovább a győzedelmes úton? A könyvtárak elsorvadásával, azzal például. Mihelyt befejezzük a digitalizációt, vége. Nem kell közösségi tér, arra ott a kávézó. Nem kell kultúra, arra ott a színház. Nem kell könyvesbolt vagy könyvtár, arra ott az Amazon. Nem kell tanulóhely, arra ott az iskola.

Itt most nem arról van szó, hogy borsodi vagy afrikai gyerekek kapnak szakadt vagy gyenge teljesítményű laptopokat és számítógépeket. Itt olyan lesz, mint most van a mobilpiacokon: a készüléket utánad vágják, ha veszel hozzá előfizetést (l. az Amazon Prime 79 dolláros ára). Ehhez pedig jár korlátlan film- és sorozatnézés, ingyenes, két napos határidejű szállítás stb.

Számoljunk reálisan: mi az, amit mi szembe tudunk ezzel állítani mondjuk öt év múlva? Hol van az a stratégiai terv, ami ezt a lehetőséget egyáltalán számba veszi? Mi az a szolgáltatás, ami eredményesen tudna versenyezni egy ilyen konstrukcióval?

Nem tudom, mit kéne tenni ahhoz, hogy itt történjen valami. Illetve van egy ötletem, amiből vagy lesz valami, vagy nem, meglátjuk. De a dinoszauruszoknak üzenem, hogy már látszik az a meteor, és egy bazi nagy Amazon logó van ráütve (mögötte meg a Google-, Apple- stb. logósok jönnek). Szar érzés alattuk állni.

Kép forrása: SF Portál

(A bejegyzés nyomokban túlzó állításokat tartalmaz, amelyeknek a célja a figyelemfelkeltés és a vitagenerálás. Mindamellett cseppet sincs a valóságtól elrugaszkodva.)

Hogyan számold a LED-lámpák megtérülését

Csütörtökön megrendeltem, hétfőn pedig már vígan fogom becsavarni a LED-izzókat az eddigi halogének helyére. Azon kívül, hogy menthetetlenül meg vagyok veszve mindenért, ami technológiailag előre mutat és nem utolsó sorban ahhoz is hozzásegít talán, hogy ne csak a gyerekeim, hanem az unokáim is megússzák a MadMaxet, vannak nagyon kézzelfogható, reális és rövidtávú indokai is, amiket szerencsére jobban el lehet adni a fenntartónak, mint holmi apokaliptikus víziót. Lássuk tehát a számokat.

Jelenleg 22 darab, GU10-es foglalatú, 35 W fogyasztású halogénizzó működik az olvasótérben, mind egy-egy polcot világít meg, napi 8 órában (minimum). Ilyen igénybevétel mellett (255 munkanapos munkaévvel számolva) évi 2040 órát égnek, ami tekintve az 1000 órás élettartamot, legalább két cserét jelent évente minden egyes polcon. Kb. 500 forintos árral számolva (Ikea: 900 forint / 4 darab, Praktiker: 1800 forint / 3 darab) ez 44 * 500 forintot, azaz 22 000 forintot jelent évente. Ehhez jön a 35 W fogyasztás, ami évente 71.4 kW, ami egy kilowattonként kb. 50 forintos közelítő árral számítva 3 570 forint évente (tudom, hogy nem ennyi, de ez a legkisebb tétel, és csak összegében fog változni az összehasonlítás, arányaiban nem). Ez összesen 25 750 forint, ami 10 évre kivetítve 257 500 forint költséget jelent (és azért számoltam ennyi idővel, mert…).

A rendelt LED-izzók (Life Light 48 SMD LED spot, GU10 foglalat, 120 fok, melegfehér – kb. ilyen, 12 darabbal kevesebb diódával) élettartama 10 évre van ígérve (8 órás igénybevétel mellett). Ez azt jelenti, hogy az egy évre eső költség számolásakor a 22 darab, akciósan 2 050 forintos izzók árát tízzel leosztom, magyarán az izzók beszerzésére fordított 45 100 forintos számla egy évben 4 510 forintot jelent, szemben a halogének évi 22 500 forintjával. Ez azt is jelenti, hogy ami pénzt két év alatt elköltök halogénre, azt egyszer kell csak kiadni, hogy aztán ötször annyi ideig ne. Ezek után a fogyasztása már csak hab a tortán, ugyanis a 35 wattos halogénekkel szemben ezek pont tizedannyit, 3.5 wattot fogyasztanak, tehát a 3 570 forintos villanyszámla is 357 lesz. Tíz évre a fentiek alapján a számla így 48 670 forint lesz, és most akkor még egyszer a halogénes megoldás: 257 500 forint. 22 darab izzó esetén.

Még egyszer, vázlatban:

Jelenlegi éves költség: 25 750 forint

  • 22 (foglalat) * 2 (izzó) * 500 (forint/db) = 22 200 forint
  • 8 (óra) * 255 (2010-ben a munkanapok száma) * 35 Watt * 50 forint (kb. a kisfogyasztói ár) = 71.4 KW = 3 570 forint

Tervezett éves költség: 4 867 forint

  • 22 (foglalat) * 0,1 (izzó) * 2050 (forint/db) = 4 510 forint
  • 8 (óra) * 255 (2010-ben a munkanapok száma) * 3.5 Watt * 50 forint (kb. a kisfogyasztói ár) = 7.14 KW = 357 forint

Ha bejön, a következő állomás a teljes könyvtári, majd (remélhetőleg) a teljes kamarai izzókészlet lecserélése lesz. Egy ekkora intézmény esetén ez pedig nem 3 500 forintos villanyszámlát jelent, arról nem is beszélve, hogy többségében még csak nem is energiatakarékos, hanem sima gyertyaégők vannak, ezeknek élettartamát meg mindenki ismeri.

Mit bizonyít mindez? Hogy megéri. Ahova nem fér hagyományos energiatakarékos (aminek fogyasztása még mindig többszöröse a LED-nek), vagy gyakran kell kapcsolgatni, vagy egyszerűen csak esztétikus körte kell, végül pedig, de nem utolsó sorban fontos, hogy mennyi áram fogy egy intézményben, akkor megéri. Most már abszolút elérhető áron és gyakorlatilag bármilyen formában, színhőmérsékleten, fogyasztással kapható ez a technológia, és mint jellemzően nagyobb intézményeknek, kötelességünk ezeket a számolásokat végigcsinálni.

Az egész pedig, úgy érzem, megérdemel annyi reklámot, hogy Koós Miklós blogjának köszönöm a figyelemfelhívást, a LED-lámpa boltnak pedig azt, terjesztik a fényt izzókat.

Update (2013.03.22.): az Indexen egy hosszú összefoglaló, hogy mit érdemes most tudni a LED lámpákról.

Az illusztráció a LED-lampa.bolt.hu oldalról származik.

Kis hírek a nagyvilágból

Ádám szúrta ki az év könyvtári honlapját.

A Google-profil egyre szebb és használhatóbb lesz, lassan tényleg online névjegykártyaként lehet használni. Az enyém itt van.

Magyar fejlesztésű Kindle-gyűjteménykezelő, tesztelni muszáj (aka Kindle Koll3ctions).

A Macen népszerű Scrivener kijött Windowsra, március 21-ig ingyen lehet kipróbálni. Annak, aki nem ismeri: olyan szövegszerkesztő, amit kifejezetten íróknak készítettek. Lehet próbálkozni vele.

Dworkyll az elektronikus kiadványok 40 évét bemutató infografikát talált, egészen meglepő dolgok vannak benne. Kötelező olvasmány.

Megjelent a Catalyst WordPress téma (nem, nem az a katalist), ami 600 különböző beállítási lehetőséget kínál – kódolás, programozás nélkül, pusztán számok beírogatásával és kattintgatásokkal. Az egyetlen gond az árával van, ami 180 dodó, dehát mit nekünk pár tízes, amikor milliókat dobálunk kifelé az ablakokon/befelé a zsebekbe ugye.

Ex Libris mánia

Az jó dolog, ha az embernek esküvője van, na meg olyan elborult barátja, aki Ex Librist terveztet neki nászajándékba. Az egész történet annyira hirtelen jött (na nem az esküvő), hogy nagyon lövésünk sem volt, hogy milyet is szeretnénk, de egy nagyjából két napos gondolkodás, és kb. 20 csípőből megküldött minta után jött az isteni szikra.

Az alap koncepció egy szecessziós minta négyzetekbe foglalt betűkből, amik közé el vannak “bújtatva” az infók, úgy mint az “Ex Libris”, az “AD” (az már csak spontán jött, hogy az Anno Domini kezdőbetűiből úgyanúgy ki lehet hozni az Alinka és Dani neveket is), a beszerzés évszáma, valamint a vezetéknevek. Végül a slusszpoén az egészben az, hogy mintha szándékosan így tervezte volna a grafikus, a jobb alsó sarokba nem betű került, hanem csak egy szimpla négyzetekből álló díszítés, amiből következett az egészen a hab: a helyére rá lett szerkesztve az adott kötet LibraryThing-es URL-je QR-kódban. Ez nem dobja szét az egész egységét, ráadásul überkúl, és még előtanulmány is lehet a kamarai könyvtárban bevezetendő rendszerhez.

Miért is jó ez? Persze azon kívül, hogy az Ex Libris, ráadásul a szép Ex Libris alapvető dolog az ember életében – ennek felismerése csupán idő kérdése szerintem (aztán van, akinek egy élet nem elég hozzá, de nem csunyálkodok). De az, hogy olyan plusz információk kerüljenek a könyvespolcomra, amit több száz ember hordott össze az adott műről (kivonatok, összefoglalók, kritikák, kapcsolódó tanulmányok, jegyzetek stb.), az fantasztikus dolog. És itt jön a képbe az, hogy miért is kéne a könyvtáraknak a katalógusaikat kinyitni a közösségek felé: elsőként össze kéne gyűjteni egy LT-formájú adatbázist, feldobni egy moly-jellegű szolgáltatáscsomaggal, majd pedig felkínálni az azonosítókat a felhasználóknak az otthoni állomány felturbózására. Na majd egyszer…

A QR- (kétdimenziós) vonalkódról röviden: a hagyományos, egy dimenziós (“csíkos”) vonalkódhoz képest sokkal több, akár 7089 numerikus, illetve 4296 alfanumerikus karaktert tud tárolni (tehát kis túlzással akár az egész könyvet bele lehet rakni). Olvasásához nem kell speciális eszköz, elég egy szimpla web- vagy mobilkamera, amelynek a végén egy ingyenesen letölthető szoftver van, ami aztán vissza alakítja a négyzeteket betűkké-számokká. Készítése pofonegyszerű, ráadásul külön jó benne, hogy elég rugalmasan lehet méretezni, így még viszonylag apró méretben is olvasható marad az információ (persze megfelelő felbontással nyomtatva – akik nem RSS-ben, hanem a blogon közvetlenül olvasnak, azok látják a bal felső sarokban a kis képet, na azt a monitorom felbontása mellett már nem olvassa a telefonom, de a nagy kép gond nélkül megy).