Tampi

Olvasom két napja, folyamatosan, és csak az jár a fejemben, hogy itthon, miközben a Ramszesz, a Jani, a Lőrinc, a Balog Zoltán meg az összes többi hülye ostoba gőgjében villával hányja az eus pályázatot meg a stadiont (vagy csak szimplán megalázza a magyar társadalmat úgy egészében), addig mennyi emberen lehetne segíteni nem sokkal, csak egy kis odafigyeléssel.

 

Egyre aktuálisabbnak érzem megint a L!brary-t, ahol kompetens, értő szakemberek és politikusok fogtak össze, és társadalmi munkában(!) összehozták ezt a programot azoknak a gyerekeknek, akiknek a tanulás, a pozitív közösségi élmény határozhatja meg az egész életútját. És az a legdurvább, hogy amit olvasni lehet ebben a könyvben, hogy milyen elvek mentén tervezték meg a bútorokat, a tereket, a dekorációt, hogyan vonták be a gyerekeket ebbe a programba, az köszön vissza Tampinál is.

Nincsen nálam a könyv éppen, így nem tudom pontosan idézni, de az az egyik legjobb mondat az egészben, amelyben az egyik résztvevő foglalta össze a lényeget: “Hatalmas dolog az, és hosszú távú hatásai vannak, ha egy mélyszegénységben élő gyermeknek az élete legszebb helye a könyvtár.”

Az illusztrációként használt kép egyébként a kedvencem, a mögötte levő koncepció: megkérték a gyerekeket, hogy írjanak, meséljenek a kedvenc könyvükről, ajánlják azt, majd csináltak róluk egy fotót, ami aztán rajzként került fel a könyvespolc fölé, kiemelve az ajánlásuk, véleményük legfontosabb részét. A képet hamarjában most a Pinteresten találtam meg.

Könyvtárak és robotok – jó sok giffel

The largest libraries do more than just store books and newspapers on their shelves. When a library collection contains millions of documents, it needs complex and highly sophisticated logistical systems in order to serve its readers’ requests. It needs library robots.

Forrás: The Giant Robots That Serve the World’s Largest Library Archives

Nagy Attila készített egy nagyon látványos összeállítást a világ könyvtáraiban dolgozó (nem humán) robotokról. Magyarország kétszer is szerepel! (Az OSZK szerintem csalás, mert ennyi erővel akár a lifteket is fel lehetett volna sorolni, de tudom, unikum, és tényleg az!)

Mit kíván a magyar felhasználó? (Azaz most én.)

Mit szeretnének a felhasználók? Tóth Petitől kaptam a kérdéseket, megpróbáltam rájuk valami választ adni. Íme:

  1. Ingyenes könyvtárakat

    Az első ponttal nem teljesen értek egyet. Szerintem az állami központi támogatás mellett igenis lenne szükség a helyi közösség aktív támogatására, hozzájárulására. Természetesen ezt a könyvtárnak ki kell érdemelnie, nem alanyi jogon jár! Én, mint helyi lakos érezzem úgy, hogy kötelességem támogatni egy fontos intézményt, ami hozzájárul az én, a családom vagy a tágabb környezetem jólétéhez. Az árak meghatározásakor persze figyelembe kell venni a helyi közösség gazdasági erejét is, de a kettő nem feltétlenül független egymástól, tehát egy jól működő könyvtár erre igenis tudna hatni. Szóval, ki a piaci környezetre! (Közben olvasom a többi pontot, és igen, a szolgáltatások terén nagyon sok olyanról írsz, ami piaci környezetben tök jól működik – mindegyik alapvetően, ahogy látom, első sorban finanszírozási kérdés.)

    Tehát nem teljesen egyértelmű nekem ez az ingyen/nem ingyen kérdés.

  2. A kölcsönzési díj és a pénzbüntetés eltörlését

    A kölcsönzési díj azért lenne jó modell szerintem, mert ez valódi használat-alapú díj, nem pedig egy átalány, amit így is, úgyis beszednek tőlem. Persze önmagában nem elég, illetve ez beépülhet valamilyen formában az általános könyvtári díjba, kompenzálva azt. Az már döntés kérdése, hogy “jutalmazzuk” vagy “büntetjük” a kölcsönzést, de jobban követhetővé és mérhetővé teszi mindenki számára a használatot (a felhasználónak is!). Ilyen szempontból kicsit a prepaid/előfizetős mobilszolgáltatást tudom párhuzamnak hozni.

    A késedelmi díj meg sajnos kell. Saját tapasztalatból tudom, hogy egy büntetés nagyban segíti a bármilyen fizetési stb. fegyelmet, és ha nem akarjuk évente újra megvenni a teljes állományt akkor bizony kell. Egészen addig, amíg be nem jön a full digitális dokumentumszolgáltatás, de ez már másik történet. Egy viszont nagyon fontos, ami nem feltétlenül, de akár még többe is kerülhet a könyvtárnak (azaz a létre nem jövő bírságbevétel mellett további anyagi/szellemi ráfordítást kíván): olyan hátteret (SMS/online értesítési rendszert, dokumentumszállító szolgálatot, nyitva tartást) kell kiépíteni, ami a felhasználóknak a lehető legkönnyebbé teszi a dokumentumok időbeni visszaszolgáltatását, mert szilárd a meggyőződésem, hogy a késedelmek többsége nem puszta gonoszságból történik (persze van olyan is…).

  3. Bármelyik könyvtárban leadható és visszahozható könyveket

    +1

  4. Előjegyzett, kölcsönzendő könyvek házhozszállítását

    Nem rossz, de nem feltétlenül a királyi postára bíznám, illetve ez tuti, hogy térítéses szolgáltatás kell legyen.

  5. Éjfélig nyitva tartó egyetemi könyvtárakat a vizsgaidőszakban

    +1, de itt akkor az egyetemeknek/karoknak/kollégiumoknak, mint megrendelőknek kell finanszírozniuk a dolgot (éjszakai műszak, szolgáltatási infrastruktúra stb.).

  6. Közös keresővel ellátott magyar nyelvű digitális könyvtárat

    Nagyon nagy +1, és ez végre nem feltétlenül és elsősorban a finanszírozás kérdése.

  7. Egységes kulturális kártyát, ingyenes belépőjegyet az összes közgyűjteménybe

    Rendben, de azért ne mossuk megint össze az államnak fizetett adómat az önkormányzati/egyéb fenntartású könyvtáraknak fizetendő díjjal. A közös mikrochipes/qr-vonalkódos/mágnescsíkos kártya és az egy azonosító meg alap, arra nagy +1.

  8. Elektronikus olvasójegyet

    Teljesen jó, a fenti gondolatmenetből kiindulva az NFC-s mobil, illetve a képernyőn a QR-kód. Bár emellett azért még nézzük meg a központi állami igazolványt, ami elvileg ki fogja váltani az összes személyi kártyát.

  9. Szerzői jogos dokumentumok kölcsönzését otthonról

    Erre könnyű mondani, hogy oldják meg, de annyit már foglalkoztam szerzői joggal, hogy még az említésétől is rosszul legyek, másrészt meg van egy technológiai ötletem, amit még nem tudtam beárazni. Mindenesetre ez nem egy pikk-pakk teljesíthető kívánság, az biztos.

  10. Mobilos, tabletes alkalmazásokat az elérhető, előjegyezhető könyvtári könyvekről

    Ez abszolút vallási, illetve funkcionális kérdés. Én meg lettem győzve, hogy a natív app nem feltétlenül szerencsés minden esetben. Ezt döntsék el a fejlesztők, ha már odaértünk, hogy tervezzünk.

A kép forrása: dezeen

Mi lesz a digitalizálással?

Mostanában ismét folyamatosan foglalkoztat a digitalizálás problémája (remélem, hamarosan arról is tudok nyilatkozni, hogy miért).

Az alapvető probléma ugye az, hogy a hatályos szerzői jogi törvény szerint mindenféle másolás, többszörözés tilos. Ebbe természetesen beleértendő a könyvtári digitalizálás is, és most hagyjuk a kivételeket. Erre számtalan megoldási javaslat született, használhatóbb és kevésbe az, de közös jellemzőjük, hogy egy olyan helyzetre próbál megoldást találni, ami egyelőre teoretikus, hiszen a könyvtárak hivatalosan vajmi kevéssé végeznek ilyen munkát, illetve ha mégis, akkor sincs ugye erről semmiféle nyilvántartás vagy követés. És ha mégis végeznének, akkor villámgyorsan jön a kivégzés (l. Nagykanizsa), és megoldás helyett statuálás, kivégzés stb. (de szerencsére mindig voltak és vannak józan gondolkodású emberek, akik tudják ilyen esetben is kezelni a dolgokat).

Mi ebből a tanulság? Ebben a helyzetben biztosan nem vagyunk olyan helyzetben, hogy akár tárgyalóképesek legyünk (és lehet játszani bizottságosdit, van rá egy huszasom, hogy mi lesz belőle akár még közép távon is). A megoldáshoz előbb kicsit le kéne ülni gondolkodni.

Mi a jelenlegi pozíciónk?

Tévesen sokan úgy értelmezik ezt a szituációt, hogy van A intézmény, a kiadó, és van B intézmény, a könyvtár, akik C intézménynél (kormány) harcolnak a fennmaradásukért, a jogszabályi környezet vagy támogatási rendszer befolyásolásával. Pedig nem.

Sokkal inkább van A intézmény, kiadó, és B intézmény, olvasó. Utóbbiak közösen létrehoznak egy közös intézményt, amit éppen könyvtárnak hívnak. Tehát amikor a könyvtár arról beszél, hogy digitalizál, azt nem a maga, hanem az olvasói nevében teszi! A kiadóknak mindig is rossz üzlet volt a könyvtár, de hosszú távon nem fogja tudni senki sem megakadályozni, sem technikailag, sem társadalmilag, hogy emberek összeálljanak, és közösen vegyenek valamit, vagy legalábbis egy platformot hozzanak létre adott dologhoz való hozzáféréshez. Ezt szerencsére nem mint könyvtáros kell mondjam, hanem inkább mint olvasó, és ez nagyon nagy megelégedettséggel tölt el.

Észre kell venni, hogy ha könyvtárosként tárgyalok a kiadókkal vagy a minisztériummal, önkormányzattal, akkor azt nem egy nyomorult állami intézmény nevében teszem, hanem az olvasóiméban. Ha ezt hitelesen és megfelelő intenzitással tudom kommunikálni, akkor sikert lehet elérni vele. De ehhez valódi hitelesség kell, nem csak egy gagyi portál vagy a huszonötödik konferencia (már bocsánat, ez konkrétan senki ellen nem szólt, csak úgy általánosságban jegyzem meg).

Mi kell a tárgyaláshoz?

Először is: alap. Ha feltételesen beszélgetünk arról, hogy majd ki, hogyan fog viselkedni egy új területen, akkor nem lesz sosem vége, mert mindig lesz új és új elvi szempont. Ráadásul a tökölődés kitűnő alkalmat nyújt arra az olvasóknak, hogy elunják a várást, és megcsinálják maguknak a tutit – ez nem rossz dolog, de a saját bénaságunkonk nem bizonyítunk vele semmit.

Digitalizált anyag kell. Sok. Ha sutyiban kell megcsinálni, csináljuk sutyiban, de csináljuk. Ha nincsen mögöttem mit képviseljek, akkor nem vesz senki sem komolyan, és ez el sem várható.

De ha már itt tartunk, akkor összefogás és képviselet kell. Eleve a könyvtár is az, persze, olvasók összefogása és képviselete, de kell egy olyan tekintélyes intézmény, amelyik be meri vállalni, hogy igen, digitalizáltam, amit láttam, most van több terrányi cuccom, mond, mit tudsz te mutatni. Egy kis, pár tízezres könyvtárat újfent sosem fognak komolyan venni, ugyanígy egy olyan “szakmai” szervezetet sem, amelyiknek prominens tagjai nem tudják a különbséget xdocx és rtf között, vagy hogy az RSS-t azt eszik-e vagy isszák. Ez igazánól szakmától független, de ilyen problémakörhöz érve kéne lenni annyi rugalmasság egy ilyen szervezetben, hogy tudjon olyan szakértőket delegálni a vezetésbe, akik tudják ezt menedzselni (nagyon jó példa a volt gimnáziumom esete: az 1996-os nagy felújításhoz azt a szerzetes atyát nevezték ki igazgatónak, aki profin le tudta vezetni, és nem várták meg azt, hogy a munkások szétlopják a sulit – egyébként hozzá köthető a bencés pincészet és minden más sikeres üzleti vállalkozás a Pannonhalmi Bencés Apátságban).

Mit kell elérni a tárgyaláson?

Elsősorban persze egy olyan kompromisszumot, ahol egyetlen nyertes van, aki csak kívülről figyel: az olvasó. Itt sajnos nem nyerhet két fél, így olyan környezetet kell kialakítani, ami annak jó, aki az egész rendszert működteti, és bízni abban, hogy megfelelő szintű szolgáltatással túl lehet élni.

Ehhez teljesen egyértelműen egy út vezet: létre kell hozni egy magyar Amazont, amelyhez az infrastruktúrát a könyvtárak (végülis: állambácsi) adja, a tartalmat meg a gyártók.

Lehet pfújolni a modellre, de én hiszek benne, hogy az állam tud(na) jó gazda is lenni, és nem eleve rossz, amit csinál. Ez mindig csak attól függ, hogy az éppen az adott munkát végző szakemberek mennyire alkalmasak, motiváltak, széles látókörűek stb. A kontraszelekció persze nem tesz jót, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne jót csinálni (politikai pártállástól függetlenül: jelenleg egyik félen sincsen olyan ismert politikus, amelyiktől elhinném, hogy hitelesen és jót akar és tud csinálni – úgyhogy senki ne jöjjön a Fidesz/MSZP/Jobbik/LMP/SZDSZ kultúrarombolásával, mindegyik társaság pont eleget tett).

Erre vonatkozóan elég konkrét elképzeléseim vannak, és a jó hír, hogy egyáltalán nem reménytelen – meglátjuk, mi lesz belőle.

Tehát mit csináljunk?

Digitalizáljunk. Szkenneljünk. Mindent. Aztán a többit meglátjuk. De csak utána.

Az meg hogy nincsen egy közös adatbázis erről az egészről, kész röhej. Egy Google táblázatot kéne csak nyitni hozzá, ha már egyszer nem bírunk közös OPAC-ot építeni, és kész. De ha valaki ráér, igazán csinálhatna rá valami basic PHP/MYSQL cuccot, aztán egyszer csak marad pár millió valamelyik TÁMOP-ból erre is, ha már befejeztük ezeknek a csodálatos portáloknak a fejlesztését.

Kép forrása: Flavorwire

(Virtuális) könyvtártudományi tudásbázis

Előző bejegyzésemben arról írtam, hogy van ötletem arra, hogyan is lehetne megvalósítani egy ilyen intézményt. Rengeteg munka kell hozzá, pénz is, de kevesebb, na meg jó szándék és nyitottság. Az egész csak koncepció, nem végeztem piaci felméréseket, és általában naívan állok a dologhoz, amiért kaphatok is rendesen a fejemre (jogosan), de most első körben nem is az a cél, hogy működjön, hanem hogy legyen egy alap, amire lehet építkezni. A pontok felsorolása esetleges.

Hely

Nem igazán értem, hogyha már az OSZK rossz helyen van, akkor a KSZK-nak is miért ott kellene lennie. Bátran lehetne keresni egy forgalomból kivont önkormányzati épületet, akár a belvárosban, Pesten, akár Budán, de éppenséggel vidéken is lehetne. Bizonytalan pletykákat hallottam, hogy egészen vicces összegekért is lehet bérelni akármilyen célra ilyen épületet, helyiséget, akkor miért éppen egy ilyen társadalmi célért ne? De nem is kell nagy hely, pár szoba bőven elég lenne.

Költség

Én úgy gondolom, hogy havi 1-2000 forint befizetésből fent lehetne tartani egy ilyen intézményt. Havi 1-2000 forint pár korsó sör, pár doboz cigi, egy olcsóbb könyv stb. Nem sok. Viszont, ha 100-200 ember fizeti, akkor már nem rossz. Ha 1000, akkor meg éppenséggel jó. Ha 3000, akkor meg szuper, főleg, ha sikerül hozzá még egy-két szponzort, támogatót találni, pénzt pályázni. A támogatásokat meg nem muszáj forintban kérni, ha az önkormányzat nem kér bérleti díjat, ha a hardware-forgalmazók megszponzorálnak pár eszközzel, ha kapunk helyet és sávot a NIIF-nél, ha idősebb, nyugdíjas kollégáink tudnak vállalni heti egy-két nap szolgálatot, ha mindenki dob bele kis önkéntes munkát (honlapkarbantartás, festés, takarítás, ügyintézés), ha egyetemisták szakmai gyakorlatként tudnak segíteni, akkor szinte minimálisra lehet csökkenteni a fenntartási költségeket.

Állomány

Ehhez már szükség van a kiadók és a külföldi szervezetek együttműködésére és jóhiszeműségére. Alapvetően elektronikus állományt gondoltam tárolni és hozzáférhetővé tenni, amelyet a tagdíjakból vásárolunk meg, és kizárólag a fizető tagság részére teszünk hozzáférhetővé. Ebbe bele lehet nyugodtan venni a magyar könyvtári szakirodalmat is, amelynek segítségével talán a folyóiratok szerkesztőségeinek is könnyebbé válhat az életük (bár ennek sem számoltan utána). Még egy nagy lehetőség van ebben a modellben: ha marad annyi pénz, akkor neki lehet állni fordítani/fordíttatni a külföldi szakirodalmat is, amiben hatalmas lemaradásban vagyunk.

Az elektronikus szakirodalom mellett persze számolni kell a papír alapúval is, de ennek mértékét hasznos lenne minimalizálni.

Egyéb feladatok

Ha ez mind megvan, akkor további szolgáltatásokat is lehetne rá építeni: továbbképzéseket, kutatómunkák indítását, publikációk kiadását, egyszóval mindazt, amit mondjuk egy Könyvtári Intézet csinálhatna.

Az egészben az a vicces, hogy ezt mi, itt, most, a jelenlegi eszközeinkkel meg tudnánk csinálni. Nem kéne hozzá más, csak a minisztériumtól való szervezeti és agyi függőség megszüntetése, némi bevállalósság a szerzői jogi korlátok tárgyalásos megdöntésére, és kész.

További ötletek?

Photo credit: Mondolithic Studios