The L!brary Book

Megjött az új könyvem, amit Jessamyn West ajánlott, lehet irigyelni, 175 oldal tömény könyvtárépítészet és -dizájn, rivjú később. Most egyelőre örülés, holnap azért elviszem az OSZK-ba is megvillantani.

Ja, és pontosan egy hét alatt itt volt a ködös Albionból, úgy, hogy a címzés valahogy így nézett ki: Takács Dániel ésatöbbi. Persze rögtön jött a para rendelés után (a visszaigazolás során is így jött a név, cím), hogy úristen, a Magyar Posta ilyen kódolással soha nem fogja kihozni, így rövid, borzasztóan udvarias levélváltást követően biztosítottak róla, hogy kijavították a rendelést ékezetmentesre. Hát persze.  Viszont a Magyar Posta beírhat magának egy piros pontot. Meg Kelt, aki ajánlotta a The Book Repostory-t.

Reblog: betiltott könyvek hete

Egy kicsit az “Rt” – retwitt – mintájára.

Kinga szedte elő a vajszínű árnyalaton az ALA oldaláról a betiltott könyvek hetének bejegyzését. Épp most van (szeptember 26-tól október 3-ig), úgyhogy lehet nézelődni, ámuldozni, hogy a világ legszabadabb országában mennyire lehet szabadon olvasni könyveket. Ízelítőnek egy bónusz grafikon a betiltásra javaslás okairól:

BBbyreason

Akit pedig mélyebben is érdekel a téma (cenzúra, kalózkodás, könyvkiadás etc.), annak ott van az OIF (Office for Intellectual Freedom) blogja.

A forrás pedig Kelt volt.

Könyv vs. könyv

Őszintén megmondom: nem tudom megszokni a molyt. Pedig szeretném, tetszik meg minden, de túlságosan könyvtáros vagyok. Éppen ezért maradok a LibraryThing-nél.

Takács Dániel, 25 éves (webkönyvtáros, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Könyvtára)

Fenti három mondat az a kiindulópont, amiről el szoktam indulni mostanában, ha a könyvtári katalógusokról gondolkozom. Ennek végén mindig oda lyukadok ki, hogy mi is a mi nagy bajunk ezzel az egész szeretem-az-olvasót kérdéskörrel.

A könyvtár a dokumentumokat tárolja és szolgáltatja (szigorlaton nehogy így mondjátok, de lényegében ennyiről van szó, nem többről). Megveszi, leltárkönyvbe (szerencsésebb esetben leltáradatbázisba) felveszi, katalogizálja, címkézi, matricázza, mágnesezi-vonlakódozza (jobb helyeken RFID-t kap, ugye), aztán megy a polcra (raktár, olvasóterem, ki melyiket preferálja – igen, lehet kötekedni, de ez szerintem akkor is szubjektív). Aztán a kedves olvasó felhasználó felhasználja a katalógust, és vagy boldog lesz, vagy nem. De a történetnek itt van a vége. Egy virtuális rendszerben fizikai állományok metaadatait lehet szűrni. Ez a mai OPAC Magyarországon.

És mit tud a moly? Nem érdekli különösebben a művek metaadatai, leírási szabványai. Legyen meg a rendszerben az adott könyv, ennyi, amit elvárhatunk – kell egy szerző meg egy cím, címkék, esetleg egy borító. OMG, gondolja az egyszeri könyvtáros, hát rendszer ez? Igen. Az olvasónak pont ennyi kell ahhoz, hogy egy könyvvel valamit tudjon kezdeni az intereneten, polcot csináljon belőlük, review-t írjon róla, számontartsa mit olvasott és mit nem, megossza ismerőseivel, a saját kis gyűjteményét nyilvántartsa (ez utóbbi már megszorításokkal érvényes, de még ide tartozik szerintem), Zoteroval vagy más bibliográfiai eszközzel jegyzeteket és bibliográfiát készítsen. Sőt, továbbmegyek: ennyi kell ahhoz neki, hogy megtalálja a számára szükséges információkat. Könyvtárhasználó is vagyok, tudom. Beírok egy szerzőt vagy egy címet, és kiválasztom a címkék és a borító alapján, hogy nekem abból mi kell.

Mi a bajom a mostani OPACokkal? (Katalógus, persze, de ilyen kicsiségre már nem is adunk.) Hogy pont a felhasználót zárja ki az egész történetből. Magasról tesz arra, hogy mi a jó az egyszeri olvasónak. Mit nekünk borító és folkszonómia? ETO, na az kell ide. Meg sorozati szerzőség. Meg kiskutyafüle.

Félre ne értsen senki: nem a részletes és alapos leírás ellen vagyok, hanem az ellen a rendszer ellen, ami a felhasználó igényeit teljesen félreteszi. Hasonlítsuk össze mondjuk a molyt és az egyik (tetszőleges) könyvtári online katalógust. Nem kicsi a különbség ugye? Pedig csupán annyi, hogy az előbbiben a dokumentum egy eszköz különböző műveletek elvégzéséhez a felhasználó kezében, addig a könyvtári katalógusban cél. Ez pedig elég nagy baj. Mert ezen az alapon fognak minket lelépni a sokkal dinamikusabb közösségi alapon szerveződő oldalak. Nem utolsó sorban pedig ez veszi el minden hitelét harcos kollégáim érvelésének, miszerint a web nem cél, hanem eszköz. Persze, eszköz, ezt ki tagadná, senki nem mondta hogy nem. Na de ha megcseréljük a web és a könyv (internet, ahogy teteszik) szót, máris inog az építmény.

Szerencsére más, boldogabb országokban erre már testületileg rájöttek a szakemberek. Születnek a Koha– és Evergreen-szerű rendszerek, de akinek csak az a problémája, ami nekem, az felcsaphat egy Scribliot, nem tart tovább egy WordPress telepítésénél, az meg a 10 percet súrolja – alulról -, estleg választhatja a ‡biblios rendszerét. Kezd a könyv (könyvtári dokumentum) beilleszkedni az őt megillető helyre – ugyanolyan információhordozó, mint mondjuk egy videó a YouTube-on.

Megkockáztatok egy olyan felvetést, miszerint tökéletesen mindegy, milyen IKR-t használ egy adott könyvtár. A felhasználó részéről csak és kizárólag a front-end számít. Ha nagyon radikális akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy a rendszerek fejlesztői hagyjanak fel az OPAC-modulok csiszolásával. Tegyék helyette azt lehetővé, hogy bármilyen, akár külső modult rá lehessen húzni a katalógus helyére, így nem csak fejfájástól mentik meg mindhárom oldalt (fejlesztőt, könyvtárost és felhasználót egyaránt), hanem utat nyitnak afelé, hogy a könyvtári dokumentumállomány helyett a teljes könyvtári információállomány (aka repozitórium, de az is csak a fele a teljes képnek, mert az OPAC-on és a repozitóriumokon kívül is van egy csomó, a katalógusban szerepelendő információ) bekerülhessen a katalógusba, valamint hogy ezekből a helyi katalógusokból normális aggregált katalógusok születhessenek (ez már lassan ugye nem álom – ld. alant, de még messze van az ideálistól).

Még egy zárójeles megjegyzés: szokott kifogásként szerepelni, hogy az IKR-ek (és ezen belül az OPAC-ok) azért nehezen átjárhatók, mert teljesen különböző rendszerekről van szó. Nem nagyon szoktam pattogni, mert minek, de azt azért ne felejtsük el, hogy itt voltaképpen dokumentumok metaadatainak kezeléséről van szó, nem sokkal többről (a kölcsönzési információk is voltaképpen azok), arra meg elvileg egy csomó, büszkén hivatkozott szabványunk van. Most akkor hogy is van ez?

A végére azért legyen egy pozitív ellenpélda: a Kardos Andris-féle Könyvtárportál pont ezen a problémán kíván javítani. Hogy mennyire fog tudni elszakadni a konvencióktól, és az eredmény mennyire tud begyűrűzni a könyvtárakba, azt ma még nehéz megmondani. (A TÁMOP kapcsán bebizonyosodott: ez is csupán a szimpla szakmai és emberi jó- illetve rosszindulaton múlik. Van annak felelőse, hogy tízmilliók fognak megint ugrani azért, mert nem vállalták ezt a projektet hivatalos szinten.)

LibWorld könyv

LibWorld coverTegnap megérkezett végre a könyvem. Majd két éve kértek föl a német infobib blogtól, hogy írjak a magyar könyvtári blogszféráról a LibWorld sorozatba. Írtam, kitették, most pedig 30 másik írással elkészítették a “könyvet” is. A lulu.com-on található a PDF, meg lehet rendelni (de itt helyben is le lehet tölteni), tanulságos gyűjtemény. Pl. azt tudtátok, hogy Svájc nem egészen 7 és fél millió lakosára jut 6000 könyvtár, vagy hogy kevesebb mint 10 könyvtárosra jut egy blog Iránban? Mert én nem (ennél persze komolyabb dolgok is vannak benne).

Az előszót Walt Crawford írta, szerzői pedig Argentína, Ausztrália, Ausztria, Fehéroroszország, Belgium, Brazília, Kanada, Dánia, Finnország, Franciaország, Görögország, Irán, Olaszország, Japán, Lettország, Malawi, Hollandia, Új Zéland, Norvégia, Peru, Puerto Rico, Oroszország, Szingapúr, Spanyolország, Svédország, Svájc, Trinidad és Tobago, valamint az USA könyvtárosai (ahogy látható, néhány igazi egzotikumot is sikerült összeszedni… szép lista). A könyvhöz pedig járul egy delicious gyűjtemény, ahova az eredeti bejegyzések linkjei vannak összegyűtjve, az egész pedig by-sa 2.0 CC licensz alá van rakva, úgyhogy neki lehet esni bátran.

LTR – Nyílt Forráskódú Integrált Könyvtári Rendszerek

A Library Technology Reports új, 44/9 száma a nyílt forráskódú IKR-alternatívákkal foglalkozik. Idézet az összefoglalóból:

“In the past, our options were differentiated on the basis of features, functionality, price, and performance of the software and the perceived ability for a given company to develop its products into the future and provide adequate support. Do these factors differ with open source ILS products?”

Azaz (elég szabadon):

Régebben a szoftver lehetőségei, funkciói, ára és megjelenése alapján választhattunk, valamint annak alapján, hogy mennyire látszott életerősnek az adott cég (mennyire fogják fejleszteni és adnak a termékhez kielégítő támogatást). És különböznek ezek a tényezők egy nyílt forráskódú IKR-nél?

Ezt a kérdést válaszolják meg, többek közt részletesen bemutatva az Evegreent és a Kohát is. Főbb pontok:

  • A nyílt forráskód meghatározása, valamint a hagyományos és nyílt forráskódú licensz összehasonlítása.
  • “A kereskedelmi szempont,” beleértve a tulajdonlás teljes költségét, szállítótól/terméktől való függőséget, és a közös, valamint szponzorált fejlesztést.
  • Áttekintés, beleértve a nagyobb IKR-ek történetét és hátterét, információkkal a Koharól, Evergreenről, OPALS-ról és a NewGenLib-ről.
  • Trendek a nyílt forráskódú IKR-ek befogadásában, földrajzi, licensz és szolgáltatási tényezőkkel kiegészítve.
  • A kereskedelmi célú, de nyílt forráskódú IKR-eket támogató szervezetek áttekintése (pl. LibLime, Equinox Software, Media Flex, Versus Solutions, és Index Data).
  • Egy ilyen rendszer technológiai összetevőinek specifikációi, kezdve a szerveren futó operációs rendszertől az adatbázis motorokon át a programozói és kliens környezetekig.
  • A nyílt forráskódú rendszerek szabványai, lehetőségei és funkciói, beleértve alkalmazási területét, a konzorciumok támogatását (!!!négy!4!!), az online katalógusát, és a kölcsönzések és folyóirat-kezelését.

Ha végre eljutok a munkahelyemre, megszerzem, elolvasom, és ha úgy jönnek a dolgok, akkor írok róla összefoglalót, mert érdekel engem nagyon.

Első 10 oldal szokás szerint letölthető, a többi adatbázisban vagy megvásárolható.

Szexies masina

Nem is túrórudi, hanem pirosmogyorós jár Keltnek azért a videóért, amely egy szkenner-robotot mutat be, ami rendkívül kreatívan és meglepő módon a ScanRobot névre hallgat. Ebben önmagában nincs semmi, de ez a cucc rendkívül hajlamos lehet a fetisizálódásra. Már maga a videó alaphangulatában van egy olyan íz/hang/érzés, ami megalapozhatja a szexi könyvtároskisasszony legendáját. Figyeljük meg a kameramozgás finomságait, a fa burkolatokat – igazi retro-könyvtár fíling, mintha a néptelen OSZK-ban járnánk egy álmos, de elektromos feszültségtől terhes szombat délutánon. A bevezető rész mint lassú előjáték jelzi előre a dolgokat, ami pedig 1:06-tól indul, az maga a tömény erotika. Azt hiszem erre kár több szót vesztegetni.

Természetesen kell egy ilyen.