Open Social a könyvtárban?

Peter Bihr
Peter Bihr

Azzal együtt, hogy egyre kevesebbet használom az iWiWet, egyre jobban idegesít. No nem csak a nagy versenytárs, Facebook-verseny eredményeképpen kapott kép miatt (azaz szinte semmi használható funkció, idegesítő statikussag, és még csúnya is), hanem a tartalom okán is.

Anno Ádámmal nagyon rápörögtünk a témára, hogy a könyvtáraknak ki kéne használni a közösségi hálókban rejlő lehetőségeket, aztán ezzel párhuzamosan vagy ez után tényleg el is kezdődött a wiwdömping. Ez még most is folyik, ha rákeresünk a klubbok vagy felhasználók közt a könyvtár kifejezésre, elég szép számú találatot kaphatunk. És ezzel nincs is probléma, a gond csak innentől kezdődik. Elöljáróban annyit, hogy ismerőseim közt talán van annyi könyvtár, hogy a levont következtetések általános jellegűek legyenek.

A tévedés ott követődött el, hogy a jelek szerint nem igazán lett kitalálva, hogy mit is akarnak kezdeni a könyvtárak a közösségi hálókkal. A másik pedig ott, hogy az iWiW nem is igazán alkalmas túl sok mindenre – egyelőre.

Ami most van, az nagyrészt eseményekre való meghívók küldésést jelenti, esetleg bizonyos esetekben hosszabbítani is lehet kölcsönzést – azaz a könyvtár nem igazán integrált szolgáltatása a hálón való jelenlét. Vagy személytelenül küldi a spamet, levélszemetet, ki hogyan hívja – mert sajnos erről van szó, azzal hogy bejelölöm ismerősnek az intézményt, még nem biztos, hogy kérek tőle eseménynaptárat is a postafiókomba -, vagy onnantól kezdődik a személyes kapcsolat, hogy én megkeresem a könyvtárat, és innentől már tudja, hogy kiről, miről van szó.

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy az IKR-fejlesztőknek lesz-e, és ha igen, mi a válasza a megnyitott Open Social platformra, vagy reagálnak-e arra, ha a Facebookon egyre több magyar könyvtár fog megjelenni. Pont azért, mert ott most már lehetőség van a személyre szabott információküldésre, kapcsolattartásra.

Szóval kérdések:

  • van-e olyan könyvtár ma Magyarországon, ahol van kialakított koncepció annak tekintetében, hogy mi az intézmény viszonya a közösségi hálókkal, mi a célja a jelenlétével?
  • van-e olyan IKR-fejlesztő cég, amelyik gondolkodik az Open Social-lel vagy a Facebook API-val való együttműködés lehetőségén? (Andris tudom, hogy gondolkozik ilyenen, most nem rá van gondolva.)

Nemmosolygós

Gica tuti nem fog szeretni ezért a bejegyzésért, de kiírom magamból, mert már nagyon kezd fájni. A szmájlikról van szó.

image by FlipSide3

Az nagyon szép dolog, hogy manapság bárki használhat olyan forradalmi dolgot, mint az SMS vagy a csirip. De ez nem azt jelenti, hogy egyébként a többi kommunikációs formánkat is ez kéne, hogy meghatározza, mert határozottan ártani tud.

Konkrétan arra gondolok, hogy mostanában elég nehezen tudom kifejezni pl. az érzelmeimet szavakkal írásban. Nagyon is rá lettem kattanva a számjlikra, röhögő arcocskákra meg a többi vacakra, csakhogy ezek már teljesen benőtték az írásbeli közléseimet is. Nagyon oda kell figyelnem, ha úgy szeretnék írni, hogy azt az érzelmet fejezze ki, amit én szeretnék, de ne rakjam tele kettőspont-zárójel-pébetű-débetű-stb. kombinációval. Egy időben (még ezen a blogon is) bőven használtam az emotikonokat bejegyzésírás közben is, de erről hálistennek leszoktam. Most még a kommentek között bukkan fel itt-ott (ezt még meg is lehetne ideologizálni, pl. hogy nem akarok nagyon hosszú szövegekkel zsúfolni a hozzászólásmezőt), de már kezdem levetkőzni ezt a szokásomat. Is.

Másik baj, hogy a gondolkodást is gyalulja rendesen, sokkal könnyebb egy hírt egy számjlival kommentálni vagy megosztani, mint azt leírni, hogy miért szmájli, és az miért örül vagy szomorú.

Két helyen látom jelenlegi életemben a létjogosultságát ezeknek az ikonoknak: SMSben és csiripen. Előbbi egyszerűen csak mert pénzbe kerül, utóbbi pedig a többit zavarja, ha 3-4 részes megnyilatkozásokat teszek. Meg kényelmetlen is.

És hogy a rövidítésekről ne is beszéljünk: jegyzetelés közben ok, de emailben, hozzászólásban minek? A billentyűzet attól még nem kopik.

Végül pedig szeretnék mindenki szíves figyelmébe ajánlani egy nagyon érdekes tanulmányt, a köszönések anatómiájáról. Nagyon találó, tényleg erősen redukálódnak a köszönések minden emailváltás alkalmával, sőt annyit még hozzátennék, hogy ezek biznyos kapcsolatok esetén (jellemzően pl. a klogos kollégáimmal, akik azért nem közeli ismerőseim) naponta újrakezdődnek. Szóval (szocio)nyelvész-csemege.

Image by FlipSide3

Milyen jó nekünk (frissítve)

De tényleg. Úgy érzem, a magyar webes közösség el van kényeztetve, ráadásul még csak nem is mainstream vonalon (azaz nem az inda- kezdetű és wiw-szerű szolgáltatásokra gondolok). Nem tudom, hány felhasználó tartozik az aktív táborba (max. négy számjeggyel írható le a mennyiség, ebben biztos vagyok), de arányaihoz képest nagyon rajta van a forró cuccokon. Lássuk őket sorban:

Turulcsirip: tothbenedek válasza a Twitter mikroblog szolgáltatásra. Erről már sok szó esett, röviden mégegyszer: legfeljebb 140 karakterben lehet üzenni, jelenteni, kérdezni, megmondani, mindezt közösségi keretekben, a lehető legnagyobb mobilitással (na jó, egyelőre gondolatátvitellel nem lehet csiripelni, de majd…). A Csirip ennek ugye a magyar felülete, automatikus nyelvfelismeréssel, nagyon jó közösséggel, Csiriprókával, barátkozással, egyedi témák feltöltésével, értesítő Firefox pluginnel.

[Én itt vagyok.]

Miner: Bártházi András blogkereső oldala, tematikus részekkel, így többek közt a már emlegetett Könyvtár melléklettel (mostanában a klog.hu fő támogatójaként is feltűnhetett oldalsávakban stb.). Emellett van még neki Video, Gasztro, Recept stb. rovata is úgyhogy lehet válogatni bátran, szinte magazinszerű tartalmat kaphat az ember, ha ügyesen kezeli az oldalt. Nem utolsósorban pedig kész és testreszabható widgeteket, keresőket lehet bedobálni az oldalunkba.

[Én itt vagyok.]

TurulMeme: Sera hegesztette össze Koronix ötletéből, Google Reader megosztásból és némi UTF karakterből azt az eszközt, amitől mostanában hangos a magyar web. A lényege, hogy a Reader használói folyamatosan osztják meg a tartalmakat, amelyeket az általuk olvasott oldalakról kapnak hírcsatornán, ezeket címkézik, kommentálják, aztán az ismerőseik ezt elolvasva vagy továbbadják vagy nem. Ezt a hatalmas mennyiségű, már megszűrt infót aggregálja ez az oldal, hogy még jobban lehessen követni, feldolgozni stb. És hogy még jobb legyen nekünk, lehet létrehozni további szűrőket is a szűrőgéppel, így pl. a klog.hu bejegyzéseihez adott másodlagos tartalom errefelé csordogál.

Update (11.24.): Gazsnak köszönhetően a TurulMeme hozzáadott értékei (hozzászólások, megosztások) többé nem vesznek el (így viszont elveszik a backchannel őszintesége): a Hozzáadott érték WordPress plugin segítségével vissza lehet húzni a kommentek közé a megosztásokat. Részletek túl az Óperencián.

Egyébként már tényleg csak az integráltság hiányzik, azaz megosztások és hozzászólások megjelenítése a kommentek számánál, értesítés, Dashboard, CSS stb. és kész a királyság.

[Én itt vagyok.]

És hogy mi a mese tanulsága? Hogy kezd létrejönni egy olyan platform, ami ugyan lenézendő, és nem hagyományos eszközökkel operál (web2.0, közösségi tartalomelőállítás, tudásmegosztás stb.), de mégis egy elég komplex és jól használható információs rendszert hoz létre. Eszközkészlete nem igazán nagy (Twitter, Google Reader), de hatalmas területeket képes átfogni (gyakorlatilag mindent bele lehet kötni, aminek van hírcsatornája, vagy legalább URL-je), ráadásul közvetlen és hosszabb távú kommunikációt is lehetővé tesznek a puszta megosztáson kívül – ld. Turulcsirip IM-szerű használata és a TurulMeme-n kialakuló, kommentekben zajló párbeszédek.

Jelenleg a könyvtárosok mindegyiken jelen vannak, de nagyon kis számban. A Csiriprókában saját kis ikonunk van már tapirnak köszönhetően, a Mineren saját mellékletünk van, és a TurulMeme harmadik legtöbbet megosztója Wildgica. Szerintem érdemes lenne azon elgondolkoznunk, hogy hogyan lehetne ezeket az eszközöket jobban felhasználni, egyik gyakorlati példa lehet Mariann megoldása a Hangtárnokon: egyszerűen közzétenni a megosztott híreket.

Az biztos, hogy a könyvtárosok közti információáramlásnak pl. nagyon nagy segítségére lehetne. Korábban már sírtam, hogy miért nem blogolnak többet, mert így nagyon esetleges és szűkös az az információ, ami kikerül az egyes kisebb körökből. Simán elképzelhetőnek tartanám, hogy saját információs halózatot hozzunk létre, amelynek alapja ugyanúgy a blog, a mikroblog és a hírcsatornák megosztása lehetne. Twitteren manapság nem kunszt belső hálózatot készíteni (vállalatoknál rendkívül népszerű belső kommunikációs csatorna), a klog mindenki előtt nyitva áll továbbra is, és ha ilyen iramban fejlődik tovább a TurulMeme, szerintem ott is pár hónapon belül lérte lehet hozni belső köröket (egyébként meg korlátozottan már így is működik ez a Google Readeren belül is, onnan jött az egész ötlet).

Akinek füle van, hallja meg!

Photo by anomalous4

Egymás közt

Jessamyn West összeszedte, hogy honnan értesülhet a kíváncsi könyvtáros az OCLC policy-jának változásairól.

A második számú probléma a változást követő és megelőző csönd volt. E körül forog a bejegyzés, de érdemes azt is megnézni, hogy miért van ez a nagy felhajtás: az OCLC a rekordjait Noncommercial CC licensz alá helyezte, azaz jópár könyvtári és egyéb szolgáltatástól vette el a pénzszerzési lehetőséget – gyakorlatilag amelyik szolgáltatás az OCLC rekordjain nyugszik, azt nem lehet pénzért adni (pl. a LibraryThing könyvtáraknak nyújtott szolgáltatása).

Egy idő múlva aztán kezdtek potyogni a hírek, kommentárok, riportok. Jelenleg lehet olvasni a régi és új szabályzat közti eltérések wiki-oldalát, Karen Calhoun bejegyzését az új policy védelmében, valamint meg lehet hallgatni Roy Tennant és Karen Calhoun beszélgetését a Talisnál dolgozó Richard Wallis-szal.

Persze nem mindenkinek tetszenek a módosítások, az Open Libray project-nek és a LibraryThing-nek konkrétan keresztbe tesz, születnek is egymás után a tiltakozó bejegyzések és petíciók. Ezenkívül pedig nagyban folyik a vita a MetaFilter, az Inside Higher Ed és a Slashdot fórumain, a code4lib pedig egyenesen egy egész wikit készített a történetnek. Tim Spalding a Thingology-n folyamatosan frissülő bejegyzést nyitott a történetnek, ott is lehet követni. Azt hiszem, ezt hívják kommunikációnak.

És hogy miért tartottam fontosnak ezt összeszedni? Nekem a tavalyi menet jutott rögtön eszembe, ami a könyvtári stratégia körül ment. Hatalmas, néma csönd, és ha volt is hang, azt gyorsan elhallgattatták. Ráadásul kicsit máshogy, de egyre inkább ugyanezt érzem egyrészt az IKR-fejlesztők részéről, valamint a TÁMOP-TIOP körül a valódi kérdésekkel kapcsolatban.

Utálom a konferenciákon és sajtótájékoztatókon közzétett vagy kiszivárogtatott híreket. Utálom a Katalistre nagy ritkán felrakott rövid összefoglalókat. Kötelezővé tenném minden vezető beosztásban dolgozó könyvtárosnak, hogy naponta vagy legalább hetente egy bejegyzést írjon a munkájáról. Van, aki erre képes. Nem lehetetlen.

Image by DailyPic