Ubunchu, avagy a linux-manga

ubunchuAnnyira még nem kapott el a manga/anime-láz, bár egyszer-kétszer kóstolgattam én is (Cowboy Bebop örökre megmarad, Yoko Kanno a legtutibb). Ehhez képest maximális lelkesedéssel vetettem rá Bodzás Fanta találatára, az Ubunchura, ami manga stílusban örökíti meg a lehető legtöbb közhelyet, amit az operációs rendszerek fantaikusai el szoktak lőni egy-egy kiadósabb flamewar során. Ráadásul a humora is olyan, aminek az értékeléséhez nem kell semmiféle kockaság, bőven elég némi laza hozzáállás (tehát aki elegáns poénokra vágyik, az nézelődjön másfelé). A lényege úgyis az, hogy az Ubuntut hozza ki győztesnek.

Tessék nekiesni, van angolul, japánul, spanyolul, franciául, olaszul, portugálul, kinek mi fekszik. Kíváncsi vagyok, mikor lesz belőle magyar verzió (nekimennék én is, de szerintem belémkötnének, mint a betonba a linukszos megmondóemberkék, úgyhogy szívjon vele más). Mert pl. kitűnő ötlet lehetne ezzel osztani az igét akár könyvtárakban is.

És végül még egy kis ízelítő, hogy milyen az amikor nagyon jó egy anime:

john and john a könyvtárban

johnandjohn

ugyanez magyarul is. (nem gyk., csak mert van)

viszont: tegnap végre (8 év óta először) beiratkoztam egy szabó ervin könyvtárba, és ha már lúd, legyen kövér alapon rögtön a “nagyba“. eddig leginkább negatív véleményeket hallottam róla (sosincs bent semmi, barátságtalanok a könyvtárosok, mindenki utazik mindenkire – értsd ahogy akarod…), és tapasztalataim félig-meddig alátámasztották ezeket. de. ami szerintem rendkívül számít: a környezet. nem sok könyvtárépítészettel foglalkozó könyv járt a kezemben (belsőépítészet), talán csak a könyvtárosok kézikönyvének 4. vagy 5. könyvében van egy fejezet róla. (gondolom mona tudna ehhez a legkompetensebben hozzászólni:) pedig jó lenne foglalkozni vele, mert szerintem nem én vagyok az egyetlen, akire nagyon inspirálóan tudnak hatni a környzeti tényezők… tudom, létezik ilyen, bizonyos vállalatok nagyon adnak rá, meg talán a feng-shui-t is idesorolnám, ha nem utálnám annyira:), de magyarországon még nem nagyon láttam olyan következetesen kialakított könyvtár-belsőt, ami az utóbbi 50 évben épült.

(üdítő és ordítóan kirívó ellenpélda a szegedi egyetemi könyvtár új épülete, ahol volt pénz is, fantázia is, jóakarat is… bár elgondolkodtató a fő aulában álló fák története: miután megfosztották őket lombjuktól, konzerválták őket – és a lombot is -, majd a leveleket egyenként visszaragasztották a fákra. ezt egy tanáromtól hallottam, aki megtekintette egy “hivatalos” vezetővel az épületet, nem tudom, mi igaz belőle, és mi nem, de biztos sokba került. mondta az árat is, de arra pontosan nem emlékszem, nem akarok hülyeséget írni, de az biztos, hogy euró volt, és örültem volna, ha látom az összeget a bankszámlámon:)

a berendezés, a környezet nagyon jó érzést kelt az emberben, tényleg az angolszász-amerikai típusú könyvtárakat (public library) képviseli. ami pedig a leginkább elnyerte tetszésemet, az a “bölcseleti olvasó” volt, álomszép enteriőrrel, nekem tisztára az volt az érzésem, hogy egy kastély könyvtárában tanulhatok (ez főleg a mellette lévő szociológiai olvasó modern világával volt hatalmas kontrasztban). az viszont igaz, hogy tényleg nem találtam meg semmit abból, ami nekem kellett (és a szabadpolcos állomány elrendezése sem volt tiszta logikára alapozva, egy hosszabb munka végefelé könnyen eltéved benne az ember…:), de a srác, akitől kérdeztem pár dolgot, kissé fásultan bár (amit meg is tudok érteni ennyi ember mellett…), de udvariasan és rendesen válaszolt.

kicsit szokatlan volt az oszktól való eltérés, és valószínűleg nekem nem is fogja soha a nyugodt, elmélyült tanulást biztosítani. az viszont igaz, hogy teljesen eltérő funkciójából és feladatából fakadóan nem is kell, hogy ezt biztosítsa elsődlegesen (ld. angolszász – porosz eltérések, erről még később lesz szó). – és végre nem csak bölcsészfejeket láttam, bár a nők miatt nem kéne oszk-n kívül más helyre járni;)

ja, majdnem kifelejtettem: a büféje isteni. olyan csodálatos baguette-et ettem, hogy a nyálam csorog, ha csak rágondolok. az egész pedig ezüst(nek látszó) tálcán, az oszk büféje után valami mennyország (ld. műanyag tálca, savanyú, izzadt hagymaszag, ízetlen, félig nyers alapanyagból készülő, csakgyomrotmegülős kaják – na jó, ripszekt kókuszgolyó -, a kiskanálért is gondosan 4 forintot feszámolós kiszolgálók… ehh)

Képregény #2

tényleg vacak az angol humor… (egyszer véletlenül modtam valamit egy ausztrál embernek, amin fél óráig röhögött. mai napig nem sikerült rájönnöm, hogy mi volt a vicces benne, magyarázta, de nekem nem esett le a poén, pedig semmi mögöttes tartalmat nem értett bele.)

szóval képregényt – legalábbis ezt – mégsem fogok fordítani. olvasni jó, de magyarra átültetni…