Reakció

Mikulás Gábor interjút adott a Népszabadságnak. Ez egy olyan mondat, amivel egyszerűen nem tud mit kezdeni a szakma, és ezért aztán már mi, fiatalok sem nagyon. Azért megpróbálom mégis, mert hátha egy kis gondolkozás segít a helyzeten.

Azt szeretném leszögezni, hogy én sem tartom jó ötletnek, hogy most és ebben a formában megjelent ez az interjú, ráadásul ott, ahol. Sőt, bizonyos szempontból egyértelműen elítélendőnek tartom (többek közt még meg sem jelent a cikk, máris gyakorlatilag szétvert egy szakmai közösséget, de nyilván ide fogom írni a mindenféle egzisztenciális problémákat is). Szóval aki emiatt szól majd be, az vagy szövegértési gondokkal küzd, vagy szimplán rosszindulatú.

Viszont: ideje lenne végre szembenézni a ténnyel: megjelent ez a cikk, és most már höröghetünk véres torokkal, de ezek után bármit fog tenni a szakma, az már csak reakció. Sajnos megtettük azt a szívességet Mikulás Gábornak, hogy annyi időt adtunk neki, míg a KIT-es, levelezőlistás figyelmeztetései, beszólásai stb. túljutottak egy határon, és megjelentek az országos sajtóban. És nem azért, mert Gábor az ősgonosz, hanem mert ez volt a folyamat természetes fejlődési útja. Ha nem tetszik törődni a problémákkal, akkor azok túlnövik a t. társaság hatókörét.

Egyetlen értelmes választásunk van szerintem most: amellett, hogy ezt persze le kell reagálni a sajtóban (szakmai állásfoglalás, cáfolás, statisztikák stb. – de ez csak tűzoltás, a pillanatnyi helyzet mentése), azonnal le kéne ülni, és szembenézni a problémáinkkal. Ha ez nem megy egyedül, akkor olyan renitens, szakmán kívüli emberekkel is, mint Mikulás Gábor. És ezt nem ő kényszerítette ki – ezt a szakma önerőből érte el sajnos.

Konferenciákat, egyeztető megbeszéléseket, szakmai fórumokat kéne összehívni. Gyökeresen kéne átalakítani a szervezeti struktúrákat, hogy akik “csak olvassák a Katalistet”, azok is szót kapjanak, szülessenek eredeti ötletek. El kéne törölni a fenébe az összes bürokrata koloncot, amelyek megfojtják a szakmát és a szakembereket – kezdve a minisztériumtól, de sok szinttel lejjebb is elképesztő kiskirályságok vannak. Meg kéne szűntetni a kismillió párhuzamosságot (hogy a legevidensebbet mondjam, a KI – MKE kettősséget kéne első körben robbantani, az utóbbi javára, de az első előnyeinek átemelésével, sőt kicsit belépve a versenyszférába is, mint mondjuk alapítvány vagy kht), és elkezdeni olyan dolgokért lobbizni, amelyek nélkül – úgy néz ki – nem, vagy legalábbis nagyon nehezen tudunk tovább lépni (szerzői jogi törvények módosítása, teljesítménybérezés stb.). És ha már itt tartok, akkor felszámolnám a szakmai sajtót is, és valami működőképesebb dolgot hoznék létre a jelenleg működő 4 folyóirat helyett – állítólag úgyis állandó forráshiánnyal küzdenek.

Meg kéne értetni a kollégákkal, hogy az a munka, amit végeznek nagyon szép – de messze nem elég. El kéne magyarázni, hogy azért a munkáért, amit végeznek, nem biztos hogy úgy és annyit kapnának egy versenyhelyzetben, mint egy jó meleg közalkalmazotti állásban – természetesen van egy csomó mindenki, aki éjjel-nappal dolgozik, de most nem róluk beszélek. (Erről szerintem sokat tudnának az olyan kollégák mesélni, akik cégeknél dolgoznak…)

Kőkemény szabályozást kéne bevezetni a szakmai kompetenciákkal és elvárásokkal kapcsolatban, rendezni kéne a munkaerő mozgását (ld. a magyar – nem magyar állampolgár problémakört), és kis szakma lévén egyáltalán nem látom irreálisnak egy olyan rendszer kiépítését, amely segíti, követi a hallgatót és szakembert az egyetembe való bekerüléstől a nyugdíjba vonulásig.

Ki kéne végre egy rendes stratégiát dolgozni, ami dinamikus, sokkal hosszabb távra tervez, mint nyamvadt 5 év – nem technológiailag, mert az talán 2 évre is merész lenne – de elvekben, programokban, irányokban mindenképp. És olyan emberekkel kéne elkészíttetni és konzultálni, akik tudják, hogy mi történik körülöttük (itt most kapásból 10 nevet tudnék mondani) – de őszintént szólva az egész szakmának kötelező jelleggel előírnám a részvételt -, nem pedig minisztériumi asztal mögül kitalálni a tutit. Sőt, a szervezőnek sem valami életidegen szervezetnek kéne lennie, hanem egy olyan szerves dolognak, mint az MKE, főleg ha fentebb leírt változás megtörténne.

Nem hiszem, hogy bármi olyasmit sikerült itt összeszednem, ami ne fordult volna meg egy értelmes ember fejében, ha kicsit is ismeri és/vagy szereti a könyvtáros szakmát. Szerintem most már nyugodtan tovább lehetne lépni, mert megint csak az idő telik.

És még egy szó a reakciókról: olyan szintű lejáratása történt a szakmának, hogy száz Mikulás Gábor nem tudta volna ezt elérni. Egy nyilvános archívumban mindenki által olvashatók többek közt Molnár Csaba és Horváth Aranka levelei. Ha most valakire dühösnek kell lenni, na akkor az ilyen emberek azok. Vagy nem is tudom. Lehet hogy csak szánom őket.

Mindezt írtam mint a MOME Könyvtár (web)könyvtárosa, az MKE FITT titkára, az élet és könyvtár tulajdonosa és szerkesztője, az ELTE BTK Könyvtártudományi Tanszék hallgatója stb.

És akkor halljuk a többieket.

(Update 09.02.13. – más is hallott a cikkről/olvasta a cikket: CSMKE, 702, Polcológia, Kelt.)

Bloglines mesék egy (klog- és könyvtári világ)

Nehéz volt válogatni a termésből, most a leghasznosabb posztokat szedem ki.

Klogok:

  • Még az MLS-konf után nem sokkal született Ádám nagylélegzetű bejegyzése a könyvtári evolúcióról. Nekem állandóan az a félmondat jár a fejemben, amit anno írta nem tudom mikor Katalistre (nem találtam meg), hogy úgyis túl fognak élni minket, akik.
  • A Polcológián született egy eddig négy részes sorozat az irodalmi (és nyelvészeti) folyóiratok elektronikus elérhetőségéről, 27 (? – nem vagyok biztos benne, de nem fogom újraszámolni) az előbbi és 3 az utóbbi témakörből. Egy, kettő, három, négy.
  • Végül kiemelném Sanyi levelét a Katalisten szabad szoftver témakörből.

Németország:

  • Az IBI-Weblogon (olyan szép hosszú a neve: Weblog am Institut für Bibliotheks- und Informationswissenschaft der Humboldt-Universität zu Berlin) szerepelt a Mein VDB nevű oldal, amely a Verein Deutscher Bibliothekare e.V. (Német Könyvtárosok Szövetsége) portáljának része. A tagok személyre szabott infót kaphatnak az évkönyvből, pusztán annyi kell hozzá, hogy megadják az email-címüket az évkönyv összeállításánál.
  • Készült egy modul Drupalhoz, amely MARC importot és kezelést tesz lehetővé.

Angol nyelvből:

Most ennyi.

This is a land of the thousand words…

Nem bírom ki, hogy ne szóljak bele megint. Megy a háború újra a Katalisten, hogy kell-e web2 meg nem kell-e könyvtár2. Ez ügyben nem kívánok nyilatkozni, de Bánhegyi Zsolt kijelentését mindenestre nehezményezem, miszerint a klog.hu halott, mert a főoldalon június óta nincs bejegyzés. Hát ott nincs is. De nem is azért van. (Itt a végén kitöröltem egy szalonképtelen szót, de mindenki azt rak még bele a mondatba, amit akar.)

Olyan jó lenne, ha az idősebb, elismert és (általam is) nagyra tartott kollégák kicsit pozitívabban állnának hozzá a dologhoz (tanácsok, ötletek stb.), nem pedig lehetetlen, vég nélküli kifogásokkal. Tisztelet a kivételnek.

Egyéként ezzel meg csak saját magukat járatják le. Én pl. ezt leblogolom, elolvassa X ember, és fog valamit gondolni. (Valószínűleg azt, amit én sugallok a megfogalmazással.) Utána esetleg felmegy a Katalistre körülnézni, és megállapítja, hogy nagyon sok idejük van ezeknek a könyvtárosoknak, hogy ennyire ráérnek flémelni (gyk).

Versenyképes könyvtáros

Ez túl magas labda volt ahhoz hogy fenthagyjam. A Katalistre, a magyar könyvtárosok levelezőlistájára érkezett egy levél az MKE-től (értsd: Magyar Könyvtárosok Egyesülete), hogy szeretnének beindítani egy programsorozatot, ami a könyvtárosok kompetenciáját, egyáltalán piacképességét szolgálná (szebben fogalmazva: “Célja: elősegíteni a könyvtáros kompetenciák fejlesztését, alkalmassá tenni a könyvtárosok személyiségét arra, hogy megfeleljenek a legkorszerűbb szolgáltatási (különösen információszolgáltatási) kihívásoknak, ezzel hozzájárulni a könyvtáros szakma európai színvonalú hazai műveléséhez.”). Ezt lenne hivatott beindítani két hét múlva egy konferencia az OSZK-ban, amihez a jelentkezési ív csatolva volt a levélhez. Így:

(És most azon is el lehetne filozofálni, hogy ez a konferencia-özön most mit is jelent tulajdonképpen.)

Sörcsap és tejbár a könyvtárban

Hmmm… újabb szaftos téma a Katalisten : )

Amit lehet támadni vagy védeni, az egy “kívülálló” hozzászólása volt, miszerint ő (és társai) nem tartanák irreális ötletnek egy olyasmi szolgáltatási felület létrehozása, mint amilyen létezik már könyvesboltban – magyarán: olvass, tanulj, egyél, igyál, de ha valami kárt okozol, fizess mint a katonatiszt. (A reakciók szokásosak, aki nem bír a kíváncsisággal, ám olvassa, egészségére.)

A fikázásban van olyasmi, hogy hülye kis bunkó, mit ugat bele a nagyok dolgába, meg olyasmi is, hogy “hátafaszomnemkéne?” (Konkrétan annak a fölvetése, hogy akkor már miért ne lehetne posta és sztriptízbár is a könyvtárban – és lássuk be: miért ne lehetne posta? Sokan úgyis emailozni mennek be.)

A pozitív hozzáállás viszont megmutatja, hogy akár simán meg lehet oldani. A kedvencem a norvég Bislet-főiskola központ könyvtára, amelynek alagsorában konkrétan sörfőzde működik.

És egy hang, amire érdemes odafigyelni:

Végül az ajtónál, kifelé menet ki lehetne írni:
“Köszönjük, hogy nálunk költötte el pénzét: a fenntartó, aki már egy fillért sem ad a könyvtár
működtetéséhez.”
Szép, új világ…

Lehet, hogy itt az egyik legnagyobb probléma a szemléletbeli váltással? Mert amíg az állam (önkormányzat stb. – fenntartó) fizet, addig igazából szarhatunk magasról az olvasóra, de ha már az ő kegyeit kell keresni, akkor bizony sajnos le kell szállni az elefántcsont-toronyból…