Szintlépés

Mindamellett, hogy a jelek szerint a munkahelyemen is bíztatóan alakulnak a dolgok, a civil szakmai életem is egészen új lehetőségeket hozott. A legizgalmasabb dolog, ami vár rám most az ősszel, az a tanítás. Hülye dolog, ugyanis még az egyetem elején eldöntöttem, hogy tanítani, na azt nem fogok, és ezért aztán aktívan távolmaradtam mindenféle Kazinczy utcai rémségektől (de nem a Szimplától, ugye), megúszva a pepszit és a harmadik szakdolgozat megírását és megvédését.

Ehhez képest Ádámmal már jó ideje benne vagyunk a felnőttképzésben a Könyvtári Intézet hosztolásával, és a mostani feladat még közelebb visz az elkerülendő listára felírt tevékenységhez. A novemberem hétvégéit ugyanis Kalaznón fogom tölteni, ahol a helyi fiatalokat és felnőtteket fogom internet- és könyvtárhasználatra tanítani, a A Fejlődő Kalaznóért Egyesület szervezésében. Ez pedig azért izgalmas, mert pont ez az a típusú település, és ezek azok a fiatalok, ahol és akiknek a legnagyobb szükségük van tudatos és jó internethasználatra. Volt alkalmam 6 éve jó párszor megfordulni a helyi könyvtárban, ahol 6 számítógépen lehetett akkor óránként százasért netezni, és jellemzően 6-8 gyerek volt ott állandóan. Természetesen az iWiW-jócsajok/pasik-telefoncsengőhangok szentháromságban mozogtak a leginkább, és nem hinném, hogy sokat változott volna a helyzet azóta. Mellettük van az az idősebb korosztály, akik vállalkozóként, mesteremberként alapvetően érdekeltek az internethasználatban, hogy munkát találjanak, kommunikáljanak az állammal, és majd tarthassák a kapcsolatot a gyerekekkel, ha otthagyják esetleg az alig 100 fős települést.

A kihívás a dologban az, hogy olyasmiket kell nekem most pótolni a rendelkezésre álló időben, amit egyébként szerintem nem sok helyről kaphatnának meg, főleg nem szervezett képzés formájában. A tudatos internethasználatról, a biztonsági problémákról, az etikáról, a jogi problémákról, a hosszú távú következményekről, az alapvetően szükséges szemléletről nem igazán lehet sokat hallani, olvasni, természetesen a szokásos lózungok, esetleg egy-két prospektus kivételével. Kíváncsi lennék, hogy hány településen van ilyen jellegű képzés, amit akár a helyi könyvtáros indít el önszorgalomból, vagy akár a területileg illetékes MKE szekció szervez meg. Mindenesetre igyekszem jól felkészülni, és a gyűjtött tapasztalatokat valamilyen formában közkinccsé tenni, hasznosítani.

Photo by Wayan Vota

Kalaznó

A név egy falut takar, Tolna megyében, a 65-ös úttól 4 km-nyire. Az alig 200 fős település egykor az ezer lelket is meghaladta. A török pusztítások után (a 18. század elején) Mária Terézia svábokkal telepítette be ezt a falut (is), akik az ezután eltelt 200 év alatt egy valóságos kis paradicsomot hoztak létre a Donát-patak mentén. Gazdag szőlőkultúra és mezőgazdaság, gyönyörű építészet, ami csak létrejöhet egy erőtől duzzadó kistelepülésen. Többek között a kalaznói mák a század elején a londoni árutőzsdén jegyzett termény volt. A ’30-as, ’40-es években nagy csoportokban mentek ki Amerikába dolgozni a falusiak, de visszajöttek, és az általuk hozott pénzből újultak, szépültek a házak (ezek az ún. amerikás házak). Szinte mindegyik homlokzaton ott van egy 193/194-gyel kezdődő szám és a tulajdonos neve. AztánLátkép a temetőből, a templommal 1945-ben beütött a katasztrófa: kollektív bűnösség alapján mindenkit kitelepítettek (ez így nem igaz, mert egy-két sváb ember-asszony maradt mutatóba, de ennyi). Ráadásul a bukovinai székelyek vándorútja is itt és ezen a környéken fejeződött be – egy fél évvel korábban a kelletnél. Így történhetett, hogy több hónapot töltöttek el egymás mellett a sváb és székely családok – a svábok hátul az istállóban, a székelyek pedig a házban (ez mindkét fél számára hatalmas traumát jelentett). Ezek után még sok-sok évig nem nyúltak hozzá a székelyek a tisztaszobákhoz – csak rendben tartották őket -, mert várták vissza a svábokat. A lakosságba pedig még bekerült pár felvidéki család, akik szintén a lakosságcsere-programmal kerültek át a határon. A virágzó gazdaság a svábokkal együtt továbbállt a vidékről. A székelyek nem értettek a szőlőműveléshez, csak az állattartáshoz, így a szőlő és a búza helyett inkább a kecske és a kukorica került az előtérbe. A kommunizmus alatt a falut zsákfaluvá alakították (illetve csak egy utat aszfaltoztak le – azt, ami ma a Szekszárd-Siófok főútba fut bele). A kezdetben jól működő TSZ-t is felszámolták, beolvasztották a kb. 5 km-nyire lévő Hőgyész kisvároséba. Egyetlen haszna volt a sorvasztásnak: nem engedték, hogy építkezzenek a faluban, így a házak – már amelyik megmaradt – erdeti formájukban maradtak fent, és TSZ-kockaház sem épült (na jó, egy, de az nem feltűnő). Sajnos nagyon sok ház dőlt össze, mert a székelyek nem gondozták megfelelően a házakat, és sok maradt üresen a svábok után is (a székelyek is folyamatosan áramlottak ki a faluból), amelyek sorban rogytak össze (azt szokták mondani a faluban az öregek, hogy a “háznak élnie kell” – tehát lakni kell benne, hogy egyben maradjon). Az anyagukat meg elhasználták. Így a falu képe nagyon foghíjas, de ami fentmaradt, azt érdemes megnézni.

Többek között fentmaradt a hatalmas evangélikus templom, amely a falu fölötti magaslaton áll. Karzatos, a 18. században épült, nagyon szép épület. A falu egyik unikuma a “barokk tyúkól”, szintén nemrég renoválta tulajdonosa. Érdemes továbbá megjegyezni, hogy rengeteg gyönyörű sváb bútor maradt fent (ez egyrészt jó, mert van, másrészt rossz, mert szerencsétlen svábok nem tudták magokkal vinni az egy szál zsákjukban).

A falu lakossága manapság a székelység maradékából és egy cigány csoportból áll (nagyrészt munkanélküliek, akinek van munkája, az vagy Hőgyészen, vagy Szekszárdon dolgozik). A “maradék” (lassan többen vannak, mint a helybéliek) pesti “telepesek” (a fővárosból menekülő értelmiség – én és a családom közéjük tartozom) és a nyugatiak (osztrák, svájci, holland, svéd, német családok – nem ritka közülük a Magyarországról kitelepítettek, nem feltétlenül Kalaznóról, és nem feltétlenül tudnak már magyarul). A falu élete ennek megfelelően érdekes – nyáron, fő szezonban majdnem ugyanannyi német szót hallani, mint magyart…)

A szórakozást a szomszédos Hőgyészen lévő Apponyi-kastélyból kialakított wellness-szálloda uszodája (2010-től a szálloda sajnos csődbement, nincs valakinek felesleges pár milliárdja? – ed. 2011.08.30.), a lovaglás, a környező borvidékek (Szekszárdi… hmm…) és a vadászat szolgálja. [No meg persze a házakon mindig kell csinálni valamit:)] És azért évente van egypár banzáj is: fontos a Szent István nap (2004.- ben ezen a napon rendezték meg az Elszármazottak találkozóját, a kitelepítetés 50. évfordulójára – képek), május 1-je stb.

Még, még, még:

A képek Nagy Loránd felvételei (forrás: kalazno.atw.hu).

Kalaznó galéria (saját és mások képei, ahogy jönnek – folyamatosan és lassan bővül).