Hogyan számold a LED-lámpák megtérülését

Csütörtökön megrendeltem, hétfőn pedig már vígan fogom becsavarni a LED-izzókat az eddigi halogének helyére. Azon kívül, hogy menthetetlenül meg vagyok veszve mindenért, ami technológiailag előre mutat és nem utolsó sorban ahhoz is hozzásegít talán, hogy ne csak a gyerekeim, hanem az unokáim is megússzák a MadMaxet, vannak nagyon kézzelfogható, reális és rövidtávú indokai is, amiket szerencsére jobban el lehet adni a fenntartónak, mint holmi apokaliptikus víziót. Lássuk tehát a számokat.

Jelenleg 22 darab, GU10-es foglalatú, 35 W fogyasztású halogénizzó működik az olvasótérben, mind egy-egy polcot világít meg, napi 8 órában (minimum). Ilyen igénybevétel mellett (255 munkanapos munkaévvel számolva) évi 2040 órát égnek, ami tekintve az 1000 órás élettartamot, legalább két cserét jelent évente minden egyes polcon. Kb. 500 forintos árral számolva (Ikea: 900 forint / 4 darab, Praktiker: 1800 forint / 3 darab) ez 44 * 500 forintot, azaz 22 000 forintot jelent évente. Ehhez jön a 35 W fogyasztás, ami évente 71.4 kW, ami egy kilowattonként kb. 50 forintos közelítő árral számítva 3 570 forint évente (tudom, hogy nem ennyi, de ez a legkisebb tétel, és csak összegében fog változni az összehasonlítás, arányaiban nem). Ez összesen 25 750 forint, ami 10 évre kivetítve 257 500 forint költséget jelent (és azért számoltam ennyi idővel, mert…).

A rendelt LED-izzók (Life Light 48 SMD LED spot, GU10 foglalat, 120 fok, melegfehér – kb. ilyen, 12 darabbal kevesebb diódával) élettartama 10 évre van ígérve (8 órás igénybevétel mellett). Ez azt jelenti, hogy az egy évre eső költség számolásakor a 22 darab, akciósan 2 050 forintos izzók árát tízzel leosztom, magyarán az izzók beszerzésére fordított 45 100 forintos számla egy évben 4 510 forintot jelent, szemben a halogének évi 22 500 forintjával. Ez azt is jelenti, hogy ami pénzt két év alatt elköltök halogénre, azt egyszer kell csak kiadni, hogy aztán ötször annyi ideig ne. Ezek után a fogyasztása már csak hab a tortán, ugyanis a 35 wattos halogénekkel szemben ezek pont tizedannyit, 3.5 wattot fogyasztanak, tehát a 3 570 forintos villanyszámla is 357 lesz. Tíz évre a fentiek alapján a számla így 48 670 forint lesz, és most akkor még egyszer a halogénes megoldás: 257 500 forint. 22 darab izzó esetén.

Még egyszer, vázlatban:

Jelenlegi éves költség: 25 750 forint

  • 22 (foglalat) * 2 (izzó) * 500 (forint/db) = 22 200 forint
  • 8 (óra) * 255 (2010-ben a munkanapok száma) * 35 Watt * 50 forint (kb. a kisfogyasztói ár) = 71.4 KW = 3 570 forint

Tervezett éves költség: 4 867 forint

  • 22 (foglalat) * 0,1 (izzó) * 2050 (forint/db) = 4 510 forint
  • 8 (óra) * 255 (2010-ben a munkanapok száma) * 3.5 Watt * 50 forint (kb. a kisfogyasztói ár) = 7.14 KW = 357 forint

Ha bejön, a következő állomás a teljes könyvtári, majd (remélhetőleg) a teljes kamarai izzókészlet lecserélése lesz. Egy ekkora intézmény esetén ez pedig nem 3 500 forintos villanyszámlát jelent, arról nem is beszélve, hogy többségében még csak nem is energiatakarékos, hanem sima gyertyaégők vannak, ezeknek élettartamát meg mindenki ismeri.

Mit bizonyít mindez? Hogy megéri. Ahova nem fér hagyományos energiatakarékos (aminek fogyasztása még mindig többszöröse a LED-nek), vagy gyakran kell kapcsolgatni, vagy egyszerűen csak esztétikus körte kell, végül pedig, de nem utolsó sorban fontos, hogy mennyi áram fogy egy intézményben, akkor megéri. Most már abszolút elérhető áron és gyakorlatilag bármilyen formában, színhőmérsékleten, fogyasztással kapható ez a technológia, és mint jellemzően nagyobb intézményeknek, kötelességünk ezeket a számolásokat végigcsinálni.

Az egész pedig, úgy érzem, megérdemel annyi reklámot, hogy Koós Miklós blogjának köszönöm a figyelemfelhívást, a LED-lámpa boltnak pedig azt, terjesztik a fényt izzókat.

Update (2013.03.22.): az Indexen egy hosszú összefoglaló, hogy mit érdemes most tudni a LED lámpákról.

Az illusztráció a LED-lampa.bolt.hu oldalról származik.