Szintlépés

Mindamellett, hogy a jelek szerint a munkahelyemen is bíztatóan alakulnak a dolgok, a civil szakmai életem is egészen új lehetőségeket hozott. A legizgalmasabb dolog, ami vár rám most az ősszel, az a tanítás. Hülye dolog, ugyanis még az egyetem elején eldöntöttem, hogy tanítani, na azt nem fogok, és ezért aztán aktívan távolmaradtam mindenféle Kazinczy utcai rémségektől (de nem a Szimplától, ugye), megúszva a pepszit és a harmadik szakdolgozat megírását és megvédését.

Ehhez képest Ádámmal már jó ideje benne vagyunk a felnőttképzésben a Könyvtári Intézet hosztolásával, és a mostani feladat még közelebb visz az elkerülendő listára felírt tevékenységhez. A novemberem hétvégéit ugyanis Kalaznón fogom tölteni, ahol a helyi fiatalokat és felnőtteket fogom internet- és könyvtárhasználatra tanítani, a A Fejlődő Kalaznóért Egyesület szervezésében. Ez pedig azért izgalmas, mert pont ez az a típusú település, és ezek azok a fiatalok, ahol és akiknek a legnagyobb szükségük van tudatos és jó internethasználatra. Volt alkalmam 6 éve jó párszor megfordulni a helyi könyvtárban, ahol 6 számítógépen lehetett akkor óránként százasért netezni, és jellemzően 6-8 gyerek volt ott állandóan. Természetesen az iWiW-jócsajok/pasik-telefoncsengőhangok szentháromságban mozogtak a leginkább, és nem hinném, hogy sokat változott volna a helyzet azóta. Mellettük van az az idősebb korosztály, akik vállalkozóként, mesteremberként alapvetően érdekeltek az internethasználatban, hogy munkát találjanak, kommunikáljanak az állammal, és majd tarthassák a kapcsolatot a gyerekekkel, ha otthagyják esetleg az alig 100 fős települést.

A kihívás a dologban az, hogy olyasmiket kell nekem most pótolni a rendelkezésre álló időben, amit egyébként szerintem nem sok helyről kaphatnának meg, főleg nem szervezett képzés formájában. A tudatos internethasználatról, a biztonsági problémákról, az etikáról, a jogi problémákról, a hosszú távú következményekről, az alapvetően szükséges szemléletről nem igazán lehet sokat hallani, olvasni, természetesen a szokásos lózungok, esetleg egy-két prospektus kivételével. Kíváncsi lennék, hogy hány településen van ilyen jellegű képzés, amit akár a helyi könyvtáros indít el önszorgalomból, vagy akár a területileg illetékes MKE szekció szervez meg. Mindenesetre igyekszem jól felkészülni, és a gyűjtött tapasztalatokat valamilyen formában közkinccsé tenni, hasznosítani.

Photo by Wayan Vota

Öhm… csókolom… elnézést

Nem tudok semmit kinyögni, amikor ilyen szintű dolgokat látok. Magyar nyelvünk reformátorai, szellemi elitünk eljövendő krémje. Fantasztikus. Én ezeket a lapokat előbb tiltanám le a gyerekem előtt, mint mondjuk a goldengate-et.

Le akartam zárni ennyivel a postot, de egyszerűen képtelen vagyok feldolgozni, hogy 12-14 éves kölykök hogyan képesek ilyenek kitalálására… (Update: van köztük 18 is, de ez csak onnan derül ki, hogy odaírta.) Most egyébként tovább gondolva a dolgokat, beugrott, hogy hol láttam ilyen izék készülését. Tavaly nyáron, Kalaznón, ahol szintén van egy eMagyarország-pont, mert van úníjó meg zinternet (legalja.hu). Az egyetlen baj, hogy a felügyelő néninek halvány lila fingja nem volt, hogy a kölykök mit is csinálnak voltaképpen, néha el-el röppent egy bredpit-sóhaj a csajok ajkáról, de nem hiszem, hogy akár ez is eljutott volna az ingerküszöbéig.

Lássuk tehát, mit is tett nekünk jó a gyerekek szempontjából az információs (digitális) társadalom:

  • kaptunk internetet (ha nem is otthonra, de a művházba/könyvtárba stb. valahova biztos)
  • kaptunk digitális fényképezőgépet, így a fotóinkat nem kell mutogatni senkinek, aki esetleg beszólna, hogy hülye vagy fiam, köpöd ki rögtön (ellenben a filmessel, ugyebár – nem hiszem, hogy mindegyik kissrácnak lenne egy színes nagyítógépe otthon ;)
  • kaptunk kúttúrát, tudjuk hogy kell pucsítani az ágyon/falnak támaszkodva, hogy minden kispöcs ránk kattanjon

Bezony, ezt mind adta ám a zinternet meg az állam bácsi. De azt elfelejtette a drága, hogy sajna az nem úgy van ám, hogy az ember alszik egyet a kakaóbiztos billentyűzeten, aztán már tudja is, hogy merről fingik a bolond lyuk. Alapvető kultúráltság meg ilyenek. Internethasználat (értelmesebb dolgokra). Ha az emberek abból indulnának ki, hogy egy olyan eszközt tartanak a kezükben, amit a legnagyobb fejek, emberek, tudósok, menők tartanak a másik oldalon, rögtön motiváltabbak lennének a megismerésre és a jó felhasználásra.