A könyvtárak és az internetadó

Valahogy sem a Magyar Könyvtárosok Egyesületének honlapján, sem pedig a Könyvtárosok Facebook-oldalán nem nagyon téma az internetadó, pedig ha valamivel kéne foglalkozni, akkor ez az a dolog. Pont a könyvtárosok azok a közszférában, akik szolgáltatói oldalról az egyik legnagyobb vesztesei lehetnének egy ilyen jellegű adónak, mégpedig több szempontból.

1. Alapvető fontosságú, hogy minél több szolgáltatásunk, tartalmunk legyen elérhető digitálisan. És ez minél jobb minőségben, minél szélesebb körben valósul meg, annál nagyobb anyagi terhet ró az adott intézményre az infrastruktúra üzemeltetése, a hozzáférésre szolgáló felületek fejlesztése és karbantartása, a kommunikáció stb. Ez havi szinten nem 1-2 GB adatforgalmat fog kitenni, hanem sokat. Bár talán ez az egy tétel könnyen kiküszöbölhető, ha a jogalkotók a közintézményeket kiveszik az adózók köréből. Ha valaki kíváncsi, hogy a saját oldala mekkora adatforgalmat generál, akkor itt lemérheti. A megyei és a fontosabb budapesti könyvtárak oldalainak mérete (a sorrend oldalméret szerint lett felállítva):

  1. Pest Megyei Könyvtár, Szentendre: 681,6 kB
  2. Békés Megyei Könyvtár, Békéscsaba: 1,3 MB
  3. Méliusz Juhász Péter Könyvtár, Debrecen: 1,4 MB
  4. Bródy Sándor Könyvtár, Eger: 1,4 MB
  5. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár, Szeged: 1,4 MB
  6. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér, Győr: 1,5 MB
  7. Balassi Bálint Megyei Könyvtár, Salgótarján: 1,5 MB
  8. Verseghy Ferenc Könyvtár, Szolnok: 1,6 MB
  9. Berzsenyi Dániel Könyvtár, Szombathely: 1,6 MB
  10. Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár, Kaposvár: 1,9 MB
  11. Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár, Szekszárd: 2,2 MB
  12. Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár, Zalaegerszeg: 2,3 MB
  13. Vörösmarty Mihály Könyvtár, Székesfehérvár: 2,7 MB
  14. II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár,  Miskolc: 2,9 MB
  15. József Attila Megyei Könyvtár, Tata Tatabánya: 3,3 MB
  16. Eötvös Károly Megyei Könyvtár, Veszprém: 5,5 MB
  17. Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár, Kecskemét: 6,4 MB
  18. Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont, Pécs: 7,3 MB
  19. Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, Nyíregyháza: 14,5 MB (A fő bűnös egy 7,5 MB-os fotó, de még a maradék is nagyon sok!)

És:

Külföldön:

2. A fent említett tartalmakhoz történő hozzáférés költsége radikálisan meg fog ugrani. És nem csak azért, mert ezeket általában véve használják, hanem mert azért is, mert a hozzáférhető felületek, források zöme még mindig nem igazán optimalizált. Hatalmas képek, lassú, nehézkes honlapok, nagy felbontással szkennelt dokumentumok: a felhasználó – ha pénzbe is fog neki kerülni, akkor – szívesebben fogja beszerezni máshonnan az információt. Azaz most már nem csak a kissé nehezen (valójában azért elég könnyen) megfogható, prezentálható versenyhátrány fog jelentkezni a nagy tartalomszolgáltatókkal szemben, hanem kőkeményen lehet forintosítani a különbséget. És a felhasználók fogják is.

3. De nem csak a webes felületek fognak megdrágulni. Épp úgy, mint minden szolgáltató, a könyvtárak is rengeteg minden a weben keresztül intéznek: dokumentumcsere, kommunikáció, katalógus vezetése, tájékoztatás, könyvtári internethasználat, szkennelt dokumentumok elektronikus úton történő továbbítása, olvasói kérésre történő kutatás, adatbázisokhoz történő hozzáférés stb.

Ha ezek adatforgalmát összeszámoljuk, és beépítjük a díjainkba (márpedig hacsak nem biztosítanak kivételt a jogalkotók, akkor be kell), akkor a többi pontokban említett díjakkal együtt nagyon meg fognak ugrani a felhasználókra rótt terhek. Ennek eredménye pedig a még nagyobb leszakadás, a szegénység növekedése, a digitális írástudás visszaszorulása, és az általános műveltség még nagyobb fokú csökkenése.

Mit tudunk mi tenni?

    1. Tiltakozni. Nem feltétlenül a tüntetésen (bár arra biztosan sokan felkapnák a fejüket, ha a könyvtárosok felvonulnának), hanem mint szakmai testület. Pl. a szokás szerint hallgató MKE hallathatná végre a szavát, bár ehhez valami háttérmunka sem ártana, mert a jelek szerint ez nem igazán téma, legalábbis a Katalisten összesen egy kérdésre futotta a témában.
    2. Lobbizni. Ha már mindenáron be akarják vezetni ezt az adónemet (és hála a dicsőséges kétharmadnak, gyakorlatilag szinte csak ezen múlik a dolog), akkor el kell érnünk, hogy a közművelődést, tanulást, kutatást támogató szolgáltatások mentesüljenek az adó alól, hogy a szolgáltatások díjaiba ezt ne kelljen beépíteni, mert az biztos, hogy a fenntartók nem fogják kompenzálni az adót.
    3. Optimalizálni (bár ez független az aktuális kérdéstől). Gyakorlatilag minden folyamat, felület, tartalom, szolgáltatás optimalizálható a végtelenségig, hiszen nem csak nekünk, de a felhasználónak is pénzébe fog kerülni. Példának okáért érdemes megnézni, mennyi adatforgalma volt az elmúlt egy évben a MEK-nek: 84 292 GB, ami 12 643 919 forint többletköltséget jelentene a felhasználóknak! Ha ezt le lehet csökkenteni a tizedére-századára (nagy felbontású PDF helyett plain HTML), a forintosítva is jelentős. (Tudom, hogy pont a MEK-nél nem túl szép dolog a PDF-eket számon kérni, és örülni kell, hogy egyáltalán van tartalom, de ez egy nagyon jól mérhető és számszerűsíthető példa.)

Kép: Daniel Broche

Használhatóság

Amikor arról beszéltem, hogy nem feltétlenül a kedvesügyfél az úr, akkor abban expliciten is benne volt, hogy mennyire, de mennyire fontos az a környezet, ahova beesik az a kedvesügyfél. Ha eleve olyan környezetbe rakjuk be, ahol nehéz finnyáskodó fogást találni, akkor sokkal kevesebb panasz, lepattanó keresés, kérés fog hozzánk eljutni, sokkal több mindent fog a felhasználó magától, jókedvűen megcsinálni.

Ennek kapcsán örültem meg Rung András előadásának, amit nagyon sajnálok, hogy nem hallgathattam végig a webbankok használhatóságáról. Nem is csak azért, mert magam is állandóan szenvedek a CIB webbankjával (szeretem, de mindig van egy de), hanem mert pont ez a szemlélet kell(ene) akár egy IKR, akár bármilyen más ügyfélszolgálati rendszer megvalósítása esetén.

Két szempontból lehetne a legjobban újragondolni ezeket az alkalmazásokat. Az egyik a tárolt adatok kinyerhetősége, magyarán eleve úgy alkotni meg az adatbázis struktúráját, hogy ne kínszenvedés legyen valami értelmes kimutatást összerakni belőle, a másik pedig ennek az adatoknak az újrahasznosíthatósága, tehát hogy a rendszerben zajló munkákat segítsék ezek a kinyert információk. Olyasmire gondolok, mint a kölcsönzések, megtekintések követése, toplisták, ajánlások készítése, előre definiált érdeklődési körök alapján történő automatikus tájékoztatás, illetve a külső adatbázisokkal való összekapcsolhatóság.

Igazából egyik sem egy nagyon új dolog, sőt, már magam is sokszor leírtam ezeket. De érdemes mégis újra és újra elmondani, mert óriási a tudatlanság ezzel kapcsolatban. Itt, a munkahelyemen most eveztünk be egy új ügyintéző rendszert, amely rengeteg sebtől vérzik, de azért valamennyire igyekszünk a sínen maradni. Ennek egyik fontos állomása az ergonómiai fejlesztés, ami igen csak gyenge pontja az egész történetnek. Mikor már túl voltunk egy pár körön, elvégeztettünk egy ergonómiai elemzést is, fél szóval említettem meg a felhasználói élményt, mire a környezetből valaki benyögött egy olyat, hogy jó, hát akkor majd figyelje a rendszer, hogy férfi vagy nő-e a bejelentkező, és majd attól függően egy virágcsokor vagy egy csinos hölgy jelenik meg a képernyőn.

És ez sajnos az átlag tudás erről, ugyanakkor pl. senki sem vonja kétségbe, hogy egy autó vagy kávéfőző tervezésekor fontos szempont a használhatóság. Éppen ezért szerintem érdemes lenne az MKE-nek egy olyasmi kampányon elgondolkodnia, hogy “Használható könyvtári honlap” vagy “Használható IKR”, ami mintegy minsőítő rendszerként is működhetne. Ehhez végső soron egy lelkes szakértő közreműködésével készített ajánlássorra, és az arra épített tesztre van szükség (persze mindkettőt folyamatosan frissítve az aktuális követelmények alapján), aztán szinte önműködővé is válhat a dolog.

Kis hírek a nagyvilágból

Ádám szúrta ki az év könyvtári honlapját.

A Google-profil egyre szebb és használhatóbb lesz, lassan tényleg online névjegykártyaként lehet használni. Az enyém itt van.

Magyar fejlesztésű Kindle-gyűjteménykezelő, tesztelni muszáj (aka Kindle Koll3ctions).

A Macen népszerű Scrivener kijött Windowsra, március 21-ig ingyen lehet kipróbálni. Annak, aki nem ismeri: olyan szövegszerkesztő, amit kifejezetten íróknak készítettek. Lehet próbálkozni vele.

Dworkyll az elektronikus kiadványok 40 évét bemutató infografikát talált, egészen meglepő dolgok vannak benne. Kötelező olvasmány.

Megjelent a Catalyst WordPress téma (nem, nem az a katalist), ami 600 különböző beállítási lehetőséget kínál – kódolás, programozás nélkül, pusztán számok beírogatásával és kattintgatásokkal. Az egyetlen gond az árával van, ami 180 dodó, dehát mit nekünk pár tízes, amikor milliókat dobálunk kifelé az ablakokon/befelé a zsebekbe ugye.

Mire figyelj WordPress-témák beszerzésénél?

Bevallom, eddig én sem nagyon figyeltem erre, de részben a preferenciáim (jobban szeretem a minimalistább designt, ami nem annyira a kommersz kategória), részben a szerencsém miatt elkerültem a bajt. Mégpedig arról van szó, hogy ha csak belekeresünk a nagyvilágba (azaz Google-ba), hogy “free WordPress theme”, akkor olyan pofonzsákot nyitunk meg, amit ellenségeimnek sem. A WPMU.org utánajárt, hogy ennek a keresőkérdésnek az első 10 találatot adó oldalán található témák mennyire tűnnek jó választásnak, és előre lelövöm a poént: egyáltalán nem. Az ingyenes témákat gyűjtő oldalakon található sablonok többnyire (8/10) ártalmas, rejtett kódokat tartalmaznak, amik kicsit sem azt teszik, ami úgy általában a várt, hanem mindenféle linkeket hívnak be, álcáznak, és teszik törhetővé az oldalt. A maximális izgalom és rémület eléréséhez nem árt elolvasni az eredeti cikket, és aztán lehet csóválni a fejet, hogy ezek a mai fiatalok.

Kedves kollégáim, akiknek valaha is mondtam, hogy a WordPress az egy jó dolog! Ezt a véleményemet továbbra is maximálisan fenntartom, de nem árt tudni egyet s mást, vagy legalábbis tisztában lenni azzal, hogy mit jelent az Open Source: többek közt azt is, hogy ilyen csúnya trükkökkel (SEO-nak is hívják az egyik részét a szertartásnak, amit meg annyira szokás szeretni ugyebár) átverik az ember fiát/lányát, aztán lehet szidni a világot, hogy már megint mi történt.

De ahhoz, hogy ne velünk történjék mindez, és ne a mi kárunkon okuljon az egyetemi/városi/megyei könyvtár (nem kívánt törlendő), a következőket javaslom:

  1. Első sorban a készítő honlapjáról töltsük le az adott témát. Ez többek közt azzal az előnnyel is jár, hogy általában legalább valami minimális szintű dokumentációt is szoktak tartalmazni ezek az oldalak, ráadásul tüstént a legautentikusabb személyhez fordulhatunk probléma esetén.
  2. Másodsorban a WordPress.org témagalériájából, mert oda biztosan csakis “rendes” témák kerülnek fel (magyarán kezességet vállalnak értük a WordPress fejlesztői).
  3. Választhatunk olyan oldalt is forrásul, amelynek közössége, mérete talán garantálhatja a biztonságot, illetve amelyek olyan témákat tesznek közzé, amiket direkt az adott oldal olvasóinak készítettek (pl. Smashing Magazine, WP Candy stb.).
  4. Végül az is előfordulhat, hogy akad évi pár ezresünk (vagy ne adj Isten a könyvtárnak, de erre nem is merek gondolni), hogy előfizessünk egy olyan oldalra, ahonnan garantált minőségű, prémium témákat és plugineket tölthetünk le. Megéri, bizton állíthatom. Példát nem írok, mert nem kaptam érte pénzt, de nagyon sok ilyen van, biztos mindenki megtalálja a neki megfelelőt.

Remélem, sikerül mindenkinek elkerülni a bajt, tehát csak óvatosan!

Élmények honlap-országból

Ezek saját észrevételek, meglátások voltak. Biztos, hogy egy profi, aki szakmányban foglalkozik weblap-készítéssel teljesen máshogy látja a kérdést, arról nem is beszélve, hogy egy rendes weblapot nem egy, hanem 4-5 ember rak össze. Úgyhogy ez ilyen amatőr dolog, de ha már ilyen irányban tájékozódunk, akkor legalább ennyit tegyünk meg.

A kloggal alaposan belefutottam, aztán még kértem-kaptam is egy-két lapáttal a pofonfáról, amit nagyon egyszerűen úgy hívnak, hogy honlapkészítés. Magyarán: kéne nekem, a könyvtáramnak, az egyesületemnek egy honlap, Danikám te meg úgyis ilyen arc vagy, még pénz is van rá, nem csinálod-e meg.

A kezdeti lelkesedést, hogy ha kevés is, de van pénz néha, van ingyen honlapmotor, van kísérletezős-építkezős szerver-webtárhely aztán gyorsan felváltotta először a kínlódás, majd az elkeseredés. Ugyanis ez a három nagyon fontos, de nem elég.

Első és legfontosabb dolog, hogy a megrendelőnek az esetek 99%-ában halvány gőze nincsen, hogy mit is akar valójában. Honlap, azt kész. Volt már eddig is, statikus, ronda izé, na azt kéne lecserélni. Na igen, de mire? Milyen célra? Kinek szólóan? Milyen tartalommal? Na ez az a kérdés, amire aztán már válasz sem szokott érkezni, pedig ez az a pont, ameddig még azelőtt el kéne jutni, hogy bárkinek is szólunk.  Tehát:

  • Miért kell honlap? Mit akar elérni vele a könyvtár? Látogatószám-növekedést? Online/offline szolgáltatás bevezetését, népszerűsítését? Programok lebonyolítását? Az állomány feltárását a nyilvánosság számára? Belső kommunikációt (intranet)? Ha ilyen kérdéseket-válaszokat össze tudunk írni mondjuk 5-10-et, akkor vigyük oda a többi kollégához, és brainstormingoljunk! Biztosan van olyan szempont, ami nekünk nem, de a feldolgozó, katalogizáló, olvasószolgálatos kollégának eszébe juthat.
  • Milyen tartalom legyen a lapon? Szövegek, beszámolók, könyvismertetők, programok, felmérések, adatbázis-keresők, galériák, naptár, olvasói adatbázis, GyIK, fórum, üzenőfal, blog stb. Ebbe a listába is bátran lehet minél több mindent beleírni. Lehet, hogy nem lesz meg elsőre. De másodikra, harmadikra meg már igen, és azt senki nem mondta, hogy egy könyvtárnak csak egy honlapja lehet. Rendkívül egyszerűen, pár kattintással lehet létrehozni microsite-okat, allapokat stb. És azt se feledjük: nem csak az olvasóknak, de nekünk dolgozóknak, és a többi könyvtárban működő kollégáknak hasznos dolgok is szerepelhetnek nyugodtan a honlapon. Könnyebb lesz tőle mindenki élete. (Ezek a szempontok pedig már tovább visznek a következő utáni lépéshez, hogy milyen struktúrája legyen a lapnak, de ezt már érdemes egyeztetni azzal is, aki csinálja majd.)
  • Milyen egyéb megjelenési felületek vannak, és azok hogyan viszonyulnak a honlaphoz? Fent van a könyvtár Facebookon? iWiW-en? Van Picasa- vagy Flickr-galériája? Rendezvényszervezéshez Google Naptárat, a dokumentumok egyszerű kezeléséhez pedig Google Dokumentumokat vagy Microsoft Docs-ot használ? Van Skype-, MSN-, GTalk-, AIM-, Yahoo!-, Twitter- vagy Plurk-elérhetősége? Zoteron vagy EverNote-on gyűjti a bibliográfiákat? Ezek mind-mind olyan eszközök, amelyek ingyen rendelezésre állnak, és amelyeket be lehet, be kell építeni a honlapba ahhoz, hogy teljes értékű szolgáltatást, megjelenési felületet tudjon nyújtani a könyvtár. Ehhez össze kell gyűjteni minden létező és lehetséges helyet, szolgáltatást és eszközt, a felhasználóneveket és jelszavakat, és kitalálni, hogy hogyan tudnak résztvenni a honlap általános működésében, kommunikációjában.
  • Kiknek szól az adott weblap? Ez mindenkinek kérdés lehet. A nagyobb könyvtárak akár célcsoportok szerint is létrehozhatnak kisebb allapokat (FSZEK-nél, OSZK-nál ezt pl. kötelezővé tenném), külön a fiataloknak, idősebbeknek, tanulóknak, hallgatóknak, dolgozóknak és álláskeresőknek, könyvtárosoknak és laikusoknak, diplomásoknak és 8 általánossal rendelkezőknek. Mindenkinek. A kisebb könyvtárak könnyebb helyzetben vannak, kisebb célcsoporttal, de még ott is lehet határokat húzni. Ha pedig meghatároztuk ezeket a felhasználói köröket, alakítsunk ki mindegyiknek külön kommunikációs stílust, igazítsuk hozzájuk a megszólításokat, a hangvételt, a leírások hosszát és stílusát. Egy 70 éves gépészmérnök bácsinak biztos, hogy nem arra van szüksége, mint egy 23 éves egyetemi hallgató lánynak vagy egy 12 éves iskolásnak, egy 40 éves háziasszonynak, egy 50 éves munkakeresőnek stb. És aztán a tartalmat is lehet csatornázni, nyilván a bácsit kevésbé fogja megmozgatni a Twillight, vagy a kamaszt a Stahl Judit.

És ha mindez megvan, akkor le lehet ülni a levelezés elé, tárcsázni a számot, címezni a borítékot. De előtte ne.

Júzer interfész

Elég kritikus pont a könyvtárban, hogy az olvasó hogyan találkozik az információval a könyvtárban, és amióta nem a papírdokumentum az elsődleges (illetve mihelyt nem az lesz az), nem is annyira egyértelmű ez a dolog. Egyrészt a digitális világgal való kommunikációs eszközeink fejlődnek hihetetlen mértékben, másrészt az eszközök által megjelenített információk formája, csomagolása kezd egyre használhatóbb lenni.

A bejegyzés apropója a Swissmiss soha meg nem unható repertoárjából az egyik legújabb darab, a fav4.org, ami 4 ikont rak ki nekünk egy lapra, amit aztán beállíthatunk a kezdőlapnak. Természetesen iÉrzés, tapogatós képernyőkre kívánkozik, de nyilván új utat mutat a könyvtárban található digitális eszközök fejlesztésében is. Itt nem csak az érintőképernyőkkel felszerelt terminálokra gondolok (ez nyilván pénzkérdés első sorban), hanem az azokon megjelenő alkalmazásokra, felületekre (honlap, katalógus, operációs rendszer stb.) – és ez már messze nem az anyagiakról, hanem csak és kizárólag a hozzáállásról szól (a fejlesztők részéről is természetesen).

Az operációs rendszert elég könnyen meg lehet oldani, fogj egy tetszőleges linuxot, szabd testre és kész. Google, Wikipedia, Ádám vagy a gyerek, vacsora után.

A honlapról és a katalógusról már rengeteget beszéltünk, de azt hiszem itt megint kell váltani, kicsit hasonló módon, mint a fav4.org nyitóképe. Félre ne értsen senki, nem buta alkalmazásokra vágyom, hanem egyszerűekre. Egy gomb, egy beviteli mező és kész. Valami ilyesmit hoztam hirtelen össze kb. 5 perc alatt:

Kell ennél több? Természetesen igen, de valahol ennek kéne minden könyvtári interfésznek kezdődnie, akár a felhasználó gépéről, akár a honlapról, akár a katalógusról van szó. Innen már lehetne fejlődni, de először el kéne játszani a “vissza a google-hoz” történetet. Ha én választhatnék, ezt a felületet fejleszteném tovább, illetve a fenti keresőmező köré építenék fel mindent. Mondjuk ilyesmit:

A lényeg tehát az lenne, hogy minél egyszerűbben, minél több lehetőséget kapva kéne a felhasználónak belépni a könyvtár virtuális terébe. Ez nem zárja ki azt, hogy irányítsuk a rosszul tájékozódókat, de innen még mindig egyszerűbb bonyolódni, mint viszont.

Itt viszont abba is hagyom, ennél tovább jelenleg nem merek menni, ahhoz még kéne ezt-azt tanulni… Majd legközelebb.

A bejegyzés illusztrálásához a Gliffy-t, a Smashing Retro és az Aquaticus Social ikonkészleteket használtam fel.