Gyerekkönyvtár, kicsit másképp

A szakdolgozati témámhoz is passzol némiképp, hiszen a most következő ötlet is kicsit más megvilágításba helyezné a könyvtárat mint olyat.

A háttértörténethez az tartozik, hogy a Műemléki Világnap alkalmával leutaztunk menyasszonyommal a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúrába, hogy ott okosodjunk az ICOMOS által rendezett konferencián és díjátadón (egyébként aztán tényleg nagyon érdekes dolgokat lehetet megtudni, volt szó iparművészet és építészet kapcsolatáról bőven, üveg-, fém- és kerámiaművészet ürügyén, de felírtam egy csomó későbbmindenképpenmegnézem-típusú webcímet, köztük a műemlékem.hu-t is, ahol a közösség erejével 11.000+ műemlék van lefényképezve, állapotleírva – mindezt csak azért, hogy mekkora a világ a könyvtárakon kívül). És ha már ott voltunk, akkor ott is maradtunk, ennek pedig az volt az eredménye, hogy rövid mászkálás után rá kellett bukkannunk a Brummogda nevű intézményre.

Brummogda, PécsAmikor másodszor mentünk el mellette, nem bírtuk ki, hogy ne nézzünk be, aztán elkeztünk beszélgetni az éppen ott macit varró nénivel. Elmesélte, hogy gyermekpszichológus, és mellette viszi ezt a műhely-szerűséget, ahol persze venni is lehet macit, de sokkal jobban jár az ember, ha leül, és megvarrja ő maga, mert egyrészt akkor tényleg az övé lesz, másrészt addig is tud beszélgetni vagy hallagatni minden gondjáról, bajáról. És állítólag nem csak gyerekek járnak, hanem elég sok felnőtt is (amit tökéletesen meg tudok érteni…).

Na szóval a hatalmas ötlet: kéne csinálni egy olyan gyerekkönyvtárat, ami egyben óvoda és ilyen fajta műhely is, ahol egyszerre dogoznak ovónők, gyermekpszichológusok és gyermekkönyvtárosok (vagy mindhárom egyszerre, szerintem nem lenne nehéz összerakni egy ilyen képzést). Ami kép előttem megjelent, az eléggé nyugatira sikerült (magyarán nyilván sokba kerülne), de ha már három az egyben szolgáltatást nyújt, akkor nyilván jobban megérné.

Nem tudom, hogy mennyi pszichológiát tanulnak az ovónők (nekem nem túl sok pozitív emlékem maradt, az egy Dadust kivéve, de ő már nagyon idős volt, ezért alig járt be) – azzal kb. tisztában vagyok, hogy a gyermekkönyvtárosok fantasztikusan empatikusak (bár, aki mondjuk az ELTE-ről megy gyermekkönyvtárba, az a gyerekek iránt vonzódásán és a tanárképzésen kívül nem támaszkodhat túl sok mindenre…) -, de abban teljesen biztos vagyok, hogy sem könyvtárosnak, sem ovónőnek nem árt meg egy rendes gyermekpszichológus képzés.

Sőt, akkor már simán lehetne integrálni egy olyan intézmény-komplexumba, aminek segítségével szerintem még a vidékbe is sikerülne kis életet lehelni (vagy legalábbis a felnövő generációnak lehetne perspektívát adni általa). Ez a komplexum olyasmi lehetne, mint a szent istváni Magyarországon a 10 falu, 1 templom, magyarán kisebb körzetekben létrehozni egy kultúrház-templom-szociális ellátó-sport-oktatási-közigazgatási stb. egységet, ami egyfajta szellemi és fizikai rekreációs helyként működhetne. Helyet kaphatna benne az óvóda, alapfokú (esetleg középfokú) iskola, egyház(ak) ima- és közösségi termei, uszoda, fürdő, sportpályák, könyvtár, információs pont, jegyző, vetítőterem, szórakozó hely (buli, koncert céljaira), szálloda stb., és ahova elég lenne két busz, ami reggel-délután a kölyköket viszi, este és hétvégén meg mindenkit fürödni, kulturálódni, és egy könyvtárbusz. Pénzbe sem kerülne annyiba, mintha minden falu, település külön kellene hogy létrehozza ezeket a (szerintem) létfontosságú helyeket (arról nem is beszélve, hogy így meg lehetne oldani pl. a könyvtáros-, tanár- és paphiányt is), vagy egy településen, de külön-külön építenék fel őket (egyébként nem ennyire komplex jelleggel, de pl. Káposztásmegyeren működik egy ilyen katolikus templom-kultúrház – sőt egy ideig a reformátusok is használták – a paneldzsungelben).

Ráadásul mekkora kihívás lehetne frissen végzett építészeknek, tájépítészeknek ezeket a helyeket rendesen megcsinálni, meg gondozott és szép környezetet, parkot tervezni hozzá.

(Marci most biztos tudna erre mondani dán példát, és ha van, akkor mondj is, mert csak engem igazolsz vele!)

Elég rendszeresen szoktam járni egy Tolna megyei kis faluban, Kalaznón. A második világháború előtti 1500 svábból ma maradt ott kb. 100 székely, felvidéki és cigány ember, szinte a teljes nyomorban. És nem csak az a baj, hogy nincs munka, mert az még egyszer-kétszer akad, sőt rendszeres is van néha, de egyszerűen motiváció nincs hozzá, főleg nem állandó jelleggel (tisztelet a kivételnek). És ha belegondolok, hogy nekem lenne-e egy olyan helyen, ahol legfeljebb a kocsmába találkozhatom valakivel, a legközelebbi település pedig 5 km-re van, de ott is csak a könyvtár nagyobb és több kocsma van, hát nem biztos, hogy bírnám idegekkel (még ha olyan jó képesítésekkel és háttérrel is rendelkezem, mint most). Viszont ha lenne egy olyan környezet, amilyen mondjuk most a Kopaszi gát vagy a Gödör (utóbbinál nem a szakadtság a szempont, hanem a pezsgő közösségi élet), akkor egyrészt nyugodt és jó körülmények közt lehetne feltöltődni, másrészt lenne egy olyan biztos szellemi-lelki háttér, ami tovább tudná “rugdosni” az embereket a hétköznapokon.

Ezzel pedig ünnepélyesen kihúzom kezemet a romantika bilijéből, és jó magyar módjára foglalkozom a saját kis individualista hülyeségeimmel a továbbiakban is. De a macivarrós-gyerekpszichológusos gyerekkönyvtárat tényleg meg kéne csinálni.

Malac mesék – gyerekeknek

Vajon mit jelenthet, ha egy phreaker egy könyvtár szolgáltatási rendszerét töri fel? Azt, hogy vagy nagyon-nagyon sok ideje van, vagy 4 éves korában a könyvtárosnéni rendszeresen üvöltötte le a fejét, miközben a keménytáblás Mickey Mouse összegyűjtött kritikai kiadással ütötte a veséjét.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy Benicia nevű kaliforniai kisvárosban egy könyvtár, amely betelefonálós-mesemondós szolgáltatást létesített kisgyermekek számára (olyan dolgokra kell gondolni, mint “A három maci” stb.)

De ami egy feltörés után következett, az még a Grimm testvéreknek és Andersennek együtt is sok lett volna: vicces kedvű felebarátaink állatok (kutyus vs. malac) közti intim kapcsolatot elemezték, ugyancsak mélyrehatóan. Természetesen a könyvtár, miután egy ilyen módon inzultált 6 éves kislány és anyukája szóltak, hogy ezt azért nem kéne, azonnal eltávolította a “mesét”.

A könyvtárigazgató cserébe elárulta, hogy egy négyszámjegyű kód védi a rendszert, amivel felveszik ezeket a hangfájlokat, és még soha nem törték fel (ez még nekem, mindenféle biztonságtechnikai dologhoz teljesen idióta embernek is nagyon furcsán hangzik, mert azt még én is megtanultam, hogy kétféle számzáras lakatot használó ember van: akinek már ellopták a bringáját, és akinek még nem).

Via Kelt via News.com via MercuryNews.com

Miközben írtam ezt a bejegyzést, állandóan a Malacka és a Tahó: Születésnapi zsúr c. száma járt a fejemben. Fogadjátok szeretettel: