Arról, hogy hol is lett elrontva

Azt hiszem, rájöttem, hogy ez az egész FITT- és klog-dolog hol lett elrontva, illetve hogy mit is rontottam el pontosan. Marha egyszerű, és valószínűleg ugyanannyira írható a rövidlátás számlájára, mint a hűbelebalázs módjára megvalósított dolgokéra.

Egyszerűen az volt a hiba, hogy amikor elkezdtük a klogot, akkor külön-külön blogokat indítottunk. Persze ez adottság is volt, mert ugye ott volt az Egyetemi Könyvtár, Ádám Olvasónaplója, meg hát a saját blogom, ami így nem igazán illett hirtelen össze – de be kell vallanom, nem is jutott az eszembe, hogy egy platformot alkossunk meg, legalábbis nem emlékszem már ilyesmire. De mégis, ha valaki ilyesmibe vágná a legközelebb a fejszéjét, azt mondom, csakis közösen – óriási lehetőségeket hagytunk ki így.

Először is, a közösség. Egyébként ez az, ami talán a leginkább megmaradt, de még így sem az igazi. Egy erős csapat lazán megugrotta volna az MKE-s zsákutcát, a KI-s feladatokat és egy független munkacsoport megalakítása sem lett volna ekkora probléma. Az eltelt majd’ 6 évben számtalan olyan írás született meg a klogokon, amik csapatmunkával simán lehettek volna egy kiadványsorozat alapjai.

Ezzel összefüggésben hagytuk ki annak az online folyóiratnak a megteremtését is, amelynek létrejöttében egyre kevésbé hiszek. Elég sokszor fogalmazódott meg az igény (legutóbb Ádámtól, de én is írtam ilyet), és be kell látnom, pont az a bizonyos gerenda vs. szálka történet játszódott le.

Egy ilyen rendszer mellé lehetett volna megcsinálni rendesen a klogot is, mint szolgáltatást – persze itt is rengeteg technikai hiányosság volt, többek közt óriási hiba volt lemondani a 990.hu kedvéért a MU-ról, de hát bármennyire is utálom a kifejezést, kis pénz, kis foci, nem futotta másra.

És ami a legfájóbb – ezt már nem lehet visszacsinálni, sőt nulláról sem lehet ezt már újrakezdeni. Ehhez úgy kéne tenni, mintha az egész nem történt volna meg, ami egyrészt hazugság lenne, másrészt meg úgysem működne.

Tanulság meg nagyon nincs, ha esetleg mégis, akkor csak annyit, hogy bárki bármi hasonlóba fog: egy felületen tegye a többiekkel. Nem vezet sehová ez a különutas rendszer,* nem vagyunk akkora szakma és ország, hogy működjön. Marketingesből, irodalmárból, ilyenolyan szakértőből annyi van, mint a szemét – nálunk pont egy nagyon szerencsés csillagzat kellett, hogy összejöjjön az a konstelláció, aminek a lendülete elvitt minket eddig.

* Ez csak egy vélemény.

A jövőről

Az idei vándorgyűlésre a FITT igyekszik megint kicsit kimozdulni az eddigi keretekből, és egy olyan rendezvényt szervezünk, ami remélhetőleg továbbra is kifelé mutat a szarból. A témát tulajdonképpen csak az utcáról kellett felvenni, azaz olyan, a weben túl- könyvtároséknál meg igencsak alulhájpolt témáról van szó, ami bár megjelent pár helyen, de még mindig hipster-téma, legalábbis MKE-szinten. Persze mindig van néhány szó arról, hogy ki mit gondol erről, de konkrét témák kifejtése, végigrágása a K2 szakmai műhelyen kívül nem igazán történik.

A FITT idei témája a könyvkiadók és a könyvtárak kapcsolata lesz. Ez a téma első látásra eléggé lerágott csont már, de ha aktuális kontextusba tesszük, akkor azért lehet még mi újat mondani róla. Az új típusú problémák mondjuk idén év elején kezdődtek (ha a Kiss Gábor-féle minősíthetetlen megnyilvánulásokat nem számoljuk), méghozzá a Harper-Collins üggyel, amelyben egyébként pont hétfőn nyilatkozott az ALA: egyelőre különösebb sikerek nélkül, de perspektivikusan folynak a tárgyalások. (Megyek államtitkárnak, látom, a szókincsem megvan már hozzá…)

A második lökést Bodó Balázs A szerzői jog kalózai című műve adta, és rengeteg olyan gondolatot tartalmaz, amely a jövő tervezésekor nélkülözhetetlenek lesznek, mindenképpen kötelező olvasmánnyá tenném legalább könyvtár szakon, de inkább még középsuliban, valami társadalomismeret jellegű órán.

A harmadik probléma, hogy még mindig nem igazán lehet tudni, hogy mit is akar a könyvtáros szakma magával csinálni 10 év múlva, és ennek érdekében mit is óhajt tenni. Az MKE-nél ugye nyilvánosan semmi nem jelenik meg, a Könyvtári Intézet és az OSZK hallgat, és úgy általában csönd van.

Ezt a hármat, ha összerakjuk, akkor pont kijön belőle egy (remélhetőleg) kellemes sörözős beszélgetés a pécsi Minaret étterem kerthelyiségében (ez nem reklám, hanem információ) a vándorgyűlés első estéjén, csütörtökön. A cél, hogy a kiadók és a könyvtárosok legalább meglássák egymás platformját a digitális kultúra területén, még ha közös nézőpontot nem is találnak majd. (Sajnos, erős a félelmem, hogy semmi nem lesz, mert az aggresszív hajtépés vagy a kedélyes mellébeszélgetés fog menni, de adjunk egy esélyt a gyereknek.)

A beszélgetéshez viszont nem árt egy kis előzetes gondolkodás, ami alapján el lehet indulni. Mivel elég kevés az együtt töltött idő, ezért nagyon jó lenne, ha nem az alapvetésekkel menne el az este (ki mit csinált eddig, mit csinál most – ezt azért kb. tudjuk), hanem érdemi problémákról beszélnénk – a jövőt illetően.

Mint minden (jövőbeni) résztvevő, én is igyekeztem végiggondolni, hogy mit is tartok erről, és a következő dolgokra jutottam (elnézést kérek, ha ismétlem a korábbi bejegyzéseim bizonyos részeit):

  1. A könyvtár alapvető feladata volt és lesz a felhasználó és az információ, a tudás közötti távolság lerövidítése és ha lehet, megszüntetése (ergo, nem mi vagyunk a Szent Grál őrzői). Minden, ami ezen túl van (adatkezelés, informatikai és információelméleti megoldások, kiegészítő szolgáltatások, infrastruktúra, fizikai környezet, szervezeti felépítés, jogszabályi környezet), ennek a szempontnak a szolgálatában kell, hogy álljon.
  2. Amikor megjelent az internet és a digitális kultúra, ez a lecsökkentendő távolság potenciálisan nullára csökkent. Azaz, az esetek – most már – döntő hányadában nem kell könyvtár, hogy valaki megfelelő minőségű tartalomhoz, tudáshoz jusson. A maradék eseteket pedig a művek, információk jogi tulajdonosai – jellemzően a kiadók – nehezítik meg, tiltva a másolatkészítést, a digitális tartalomszolgáltatást etc. Azt hiszem, nem nehéz belátni, hogy ha a tartalomszolgáltatás en bloc átáll a digitális pályára – és ez nem hogy reális veszély, hanem maga a valóság -, akkor egy szereplő biztos potyog a történetből, és az a könyvtár lesz, ha nem tudja megtalálni az új szerepét az új világban.

Tehát a jövőben olyan típusú átalakításokat kell elvégezni, hogy:

  1. Csatlakozási felületet nyújtsunk a tartalomelőállítóknak (szerzők, kiadók) – ehhez egy LibraryThing-féle központi rendszer nagyon is alkalmas lenne.
  2. Digitalizáljuk a teljes magyar nyomtatott kultúrátez, szerény számítások szerint is kisebb összeget igényelne, mint a TÁMOP/TIOP pályázatra szánt éves összeg.
  3. Erős összefogásokat kell elindítani, ne adj’ Isten, központosítani, méghozzá egyetlen szempont szerint: a szolgáltatási hatékonyság növelése érdekében. Valami eszementen jó válságmenedzser kéne, akinek teljhatalma van a szakma felett, és bár véres kézzel, de átsegíti a szakmát ezen a holtponton. (Ez a legesélytelenebb része a történetnek, és mielőtt bárki belémkötne, igen, vállalnám, hogy esetleg én is potyogok – miért ne, ha 10 év múlva egy prosperáló szakmába térhetek vissza?)

Érdekesség: 2006-ban (majdnem pont 5 éve) ment körbe egy kérdés, hogy milyen lesz a kultúra 2015-ben. Izgalmas visszaolvasni.

Tessék figyelembe venni, hogy ez egy (végtelenül szubjektív) vélemény, úgyhogy vitatkozni lehet, bunkózni nem. Mindenki, aki érdeklődik a téma iránt, és szeretne jönni, meg van hívva egy közös virtuális beszélgetésre. Ennek keretében lehet kommentelni vagy saját bejegyzést írni, a kérés csupán annyi, hogy linkeljetek vissza erre a bejegyzésre, hogy lehessen egy helyen követni a párbeszédet.

(Kép: Safegrowth)

ScanRobot útibeszámoló

buchwiege_scanrobot_sr301

Múlt hét szerdán végül is nagyon hajnalban összeszedtük magunkat, és a Kamara adminisztrátorával, Ferivel kipróbáltuk, milyen az, amikor Magyarország legüberluxusabb vonatja késik nagyon sokat (odafelé azt hittük, hogy persze, magyar pálya, magyar MÁV, de este hazafelé még többet késett, pedig Münchenből jött egyenesen). Aztán rövid bóklászás és majdnem-eltévedés után Bécs legkevésbé reprezentatív környékén rátaláltunk a Treventus nevű cég műhelyére, ott ahol eladják a ScanRobotot.

Pár szóval a készülék történetéről: a bécsi BME, a Technische Universität egy csoportja dolgozott hátrányos helyzetű embereknek készülő eszközökön, többek közt egy lapozógépen. Valamikor 2004 környékén jöttek rá arra, hogy ebben jóval több lehetőség van puszta lapozáson kívül, így nekiálltak a fejlesztésnek, és a képrögzítő eszköztől a lapozómechanikáig kifejlesztettek minden kelléket, pár eszközt pedig a német ipar által használtak közül válogattak be. Ennek eredményeképpen jött létre 2008-ra a gép, amelyből mára 31 darabot adtak el.

Rövid fejtágítás után személyesen is megtapogathattuk a gépet, lehetett próbálgatni, nyúlkálni, próbaszkennelni. A gép elvileg képes óránként 2500 oldalt beszkennelni, de ez nagyban függ a könyv vastagságától (minél vastagabb, annál kevesebbszer kell cserélni, ami plusz idő), a lap szélességétől (a lapokat széltében pásztázza) és természetesen a felbontástól.

A lapozás egy roppant egyszerű elven alapul – a két lapot középen vákuum húzza össze, kívülről pedig két kis fúvóka tolja rá az üvegprizmára, amely felett helyezkednek el a képrögzítő panelek és az ezredmásodpercekre felvillanó, hideg fényű LED-ek. Ennek köszönhetően lesz teljesen sík a kép, tisztasága pedig csak a (cserélhető) üvegprizmán múlik.

scanrobot_sr301_1

Sokat segít a munkán, hogy előre beállított profilok vannak, amelyekben mindent (de tényleg mindent, a vákuum és a fúvókák erősségétől a megvilágító fény erősségén át a fej sebességéig akár menet közben is) meg lehet adni, így egy betanított segédmunkás is játszva elboldogulhat vele. A konkrét szkennelés után a géphez adott szoftver segít a további munkában és a logisztikában, így minden egyes munkamenet (karakterfelismerés, korrektúra, nyomdai előkészítés, interneten való megjelenítés, kiadóhoz való juttatás, katalógusba feltöltés stb.) felügyelhető és irányítható. A karakterfelismerő programot a Recognita szállítja, 170 nyelven, köztük magyarul is tud. A próbaképpen beszkennelt könyveket gond nélkül megette.

Rövid udvariassági körök után le is léptünk, sokkal többet nem tudhattunk volna már meg. De egy dolog miatt mindenképpen nagyon fontos és hasznos látogatás volt: bebizonyosodott a gyakorlatban is, ami papíron már rég, hogy ez a gép messze a legjobb a többi, hasonló közül. Ahányat eddig végig néztem, mindegyiknek van egy-két olyan hátránya, ami hosszú távon sokat jelenthet:

  • a kezelőfelület egyszerűsége (ilyen munkára felesleges egyetemi végzettségű embert ráállítani, márpedig nem egy konkurencia felületére tekintve még én is elbizonytalanodom, nemhogy egy nyugdíjas néni-bácsi vagy egy 8 osztályt (érettségizett stb.) végzett hölgy-férfi,
  • a teljesen egyedi képrögzítő módszer, amelynek eredménye a (szerintem ma lehetséges) legjobb minőség – van olyan megoldás is, ahol két Canon EOS kamera fényképez két oldalról (nem tudom, ez esetben milyen bűvészkedéssel lehet megoldani a teljesen sík és valósághű arányokkal rendelkező képet),
  • ugyancsak a mechanika előnye a papírral való kíméletesség (sok eszköznél egy üveglappal kell leszorítani-szétfeszíteni a könyv lapjait) és az automatizmus (sehol máshol nem láttam visszaköszönni az önműködő lapozást),
  • végül pedig nem elhanyagolható az a környezet, amelyet akár szolgáltatásaiban, akár szoftvereiben nyújt a készülék (sok helyen, ahol használják, kijelentették a könyvtárosok, hogy ők nem akarnak és tudnak foglalkozni a készülék használatának elsajátításával, így többek közt ilyen szempontok is beépültek a fejlesztésbe).

Amikor pedig hazaértem, vettem egy nagy levegőt, és kitaláltam, hogy hívjuk meg egy előadás, termékbemutatás erejéig a cég képviselőjét, ugyanis decemberben jönnek Budapestre, nyilván piacfelmérés céljával. (Ennek lebonyolítására úgy vélem, a legalkalmasabb a FITT, úgyhogy ennek híradásait lehet figyelemmel kísérni.) Pár szóban kifejteném, hogy miért is gondoltam azt, hogy ezt a lépést meg kéne tenni.

Természetesen a készülék drága. Nemcsak nekem, hanem egyáltalán, a magyar könyvtárügynek (persze mi számít annak, mert ennél sokkal, de sokkal többet elszórnak – már bocsánat – de hülyeségre, ld. TÁMOP). Viszont eddig olcsó megoldásról sem volt nagyon szó a szakmában (legalábbis mióta ismerem, a Katalisten nem), nemhogy jóról. Nem azért gondoltam meghívni a képviselőket, mert egyből meg is kéne venni a gépet. Hanem legfőképpen azért, amit már mondtam egy-kétszer talán, hogy mivel a könyvtárak jövőbeli helyzetét, feladatait ugyanannyira fogják meghatározni a digitális dokumentumok, mint eddig a papír alapúak, ezért először digitális dokumentumok kellenének, meg országos program az előállításukhoz, meg össz-szakmai lobbi a jogi környezet kompatibilissé válásához. Az első kettőn tudna segíteni egy ilyen bemutató.

yes-we-scan-buttonÉs nyilván, van más készülék is, olcsóbb is meg másabb is, garmadával. De meggyőződésem, hogy elméleti szinten nem szabad olcsójánoskodni, hanem fel kell tenni a lécet, és figyelni, ki tudja megugrani. A kompromisszumkészséget nem tartom hibának, csak akkor, ha már a jövőt eleve ezen az alapon tervezzük, ami úgy veszem észre, elég erős jellemzője a szakmának (természetesen annak fenntartásával, hogy a tojáshéj még azért rajtam van, így nem vagyok belefásulva a fenntartóval vívott napi harcba – szerencsére -, így jóval könnyebben jutnak erős kifejezések az eszembe).

És hát ugye a FITT az egyelőre nem a megvalósításokról szól, hanem az iránymutatásokról. És mi az emerging technology, ha nem ez?

Kiegészítés: félre ne értsen senki, nem magához a géphez ragaszkodom, hanem a lehetőséghez és a minőséghez. Nem kaptam semmit senkitől, hogy ezt a bejegyzést megírjam. A második rész motivációja a FITT levelezőlistán érkezett hozzászólások voltak, ennyi.

Könyvtári trendek 2008-ban

Június végén Karen Coombs és Sarah Houghton-Jan virtuális előadást tartottak a LITA (Library and Information Technology Association) Annual Top Technology Trends paneljén. Mindketten összeszedtek egy listát a jósolható, illetve már a házban lévő könyvtártechnológiai trendekről. Sarah egy öt pontos listát állított össze, Karen 3-at szedett össze.

Íme először az 5 pontos lista:

  1. Sávszélesség. Lassan ott tartunk (itthon is), hogy otthon az embereknek nagyobb a sávszélessége, mint a könyvtárban, főként ott, ahol sokan látogatnak egyszerre webes videómegosztó oldalakat, töltenek le, dolgoznak kollaboratívan, hallgatnak streamelt rádiót, játszanak stb, és ez még nagyobb gondot okoz, ha a könyvtár munkatársainak nincs elkülönített sávja a munkához. Szerencsére(?) ez viszont inkább globális probléma, így nem a könyvtárosoknak egyedül kell vele megküzdeni.
  2. Fenntarthatóság. Nagyon szép és jó dolog a web(2.0), de nagyobb a füstje, mint a lángja. Nyugaton legalábbis tele van a web halott könyvtári/könyvtáros blogokkal (és a Klogon is van egypár… némelyikben még hiszek, hogy feltámad), a szósöl netvörkök nem frissülő, halott könyvtári profilokkal (mea culpa, a MOME Könyvtár profilját teljesen elhanyagoltam az iWiW-en – nem mert utálom, hanem mert egyáltalán az iWiW-et állati ritkán használom). El kellene kezdeni felmérni, hogy hány ember mennyi időt tölt a könyvtár webes megjelenésének alakításával (hírek, cikkek írása, dizájn, állomány feltárása, interakció a felhasználókkal stb.) – saját tapasztalat, hogy ezen a téren itthon még hatalmas hátrányokat kell behozni, mástól is tudom, hogy ha csak egy ember foglalkozik ezekkel, az egyszerűen reménytelen -, mert az legalább olyan fontos lehet, mint a fizikai.
  3. A csilli-villi dolgok helyett figyeljünk saját magunkra. Melyik mondat hangzik ismerősen?
    Meg szeretnénk csinálni, de a vezetőség nem lát benne fantáziát, és nem szeretne emberi és anyagi erősforrást fordítani erre.
    vagy
    Át kell vernünk hat bizottságon és át kell írni vagy négy pontot a könyvtári szabályzatban, így hát még egy évgi biztos eltart, mire elindíthatjuk a blogot.
    vagy
    A web- és IT-csapatunknak már egy évre előre meg van az ütemterve, így az új ötletek várólistára kerülnek.

    A könyvtár, mint szervezet, eléggé lassan működik, éppen ezért nagyon érdemes egy hosszú távú stratégiát kidolgozni a gyorsa döntések és a változtatások bevezetése érdekében. Általában az a jellemző, hogy inkább az innováció ellen van a szervezeti struktúra és a gyakorlat, ehhez pedig még hozzáadódik az inkább az idősebb korosztályra jellemző félelem a hibázástól. Mindezen felül a bürokrácia embertpróbáló rendszere az, ami képes csírájában elfojtani bármiféle újítást. Egyrészt magának a rendszernek az őrületes komplexitása, másrészt a kisember-érzés (főleg az új munkatársakra jellemző ez), harmadrészt pedig az időhiány, ami eleve lehetetlenné teszi, hogy a munka mellett az adminisztrációval szórakozzon az ember. Azok, akik le tudták rombolni az emberek valamint a könyvtárak és az innováció közt lévő falakat, azok az LJ vagy a Computers in Libraries folyóiratok ajánlóiban szerepelnek. Ezekre egytől egyig jellemző, hogy a szervezeti struktúrájuk a lehető legegyszerűbb – egyértelműen ez a járható út hosszú távon.

  4. Katalógusok. A jövő katalógusainak globálisan kell megvalósítaniuk, amit jelenleg csak egy-két előre mutató fejlesztés tesz lehetővé: a felhasználókat segíteni kell a címkézés, bírálat írásának, a megosztás, a követés stb. lehetővé tételével. Nem lenne szabad korlátozni a felhasználók által létrehozott plusz tartalmat, ráadásul ezeket könyvtárak közt kéne tudni kezelni, azaz egy másik könyvtárban létrehozott plusz tartalom jelenjen meg a saját katalógusunkban is. Sőt: nem csak a katalógusok, hanem a “közösségi” (nagyon nagy idézőjel!!!) oldalak (Amazon, Facebook) és a katalógusok közt is meg kéne ennek valósulnia.
  5. Nyílt hozzáférésű tartalmak. (Én úgy érzem, ez a kérdés itthon még jó ideig nyitott marad – legalábbis addig, amíg nem éri el egy erős lobbi a szerzői jogi törvények normalizálást – a jelenlegi rendszerre nálam az idióta a legenyhébb jelző.) A könyvtárak nemsokára át fognak állni a teljes digitális tartalomszolgáltatásra – fizetés ellenében. Ez így lesz a hangoskönyvek, enciklopédiák, folyóiratok esetében, de emellett nagy hangsúlyt fognak kapni a nyíltan (értsd: ingyenesen) hozzáférhető anyagok, ld. a már ma is létező Project Gutenberg, Directory of Open Access Journals stb.

És akkor nézzük Karen 3 pontját:

  1. API-k. Az egyik legburjánzóbb területe a webnek az API-k világa. A könyvtárak egy részének talán eddig sem volt idegen ez a dolog, de az az igazság, hogy az eddig hozzáférhető bibliográfiai adatoknál azért jóval több lehetőség van a könyvtári adatállományban. És miközben a felhasználóink élete válik ettől jobbá, addig sokkal nagyobb lesz az esélye eleve digitálisan létrejött tartalmak és gyűjtemények felfedezésének. Ideje lenne a könyvtári szoftverek fejlesztőinek felébredni, és észrevenni, hogy a könyvtárak nyitni szeretnének a felhasználók felé (néhány szolgáltató már megtette ezt, és ez nekünk jó). Ugyanakkor nem ártana, hogy szabványos API-k készüljenek, nem szerencsés huszonötféle API-t készíteni, ugyanis arra huszonötször kell átírni ugyanazt a kódot. Végül pár API, amire érdemes figyelni fejlesztés közben: Open Library API, WorldCat API, Google Book Search API, LibraryThing API, közös keresők (MetaFind, LibraryFind) API-jai, OpenURL resolver API-k (SFX, Serial Solutions), megosztó oldalak (pl. Flickr).
  2. Virtuális, valós idejű részvétel az oktatásban és a konferenciákon. A web tele van virtuális osztálytermekkel és oktatással, ezekben mind részt vehetnek a könyvtárak, könyvtárosok.
  3. Mobil eszközök és technológiák. Az iPhone második generációjával és a Google mobil fejlesztéseivel egy új szintre léptek a mobil eszközök (ezt a kijelentést azért nem árt némi szkepticizmussal fogadni, bár ugye kérdés, hogy mi az új szint…). Ehhez pedig nem csak megjelenésben, hanem szolgáltatások terén is igazodni kell.

Szóval ez most az aktuális kép a két könyvtáros szemszögéből. Sajnos én nem érzem magam akkorának, hogy bármit is jósoljak, szerencsére nálam sokkal avatottabbak megtették helyettem: Berényi Konrád (online marketing) és Gina (webdesign) 2008-as előjelzése (és emellett még vannak az ún. megmondóemberek, ld. pl. Doransky és Márk).

  • Talán annyit megkockáztatnék, hogy egy-két éven belül elindul egy kis nyitás a FOSS felé, valamint egyre általánosabbá válnak a “portálok”, blogok. Lassan kezdődik a valódi web2 felfedezése (avagy élet az iWiW-en túl), kezdődnek képzések, nő az érdeklődés.
  • A magyar könyvtári szoftverek szempontjából nem sok újat várok, ha olyan ütemben fejlődnek tovább, ahogyan eddig, akkor két-három éven belül nem lesz gyökeres változás. Szájtépés, de jó lenne nyitni a web felé (API, közösségi funkciók) és megoldani a mobilos megjelenést is. És akkor még egy csomó olyan alapvető funkcióról nem beszéltem, mint az online beiratkozás, díjfizetés, emailes értesítések, kilométeres listát tudnék írni…
  • Szerintem a szerzői jogi cirkusz is marad úgy ahogy van, itt minimum egy olyan meteor kéne, ami kipusztította a dinoszauruszokat (persze van rá esély, miért is ne).
  • Őszintén bevallom azt is, hogy nem sokat várok a jövőtől sem. Legalábbis nagyon nem látom az “utánpótlást”.

Nem akarok rózsaszín ködben élni: sehol sem vagyunk, állati sok feladat van, ráadásul ez mind ránk szakadt a FITT-ben (erről szeretnék írni egy hosszabbat, de egyrészt írtam, másrészt meg nem biztos hogy pontosan le tudnám írni, amit szeretnék – na majd ősszel, addi sok víz fog lefolyni a Dunán). Jippí.

Egyébként a LITA blogon durván félévenként jelennek meg trend-előrejelzések, érdemes a régebbieket is átböngészni – az első 2005 június 16-án született, 3 éves távlatból már elég jól meg lehet ítélni a dolgokat.

Public Software Foundation

Tux olvas ;)Mindig óriási lelkesedéssel tölt el, ha egy ilyen hírbe botlom (Linux.com, fordítás).

Új támogató szervezet alakult, a Public Software Foundation, amely azt tűzte ki magának célul, hogy hasznos és jó minőségű szoftvereket gyűjtsenek össze köz- és oktatási könyvtáraknak, valamint nonprofit szervezeteknek (a közgyűjteményhez közelállóknak persze). Ezeket pedig ugyanúgy lehet használni, mint az egyéb könyvtári egységeket (könyveket, CD-ket stb.), azaz bemegy az ember a könyvtárban, és elkérheti CD-n, pendrive-on stb. Kvázi offline Google-ként (Synaptic-ként stb.) működik.

Todd és Karlie Robinson egy hónapja különböző Linux disztribúciókkal és OpenOffice-szal nyitották a sort, amivel egyelőre csak jelezni akarják, hogy van alternatíva. Még az önkéntesek gyűjtése folyik – eddig van egy könyvtár Indianából, Coloradóból, és még egy kérés (persze ez nem azt jelenti, hogy nem lesz még több).

A szolgáltatott szoftverek körét még szeretnék bővíteni, jelenleg három és fél disztribúciót (Ubuntu, Edubuntu, Knoppix és Fedora) és az OpenOffice-t kínálják. Minden csomag tartalmazza a szoftvereket, egy egyszerű leírást (angolul persze), linkeket a dokumentációkhoz és a wikikhez, infókat a PSF-ről és a licenszek leírását. A Donation csomag (pénzért) már nyomtatott CD-vel és csomagolással jár (nem egy húha, de). Tervezik bevenni a továbbiakban a Debian Multi-Arch-ot, a Linux Mint-et és a PCLinuxOS-t is.

Ami a fontosabb lehet, hogy a szervezet követi is ezeket a szoftvereket, ellenőrzi, hogy fejlődnek-e, frissíti a dokumentációk elérési útvonalait, szemmel tartja a segélyvonalakat és méri a közösségi támogatás erősségét (érdekes gondolat, kíváncsi vagyok, hogy valaki végzett-e már ilyen jellegű felmérést FOSS esetében).

Minden rajtuk keresztül elérhető szoftvert Open Source License alatt tesznek közzé, ami gyakorlatilag annyit jelent, hogy az használja az adott szoftvert és arra, aki és amire csak akarja, valamint úgy és annak adja tovább, ahogy és akinek szeretné.

A szép cél ellenére elég sok buktatója van a dolognak. Robinson szerint a legnagyobb ellenségük az idő, gyakorlatilag szinte lehetetlen egy bizonyos számú könyvtárnál többel egyszerre kapcsolatban lenni, ami sajnos azért hátrány, mert a f2f szituáció sokkal inkább kedvez az ötletek születéséhez, vagy ezeknek az ötleteknek a kidolgozásához. A helyzetet önkéntes összekötőkkel próbálják megoldani, aki helyi szinten tartja a kapcsolatot a könyvtárakkal, ez pedig lehet akár Linux felhasználói csoport, önkéntes szervezet vagy egyszerűen egy ember. “A szerevezet keretéhez a Fedora Ambassador, az Ubuntu LoCo és a Freecycle Local moderátori modelleket olvasztottuk össze, mivel mind a három bizonyos függetlenséget ad helyi szinten, de mégis megtartja a közösségi támogatást, mint egészt. Az én szerepem olyasmi, mint Greg DeK-é vagy Max Spevack-é a Fedoránál: általános irányokat jelölök ki, de a döntések nagy részét a résztvevők hozzák meg” mondta Robinson.

A következő nehézség valami ésszerű és gazdaságos módszert találni ahhoz, hogy adathordozón (CD, DVD) juthassanak el ezek a szoftverek a könyvtárakba. Erre megoldást kínálhat a WebPath Technologies, ami az on-disk.com lapon alacsony áron kínálja ezeket az előre összeállított csomagokat, vagy a közvetlen letöltés a PSF lapjáról. Mivel azonban a könyvtárosok nem nagyon szoktak szoftverek letöltésével és CD-re írásával foglalkozni, ezért ezt a helyi önkéntesek teszik – már amennyire engedi a pénztárájuk. Ezzel a letöltős módszerrel viszont az önkéntesek könnyedén állíthatják össze a csomagot, amit aztán odaadnak a könyvtárnak.

A következő lényeges pont a könyvtárosok képzése (az eredeti cikk library collection managers-t emleget, de mivel itthon ilyen nincs, ezért simán könyvtárosnak fordítom – egyébként meg az általános, állománykezelő pozíciót jelöli): az alapítók tudták, hogy ez mind a könyvtárosoknak, mind a felhasználóknak nagyrészt újdonság lesz. A megelőző felmérésekből az is kiderült, hogy nagyobb lesz a népszerűsége a dolognak, ha megbízható helyre tudják küldeni az olvasót technikai támogatásért. Éppen ezért elég sokat dolgoztak egy egyszerű és szabványos segítség létrehozásán. Lesz ugyan pár könyvtár, ahol lesz helyi PSF önkéntes, de a többségnek nem fog rendelkezésére állni, csak a közösségi támogatás. Bármi segíthet: wiki, fórum, LUG (Linux User Group – Linux Felhasználói Csoport), vagy bármilyen más információforrás.

Közösségi törekvések

A PSF még újszülött, és segítő önkéntesekre van szüksége, akik eljuttatják a programot a könyvtárakba. Az alapítvány azt javasolja, hogy ha van egy ilyen érdeklődésű csoport, akkor jelöljenek ki egy crew chief-et (kúl), aki aztán majd áttekinti és koordinálja a munkát helyi szinten, valamint kapcsolatot tart a központtal, a helyi önkéntesekkel és a könyvtárakkal. Ő vezetheti is a csoportot, de ha van rá kapacitása, dolgozhat mellette önkéntesként is természetesen. Ez a pozíció lehetőséget ad helyi akciók szervezésére, de csak olyan szoftvert szolgáltathat, amelyet a PSF is elfogadott. Bárki lehet ilyen chief, aki kicsit is ért a Linuxhoz és a nyílt forráskódú szoftverekhez.

Cookie Wolfrom (a Delta County Public Library District in Colorado rendszeradminisztrátora és az Automation System Colorado Consortium technikai segítő kapcsolata) több könyvtárral is egyeztetett nyílt forráskódú integrált könyvtári rendszerek bevezetéséről a régiójában (költséghatékonyság, vendor lock-in stb.). Meggyőződése, hogy a könyvtárak ezzel a módszerrel tudnak annyi pénzt megtakarítani, amit az állomány bővítésére lehet fordítani, és örömmel látta, hogy mennyire népszerűek és hasznosak ezek a szoftverek a könyvtárakban. Amikor tudomást szerzett erről a programról, azonnal jelentkezett. (Ezután jön még egy ömlengés, ezt a részt csupán a hölgy neve miatt vettem be.)

A jövőbeli terveiről Robinson annyit mondott, hogy elég egyszerűek. Amíg a nyílt forráskódú szoftverek ennyire ismeretlenek, addig nem számíthatnak robbanásszerű növekedésre és sikerre. 2009-ben szeretnének 12 tagkönyvtárat az Egyesült Államokból, és kettőt a tengerentúlról.

Eddig a cikk. Nekem végig az járt az olvasása (és fordítása) közben, hogy igen, megvan, ezt akartam. Részemről megtaláltam a FITT értelmét. Reálisnak látom, hogy a 2009-es két tengerentúli könyvtárból legalább az egyik Magyarországon legyen.

Partnerként én személy szerint az Ubuntu közösségét preferálnám (felhasználóként, és ezt ismerem úgy általában), de nagyon jó lenne, ha mondjuk a HUP-ról lehetne beszipkázni embereket. (NapiLOL egy FITT levlistás levél: “A legutóbbi UBUNTU-s találkozón felállt egy könyvtáros (nem tudom, családtagjaim voltak jelen, leírás alapján Dani?) és megkérdezte, hogy lenne-e valaki, aki szivesen beszélne róla a könyvtárosoknak.” – jelentem, én voltam és még nincs kapcsolat).

Nincsenek illúzióim, nem egyszerű itthon a feladat, de a helyzet javul, amint a mai OSZK-s megbeszélés is mutatta (erről külön bejegyzése születik). De egy ilyen feladat és küldetés csupa öröm, úgyhogy azt hiszem nem kérdés, hogy belevágunk.

Azért kérdéseim is vannak rendesen, mielőtt valaki olt, hogy elszálltam, de ezek valószínűleg szépen lassan meg fognak válaszolódni. Összegyűjtöttem őket, és alkalomadtán tálalom.

Boldogok a sajtkészítők

Az ilyen punnyadt péntek esték nagyszerűen alkalmasak a kétségeken való rágódáshoz (ahelyett, hogy betennék egy jó filmet, mi? tökéletesen igaz, de ezt osztották, úgyhogy).

Mert nagy ám az öröm a FITT-tel, én sem állok másképp a dologhoz. De. Ez a két betű csúnyán aládtesz, kikészít, és a végén megint csak szívás a vége.

Iszonyatos a bürökrácia. A megalakulási nem-tudom-min nem csináltunk sok mindent, ez tény. Végigolvastunk és megvitattunk egy kb. három oldalas dokumentumot, erről írtunk egy másik három oldalasat, az egész pedig három órán keresztül tartott. Szavazás, SzMSz, hitelesítés. És tegnap megpróbáltam egy nyomorult bankszámlát nyitni, hát nehogy azt higgye bárki is, hogy az csak úgy megy. Nem tudom, hogy én egy ilyen dologra vágytam-e. Remélem, azok, akiknek csináljuk a szekciót, már zökkenőmentesen és adott célra tudják majd használni ezt a hivatalos keretet (amikor Domonkos először kiejtette ezt a két szót, akkor még nem tudtam ez mit jelent, és örültem neki). Lehet, hogy that’s the real life, de engem inkább a Jónást elnyelő cethalra emlékeztet… (Viszont ha tényleg az, akkor még nagy baj nincsen.)

Tovább húzzák azt a bizonyos gúzst. Nemrég állapítottam meg némileg szomorúan, hogy mióta dolgozom, sokkal laposabb lett az, amit ide írok. Nem mert bárki mondta volna, csak kicsit óvatosabb lettem, és mindig egy kis idegenkedéssel fogadom, ha azzal kell szembesülnöm, hogy bizony magasabb pozíciójú emberek is olvassák a blogomat. Mert most már nem csak egy névtelen kis senki másodéves vagyok, hanem egy pályakezdő könyvtáros (igaz, a munkahely már megvan, de ez reflex, vágod). És ezek után meg már (figyeldoda) a Magyar Könyvtáros Egyesület Fejlődő Információs Technológiák és Társadalom Szekciójának titkára. Kis sem fér egy névjegyre, ami önmagában nem baj, de megint egy talicska elvárás és “szabály”. És ha az MKE-nek szólnék be ezután, akkor abban már én is benne vagyok.

Feszültségek és viszályok. Eddig is azt vettem észre magamon, hogy az utóbbi egy-másfél évben egyre könnyebben önt el a lila köd, és azt tudom magamról, hogy olyankor sem én, sem mások nem szeretnek. Eddig is volt egy csomó súrlódás és nézetkülönbség, amit többé-kevésbé lehetett azzal is kezelni, hogy ha nem tetszik, nem nézem. Meg te se az enyémet, és jól vagyunk. Vagy ilyesmi. Tudom, ez nem megoldás általában semmire, de amikor párhuzamosan tíz helyről szívják az agyamat, akkor már erre van a legkevesebb energiám, pedig ehhez kéne a legtöbb. És tuti, hogy a szekció tele lesz feszült szitukkal, nem olyan fából vagyunk faragva, hogy ne (ugye?).

Még több munka. Eddig egy csomó dolgot tettem le az életemben, amiből sokszor nem is volt könnyű kiszállni, de egyszerűen nem éreztem magamat odaillőnek. Most viszont olyan területen jönnek csőstől a feladatok, amit szeretek, méghozzá nagyon (persze ambivalens érzés ez, de még bírható). Plusz ugye az örök suli, aminek meg nagyon hiányzik a laza életérzése, hogy reggel nyolctól esti tízig toljuk a kávés-vörösboros-sörös okosságokat, a vizsgáktól parázunk, de mire oda jutunk, már majdnem jobban vágjuk, mint a tanár a témát.

Gyomorgörcs. Ha egy konzervatív szakma elskatulyáz progresszívnek (és ebben benne van a felháborodástól a fejcsóválásig terjedő reakció is), miközben érzed és tudod, hogy te bizony marha messze vagy attól, amit ma haladónak és progresszívnek neveznek, akkor bárhogy kapálózól, attól még a szar érzés megmarad benned.

Ádám: nem, nem gondoltam volna, de néha elgondolkozom, hogy biztos ezt szerettem volna-e. A klog egy játszótér, örömpálya, amit akkor rontottam el, mikor a 990.hu-nál vettem meg az első tárhelyemet és domainemet (ennek kifejtése messze vezetne, de némi asszociációs készséggel simán a végére lehet járni). Létrehozása pedig (így utólag) tökéletesen öncélú volt, valószínűleg hibáztam, amikor elhittem másoknak – vagy elhitettem magammal -, hogy én bármi mást akartam volna vele, minthogy a felesleges tárhelyemet odaadni másoknak.

Na, rinya off. Holnap új nap lesz, nekiállok tanulni vizsgákra. És kicsit megpróbálom elfeledni ezt a sok gebaszt. Cserébe itt a teljes Beugró sorozat. Megnéztem én, bizony, újra. Vettem új telefont, az Ubuntu szépen bekajolta, így van MP3 lejátszóm is (de az 5110-est ki nem adom a kezemből). Megyek is le a térre haverokkal hallgatni a fifti szentet.

Az újszülött

Tegnap végre összeült kb. 20 ember, köztük az MKE elnökségéből is többen, hogy megalakulhasson az MKE-n belül egy új szekció. (Név még nincs, mert végül két névváltozat futott be, holnap estig még zajlik a szavazás a Google Docs-on.)

Nem mondom, hogy korszakfordulóként értékelem, de amikor Ádám odasúgta, hogy gondoltam volna-e ezt, amikor elkezdtem az élet és könyvtárat írni most már két és fél éve, hát jólesett.

A lényege az, hogy az átlagéletkor kb. 30 év lehet (nem kirekesztésnek írom, őszinte tiszteletem minden idős iránt, aki eljött), és kivételesen nem egy olyan szekció, amely a felhasználó – könyvtár relációban bizonyos funkciók mentén szerveződik (ld. tájékoztató könyvtárosok, helyismereti könyvtárosok, könyvtárostanárok stb.), hanem inkább a könyvtárosoknak szól. Az én álmom inkább a könyvtárosok képzése, felzárkóztatása volt, de az elég gyorsan kiderült, hogy szerencsére ennél azért diferenciáltabb lesz a program, szó lesz a technológiák hasznosításáról is, ld. UTCA, könyvtár-portál stb. Persze lassan őrölnek errefelé a malmok, úgyhogy lesz még kis idő, mire ebből lesz valami.

És hát nagyon jó lenne egy pozitív könyvtároskép felépítése a magyar állampolgárokban. Ez így nagyon tág és semmitmondó, de a mindennapi élet során tudatos magatartással ezt meg lehet valósítani.

A legközelebbi (és egyben első) nagy meg- és bemutatkozás a Vándorgyűlésen lesz, Szombathelyen, addig kell összeszedni valami stabil 3 óras programot. Ez valószínűleg nem fog nehézséget okozni, hiszen mindannyiunknak van mondanivalója, úgyhogy lehet készülni :)

Továbbra is várunk mindenkit a szekcióba (ehhez nem kell más, csak látogassatok el az IT Szekció klogra, ott regisztráljatok be a Google Groupson, töltsétek le és ki a PDF-et, és küldjétek vissza beszkennelve vagy faxon)!

Akartam én még többet is és értelmesebbet is írni, de szétdurran a fejem.